Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-11-20 / 46. szám

1994. NOVEMBER 20. SZEKSZÁRDI 5 ÉLETpálya - útvonal A karriertörténetek szállóigévé vál­nak; Józsi elkezdett vállalkozni - szinte semmiből indulva dolgozott és sze­rencséje lett. Ma már talán a második vagy a harmadik káeftéjét alapítja. Majdnem mindenki azt gondolja, hogy ő is meg tudná ezt csinálni, némi sze­rencsével. Hogyan kezdjen hozzá, ez itt a kérdés. Hallani az idősek intelmeit: már ifjú­korban eldőlhet, hogy mi lesz belőled. Nahát! Mi lesz a mai fiatalokkal? Közzétették az egyik újságban, nem is olyan régen, a híres feltalálók listáját, korukat is megjelölve. Mondanom sem kell, hogy a 20-30 éves korosztály szép számban szerepelt ezen a listán. » tietek tehát vannak! Miklós Tibor - az ÉLETpálya Ala­pítvány ügyvezető igazgatója - is ezen a véleményen van: „A fiataloknál nincs hiány ötletekben. Arra, hogy mit kelle­ne csinálni, válaszul számtalan ötletet fogalmaznak meg." Akkor hol itt a probléma? Olyan­helyzetet kell teremteni, hogy az ötlet manifesztálódni, megvalósulni tudjon. Ebben tud segíteni az ÉLETpálya Ala­pítvány. Hogyan? Először is a hozzájuk for­duló fiataloknak szakmai kérdésekben tanácsot tudnak adni. Egy vállalkozás vezetéséhez az alapötleten és a renge­teg munkán kívül szükség van - jogi, pénzügyi, számviteli és marketing ­szaktudásra is. Ahhoz, hogy egy vállal­kozás a paragrafusokon és a gazdasági szabályozókon átverekedve ne menjen tönkre, ez elengedhetetlen. Ha elmegyünk egy könyvesboltba és » iegnézzük a „HOGYANLEG YÜNK­IKERESVÁLLALKOZÓK" című könyvek árait, gondolkodóba esünk. Talán máshonnan kellene kezdeni. ^ RWiatmT TURIZMUS MARKETING ES TANACSADO KFT. SIELES ALOMKORNYEZETBEN AUSZTRIA Flattach - Gleccsersizés 3000 m magasan. Panzióban reggelivel 2 400 Ft/nap/fö-től Apartmanban 2 000 Ft/nap/fö-töT FRANCIAORSZÁG Letale apartmanok 7 500 Ft/bét/fö-töl Chatel apartmanok 8100 Ft/hét/fö-töl Töltse a SZILVESZTERT OLASZORSZÁG kedvelt síterepein Aprica / Valtellina 4-6 fös apartmanok a pályák közvetlen közelében. 1994. 12. 26.-1995. 01. 02. 45 900 Ft/hét-töl Sella Nevea Hotel télpanziós ellátással a pályák közvetlen közelében. 1994. 12. 25.-1995. 01. 01. 29 900 Ft/hét/lö SZLOVÁKIA - csoportok részére Ziarska Dolina üdülő 8 nap teljes ellátással, síliftliasználattal 9100 Ft/fö Kérje további SZILVESZTERI és EXKLUZÍV ajánlatainkat. Jelentkezés és felvilágosítás a Találka téri irodánkban. Cím: PROVINCIA TMT Szekszárd, Arany J. u. 17-21. Tel.: 06-74/319-784. Az ÉLETpálya Alapítvány színvo­nalas kiadványait ingyenesen biztosítja a vállalkozni szándékozóknak; termé­szetesen 18-30 éves korig, vagyis a kez­dő és fiatal vállalkozóknak. Az elméleti Felhívás „Keressük 1995 legígéretesebb Ha­lai vállalkozóját" címmel az Életpálya Alapítvány pályázatot hirdet. \ pályázatot három területi forduló­val rendezik meg 75000, 50000 és 25 000 Ft-os díjakkal. A három elődön­tő helyezettjei indulhatnak az év „Leg­ígéretesebb Fiatal Vállalkozója" címért és az azzal együttjáró 150 (MM) Ft-os fii­díjért. A második és harmadik helye­zetlek márkái 100 000 Ft, illetve 50 000 FI üli. A pályázaton indulhatnak azok a 18-30 éves vállalkozók vagy vállalkozni kívánók, akik működésüket 1994. ápri­lis I. ulán ke/dlék, illetve az indítást még csak tervezik, üzleti tervüket vál­lalkozásindítási szándékkal készítik. További információkkal a lolna Megyei Vállalkozói Központ munka­társai a 3HM66-os telefonszámon s/í­vesen rendelkezésre állnak. ismeret így is kevés. Hiszen ki hallott már olyan autóvezetőről, aki otthon könyvből - autó és ok,tató nélkül - ta­nult volna meg vezetni. Ezért az ÉLETpálya Alapítvány a hozzájuk for­duló fiataloknak, hogy sikeres életpá­lyát fussanak be, ingyenes szakmai se­gítséget nyújt. Kialakult Budapesten egy ötven szakemberből álló csoport, akik „felkarolják'' a fiatalokat. Ők jogá­szok, közgazdászok, adótanácsadók, könyvelők, reklámszakemberek... Hogy mi ebben az üzlet számukra? Az, hogy azok a kezdők, akiknek ma se­gítenek, a vállalkozásuk beindultával minden bizonnyal a számukra ismert tanácsadót, könyvelőt, jogászt... kere­sik fel különféle igényeikkel, amiért már természetesen fizetnek. Miklós Tibor, az ÉLETpálya Alapít­vány vezetője a közelmúltban egyezett meg a Tolna Megyei Vállalkozói Köz­ponttal abban, hogy Szekszárdon inté­zik az alapítvány helyi koordinációs fel­adatait. Katona Szilvia, a vállalkozói köz­pont munkatársa nyilvánosan is be­jelentette az