Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-01-08 / 1. szám

8 SZEKSZÁRDI fASARNAP 1995. JANUÁR 8. A jövőt nem kockáztatja Tnatlonvírus a Varga családban A már hagyományosan világszínvonalon produkáló szekszárdi súlyemelők mellett az idén berobbant egy akkor még alig 18 éves lány a szekszárdi sportéletbe. Teljesítménye hónapról hónapra javult, magában hordozta, talán még hordozza is a numero 1. szerepét korosztályában, de majdan felnőttként is! Mivel egy olyan sportágról van szó, amelyben a fenti korosztályban - legalábbis a nőknél - a világ legjobbjai közé soroltatunk, a Vízmű SE triatlonistiyának, Varga Zsuzsának a produktuma igencsak felértékelődik. A lap hasábjain küzdöttünk érte, szóltunk, érveltünk mellette, még ha ez szövetségi berkekben vagy másutt ellenérzést váltott is ki. Korábbi önmagához viszonyítva nagyon sok fontos versenyt megnyert (Vasi Vasember, SporTolna, Somogy-körverseny, Balaton-bajnokság, korosztályában a sprint- és középtávú OB-győztes, Pharmavit nemzetközi körverseny, második a főiskolás és egyetemi vébén, a sor még számos kisebb versennyel folytatható), de a számára és a magyar sport, illetve a magyar triatlon szempontjából a legfontosabb kettőn - a fő világversenyeken - mégsem indulhatott. Egy, a kijutás kérdésében a szövetségi értékrend szerinti legfontosabb versenyen, a válogatón (annak idején lapunkban is emlegetett tiszaújvárosin) való gyengébb szereplés miatt, másodízben pedig az életében az egyetem megkezdése miatt bekövetkezett alapvető változás miatt. Eből a nézőpontból szemlélve a nagy pechesnek, a nagy vesztesnek is titulálható a magyar triatlon egén üstökösként berobbant szekszárdi versenyző. Családi kohézió „A feleségemmel együtt valamikor aktívan sportoltunk, én az elmúlt évtizedek során különböző funkciókban ott voltam a sport mellett, így magától értetődött, hogy mindkét gyereket erre inspiráljuk." (Varga Béla, az édesapa, aki Zsuzsi fejlődését, eredményeit konstatálva lánya harcos menedzserévé is vált időnként Polgár és Bátorfi papákra emlékeztető módon.) Varga Zsuzsa: - Amit idáig elértem, azt nagymértékben a családomnak köszönhetem. Amikor a szolnoki diákolimpiai sikert követően nem kis egyesületi csaták után '91-ben az úszásból a triatlonra váltottam, az egész család felsorakozott mögöttem. Apu, aki szinte a semmiből elővarázsolta az e sportág űzéséhez szükséges eszközöket, felszereléseket - kapcsolatai révén, de mélyen a családi kasszába is nyúlva. Anyu, aki a családi munkamegosztásban levett minden terhet, aki lelki tartást adott, gondoskodott arról, hogy a napi három edzés és a tanulás mellett a lehető legtökéletesebb legyen a pihenésem, a regenerációm. És - egyáltalán nem utolsósorban - Béla, a bátyám, akit már valamivel előbb megfertőzött a triatlon. Nem is tudom, hova soroljam őt?! Azt Varga Zsuzsa a kaposvári verseny után - édesanyjával hiszem, kevés testvér tette volna meg azt, amit ő. Látva a bennem felvillanó tehetségszikrákat, szinte félretett mindent, ami az ő versenyzői előmenetelében fontos lett volna, félretette a hobbit, a szabadidőt, az ő műszaki beállítottságát, gyakorlatilag edzőmmé vált. Nagyon szigorú és kemény edzőmmé, aki nélkül a kerékpárban lehet, hogy nem mentem volna semmire, vagy legalábbis nem itt tartanék, ahol most. Biztattak, jó volt érezni, hogy nem kényszerből, hanem belső meggyőződésből teszik. De látva körülöttem ezt az őrült felhajtást, szuggeráltam magamat: ezt az átlagból kiemelkedő jó eredményekkel lehet és kell is meghálálni! „Csakazértis" Az EB-negyedik helyek után már 91-92-ben az érdeklődés fókuszába kerül a szekszárdi lány, szakberkekben a következő vélemény alakul ki róla: „... azon ritka tehetségek közé tartozik a triatlonban, akinél mindhárom számban az úszásban, a kerékpárban és a futásban nagyok a lehetőségek." V. Zs.: - Amúgy eléggé makacs ember