Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-11-13 / 45. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARMAP 1994. NOVEMBER 20. I § Képviselői tabló (I.) J Ugyanazt a kérdéssort tettük fel Szekszárd város egyéni választókörze­ti mandátumuk vége felé járó képviselőinek: Milyen elképzelésekkel lá­tott munkának? Mit sikerült teljesítenie az elmúlt négy évben körzeté­ben, és mi a restanciája? Indul-e a közelgő önkormányzati választáso­kon? A válaszok nem csupán választott képviselőink gondolataiba enged­nek betekintést, de a város 14 választókörzetének mai képét is tükrözik. A következőképpen. „Apró segítségek is örömet jelentenek" Csapó Károly (I. sz. választókerü­let): Két évvel ezelőtt időszaki válasz­tás során lettem a körzet képviselője, elképzeléseim megvalósítására két év jutott. A körzet problémáit meg­ismerve rangsorolnom kellett. Volt egy vágy, ez párosult, illetve nem pá­rosult anyagi lehetőséggel, ezért olyan feladatokat állítottam magam elé, melyek a lakosság közvetlen ér­zetét befolyásolják. Gondolok pél­dául arra, hogy a 9-es helyi járat vo­nalán a Kadarka utcai bölcsőde előtt alig tudtak felszállni a buszra az idős emberek, a megállót kellett javítani vagy a végállomáson fedett busz­megállót kialakítani. Jó néhány utca javítását sikerült a városüzemelteté­si irodával megvalósítani, a Tolnai Lajos, Martos Flóra utca vagy a pa­tak másik oldalán a Parászta utca kí­vánkozik a sorba. Visszaemléke­zem, még a választási beszélgetések idején voltak, akik a patak lefedése mellett léptek fel, én akkor is azt mondtam: a környék vízelvezetésé­ben kulcsfontosságú, ezért nem le­borítani, hanem karbantartani kell. Nos, az Autóklub mögötti területen szilárd kövezést kapott a meder, fel­jebb feltöltötték, ahol a garázsokat veszélyeztette volna, illetve ahol a buszmegálló megközelítése volt a fontos, hidat építettek rá, járdával a két oldalon. Volt ami nem valósult meg, bőven. Fájdalmas a Berze Nagy János utca, nem régen épült, az útbur­kolatának javítása mégis csak úgy le­hetségess, ha a teljes kövezetet fölsze­dik. A másik: a Lisztes-völgy szilárd út­burkolata minimum a lőtérig, de a la­kott területig mindenképpen. Ered­mény még, hogy a város szélén nyilvá­nos telefonfülkét állítottunk fel a Zá­por utcában, akiknek gyors segítséget jelentett, azok tudják értékelni. Nagy vágyam, amennyiben kapok négy évre bizalmat, a Séd-pataktól északra, Sió csárdáig terjedő városrész rendezési tervének elkészítése, szor­galmazása. Indulok tehát a választá­son, mert éreztem, hogy az apró segít­ségek is örömet jelentenek a lakosság­nak. Kudarcok és sikerek Dr. Gémes Balázs (2. sz. választó­kerület): A kezdet kezdetén három - a vál­lalkozói, a művelődési és a kisebbsé­gi - bizottság munkájában vettem részt, majd a struktúra átrendezése után kisebbségi tanácsnokként vit­tem végig a kisebbségi ügyeket és egyetlen képviselőként két bizott­ságban, a művelődési és szociális bi­zottságban dolgoztam. Talán ré­szem lehet benne, hogy Szekszárd Város Képviselő-testülete az orszá­polgárt kell támogatni. Ugyanígy leg­nagyobb kudarcom, hogy 1993-ban le­szavazták szociális lakásépítési indítvá­nyomat, '93-ban és '94-ben nem sike­rült elérni, hogy a város támogassa az első lakáshozjutókat. Rossznak tartom a köztisztaságról szóló rendeletet, amennyiben a lakosságot mozgósítani lehetne, tiszta várossá válna