együttműködés létrejöt­tét. A helyi - vagyis a Tolna megyei ­szaktanácsadó-hálózat egy hónapon belül megalakul, és fogadja azon kez­dőket, akik kapcsolatba kívánnak ke­rülni az ÉLETpálya Alapítvánnyal. HAZAFI ZSOLT Szorongás, depresszió A Tolna Megyei Egészségvédelmi Hónap keretében november 23-án (szerdán) a POTE pszichiátria, szorongás és depresszió, magatartásterápia témakörében szak­mai továbbképzést tartanak a Tolna Megyei ÁNTSZ dísztermében. A POTE Pszichiátriai és Orvosi Pszichológiai Klinikája és a POTE családorvostani csoportja szervezésében neves szakemberek tartanak előadást a témához hozzászólva. Evangélium „Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva." Lk. 12., 35. „Hiszem én az Istent, csak időm nincs istentiszteletre, bibliaórára járni. Bibliát olvasni? Arra pláne nem gondolhatok, hiszen az újságot is éppen csak átfutni van időm." Ismerős mondatok, biztosan hallottuk már mástól, vagy magunk is mondtuk, gondoltuk így. Jézus ma fel akar rázni! Övezd fel derekad és gyújtsd meg a lámpást, vagyis légy készen. Ne kifogásokat keress, hogy miért nem keresed a találkozást Istennel, hanem nyisd meg a szemed és a szíved a Szentlélek befogadására. Jézus tudja, hogy nekünk embereknek szükségünk van arra, hogy érez­zük, Valaki gondot visel ránk. Be kell végre látni, hogy nem vagyunk olyan erősek és ügyesek, mint amilyenek lenni szeretnénk, és ezért fontos az, hogy tudjuk, Isten segít minket. Légy készen, ne várj! Isten bármikor megjelenhet és számonkérheti tőled: hol voltál, mire használtad az időt, a lehetőséget? Vigyázz! Mert jaj annak, aki elhalogatta Isten hangjának meghallását és a maga esze, nem pedig Krisztus parancsa szerint tisztelte az Istent. Ma még nem késő, de a holnap titkát nem tudhatod. Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva, így várjátok mindennapon, minden órában a visszatérő Urunkat, Jézust Krisztust. Ámen. JOHANNE KERTESZ LEA Szekszárdi történetek Sport­emberek Rólunk, a várost lakó városla­kókról lesz most szó. Olyan embe­rekről, akiket az egész város ismert, lehet, hogy csak a keresztnevéről, lehet, hogy éppen a vezetéknevéről, de az is lehet, hogy volt ezek között az emberek között olyan, akinek a nevét tulajdonképpen senki sem is­merte pontosan, de tudták róla, hogy van, általában hot lehet látni, mely részén a városnak. Vegyük a háború utáni éveket és név szerint azokat a nagyon jelleg­zetes lakóit a városnak, akik rá­szolgáltak valamivel arra, hogy is­mertek legyenek. Vegyünk egy saj­nálatos aktualitás kapcsán mind­járt egy tanárembert. Úgy hívták, hogy Bessenyei Gyula, akit minden­ki csak „Zénó " bácsinak nevezett. A Garay János Gimnáziumban taní­tott testnevelést. Imádta mindenki, hatalmas munkabírásáért, humo­ráért és hát nem utolsósorban azért, melyre egész életét tette, a sportra, az atlétikára, a kosárlabdára. A hármas híd mellett, a valamikori MESZÖV-székház mellett lakott családjával, három leányával, aki­ket úgy hívtak, hogy Csilla, Kinga és Tünde. Ez az ember rugalmas já­rásával, hófehér hajávaljellegzetes­sége volt az iskolának, a sportpá­lyáknak. Kedden temették Buda­pesten, nyolcvanöt évet élt. Rászol­gált arra, hogy emlékezzünk rá. Ha már sportembert említettem, maradjunk is epár sor erejéig spor­tolók között. Neveket említek, nagy neveket: Gyulai György például, aki mint szuper ejtőernyős, egy ugrás során vesztette életét. Ez alatt az ug­rás alatt filmezte azokat a fiatalo­kat, akik rábízták magukat erre a kitűnő szakemberre, és tőle akarták megtanulni ezt a sportágat. A má­sik Gyulai, a kis Gyulai Pisti kosa­razott. A Honvédben fejezte be pá­lyafutását, a válogatottságig vitte, pedig nem tartozott az óriások kö­zé. A kosárlabdában volt még egy szupertehetség, egy lány, a Kovács Kati. 0 sem állt meg a válogatott­ságig, és az MTK csapatának volt nagy-nagy erőssége. Ez utóbbi két sportoló természe­tesen egészen fiatal korában a vá­ros sportéletét színesítette, gazdagí­totta. A sok munka és kitartás tette őket alkalmassá arra, hogy végül is itthagyják a várost, az Építő Sport­kört, ahol kezdtek, ahol kibonta­koztatták tehetségüket. Természetesen voltak más sport­ágak is, voltak más nevek is, olyan tehetségek, akik itt a városban kezdték, és ahogy egyetemre-főisko­lára kerültek, természetesen el kel­lett hogy hagyják a város sportéletét és főleg a fővárosban gazdagították az egyetemes magyar sportot. Legközelebb másokról emléke­zünk e helyen. -tüke­t

Next

/
Thumbnails
Contents