vagyok, „meg kellett dumálnom" saját magamat a már kizsigerlő, öngyilkos edzésmunka szükségességéről, értelméről. Ebben óriási segítségemre volt a fútóedzőm Németh Gyula, aki rá tudott venni arra a kemény munkára, ami a nagy eredmények elengedhetetlen velejárója. Úgy a szenvedés, a gyötrelem is elviselhetőbbé válik, amikor az ember naponta érzi magát jobbnak, erősebbnek. Ez a mentalitás vált jellemzővé a másik két számban is. Erőt ahhoz, hogy túl tudjak lépni azon a kudarcon, ami a tiszaújvárosi válogatón ért (nem került a hat közé - a szerk.), biztos voltam abban, hogy most bebizonyítom: a válogató kudarca, az érettségi miatti hosszabb kihagyásom következménye. Kínok kínját élte át, hogy nem lehet ott a kaposvári EB magyar junior együttesében, szinte minden lehetőséget megragadott, hogy bizonyítsa: a tudása, formája alapján ott lenne a helye a legjobbak között. Elindult a szürke eminenciásoknak kiírt, az EB-t úgymond felvezető „Deseda Triatlonon", ahol olyan szenzációs eredményt ért el, hogy ideje valamivel több mint négy perccel lett jobb, mint a hazai riválisait legyőző dán Európa-bajnoké! A kiengeszteléstjelentő győzelemérzés miatt szinte mindenhol rajthoz állt. Fadd-Domboriban két nap leforgása alatt három számban, de olyan is előfordult, hogy a Vasi Vasember megnyerése után 12 órával később a Balaton-bajnokságon indult, ami kész őrültség. Ezt ő is tudta, de makacs ember lévén, hagyta, hogy a „csakazértisérzés" elhatalmasodjon rajta. A nagy dilemma A nyár derekán jártunk már, az új-zélandi világbajnokságon való magyar részvétel - akkor még - pénzügyi és szakmai okok miatt bizonytalan volt. Az egyik legismertebb, sokak szerint a legkeményebb triatlonedző Horváth (Vöri) László a következőket nyilatkozta e sorok írójának: „Ha hozzám, az UTE-hoz kerül, már jövőre szenzációs eredményeket érhet el. Ők ketten a Molnár Erikával „megeszik a mezőnyt". Ám a sors megint nagy önmarcangolást, medit^ ciót, éjszakákba nyúló beszélgetése^® produkálva a Béri Balogh Ádám utcai lakásban - másképpen „osztotta le" a szerepeket. Varga Zsuzsa: - Immár főiskolai hallgatóként (a Kertészeti Egyetem élelmiszeripari kara) elindultam a főiskolai és egyetemi világbajnokságon. Újfent sikerélmény: felnőttekkel teletűzdelt mezőnyben második lettem, de ezt követően az addigi iskolai tapasztalatok birtokában fel kellett tennem azt a nagyon fájó kérdést: a diploma vagy a feltételezett EB-, vb-siker a fontosabb? Nem vitatom, megérintett egy nagy diadal elérésének szele. De nyomban azt is látni kellett, ennek fedezete csak a tavalyinál még intenzívebben elvégzett napi három edzés lehet, amire akár garanciának is tekinthető az UTE-ban Horváth „Vöri" személye. Ez azonban a tanulás mellett időben, térben, fizikumban kivitelezhetetlen. Ha talán más sportágról lenne szó, ahol eló^ napi egyet, kettőt edzeni, és más felsőol^P tatási intézményben tanulnék - ahol el lehet lazítani hónapokat, nem naponta, hetente lennének zárthelyik, állandó számonkérések, akkor vállalnám a kettős kihívást, de így képtelen vagyok erre... Ördögi kör - Azt mondtad régebben, hogy a sport velejárója az utazás, az itt szerzett élmények messzemenően kárpótoltak azért, mert kimaradtál mindabból, amit egy veled egykorú lány átél. Nem gondolod, hogy még igazibb, páiját ritkító sportos élmények előtted állnak? Nem fontolgatod, hogy halasszál a főiskolán és rátegyél legalább egy avagy két évet a triatlonra - szakítom félbe a monológot. - Felvetődött, de észérvekkel azonnal el is hessegettem, illetve a családi kupaktanács is ellene volt. Ez egy ördögi kör, amiből egyszerűen nem lehet kijönni. A szemem láttára zajlanak az események, előttem a számomra elfogadhatatlan példák. Most halaszthattam volna az új-zélandi világbajnokság miatt, de jövőre ugyanúgy novemberben lesz a vb, aztán megint...? Két év alatt a sport rabszolgáf 1