Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-09-17 / 28. szám

, SZEKSZÁRDI 1995. SZEPTEMBER 17. A szőlő eredetmondája Az első ismert szekszárdi vincellér ' 11 an abban a balhitben élnek, hogy a szőlőtermesztés és a borzítés csupán gazdasági művelet. Mondhatnánk, hogy éppen a /ege nem az, hanem a belőle sugárzó erő, amely sajátos em, — t formál, aki meghitten vall szőlőhöz, borhoz, tájhoz fűződő szerelméről, amint azt az itt következő összeállításban is láttatni szeretnénk. A szőlőültetés eredetmondája a legrégibb időkig, az özönvíz koráig nyúlik viszsza, hiszen a legrégibb bibliai hagyomány Noénak tulajdonítja a szőlőművelést. Az andrásfalvi székelyek körében ismert változat szerint a vízözön történetének hőse, miután bárkájával az Ararát hegyén kikötött, lement a völgybe, hogy magának és világkatasztrófát túlélt családjának letelepedésre alkalmas helyet találjon. Visszafelé jövet botra támaszkodva tette meg az utat, miközben egy kutyát látott, „kit a csömör és az özönvíz megöle", aztán hasonló állapotban talált egy macskát, egy oroszlánt és egy disznót is. Mind a négy állat vérében megmártotta a botját, amelyre a hatalmas vulkánhegy csúcsára érve többé már nem volt szüksége. Nem dobta el, hanem földbe ^úrta a botot, a szőlőt és a levét kedvelő •piiók nagy-nagy szerencséjére, mert a bot gyökeret eresztett, termőre fordult, szaporodott és teijedt az északi és a déli félteke mérsékelt égövi zónájában. Tudjuk, hogy a jó bor megnyitja a szívet és az elmét, de akik a hegy levét mértéktelenül isszák, azok - az eredetmonda szerint is - azon állatok tulajdonságait viselik magukon, amelyek vérében a bibliai ősatya hegymenetben a botját megforgatta. A szőlőültetés eredetmondáját Palesztinában már az ötödik században feljegyezték, különböző változatait a zsidó és a keleti irodalmak is ismerik, és Európa szinte minden népének folklórjában szerepel, úgy is, hogy az Éden fája szőlőtő volt, s hogy a szőlővesszőt (vagy magot) Noé a paradicsomból hozta a bárkájába. A mi vidékünkön az eredetmonda írásos megjelenésénél időben meszszebbre vezetnek a tárgyi emlékek: a szőlőmetsző kések (kacorok) gyakori előfordulásai a római kori telepeken a szőlőkultúra intenzitását bizonyítják. Formájuk az évszázadok (évezredek!) során alig változott, századunkban is a Pannoniában élt rómaiak azonos funkciójú eszközeire emlékeztetnek, egyes darabjaik a régi tanyák padlásain még ma is fellelhetők. Legkorábbi hazai származású magyar nyelvemlékünk, a veszprémvölgyi apácák 1002 előtt kelt adománylevele - Magyarország, a Duna, néhány dunántúli helység és a király méltóságnév társaságában - két vincellér nevét is megőrizte. Az egyiket Mirának, a másikat Melekdinek hívták. Mira lakhelye a hol Zala, hol Veszprém megyéhez tartozó Paloznak, Melekdi falujának fekvése viszont a mai napig sem tisztázódott, annyit tudunk csak bizonyosan, hogy az apácáknak szőleje volt Patadi-ban, amit a magyarok királya adományozott a monostornak. Nyelvészeink közül többen, köztük Melich János, a településtörténeti filológia alapjainak lerakója is Patadi-1 az 1055ös tihanyi alapítólevél Fotudqécval, a mai Faddal azonosítja. Egy Bál nevű szekszárdi vincellér nevét a pésváradi konvent 1267 februárjában kelt oklevele említi. Ugyanitt olvashatunk a monostorhoz tartozó szőlőkről is, de hogy a bencéseknek korábban sem kellett idegenből misebort vásárolniuk, arra több jel is mutat, jóllehet az alapító királyi oklevél eredeti példánya 1061-ből nem maradt fenn, csak későbbi