Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-12-25 / 51. szám

1994. DECEMBER 18. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 25 gekről, a klinikai esetekről. Azt, hogy valaki miért, mitől, milyen körülmények között lesz beteg. Például mennyire játszik közre ebben a magányosság, különösen a nagy ünnepek alatt az elviselhetetlen magány, ezt a kérdést egyszerűen kikerülték. Az egyik professzor arról kezdett beszélni, hogy sokan nagyon jól érzik magukat egyedül, tartalmasan töltik az idejüket, másrészt pedig rengeteg ember magányos a tömeg között, a munkatársak között, vagy éppen családi körben. Már majdnem elvesztettem a türelmemet, hogy a világos kérdésre nem képes válaszolni, de aztán beláttam, hogy ő tulajdonképpen elszakadt a valóságtól, számára, mint tudós ember számára csak betegek léteznek ebben a témakörben, s az, hogy kinek milyen gyógyszer kell, kit mennyi ideig szükséges kórházban tartani, vagy egyáltalán nem szükséges. A másik professzor úr már közeledett a kérdés megválaszolásához, amikor azt mondta, hogy a magányosságnak lehet bizonyos szerepe, de a kérdés nagyon bonyolult, nem lehet egyértelműen kimondani, hogy valaki attól válik depreszszióssá, mert egyedül van. Mint ahogyan az is emberenként változó, hogy miért iszik. Van, aki a magányosságát akaija könnyebbé tenni azzal, hogy iszik, mások pedig az alkoholizmus miatt maradnak magukra. Nem nyugodtam bele, hogy az ünnepi magányosság felelősségét ennyire figyelmen kívül hagyja, ezért megkérdeztem még azt is, hogy ha a magányos,'elsősorban a társukat vesztett idős embereket valamilyen közös rendezvényre hívják karácsonykor, vagy közvetlenül előtte, segíthet-e az ilyen figyelmesség, könnyít-e ez rajtuk lelkileg. Beszélgetőtársam úgy vélekedett, hogy ahhoz előbb tudni kellene, kik a magányos emberek egy városban és annak van igazán értelme, ha otthon fölkereshetik őket. Lelki segély a Babitsban Dér Miklósné, a Szekszárdi Mentálhigiénés Egyesület titkára, a Babits Mihály Művelődési Ház munkatársa: Az S. 0. S. lelki segély telefonszolgálat a városi mentálhigiénés egyesület egy szolgálata, ami anonim, intim, telefonos. Ennek párja az őszinte szó lelkisegély-szolgálat, ami szintén anonim lehet, bár személyes megjelenést igényel, négyszemközti intim beszélgetést. Ez immáron ötödik éve működik Szekszárd városában és vannak bizony tapasztalatok, éppen az elmúlt hónapokban tekintettük át, kezdettől a mai napig a tapasztalatainkat. Ennek alapján mondhatom, hogy a hívók, de a személyes megjelenésre is vonatkozik ez az arány: legtöbben a magány, a társtalanság, az elbizonytalanodás, a kilátástalanság miatt jelennek - Igen, a háborúban. - Öcsi bácsi hol volt akkor? - Öcsi bácsi Pesten volt, pincében. - Szénért? - Nem. Ott lakott sok emberrel, hogy el ne találja őket az •

na, meg a bomba. I- Ott is háború volt? - Igen, ostrom. - Amilyent mi is játszottunk a nyáron a homokban Klárival, Katival és Barnával? - Nem. Nagyobb. Sokan meghaltak. - Azok már nem mehettek haza soha többet? - Soha többet. - Apu, borzasztóan csúnya dolog a háború. - Csúnya, kislányom. - És hol volt Pali bácsi? - Elvitték a katonákkal ezer kilométerrel odébb. - Ezt is a háború csinálta így? - Igen, a háború. - Téged miért nem vittek el ezer kilométerre? - Nem volt idejük rá, meg nem is akartam idegenbe menni. - Tiná'latok nagy háború volt ott? - Sok bombázás volt. - Féltél? - Féltem. Körülöttünk sokan