Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-01-29 / 4. szám

12 , SZEKSZÁRDI fASARNAP 1995. JANUÁR 29. Nem nyomasztja P. Nagyék jelenléte Kisfonökké vált a szekszárdi közlegény Volt nemrégiben a kezdő szekszárdi futballedzők között egy ifjú titán, akit a szakmában úgymond már több sót megevő, nagyobb játékosmúlttal bíró öregebbek „világmegváltó szándékai" miatt jobbára megmosolyogtak. Hagymási Zoltán (30) nem hagyta annyiban a dolgot: nyitottságával, ügybuzgalmával, tudásszomjával felkeltette másutt maga iránt az érdeklődést. Egyszer csak bejelentette: Tatabányára hívják, mégpedig nem lelkesedő közkatonának, hanem utánpótlás-szakágvezetőnek. Nem gondolkodott, csomagolt és távozott Szekszárdról - családostul. Tavaly augusztus óta a komáromi futballsikerek megalapozásával telnek napjai, a „régi hazába" többnyire csak magánemberként látogat vissza, egy kivétellel. A jelekből ítélve ez lesz a már második alkalommal Tolnán mégrendezett Alimentái utánpótlás teremlabdarúgó-torna, amely az ő kezdeményezése nyomán jött létre, és csatát nyert szurkolói és szakberkekben egyaránt. Ennek a helyszíne cseppet sem véletlenül Tolna. Innét indult el „Hagyma" (igen, jól sejtik: testvére a Bartina kitűnő táncosának) játékos- majd edzői pályafutása. - Mégha volt is a tolnai időszak végén némi csalódottság bennem, de összességében a kellemes emlékek vannak túlsúlyban, szívesen jövök bármikor. Ennek jegyében láttam hozzá az utánpótlástorna megszervezéséhez. A régi barátok, ismerősök partnerek voltak. - Mik a tapasztalataid lassan félév elteltével? Bejönnek a számításaid, megérte föladni a tolnaiszekszárdijárt utat a tatabányai járatlanért? - Nem akarom elkiabálni, de eddigi tapasztalataim nagyon kedvezőek. Megkaptam az NB Il-es ifjúsági „A" csapatot, amellett, hogy utánpótlásszakágvezető lettem. Szervezési és szakmai feladataimon nagy-nagy önállósággal dolgozhatok. Minden erőmmel azon vagyok, hogy megfeleljek a kihívásnak. Úgy tűnik, jól döntöttem: ebben a környezetben többet lehet tenni az utánpótlásnevelés egész területén, mint Szekszárdon. No nem azért, mintha itt nem lennének anyagi problémák, vagy más, többnyire mindenütt jelentkező gondok. De itt amit kimondanak vagy elhatároznak azt meg is csinálják, nem telnek el a cselekvésig hetek, hónapok. Úgy érzem az egész klub táján, hogy nem csupán szlogen jelmondat az „arccal az utánpótlás felé"! Mivel fokozatosan megszűntek a múltban a felnőttcsapatnak biztos anyagi hátteret jelentő báziscégek, többek között a bánya, egyre több vezető embernek a meggyőződése: nincs más út, mint az alapos, korszerű utánpótlás-nevelés. Ezért reménykedem, hogy egyre jobb lesz az egész feltételrendszer. - No és téged, mint nagy tapasztalatok nélküli idegen jövevényt szakmai vezetőként elfogadnak? Különösen azok az utánpótlásedzők, akiknekjátékosmúltjuk révén nagyobb nevük, ismeretségük van a városban? - Ezt majd a jövő megmondja, de talán megkockáztathatom a kijelentést: sikerült elfogadtatni magam a stábbal. Bár azt is hozzáteszem, eddig jobbára szervezési feladatokat oldottam meg, nem főnök-beosztotti viszonyban, hanem szolgálatként. Valahogy igy kezdtem el és így kívánom folytatni a szakmai részt is. Fölvázolom, elmondom, hogy adott korosztályoknál a gyerekek képzése terén bizonyos időszak alatt hova kell eljutni, a módszerek tekintetében teljes az adott csapatokkal foglalkozó trénerek szabadsága. - Lesz szakmai, erkölcsi alapod, lelki erőd, de legfőképpen bátorságod ellenőrizni, ha kell bírálni azt a P. Nagyot vagy Kiss Imrét, akik több százszor pályára léptek tatabányai színekben az NB I-ben? - Tisztelem