Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-12-25 / 51. szám
808 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. DECEMBER 25. Egyedül ünnepelni megpróbáltatás Kettétört karácsony Elmondta. Továbbadom, név nélkül. Karácsonykor én karanténban vagyok. Elzárva mindenkitől, mintha félteni kellene tőlem ezt a világot. Mintha nem lennének gyerekeim. Mintha a szeretet ünnepén hiányozna belőlem és belőlük a szeretet, pedig ennek éppen az ellenkezője igaz, nagyon szeretjük egymást. De válás után így alakult a karácsonyozás. Nincs lehetőségem a velük való találkozásra, akár egynapos közös ünneplésre. Tíz év óta. Azaz, hogy az első karácsonyt, tehát a válás után következő elsőt még a családdal tölthettem, a szentestét és az első ünnepet. November végén mondták ki a válást és annyira közel volt a karácsony, olyan kibírhatatlan volt a gyerekek hiánya és nekik is az apátlanság, hogy a volt feleségem nem ellenezte, legyek ott, a lakásban, velük együtt. A kislányom akkor hároméves volt, a fiam négy és fél. Tulajdonképpen nem is kellett megbeszélni, hogyan töltsük a karácsonyt, mert ezt a gyerekek kikövetelték. ^Amikor elköltöztem, nem akartak elengedni, aztán nem is vártam két hetet az első „láthatásra", mert nem bírtam addig várni, egy délután váratlanul megjelentem és akkor úgy átöleltük egymást, annyira belémkapaszkodtak, hogy estefelé, mielőtt elbúcsúztam, ránéztem a gyerekek anyjára, most így mondom. Mi lesz karácsonykor, kérdeztem tőle csöndesen. Tétova volt, azt mondta, megbeszéljük. Újabb egy hét múlva azzal fogadott, hogy nem ellenzi, ha a karácsony első felét ott töltöm. Az az igazság, hogy bármennyire elfogult és szinte gyűlölködő volt is akkoriban velem szemben, azt elismerte, hogy a gyerekek nagyon ragaszkodnak hozzám. Hogy milyen volt az a karácsony, nehéz szavakba önteni. Biztos, hogy egész életem legboldogabb karácsonyestéje volt, de másnap, amikor két nagy mese fölolvasása között vagy egy-egy játék befejezése után hirtelen eszembe villant, hogy késő délután cihelődnöm kell, elbúcsúzni valamiképpen, mert az utolsó autóbuszt el kell majd érnem, szóval nem abban a városban laktam már, ahol ők, tehát amikor ez belémhasított, bár próbáltam elfelejteni, hogy majd kettétörik az ünnep, akkor az olyan érzés volt, hogy senkinek nem kívánom. De az, ami a búcsúzás pillanataiban történt, valami egészen iszonyú, elviselhetetlen volt. Nagyon kiszámítottam az időt, szóval a lehető legtovább maradtam, így sietnem kellett, hogy valóban ne késsem le az autóbuszt. Többször magamhoz öleltem őket, megpuszilgattuk egymást és mondogattam, hogy nemsokára ismét jövök és aztán nyitottam az előszoba ajtaját. A kislány szinte odaugrott, kétségbeesetten átölelte az egyik lábamat és könyörgött: apuka, ne menj el! Még egyszer megcsókoltam és csak annyit tudtam kinyögni, hogy most muszáj menni, mert nem vár a busz, de visszajövök és... Kicsit talán erősen kellett megfogni az apró karjait, hogy mehessek. Ezt soha nem bocsátom meg magamnak. Évekig eszembe jutott, hogy még egy pillanatig, megint át kellett volna ölelnem, ahelyett, hogy szépen, de azért mégis erős , mozdulattal lefejtettem magamról a kapaszkodó kezeit. Sokszor voltam velük és ez ma is így történik, talán lelki törést nem okozott a válásunk. A szeretet semmit nem halványult közöttünk. Csak karácsony ne lenne soha... A depressziónak nincs előzménye? Néhány héttel ezelőtt két egyetemi tanárt, két hírneves pszichiátert próbáltam megszólaltatni azzal a kérdéssel, hogy a lelkibeteg, depressziós emberek ilyen állapotba kerüléséért mennyiben felelős az ünnep, ha az illető páciensek teljesen egyedül vannak és semmiféle társaságra nem lelhetnek. Tehát ha a karácsonyt is magányosan töltik, lehetséges-e, hogy éppen emiatt roppannak össze előbbutóbb. Mert a karácsony napjaiban még vásárolni sem lehet, egész nap otthon töltik az idejüket. A professzorok Szekszárdon tartottak előadást egy konferencián, ahol a depresszió kezelése, gyógyításának lehetőségei, a legújabb eredmények volt a téma. Érdekes, hogy egyikük sem tudott másról beszélni, mint a beteE, ídesapám, szépen írtam? Olvasd el. - „...karácon...jutka...jézus." - A cs-öt, meg a ny-öt még nem tanultuk. - Nem baj, Kicsim, elsőben én is így írtam karácsonykor. - Szép volt akkor a karácsonyfa? - Szép volt, felért a mennyezetig. - Az idén is ilyen nagy karácsonyfánk lesz? - Azt hiszem, igen. - Hány karácsonyt láttál már, apa? - Harminc... harminckettőt. - Mennyi az, mutasd meg. Ilyen sok? - Hát sok is, meg nem is. - Ugye ti sokan voltatok gyerekek? - Igen, öten voltunk testvérek, fiúk. - Te jó Isten! És rosszak voltatok? - Hát... voltunk rosszak is, de annyira nem, mint te. - Én nem is vagyok olyan rossz, a Kati rosszabb. - No ő még kicsi óvodás. - Szóval harminckét karácsonyod volt már? - Annyi... annyi. - Ennyiszer meg ennyiszer kaptál ajándékot? - Hát kaptam. Egyszer nem. - Rossz voltál? - Azt hiszem nem voltam rosszabb, mint más karácsony előtt. - Hány éve volt? - Tizfenöt éve. - És akkor nem kaptál semmit sem karácsonyra? - Semmit. - Sírtál? - Sírtam. - Szegény papa. Ugye sajnáltad, hogy nem kaptál ajándékot? - Nem sajnáltam. - Nem?! Az hogy lehet? H. Németh István: - Ajándék helyett szívesebben mentem volna haza. - Nem voltál otthon karácsonykor? Miért? Hol voltál? - Messze voltam, tanultam, háború volt, közöttünk volt a front. - Mi az a front? - Ahol harcolnak egymással a katonák. ^ - Miért harcoltak? Hj - Mert muszáj volt nekik. - És te hol voltál karácsonykor? - Az egyetemen, a lakóteremben. - Mi az a lakóterem? - Egy nagy szoba, ahol laktunk. - Kik laktak még ott? - Akik velem együtt tanultak és nem tudtak hazamenni. Bácsik. Kari keresztapád, Matyi, Gyuszi, Misi, Ali, Laci, Bandi bácsiék. - Sírtatok? Mindenki? - Azt hiszem, igen. - Nagypapáék itthon voltak? írtak karácsonyra? - Nem írhattak, mert nem volt posta a háború miatt. - A testvéreid velük voltak? - Senki sem volt velük. Mindenki másutt volt. - Sírtak? Ők sem kaptak semmit sem? - Sírtak. Semmit. - Hol volt a legidősebb testvéred? - Laci bácsi egy hadikórházban feküdt sebesülten. Légnyomást kapott és aknaszilánkot a fejébe. - Mi az, hogy légnyomás és aknaszilánk? Fáj? - Nagyon fáj. - Ilyet háborúban lehet kapni? i f Kérdez a|