Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-04-07 / 7. szám

3 1996. ÁPRILIS 21. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1848 és a Schererek A legújabb korban élő honfitársaink közül vélhetően igen keveseknek adatik meg ama katartikus élmény, hogy Kos­suth Ferenc saját kézjegyével ellátott és saját kezűleg írt levelét őrizze a családi archívumban. A pár évvel ezelőtt nyug­díjba vonult, ma is köztiszteletben álló szekszárdi iskolaigazgató, Scherer Sán­dor (több generáció Sanyi bácsija) sem nagyon akart hinni szemének, amikor önként és dalolva vállalt családkutatása közepette a lapunkban is látható muzeá­lis értékű dokumentumra bukkant. Az öröm kirobbanó volt, hiszen történelem­tanárként és közéleti emberként is em­patikusán kötődött az 1848-as forrada­lomhoz és szabadságharchoz, vagyis ál­talában a reformkorhoz. Tulajdonképpen mindent a már el­nyt amerikás nagybátyámnak köszön­hetek, aki már évtizedekkel ezelőtt elha­tározta, hogy öt-hat generációig vissza­nyúlva utánanéz: kik is voltak ezek a Schererek, mikor, honnan jöttek? Volt 25 ezer dollárja eme úri passzióra, így itt­ott-amott nagyon sok dokumentumhoz hozzájutott. Ezeknek „gyümölcsfáiról" csemegézhetek amatőr történészként. - Nos, mit árul el a családfa? - Azt, hogy őseim már ezer évvel ez­előtt léteztek. Olvasott, tájékozott, politi­záló mesteremberek voltak, akik német telepesekből lettek magyarok, és még a Rákóczi-szabadságharc után jöttek át hozzánk - előbb Varsádra, majd Kölesd­re. Az Allende utcai lakás asztalán fekvő írásos dokumentumokból, fénykép­anyagból kitűnik, hogy a tagadhatatlanul « et származású Schererek már a re­ikorban a nagy magyar ügy mellé áll­tak. Ezen még maga a belelkesült kutató, Sanyi bácsi is eltűnődik, de az anyagok áttanulmányozása után arra a konklúzió­ra jut, hogy... - ...Valahogy génjeikben hordozhat­ták a nagyfokú szabadságszeretetet, és igazságérzetük igen fejlett lehetett. így a Habsburgok politikájával nem értettek egyet. Továbbá eme dél-dunántúli táj­egység elbűvölő volt számukra, nagyon beleszerethettek. No, és az a szellemiség, amit történetesen egy Bezerédj avagy egy Perczel sugallt, az is megtette hatá­sát. Hogy az 1848-as forradalom és sza­badságharc idején milyen szerepeket vál­laltak a politikai életben, arra csak feltéte­les módban megfogalmazott mondatok­kal lehet következtetni, ám az immáron vitathatatlan és cáfolhatatlan tény, hogy Scherer Lajos Henrik - Sanyi bácsi nagy­papája - a századfordulón aktív politikus­ként a kossuthi gondolat, a magyar ügy szószólója volt, mint a kiegyezés után lassan újjászülető 48-as párt Tolna me­gyei vezetőségi tagja. Kossuth fiának, Fe­rencnek a hozzá intézett levelében kitű­nik: sokat vár Scherer Lajostól a párt erő­sítésében, majdani parlamenti szerepé­nek előretörésében. Scherer Sándornál más levél is lapul, amelyben a 48-as párt más kevésbé ismert országos vezetője kér támogatást, segítséget. - Szóval ezen dokumentumok isme­retében már nem dőreség azt állítani, hogy a dédapám magával Kossuth Lajos­sal állhatott valamilyen formában kap­csolatban, ami a családon belül a köze­lebbi és a távolabbi múltban elhangzott ­jegyzi meg a még ma is lánglelkű egykori iskolaigazgató. - Persze ehhez még el­mélyültebb, még alaposabb kutatás len­ne szükséges a családtörténetben, amire már nem nagyon lesz módom. Ahogy Kossuth Ferenc levelében kér­te, a Schererek a Sió és a Sárvíz találkozá­sánál 1848 aktív szószólói lettek, ami nem csupán a retorika szintjén érhető tetten. Parasztok, iparosok, mesterem­berek adakozásából megszületett az a máig fennálló Kossuth-szobor, amely szakavatottak szerint az országban az el­ső volt. Újabb képek kerülnek elő, amelyeken a Schererek főszereplésével kölesdi már­cius 15-i patetikus ünnepségek zajlanak. Miközben nézegetjük a képeket, eszem­be jut: de szerencsések lehettek azok a szekszárdi általános iskolások, akik >.!» ..*>(. . Ptír í^rjfít*. * n^itu* /.-tcU**. > . , •ív* . ii'y^Vm.-.t'J'MJ. ^^ tu.tfp, jí^-U , 6 ^W^É*. »^t .m'.., *** A W"* ***** L. . t?M«iL\ f" Scherer Sándortól kaptak - no nem tan­anyagot, hanem - útravalót, afféle fogód­zót 1848-ról... Bálint György Egy Kepes-est Amikor az ember lánya meghívást kap a Desszert felvételére, enyhe izgalom fogja el. Akkor is, ha csak vendég és nem főszereplő. Napokig járkál tíz centivel a föld fölött és hirtelen az érettségije, ál­lamvizsgája, no meg az esküvője napja jut eszébe: akkor sem hitte, hogy mindez vele történik. Aztán lassacskán leszáll a padlósző­nyegre. Valahogy megdöbben attól a fel­ismeréstől, hogy a Kepes is csak ember. Azután aggódni kezd, hogy mit is vegyen fel? Szerencsére csak egy elegánsabb kosztümje van, de az vajon jól áll-e? Sminkelje magát? És ha elkenődik? Ha elmaszatolt vágókép lesz belőle? Ezek még csak tervek. Valahogy el kell jutni Budapestre, annak is az egyik végére: Óbudára, a Kossuth üdülőpartra. Megin­dul a szervezés: férj kocsival, barátnő la­kással segít a gondon. És akkor felvirrad a Nagy Nap és le is megy, hogy Nagy Este legyen belőle. Fri­zura, smink: az orca szebb nem lett, csak színesebb. A teljesen kiismerhetetlen budapesti közlekedés ellenére lelünk a Római Club N°1 étteremre. Család és barátok el, megszeppent meghívott be. Valóban N°l. Hófehér kesztyűs pincér vezet az asz­talhoz. Elegánsnak szánt csüccs a trón­nak is beillő székre. Kis környezettanul­mány: egy darab Kepes, plusz egy darab ismerős, plusz x darab ismeretlen. Ugya­nennyi számú kamera, ebből egy ponto­san az orromra céloz. Talán elborzad a látványtól, mert elfordul, de aztán mégis vissza. Ismerőssel bájcsevej: te is izgulsz? De jó, nem vagyok egyedül! Kis csodál­kozás a stukkókon, meg a smukkokon. Előbbi a mennyezetet, utóbbi néhány nőszemélyt díszít. A smukkosok sem­min nem csodálkoznak, a smukktalanok mindenen, a Kepesen is: jé, az életben még fiatalabb, mint a tévében, nem is hinné az ember, hogy már majdnem annyi! A sok gyönyörűség látványától maga elé réved az ember, hogy a szemét pihen­tesse, de rögtön ki is tágulnak a pupillák. minek ennyi kiskanál, nagykanál, kiskés, nagykés, kisvilla, nagyvilla, plusz a mi­niatűr változataik, no meg a sok pohár? A menükártya némileg magyarázza a dolgot. A menü, B menü, amelyik tetszik, mindegyik négyfogásos. Ezer érv is akad, miért inkább az A. Az egyik ok, hogy is­merős