játékosmúltjukat, de nem nyomaszt. Azt a nézetet vallom: ajó játékos autó tikusan nem jó edző, ismeretlen edző szerzőcU tésére. Eddig remek az összhang, jelenleg nincs és remélem nem is lesz aktualitása a kérdésben felvetetteknek. - Hosszabb távra is Tatabányán berendezkedve milyen cél vezérel az edzői pályán? - Mindenekelőtt az, hogy munkámmal kiharcoljam a jó utánpótlás-nevelő edző titulust. Ez alakuljon ki, teijedjen el rólam országszerte, s a többit majd meglátjuk. Ezen az úton magas követelményeket támasztottam magammal szemben: mielőbb el kell érni, hogy az általunk képzett játékosok közül évente legyen felajánlásunk a felnőttcsapat vezetőjének, aki ezáltal komoly dilemmába kerüljön...! Várják a boksz megyei hívei a már itt-ott „megpendített" újabb profi bokszgálát, amely állítólag a boksz vidéki fellegvárában, Pakson lenne. Ám, mint a rendező. Unió Box Team Szekszárdhoz közelálló, azt tanácsolom a sportág kétségtelenül népes táborának: még ne igyanak előre a medve bőrére! Érdeklődésünkre Rácz György, a szekszárdi profik főnöke elmondta: nincs meg még az a pénz, amiből „tető alá lehetne hozni" az atomvárosi gálát, mintegy száz-százötvenezer forint hiányzik. - Nagyon szeretnénk újabb és újabb rendezvényeket, a közönség váija, de nem nyújtózkodhatunk tovább, mint az a bizonyos takaró ér. Amit a külföldi vendégszerepléseink során keresünk, abból képtelenség itthoni gálákat finanszírozni. A tavalyi egy is nagyon nehezen jött össze, nem akarom sajnáltatni magunkat, de buktunk rajta rendeSzeretjük, de magára hagyjuk Rekviem a helyi profi bokszért :* sen. Már anyagi értelemben. Örülünk a közönség kitüntető figyelmének, a visszajelzéseknek, az állandóan külföldi szorítóba lépő bokszolóinknak is szüksége van a hazai szorítóra, a biztatásra, a sikerélményre, de a garantált anyagi bukfencre szerelemből sem vállalhatjuk föl ezeket a rendezvényeket. * Tudjuk, hogy a szekszárdi sportszervezetek közül nagyon sokan számítanak majd támogatásra abból a pénzből, amit sportra szán a város. Az Unió Box Team profi „köntöse" miatt nem állhat be ebbe a sorba. Mert velük kapcsolatosan - a felszíni jelenségek alapján - kialakult egy tévhit: jó! menő vállalkozás, nincs szükségük gyámolító magyar forintokra. A valóság egészen más. Ők ugyanúgy a fennmaradásért küzdenek a szürke hétköznapokon, mint a reflektorfényben lévő városi egyesületek. Hogy ne tűnjek a sportági elfogultságtól, szimpátiától vezérelt fogadtalan, vagy éppen fogadott prókátor szerepében, a Rácz-team ebavatott olyan kulisszákba, amelyek többnyire nem publikusak. A show-műsor főszereplőinek gázsijáról van szó, hiszen egy-egy gála költségének jelentős részét ez adja. Nos ezek az összegek a versenyzők nevéhez, rangjához, kvalifttásaikhoz viszonyítva szerények. Példának okáért: túl nagy rangban nem szenvedő hivatalnokok átlagfizetését alig haladják meg, bizonyos esetekben el sem érik azokat. Az időnként a szó igazi ér mében vett profi teljesítményért ar, tőr juttatás jár, mert csak erre futja. Hogy ezeket is előteremtsék, ott spórolnak, ahol tudnak (olcsóbb körítés, olcsóbb bírók, olcsóbb reklám). Az évi egy-két gála viszont kell(ene) a közönségnek. A szekszárdi népnek, amely letette a voksát egykori sikersportága, a bunyó mellett. Ha a sportági pénzek elosztásakor prioritást élvező, úgymond közönségszórakoztatás címszó alatt milliós nagyságrendű támogatások találnak gazdára, akkor talán a sportcsarnoki nézőcsúcsokat produkáló helyi profi ökölvívók is rászolgálnak valamiféle bizalomra, hovatovább valamilyen mértékű támogatásra. Nem tolakodó típusúak, de legalább a sorvégére engedjük már beállni őket...! t