Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-10-29 / 31. szám

518 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. OKTÓBER 29. Felemelt fejjel Az évforduló kitünteteti jel Tudta, hol a helye - Az igazságunkat kerestük '56ban, meglehetősen fiatal fejjel és erős szociális érzékenységgel - gondolkodott el Gabi Géza nyugalmazott pedagógus, egykori szekszárdi nemzetőr, amikor egy rövid összegzést kértünk tőle a kitüntetés átvétele után. - Ma már joggal érezhetjük úgy, hogy nem volt hiábavaló a megmozdulásunk. Mindenesetre szeretnénk a maiakat arra kérni, ösztönözni, hogy együttműködésünk ne merüljön ki abban, hogy meghallgatnak bennünket, régieket: vegyék figyelembe mondandónkat a döntéseknél is, hiszen mi komoly élettapasztalatokkal rendelkezünk. S a másik: a rendszerváltás óta sajnálatos módon jelentkezett sorainkban a széthúzás is. Egyszer végre a közös nemzeti célok érdekében össze kellene fogni. Ha ez így lenne, abban az esetben felemelt fejjel foglalhatnánk el helyünket Európában. Özv. Maródi Jánosné ma is felindultan emlékezik arra, ami 1956 után történt vele. S máig sem érti, hogy voltaképpen miért is kellett két hónapra bevonulnia a szekszárdi börtön egyik cellájába. - Egy év telt el a forradalom után, amikor is 1957. szeptember 25-én munkahelyem, azaz a textil-nagykereskedő vállalat vezetője szólt nekem, hogy azonnal hagyjam abba a munkát, s menjek haza, mert ellenforradalmár vagyok - idézte fel az eseményeket özv. Maródi Jánosné. - Hogy mi vagyok? - kérdeztem vissza, de nem volt apelláta. A kezembe nyomták a munkakönyvemet, s azonnali hatállyal kirúgtak, jóllehet nemrég kaptam jutalmat és dicsére- Úgy éreztem, ott a helyem - adott Fuksz Tibor lakonikus rövidségű választ arra a kérdésre, hogy mi késztette a szekszárdi nemzetőrség soraiba való jelentkezésre '56-ban. - Végül is a város védelme volt a legfontosabb feladatunk, ám sajnos hamar vége lett az egésznek. Egy évet kaptam, itt kezdtem a büntetés letöltését Szekszárdon, majd a gyűjtőfogházban végeztem. Kiszabadulásom után elég nehezen helyezkedtem el: az lehetett az egyetlen szerencsém, hogy autószerelőkre akkoriban nagy szükség volt. Az állami gazdaság után visszakerültem egykori cégemhez, a Szekszárdi Vasipari Vállalathoz. Nyugdíjba viszont már nem innen, hanem az Afittól mentem. A kitüntetésre egyáltalán nem számított, elképzelni se nagyon tudta, hogy miért is keresik egyik napról a másikra... r ítélet nélkül a börtönben tet jó munkám elismeréseképpen. Mit volt mit tenni, fogtam magam, hazamentem, de nem sokáig maradhattam otthon. Egyik éjjel nagy dörömböléssel beállított hozzánk vagy hat karhatalmista, s nem száAki ott volt a rádiónál A bátaszéki Gauzer József azok közé tartozik, akik elmondhatják magukról: '56-ban ott volt a rádiónál. A forradalmi tömeg lelkesedése akkoriban sok embert vitt a ma már történelminek számító események helyszínére: gondoljunk csak a Sztálin-szobor ledöntésére, a Parlament előtti térre, ahol tízezrek hallgatták Nagy Imrét, vagy a rádióra, ahol az első lövések eldördültek - Gauzer János a fővárosban élte végig az októberi-novemberi napokat, de mint a vele készített beszélgetés alkalmával elárulta, igazából nem szeret nyilatkozni, s külö-. nösebben ünnepeltetni sem kí-( vánja magát. Talán egyszer fedte fel a titkot -, ha majd lesz elegendő ideje, megíija azoknak a napoknak a történetét. Úgy legyen, s nagyon várjuk a memoárok megjelenését... mított az sem, hogy egyedül neveltem a gyermekemet. Megragadtak s becipeltek a rendőrségre, onnan pedig továbbvittek a börtönbe. Közben hiába kérdezgettem, hogy mi is a bajuk velem, nem kaptam választ, legfeljebb felszólítottak időnként, hogy fogjam be a számat. Betettek egy cellába, egy szál ruhában, még egy fésűt sem adtak. Közben a vizsgáló igyekezett kiszedni belőlem, hogy mit is csináltam '56-ban. Persze, semmi különöset, a fő „vádpont", mely szerint akkoriban Pesten voltam, igaz volt, csakhogy a fővárosba is anyagbeszerzés miatt utaztam, hogy Szekszárdon ne álljon le a munka. No, végül is kénytelenek voltak kiengedni engem, mert semmit sem tudtak rámbizonyítani. Sőt, arra hivatkoztak, hogy tévedés történt, de ez akkor nem igazán vigasztalt. Tévedés ide vagy oda, a két hónap börtön után egy évig tartó rendőri felügyelet következett. Özv. Maródi Jánosné hosszas kitérő után talált munkát magának a Bőrdíszműnél, ahol csakhamar elnyerte a kiváló dolgozó címet, sőt brigádvezető és szakszervezeti aktivista lett. Ám a megbecsülés sem feledtetheti vele azt az időszakot, amit ártatlanul töltött a börtönben. Ráadásul úgy, hogy kényszerű vendégeskedésének valami rejtélyes oknál fogva - hiába írt több levelet is az illetékeseknek - máig sincs semmi nyoma.