szóra bukkanok: pulykamell, még ha Cordon Blau is. Az étteremben han­gos zsibongás, mindenki a kulináris örö­mökre készül, miközben a Kepes beme­legítő beszélgetést folytat a három ven-' dég-szereplővel: Vavyan Fable írónővel, Diner Tamás fotóssal és Bujtor István színésszel. Az erőleves Fridetto csészében érke­zik és rendben távozik a pocakba. A ve­lencei húsgolyócskák finomak és elég nagyok ahhoz, hogy az ember aggódjon az eljövendő pulykamellek miatt. Fájó szívvel bár, de fél adag elfogyasztása után búcsú a golyócskáktól. Harmatos ás­ványvízzel csillapodik a gyomor hábor­gása. Nem is hinné az ember, hogy a pulykamell ilyen nagy. De lehet, hogy csak a szekszárdi pulykák fejletlenek. Szerencsére van idő, százszor is megrá­gunk egy falatot, vesztünkre, így még többnek tűnik az étel. A zsibongás szép lassan elhalkul, elégedett moraj lesz be­lőle. Mindenki mélyeket lélegzik, persze hasi légzésről szó sem lehet. Legszíve­sebben macska lenne az ember, nagyo­kat nyújtózkodna és egy puha kosárká­ban jó nagyot szundítana. De hát jön a desszert. Szerencsére egyelőre a Desszert jön. Meg a varázs. A Kepes pont azokat a kér­déseket teszi fel, amiket én is megkér­deznék. Ráadásul hagyja is válaszolni a vendégeit. Minden poénra reagál és to­vábbviszi. A legszebb, hogy a fotósból, az írónő­ből, a színészből ember lesz, méghozzá rokonszenves, klassz ember és rögtön tudjuk, hogy miért is tudnak szakmájuk­ban kiemelkedőt nyújtani. Felszabadul­tan nevetünk, elgondolkodunk és már az sem zavar, hogy a rúzsomat régen meg­ettem, a szemfesték csomókban áll a szemzugban. Csak az öröm van, hogy itt lehetek. Az igazi desszert is megérkezik, és nagyon jól esik. A tokaji aszút is mu­száj megkóstolni. A főszereplők sztoriz­nak, meghatnak, beszélgetnek. Ki érti, hogy miért azt kérdezzük mindig: láttad a Kepest? Hisz alig szólal meg, ritkán for­dul felé a kamera. Mégis, tőle olyan a Desszert, amilyen. Jó. A kávé bizony ki­hűl. Figyelünk. Aztán, mint minden jó­nak, ennek az estének is vége lesz. Öt órát voltunk együtt, de még maradnánk. Legalább addig, amíg autogramot ké­rünk és kapunk. Megköszönjük a meghí­vást. A Kepes azt mondja, ő köszöni, hogy eljöttünk, örül, hogy itt voltunk. Örülhet is. Ilyen lelkes közönsége régen volt. Csak az előző felvételeken. Hazafelé az éjszakában. Budapest és az ország nem is tudja, hogy milyen él­ményben volt részem, ami állítólag lát­szik is. Érthetetlen. Még sokáig beszélge­tünk a barátnő lakásában. Mire hajnalo­dik és világos lesz, hirtelen fény gyúl a koponyán belül is: miért volt olyan nagy élmény. Mert végre profi munkát lát­tunk. Háttérben maradt, akinek ott kel­lett maradnia; a főszereplők főszereplők voltak; tiszteltek bennünket, nézőket. Ez egy Kepes-est. V. Ganszler Beáta Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közhírré teszi, hogy a közterületi kóbor ebek befogását, valamint az állati tetemek elszállítását végző gyepmester az alábbi telefonszámokon érhető el: 06-30/568-209 mobiltelefon, éjjel-nappal hívható, 74/312-738 üzenetrögzítős telefon, 74/315-413 hívható munkanapokon és szombaton 6.00-13.00 óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents