Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-10-29 / 31. szám

, SZEKSZÁRDI 1995. OKTOBER 29. IASARNAP 7 Első számú híranyag: O. J. Simpson Daytonban, „amerikaiul" Ha leereszkedünk az Ohio völgyébe, a nagy folyó kanyarulatánál észak felé haladva eljutunk Dayton településéhez. Az Egyesült Államok ezen városa leginkább hírhedett „majompere" révén vonult be az emberi butaság történetébe, bár ez már egy régi, felejtésre érdemes történet. A mai Dayton már másról nevezetes: otthonos, emberléptékű, zöldterületekkel tarkított kisváros tárul az utazó elé, aki elképedve kapkodja a fejét a magyar, illetve az amerikai életmód közötti különbség láttán. Úgy, mint Petz Margó, a Szekszárdi Városi Televízió munkatársa, aki három hónapos újvilági kalandozás után, a közelmúltban tért vissza a megye^íkhelyre. Három rokonom is él Daytonban, így kézenfekvőnek bizonyult az, hogy ebbe a városban legyen a „törzsszállásom" - kezdte útibeszámolóját Petz Margó, egy kicsit még mindig az Egyesült Államokban átélt élmények hatása alatt. - S megadatott az, ami csak keveseknek: a rendelkezésemre álló három hónap alatt bejárhattam nemcsak Daytont és környékét, hanem a messzebb fekvő tájakat is. Eljutottam a Nagy Tavak partjára, s a fővárosba, Washingtonba is. Megtanultam egy kicsit „amerikaiul" - öszszegzi tapasztalatait mintegy önmagának Margó, majd rögtön hozzáteszi a számára legfontosabb többletet, amit a kinttartózkodás alatt ez az európaitól, a magyartól teljesen eltérő világ adott számára: - Két hónap elteltével elkezdtem hasonlítani egykori, öt évvel ezelőtti önmagamra. Arra a Petz Margóra, aki mindig nevetett, optimistán látta a világot, s remek ke^^yállapottal rendelkezett. S hogy minek is volt köszönhető ez a hirtelen változás? A válasz egyszerű. Annak, hogy Amerikában - legalábbis arrafelé, ahol Margó lakott - ismeretlen fogalom a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem, a kfizetetlen villany- vagy gázszámla, a filléres gondok tömkelege. - Nagyon egyszerűen fogalmazva, bárkivel is találkoztam Daytonban, ott mindenki szépen él. Igaz, a politikával senki sem foglalkozik. Van ugyan televíziós hírcsatorna, de az embereket igazából ez nem érdekli. A szenzáció, az igen: amíg ott voltam, mindennap 0. J. Simpsonnal volt elfoglalva valamennyi tévéállomás. Ez jelentette Amerika első számú „problémáját", s csak ezután jöttek a külföld és belföld hírei. S zárásként, ami ott ugyancsak fontos, meg lehetett hallgatni a rendőrségi információkat. Persze, tévedés lenne azt hinni, hogy Dayton bűnügyek tucatjait szállította volna a krimikrónikába: Petz Margó többszöri rákérdezés ellenére is csak megerősíteni tudta azt, amit itt, Magyarországon nehéz elhinni: Amerikában sem áll minden utcasarkon egy álarcos, pisztolyos bűnöző, tehát a turista bizonyos helyszíneVitaindító ken teljes biztonságban érezheti magát. S ez az állítás vonatkozik Daytonra is. New York a maga félelmetes, világvárosi lüktetésével nyilván más kategória, de Dayton... - A házak ajtaja állandóan nyitva van, az autókat sem zárja be senki ha kiszáll az ülésből, szóval ez egy nyugalmas, szeretetteljes település. A benzin olcsó errefelé, nem véletlen, hogy még egy saroknyi távolságot sem tesz meg senki sem gyalog, csak autóval. Az árakból ugyancsak készült beszélgetőpartnerem: nagyjából minden annyiba kerül, mint nálunk, Magyarországon, az átlagkereset azonban legalább négyszeresen meghaladja a hazai átlagot. S akinek van munkája - s aki nagyon akar, állítólag talál is munkát -, az nem keres rosszul. - Amerikai rokonaim kinevettek, amikor megtudták, hogy Magyarországon mekkora adó terheli a fizetést. Hitetlenkedve csóválták a fejüket a bankkölcsön-kamatok hallatán. Azt mondták, hogy ilyen feltételek mellett senki sem venne fel kölcsönt, a pénzintézetek meg bezárhatnának. A legmagasabb kamat egyébként legfeljebb kilenc százalék. Persze, azért Amerikában sem minden fenékig tejfel. Petz Margó megemlített egy olyan esetet is, ami Magyarországon nem elképzelhető. Daytonban a ház előtti, fűvel benőtt területet bizony rendszeresen nyírni kell, a gondozás hiányában komoly szankciók érhetik a lazáskodó gazdát. A környéket ellenőrök járják, s a hiányosságok észlelése esetén bizton lehet pénzbírsággal számolni. Nos, ez nálunk még egy kicsit másképp van. A kérdés ugyebár csak az, hogy az előnyünkre, vagy hátrányunkra... Szekszárd: menthetetlen városkép? Környezetünk nagyban visszaadja az életünket, viselkedésünket és stílusunkat. Szekszárdról, a városképről, bizonyára sokan és sokféleképpen vélekednek: valaki gyönyörűnek, hangulatosnak tartja a várost, míg mások lehet, hogy elképesztően szürkének látják. Mindenesetre az tény, hogy egyes városok ragyogóan megélnek a turizmusból, ezért a városatyák fontosnak tartják a régi arculat megőrzését. Egy lokálpatrióta - legyen bármi soha nem lehet elégedett. Számára minden egyes gipszfigura, fa, utcanévtábla elvesztése, vagy annak hiánya óriási kárt jelent. Egy várost a részletek összessége határozza meg. Éppen ezt hiányolja Fusz György szobrászművész is, aki szerint Szekszárdon éppen az a baj, hogy nem eleget törődünk a részletekkel. Még mielőtt bárki művészi túlkapásnak és érzékenységnek tudná a nyilkatkozatot, fontos megjegyezni: hogy a felkeresett képzőművészek józanul és szélsőségesség nélkül válaszoltak a Szekszárd városképéről feltett kérdésekre. Fusz György fontosnak tartaná, ha a városképet érintő kérdések/döntések nagyobb nyilvánosság előtt történnének. Mint mondta, hiába van részletes városrendezési terv, az olyan nagy léptékű, hogy a részletekről nincs - nem is lehet szó. Mit jelent ez? Azt, hogy hiába van megfogalmazva az, hogy ide és ide milyen út kerül, ha nincs eldöntve a kivitelezés részletei. Nem mindegy pedig, hogy egy útnál, járdánál milyen a szegély, az alapanyag, az alkalmazott technika. Egy-két rosszul kialakított részlet az egész képet (utca, térjátszótér) tönkreteheti. A nyilvánosság - polgárok, művészek, szakemberek - bevonásával lényegesebben hangulatosabbá lehetett volna(!) és lehetne tenni a várost. Mégis miért nem valósul meg ez így? Fusz György szerint azért, mert igazi, kialakult, letisztult városrendezési koncepció nincs. A rendező elveket keltene meghatározni, hogy hova akarunk eljutni. Például, akarjuk-e, hogy a Béla térés a Garay tér az elkövetkezendőkben hangulatos sétálóutcává váljék?Ha a döntés megvan, akkor azt amikor pénz és lehetőség van rá, már könnyebb kivitelezni. Léyeg a koncepció... Baky Péter festőművész is sok mindenben egyetért a kollégájával. Szerinte Szekszárd számára rendkívül fontos, hogy az 56-os útforgalma.ne a városközponton haladjon át. Ez - úgy véli - csak döntés kérdése, s nem az, hogy mit szólnak hozzá a különféle hatóságok. Mint említette: „nem nekik kell azAugusz-házat renoválniuk, hanem a városnak, mert a nagy forgalom miatt szétrázódott". Ráadásul a részleges forgalomkorlátozásnak - szerinte - még konkrét lehetőségei is rendelkezésre állnak. Azért szükséges a művészek bevonása a döntésekbe - vélekedtek az alkotóemberek - mert egy hivatal csak bürokratikuson tud működni. Ami azt jelenti, hogy a dolgokban mindig csak a feladatokat Játja", de azt nem, hogy lényeges szempont például az esztétikum kérdése is. A beszélgetésekből kiderült: a művészek nem azt hiányolják, hogy nem ők dönthetnek, hanem az fájó számukra, hogy a városkép egyre romlik, miközben tanácsaikkal lehetne ezen változtatni. A belváros,felszabadítása" mellett a képzőművészek szerint a reklámtáblák és üzletportálok kialakítását is szabályozni kellene. Az indok: nagyon sok ízléstelen és giccses tábla a városképet rontja. Ha a táblákat zsűriznék, ez megakadályozható lenne. (Hazafi Zsolt)