Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-09-17 / 28. szám

12 , SZEKSZÁRDI 1995. SZEPTEMBER 17. 12 Újraéled a motorsport a szekszárdi krosszpályán Még tavaly a szekszárdi motorosok nosztalgiabuliján hangzott el a régi motorosok szájából: „Nyolc éve (1994 - a szerk.), az utolsó verseny, a BBK-futam óta, nem történt semmi a pályával, így menthetetlen, ami egyúttal a sportág végleges kimúlását is jelenti." Bő egy év telt el azóta, s arról jelennek meg híradások, hogy újra nagyszabású verseny a szőlőhegyi krosszpályán. A kilencéves csend után maga a csoda. Pedig valójában nem csoda történt, mégcsak Fortuna istenasszony sem segített, csupán egy, eddig a motorsporttól meglehetősen távol álló szekszárdi fiatalember, nevezetesen Balogh Sándor - momentán nem a jegjobb sorú vállalkozók közül való, de éppen az ilyen típusúak akarnak valamit tenni a közért - bevette a fejébe, hogy ha a fene fenét eszik is, de itt hamarosan - a szőlősgazdák feltehetően nem osztatlan örömére - újra felbúgnak a motorok. Az eddig szálkai majálisok juniálisok megszervezésében edződő „Sanyika" terveinek megvalósításához bejegyeztette a majdan krosszra specializálódó Reflex Sport egyesületet, mely az önkormányzattól ingyen és bérmentve megkapta a területet. Aztán hosszas keresés után talált egy olyan talajmunkákban, tereprendezésben némi jártassággal rendelkező céget (Célgép), amelynél az olyan, mint társadalmi munka nem ismeretlen fogalom. Mellé álltak a szekszárdi krossz utolsó hírmondójának számító zombai Lánger család (apa és fia), akik a hetvenes évek közepétől '86-ig terjedő Csötönyi névvel fémjelzett korszakban is stabil alapembernek számítottak. Apropó Csötönyi Feri és lelkes csapata. Nos már ők is korábban bekapcsolódtak volna, ha tudomást szereznek az előkészületekről, de így is szín önként és dalolva jelentkeztek ingyenes rendezőnek, versenybírónak, szaktanácsadónak. A sebtiben megtisztított és átalakított, korábbi önmagához egyszerűsített nyomvonalú pályát a közelmúltban hitelesítette a MAMSZ illetékes szakbizottsága, s a Reflex első embere reflexszerűen elküldte a meghívókat minden olyan hazai klubhoz, amelynél megtalálhatók a 125 és a 250 köbcentiméteres géposztály képviselői. A pálya kíváncsivá teszi a versenyzőket, a szó igazi értelmében vett régi motorosok persze valamire még emlékeznek, ők nemegyszer dicshimnuszokat zengtek a pályáról, annak változatosságáról^ magáról a környékről, a pénzdíjak hazai viszonylatban motiváltak lesznek, így komoly esély a legkomolyabb hazai versenyzők jelenlétére - a hátország népes tábora mellett. Az meg majd szeptember 23-án már a délelőtti órákban kiderül, hogy a hívek mennyire lelkesek. A főszervező - a nullszaldó reményében, szponzorok hiányában - cirka kétezer fizető nézővel számol. Mi tagadás, ez a nyolcvanas években átlag alatti nézőszám volt, és most?!... Merre tovább egykori szekszárdiak? Az 1991 -92-es - még az NB II-ben sikeresen szereplő - szekszárdi csapatból többen is élvonalbeli szerződést kaptak (Kvanduk, Dzsinovics, Horváth P.). Úgy tűnik, hogy gyökeret vernek, gyakorta játszottak, úgy, hogy a kezdő tizenegyben kaptak helyet, de az álmok aztán szertefoszlottak. Dzsinovics helyére sok millióért egy másik játékost (Csábit) vásárolt a BVSC, Kvandukról pedig lemondott a Mezeyteam. Horváth Péter, ha fokozatosan ki is szorult az Újpesti kezdő tizenegyéből, de még tíizközelben van. Legutóbbi