átírásainak egy részletét ismerjük a tizenegyedik századból. Vadas Ferenc A három földrészre terjedő Római Birodalomban mindössze kilenc vasa diatretát, speciális áldozati üvegkelyhet találtak, ebből egyet a szekszárdi Béla téren, éppen 150 éve. A mi kelyhünk feliratát ma is tanácsos megszívlelni: „Áldozz a pásztornak, igyál s élni fogsz!" I. Béla - a néphagyomány szerint - ennél sokkal szűkszavúbb volt. Amikor az általa alapított apátság közeli, meredek dombjára felhágott, mindössze annyit mondott: „Bort innám!" A szó szájról szájra terjedt: „Bort inna!", s a néphit szerint ebből lett a Bartina név. A szőlővesszők a tavaszi metszéskor kibocsátott levükkel a jeles királyt siratják. (Vajon megőrződne-e ilyen hagyomány hosszú és viharos századokon át más növénnyel is?!) A szőlő nemcsak megmaradt a törökök ideje alatt - a tévhittel ellentétben ők is fogyasztották folyékony formában! -, még új szokást is hozott, a lányok csoportos szőlőőrzését, amelynek népdalkincsét egy emberöltővel előttünk rögzítették: „Nem messze van Lőrinc napja, / sej! közel van az öröm napja, / a leányok szőlőpásztorkodnak, / a menyecskék otthon szomorkodnak..." Aki először ír erről a kedvelt időtöltésről, nem más mint Garay János, Szekszárd első költő szülötte, akitől kezdve máig él a szokás, hogy az innét elszármazottak mindig tartanak otthon szekszárdi vörösbort. (Garay 1848 telén azt írja Petőfinek, ami még ebből van, gyorsan megisszák, azért, hogy Windischgraetznek ne jusson belőle egy csepp se.) Ekkor már három éve azzal is dicsekedhetett Háry János alakjának irodalomba emelője, hogy Szegszárdi bordalában kitalálta a szót: bikavér. Mennyi szellem, mennyi érzés van ebben: a szín, a sűrűség és az erő ott zenél a gondolatban, ami csak igaz szerelemből születhet. Költőiségben ezzel csak Liszt Ferenc próbálta felvenni a versenyt, ő nectar szexardique-nak, azaz szekszárdi nektárnak hívta azt a nedűt, amelyből a pápai csalhatatlanság dogmáját megalkotó IX. Pius pápának isjuttatott. Az eyházfő saját szavai szerint ép kedélyét, egészségét egyedül e bor tartotta fönn. E században utazik sikerrel borunk Amerikába, Indiába s persze szerte Európába. Itthon is tartják még a-hagyományokat: Széchenyi írta Önismeret című művében, hogy főpapi ebéd szekszárdi bor nélkül elképzelhetetlen volt. Ne feledkezzünk meg azonban azokról, akik a filoxéra ellen - elsőként az országban - sikerrel vívták meg a szőlő megmentéséért folytatott élethalálharcot. Egy a sok közül Babits Mihály nagyanyja, Cenci néni, akinek alakja mitikus magasságba emelkedik az unoka regényében. Nem kis büszkeséggel írja, hogy Cenci oltványszőlői élénk zölden díszlenek, de versei tanúsága szerint nem volt idegen tőle a „kapaharc" sem, „a gyüvőtény, tarack", amiket említ, ma is a leggyakoribb gyomok. Babits műveiből akár a szőlészkedés-borászkodás minden mozzanatát össze lehetne állítani a tél kopárságától az érlelő nyáron át a gazdag őszökig, amikor „szunnyad a must a csömögén) s a pince tikkadt melegén) pihennek boldog óborok..." Aki csak itt járt, legyen az Ady Endre, a bornemissza Móricz Zsigmond vagy éppen - egy emberöltővel előttünk - Féja Géza, varázsba ejtette szőlő, bor és ember sajátos szimbiózisa. Ha oldalszázakat írhatnék tele, könnyebb dolgom lenne, mint így, a maradék néhány sorral. Állítsuk ide híven, szőlőnk, borunk szellemének őrzőjét, a Féja megírta „homo vinensis" alakját: „A borvidéki ember nem tart otthon nagyobb menynyiségű bort, hiszen termésének éppen abban rejlik egyik