Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-12-25 / 51. szám

808 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. DECEMBER 25. Egyedül ünnepelni megpróbáltatás Kettétört karácsony Elmondta. Továbbadom, név nélkül. Karácsonykor én karanténban vagyok. Elzárva mindenkitől, mintha félteni kellene tőlem ezt a világot. Mintha nem lennének gye­rekeim. Mintha a szeretet ünne­pén hiányozna belőlem és belőlük a szeretet, pedig ennek éppen az ellenkezője igaz, nagyon szeret­jük egymást. De válás után így ala­kult a karácsonyozás. Nincs lehe­tőségem a velük való találkozásra, akár egynapos közös ünneplésre. Tíz év óta. Azaz, hogy az első kará­csonyt, tehát a válás után követke­ző elsőt még a családdal tölthet­tem, a szentestét és az első ün­nepet. November végén mondták ki a válást és annyira közel volt a karácsony, olyan kibírhatatlan volt a gyerekek hiánya és nekik is az apátlanság, hogy a volt feleségem nem ellenezte, legyek ott, a lakás­ban, velük együtt. A kislányom ak­kor hároméves volt, a fiam négy és fél. Tulajdonképpen nem is kellett megbeszélni, hogyan töltsük a ka­rácsonyt, mert ezt a gyerekek kikö­vetelték. ^Amikor elköltöztem, nem akartak elengedni, aztán nem is vártam két hetet az első „látha­tásra", mert nem bírtam addig vár­ni, egy délután váratlanul megje­lentem és akkor úgy átöleltük egy­mást, annyira belémkapaszkodtak, hogy estefelé, mielőtt elbúcsúz­tam, ránéztem a gyerekek anyjára, most így mondom. Mi lesz kará­csonykor, kérdeztem tőle csönde­sen. Tétova volt, azt mondta, meg­beszéljük. Újabb egy hét múlva az­zal fogadott, hogy nem ellenzi, ha a karácsony első felét ott töltöm. Az az igazság, hogy bármennyi­re elfogult és szinte gyűlölködő volt is akkoriban velem szemben, azt elismerte, hogy a gyerekek na­gyon ragaszkodnak hozzám. Hogy milyen volt az a karácsony, nehéz szavakba önteni. Biztos, hogy egész életem legboldogabb kará­csonyestéje volt, de másnap, ami­kor két nagy mese fölolvasása kö­zött vagy egy-egy játék befejezése után hirtelen eszembe villant, hogy késő délután cihelődnöm kell, elbúcsúzni valamiképpen, mert az utolsó autóbuszt el kell majd érnem, szóval nem abban a városban laktam már, ahol ők, te­hát amikor ez belémhasított, bár próbáltam elfelejteni, hogy majd kettétörik az ünnep, akkor az olyan érzés volt, hogy senkinek nem kí­vánom. De az, ami a búcsúzás pil­lanataiban történt, valami egészen iszonyú, elviselhetetlen volt. Nagyon kiszámítottam az időt, szóval a lehető legtovább marad­tam, így sietnem kellett, hogy való­ban ne késsem le az autóbuszt. Többször magamhoz öleltem őket, megpuszilgattuk egymást és mondogattam, hogy nemsokára is­mét jövök és aztán nyitottam az előszoba ajtaját. A kislány szinte odaugrott, két­ségbeesetten átölelte az egyik lá­bamat és könyörgött: apuka, ne menj el! Még egyszer megcsókol­tam és csak annyit tudtam kinyög­ni, hogy most muszáj menni, mert nem vár a busz, de visszajövök és... Kicsit talán erősen kellett megfog­ni az apró karjait, hogy mehessek. Ezt soha nem bocsátom meg ma­gamnak. Évekig eszembe jutott, hogy még egy pillanatig, megint át kellett volna ölelnem, ahelyett, hogy szépen, de azért mégis erős , mozdulattal lefejtettem magamról a kapaszkodó kezeit. Sokszor voltam velük és ez ma is így történik, talán lelki törést nem okozott a válásunk. A szeretet sem­mit nem halványult közöttünk. Csak karácsony ne lenne soha... A depressziónak nincs előzménye? Néhány héttel ezelőtt két egye­temi tanárt, két hírneves pszichiá­tert próbáltam megszólaltatni az­zal a kérdéssel, hogy a lelkibeteg, depressziós emberek ilyen állapot­ba kerüléséért mennyiben felelős az ünnep, ha az illető páciensek tel­jesen egyedül vannak és semmifé­le társaságra nem lelhetnek. Tehát ha a karácsonyt is magányosan töl­tik, lehetséges-e, hogy éppen emiatt roppannak össze előbb­utóbb. Mert a karácsony napjaiban még vásárolni sem lehet, egész nap otthon töltik az idejüket. A pro­fesszorok Szekszárdon tartottak előadást egy konferencián, ahol a depresszió kezelése, gyógyításá­nak lehetőségei, a legújabb ered­mények volt a téma. Érdekes, hogy egyikük sem tu­dott másról beszélni, mint a bete­E, ídesapám, szépen írtam? Olvasd el. - „...karácon...jutka...jézus." - A cs-öt, meg a ny-öt még nem tanultuk. - Nem baj, Kicsim, elsőben én is így írtam karácsonykor. - Szép volt akkor a karácsonyfa? - Szép volt, felért a mennyezetig. - Az idén is ilyen nagy karácsonyfánk lesz? - Azt hiszem, igen. - Hány karácsonyt láttál már, apa? - Harminc... harminckettőt. - Mennyi az, mutasd meg. Ilyen sok? - Hát sok is, meg nem is. - Ugye ti sokan voltatok gyerekek? - Igen, öten voltunk testvérek, fiúk. - Te jó Isten! És rosszak voltatok? - Hát... voltunk rosszak is, de annyira nem, mint te. - Én nem is vagyok olyan rossz, a Kati rosszabb. - No ő még kicsi óvodás. - Szóval harminckét karácsonyod volt már? - Annyi... annyi. - Ennyiszer meg ennyiszer kaptál ajándékot? - Hát kaptam. Egyszer nem. - Rossz voltál? - Azt hiszem nem voltam rosszabb, mint más karácsony előtt. - Hány éve volt? - Tizfenöt éve. - És akkor nem kaptál semmit sem karácsonyra? - Semmit. - Sírtál? - Sírtam. - Szegény papa. Ugye sajnáltad, hogy nem kaptál ajándékot? - Nem sajnáltam. - Nem?! Az hogy lehet? H. Németh István: - Ajándék helyett szívesebben mentem volna haza. - Nem voltál otthon karácsonykor? Miért? Hol voltál? - Messze voltam, tanultam, háború volt, közöttünk volt a front. - Mi az a front? - Ahol harcolnak egymással a katonák. ^ - Miért harcoltak? Hj - Mert muszáj volt nekik. - És te hol voltál karácsonykor? - Az egyetemen, a lakóteremben. - Mi az a lakóterem? - Egy nagy szoba, ahol laktunk. - Kik laktak még ott? - Akik velem együtt tanultak és nem tudtak haza­menni. Bácsik. Kari keresztapád, Matyi, Gyuszi, Misi, Ali, Laci, Bandi bácsiék. - Sírtatok? Mindenki? - Azt hiszem, igen. - Nagypapáék itthon voltak? írtak karácsonyra? - Nem írhattak, mert nem volt posta a háború miatt. - A testvéreid velük voltak? - Senki sem volt velük. Mindenki másutt volt. - Sírtak? Ők sem kaptak semmit sem? - Sírtak. Semmit. - Hol volt a legidősebb testvéred? - Laci bácsi egy hadikórházban feküdt sebesülten. Lég­nyomást kapott és aknaszilánkot a fejébe. - Mi az, hogy légnyomás és aknaszilánk? Fáj? - Nagyon fáj. - Ilyet háborúban lehet kapni? i f Kérdez a|

Next

/
Thumbnails
Contents