találkozásunk során annyit mondott, ha felépül sérüléséből, még egyszer utoljára odateszi magát az edzéseken és a meccseken, s ha Garami nem reagál a számára elfogadható módon, akkor nyáron odébb áll, mivel amúgy is lejár a szerződése. Dzsinovics Pakson kötött ki, de megfelelő ajánlat esetén gondolkodás nélkül visszatérne Szekszárdra - még az NB III-ba is. Kvanduk Gábor árát egyelőre nem tudják megfizetni az érdeklődő kisebb csapatok, igy a megyei NB III-ok sem. Róla elteijedt, hogy előbb-utóbb a Dunaszentgyörgyi Limes játékosa és utánpótlásedzője lesz. Ha kell még azon az áron is, hogy magát leamatőrösítve árazza le a játékospiacon. Menetel a paksi trió Újabb győzelmeket könyvelhetnek el az Unió Box Team szineiben szereplő profi, valamikori paksi amatőr ökölvívók. Kalocsai (61 kg) a sikeres szekszárdi debütálást követően már a hatodik győzelmét gyűjtötte a napokban. Ellenfelét a román Gicean Georgét a negyedik menetben technikai KO-val leléptették. Kalocsai az eddigi hat profi meccséből ötöt idő előtt fejezett be. Az egy kategóriával lejebb versenyző Bognár már a nyolcadik győzelménél tart, legutóbb a román Diaca nu Marian volt az „áldozat", akit egyhangú pontozással győzött le. Bodnárral, aki az új világszervezet, a WBU ranglistáján a tizenegyedik, nagy terveket sző az Unió Box Team. Még egy újabb győzelem esetén komoly esélye lenne annak, hogy Bognár mérkőzhessen eme új világszervezet - amelynél most születnek az első világbajnokok - a trónusért, 58 kg-os súlycsoportban. A meccs egyébként Németországban lenne, és Ráczék mindent elkövetnek, hogy a magyar profi bunyó szempontjából erre az eseményre idehaza, és hol másutt, mint Szekszárdon rendezzék. A félnehézsúlyban szereplő Erős Lajost pedig a jelekből ítélve „kilőtte" magának a magyar profi ökölvívásnak is teret engedő országos mozicsatorna. Mert ott, ahol ezt az adást kis hazánkban fogni tudják, ott már nem először láthatták Erőst mérkőzni. Legutóbb az amerikai Ron Bocarter-rel mérkőzött, mégpedig Helsinkiben és két menetnél többet nem engedélyezett a színes bőrö öklözőnek. Ez volt a magyar fiú tizenkettedik győzelme, profi pályafutása soián, s közelmúltbeli „veretes skalpjai" alapján (legyőzte az olasz Pasinit, a német Ruvnakot, a kameruni Kabongót, helytállt a norvég Salettával szemben) úgy tűnik, hogy újra csak a bokszra kontentrál az időközben szekszárdi lakossá váló neves hazai öklöző. Borult a svédasztal a Triatlon EB-n II. Munkatársunk Stockholmi látlelete Lapunk rovatvezetője Bálint György a Szekszárdi Vasárnap augusztus 20-i számában egy kétrészes riportsorozatba kezdett a stockholmi triatlon EB-ről. A második rész a lap megjelenésének szüneteltetése miatt eleddig nem tudott megjelenni, így ezt az alábbiakban olvashatják. Fair play és vagányság A bolyozás kérdésében való tanácstalanság megosztotta a versenyzőket: a mezőny egy része - a rendezőkkel ellentétben - ismerte a szabályokat, s fair play szellemében a cuabertini úton haladt mi magyarok is ide tartoztunk. A gyengébb moralitású többség azonban élt a kínálkozó lehetőséggel. így szolidáris vagyok a többszörös világ- és európa-bajnok roppant szimpatikus és fotogén brit Smith Spencerrel, a holland Rob Barelel, a többi nagysággal, de az EB-csapatunk szekszárdi tagjával, az ájulásig triatlonozó Varga Zsuzsával is. Maradjunk egyelőre az olimpiai távon már a király titulussal is felruházott Spencernél. Ö rajt- és