fő varázsa, hogy érette kell menni. A högy felé ballagva kivetkezik mindennapjainak szürkeségéből, gondjaiból, amúgy megoldhatatlannak tetsző kényszereiből. (...) Sohasem szikesedik el a lelke, nem alszik el, hájba sem temetkezik, hanem holtig virít. Szavainak illata vagyon, annak is, kit utolsónak küld e világ felé..." Dr. Töttős Gábor A kegyelmet talált ember • a bor csapdájában! A Biblia az egyetlen olyan képeskönyv, amely a benne szereplő emberekről torzításmentes képet ad. A benne szereplőknek láthatjuk jó és a rossz tulajdonságaikat, győzelmeiket és bukásaikat, engedelmességükjutalmát- de a kortársaik részéről az éneni nem akarásbólfakadó gúnyt, megvetést - engedetlenségük büntetését, melyet cselekedeteik magukba hordanak. Noé történetének leírásában is láthatjuk ezeket a vonásokat. Nézzük meg ezt a képet közelebbről: Egy istenes ember családostul van előttünk a teljes egészében elzüllött, erőszakoskodó, dzsungeltörvényü társadalom közepette. Ö a sorból kilógó, a különc, sőt bolond, hiszfolyótlan, víztelen kisázsiai területen kezd bárkát építeni ISTEN SZA VÁRA! Hogy mennyi gúnynak volta tárgya egy évszázadra kiterjedő prédikálásával, s a „szokásostól" elütő szent mértékű életvitelével, az valószínű túlhalad minden elképzelést. Szülők elrettentő példa gyanánt állították gyermekeik elé, mondván, hogy „csak így ne, fiam, mert lásd, mire visz az Isten hit!" Ám a bárka elkészült, s az állatsereget követően a Noé család is bevonult. Isten bezárta utánuk az ajtót. Ezt követően egy héten keresztül ragyogott a nap (IMóz 7,10). Nem szívesen használom a szót, de a Noé család - enyhén szólva - a nevetség tárgya volt. Róluk csattogtak a viccek, aztán minden csoda három napig tartott, egészen addig, amíg meg nem jött az árvíz. Egy magas kultúrájú, rendkívüli civilizációjú korszakból nyolcan maradtak meg összesen. Csak az a nyolc, akik hitelt adtak Isten szavának. Mert Noé hitt, mert engedelmesen hitt, ezért kegyelmet talált, megtartatott. Mindez számunkra tanulságul íratott meg. Nem ellenőrizhetetlen népmese ez, hiszen a bibliai leíráson túl 500 variációban él a nemzetek ősemlékei között - irja egy BibUa-magyarázó. Noé Isten szavára cselekedett mindent és engedelmesen várt amíg Isten kinyitotta a bárka ajtaját, kilépve a víz által megtisztított földre első dolga volt, hálaáldozati oltárt épített. Isten válasza „a szivárványt" mint fizikai jelenség a szövetség jelképére emelte. Megindult a földön az élet, „Noé pedigjöldmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete. Es ivék a borból, s megrészegedék... "(IMóz 9,20,21.) Most elítélhetnénk-é ezt az embert?De nézzük meg mit is mond a Biblia lélektana Noénak eme cselekedetéről! „...a szőlő és a bor a Bibliában az életnek, a vidámságnak és a vigasztalásnak jelképe (Zsolt. 104,15. Példa 31,6-7.) De Noé esetében szemlélteti az író a bor veszedelmes hatását is. Noé részegsége ugyan magában véve még nem jelenti Noé - elbukását sátrában öntudatlanul fekve nem követett el semmi rosszat, de botránkozás tárgyávájált "írja egyik magyarázó. Láthatjuk, a Biblia hü képet ad Noénak a borral találkozásáról, de a háttérben otthúzódik a kísértés: a mértéktelenség. Amely nyomában kicsapongás jár. Szétzilált családok, sebzett lelkű gyermekek, leépült férfiak és nők, és a társadalom széttárt karja : „...mit csináljunk azokkal akik nem tudnak parancsolni maguknak!..." Istennek van megoldása: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik szomjúhoztok! Gyurkó Szőlő - bor - ember