meghaltak. - De te nem haltál meg? - Semmi bajom nem esett. - Hála Isten. Édesapa, ki volt a negyedik testvéred? - Gyurka bácsi. Ő három hónappal karácsony előtt elesett a háborúban. - Ö nem jön haza többet? - Nem jön haza többé. - Megölte a háború? - Igen, kislányom. - Miért nem mesél róla a nagypapa? - Mert fáj a szíve, ha rágondol. - A te szíved is fáj, édesapa? - Az én szívem is. - A másik karácsonyon már itthon voltatok? - Rá egy évre igen. Laci bácsi feleségül vette Ida nénit és megint öten álltunk a karácsonyfa alatt nagypapáék mellett. - Pali bácsi mikor hozta haza Juci nénit? - Amikor én édesanyádat. Nyolc éve. - És most hányan leszünk a karácsonyfa alatt? - Várj csak... unokákkal együtt tizenhatan. - Ha háború lesz, akkor megint kevesebben leszünk? - Ha lenne, akkor igen. De nem lesz. - Honnan tudod? - Hiszem. - Ha nincs háború, akkor mi van? - Béke, kislányom. - És ki adja a békét, édesapám? - Nekünk Jézus adja, kicsim. És akarja, hogy vigyázzunk rá. Azt mondta: „Boldogok, akik fáradoznak érte." - Lehet még kérni Tőle, hogy sokáig legyen? - Lehet. Mindennap lehet kérni Öt és tenni is érte. - Ne menj el még, várj egy kicsit... ezt leírom... így. Olvasd el, édesapa. - „Karácon... jutka... jézus... béke..." - Vidd el Jézusnak, én most tanulok tovább. - Elviszem, Jutka, elviszem. *** A betűk elmosódnak, de nem a papíron, hanem a szememben. A levelet odateszem a jászol mellé, követ teszek rá, hogy el ne fújja a szél. Vigyázzatok, reá ne tapossatok! meg, vagy csörgetik fel ezt a szolgálatot, amelynek száma: 315-100as. Díjmentesen hívható mindennap, este hat órától reggel hatig. Éppen karácsonykor, főként szenteste veszik igénybe leggyakrabban, majd karácsonytól szilveszterigjanuár másodikáig van a legtöbb hívás. El tudjuk képzelni az okát. Aki egyedül van ezen az igazán közösségi ünnepen, nem érezheti jól magát. Tíz-tizenöt hívás mindig van karácsonykor. Többnyire nők. A férfiak kevésbé merik' felvállalni ezt a lehetőséget. Megnéztük a statisztikai összesítésben, milyen arányban fordul elő öngyilkosság a nőknél, illetve a férfiaknál. A nők sokkal többen veszik igénybe a lelkisegély-szolgálatot, míg az öngyilkosok többsége férfi. Különösen idős, magányos férfiak. Talán nem is próbálják keresni a kapcsolatot másokkal. Valószínűleg elkeseredetebbek, vagy határozottabbak e tekintetben, ha kilátástalannak tartják a helyzetüket. A mama mindig várt Szekszárdi születésű vagyok, de úgy alakultak a dolgok, hogy a budapesti tanulás után Győrbe kerültem, hívtak a megyei laphoz. Édesanyám egy Tolna megyei kis faluban élt és nem tudtam eljönni hozzá két évig, még karácsonykor sem. Egyszerűen azért, mert a gyakornoki, majd a kezdő fizetés olyan kevés volt, hogy ruhára sem igen telt, nemhogy a hosszú utazás költségeire. Albérletben laktam, az elvitte a havi ezerháromszáz, ezerötszáz forint egyharmadát, a másik egyharmadot minden hónapban föladtam a mamának, mert csak öregségi járadékot kapott, nem nyugdíjat. így aztán tényleg nem maradt vonatjegyre való. Persze szép levelet írtam neki, nem győztem eleget mentegetőzni. Biztos, ez is hozzájárult ahhoz, ez a családi fészektől való távollét, hogy Győrből eljöttem Szekszárdra, s így gyakran mehettem a mamához, hétvégeken. Karácsonykor pedig együtt voltunk az ünnep egész ideje alatt. Pótolni akartam a régi veszteségeket. Felvételünk illusztráció, konkrét személyhez nem kötődik. Gemenci József fotó: -kafigyermek