célgyőzelemre törekedett, senki másban, csak magában bízott. A németek pedig az egységben, kerékpárversenyeken szokásos módon egymást hozták, vezették. Hogy a futásban a közülük legkipihentebb, legerősebb Rainer Müller időlegesen letaszítsa a trónról az angolt. A fejleményeket kényszeredett mosoly díszkíséretében erőteljes fejcsóválással nyugtázta - no és nem ment el a bronzért az eredményhirdetésre, s az őrá igazán hatni tudóknak köszönhetően, hogy a stockholmi közélet szentélyének nevezett City Holm-ban (itt adják át a Nobeldíjat) rendezett záró banketten már azért előfordult. Ájulásig triatlon Akárhányadik helyen végez, örömtől és csalódástól függetlenül eljött volna az ünnepélyes zárórára Varga Zsuzsa, de sajnos - nem tehette. A kerékpározást követően még az idei edzettségi állapota alapján minden várakozást felülmúló második-harmadik helyen állt, s a tíz kilométeres futás felén túl teljesen kimerült a szervezet energiatartaléka, és mintegy két kilométerrel a cél előtt - igaz már jó néhány hellyel visszaesva - ájultan rogyott a földre. Ilyen esetben nemcsak a nagyságrendekkel magasabb nívón szervezett SporTolnán, hanem bármelyik számottevő hazai versenyen másodpercek alatt ott terem a mentő. Itt... percek teltek el amíg valami történt! Szerencsére éppen arra futott az azóta már senior. Európa-bajnokká dicsőült, korát meghazudtoló fizikai teljesítményekre képes szekszárdi Czencz Imre bácsi, aki leadta az SOS-jel^ket... Zsuzsa a szó igazi és átvitt értelmében odatette magát, túllépett a tűrésküszöbön. Vajon, ha nem a már nemzetközi klasszisnak számító későbbi győztes dán Mary Ovebarra koncentrál egy, a világot ámulatba ejtő esetleges győzelem reményében, hanem a magyaroknál még nemigen létező teammunkában „aládolgoznak", akkor... valószínűleg Walkó Andreával együtt a dobogóért futhatnak... Amúgy a junior korosztályban elmaradtak a hagyományainkhoz hű sikerek, aminek oka nemcsak a körülmények abszurditásában, a bolyozásból való kimaradásban keresendő, hanem mélyebb, szakmaibb analízist igényel az edzőktől, más szakemberektől. Éremcsere Fadd-Domborivan való összehasonlítást, párhuzamot ígértem az elején. A fentiek önmagukért beszélnek, ezek i meretében méltatlan lett volna a me; triatlon szövetség vezérelte, szokás! szervezettséggel, zökkenőmentesen lezajló SporTolnát, ha a triatlon örve alatt kóklerkedő, dillettáns svéd EB-vel egy hasábon, vagy egy oldalon emlegetni. Mert ahhoz képest, hogy a magyar ifiknek a megszolgált csapatezüst helyett a már említett ünnepélyes eredményhirdetésen bronzokat adtak és csak sportdiplomáciai bravúrral szereztük vissza az eredetit..., nos ahhoz képest a SporTolna szombati eredményhirdetését a sötét estébe kitoló Botondsoft számítógépvírus akár pitiáner ügynek is tekinthető. Pedig Domboriban hétszázzal több ember versenyeztetéséről kellett gondoskodni, ezres indulói létszámot produkáló összevont Eb-én. Már ott a helyszínen felötlöttek bennem a szekszárdi triatlonos Varga család ifjabbik Bélájának a stockholmi érkezés pillanataiban elmondott aggályai: „De hiszen ezek a svédek még egy ETÜ-körversenyt sem rendeztek, és mindjárt EB-ét rendeznek!? Hát ez az!..." Amúgy - triatlonon kívül - valóban Skandinávia Velencéje Stockholm. A régi fényében, tisztaságában, nyugalmában, anyagi gazdagságában. Az itt járt szekszárdiak valószínűleg csak megerősítenek ebben. De ez a „mese" másról szólt... Bálint György