Szekszárd. Példa erre körzetemben a Liszt Ferenc utca, ahol nemcsak a saját házuk előtt tartják rendben, parkosítják a területet az emberek. Az egyik legnagyobb sikeremnek tartom, hogy sikerült a III. sz. házior­vosi rendelő rekonstrukcióját végre­hajtani, a Rákóczi utcai óvoda műkö­dőképességét fenntartani: a kiegészítő infrastrukturális beruházások megin­dultak - hasonlóképpen működik a II. sz. iskola. Fontos ez a két intézmény, mert meggyőződésem, hogy a jövőben itt fognak gyerekek születni. Nem sike­rült viszont átmenteni a gyógyszertá­rat, ami Töttős Zsuzsa gyógyszerésznő személyiségével együtt pótolhatatlan a helyi nyugdíjasok számára. Négyéves munkám eredménye ért be azzal, hogy sikerült az ottlakókkal megértetnem, Újváros akkor tud kimozdulni, ha ut­cánként kis közösségeket alakítanak, de nemcsak a szűkebb érdekeiket kép­viselik az emberek. Sok estémbe ke­rült, hogy pénz hiányában a Kapisztrán utcai szennyvízcsatorna építésére a széles körű társadalmi összefogást koordinálni tudtam. Félbe vannak munkák: ezt a város­részt szebbé, komfortosabbá, tisztábbá tenni, ez a következő évek felad^j^ Szennyvízcsatorna, szennyvízátem^P szervezésében, gázvezeték létrehozá­sában, a Rózsa utcát jellemző balkáni állapot megszüntetésében. Ha bizalmat kapok, a következő négy évben ezt kívánom képviselni. Más területek - más problémákkal Módos István (3. sz. választókerület): Több, mint 30 éve a körzetben la­kom, így korábban is láttam a problé­máit, segíteni próbáltam. Sokszínű ez a rész, benne az új lakóteleppel a Boty­tyánhegyen, kertes házas övezettel, új és régi építmények együttesével, vala­mint a Rákóczi és Kadarka utca kör­nyékén a volt tanácsi épületekkel. Más területek - más problámákkal. A Boty­tyánhegyen utak, járdák épültek, köz­világítás korszerűsödött, telefonháló­zat bővült. ' A családi házas övezetben a pince­program folytatódott, vízelvezetők épültek járdaépítéseket tudunk felmu­tatni, míg a volt tanácsi ingatlanoknál tulajdonosváltás történt, a legtöbb la­kást megvásárolták a bérlők. Nem te­hették meg ezt az úgynevezett nem la­káscélú helyiségekkel, szuterénokkal, pincékkel, kamrákkal, kazánházakkal, amelyek bérbeadásából létrehozott felújítási alapból finanszírozhatták vol­na a rendkívül rossz állagú épületek gos átlag felett példamutató módon, fontosságának megfelelően kezelte a kisebbségi ügyeket. Totális vereségként éltem meg, hogy nem sikerült elérni: a szociális bi^ zottság koncepciót dolgozzon ki. Erre négy év kevés volt. - Ebből követke­zően a városnak rossz a szociális rende­lete. Aránylag sok pénzt fordított a vá­ros szociális célra - megkérdőjelezhető hatásfokkal. Ilyen például a lakhatási támogatás. Hiába érveltem: Nem a há­zat, a szociális nehéz helyzetben lévő homlokzati felújítását, a lakások kar­bantartását. E területen feltétlenül a célkitűzések közé sorolható, ha az ön­kormányzati testület álláspontja ké­sőbbiekben változik: a nem lakás céljá­ra szolgáló épületek fenntartói, üze­meltetői jogának megszerzése, leg­alábbis ennek lehetősége. Örömmel mondhatom a Bottyánhe­gyen és környékén, mely ellátástalan rész volt eddig, egy ABC-ből, orvosi rendelőből, gyógyszertárból álló egy­ség kialakítása kezdődhet el, hiszen a területvásárlás már megtörtént rendelő kivételével vállalkozói alflK működhet ajövőben. Ugyanitt a tervek között egy sportcentrum létrehozása szerepel. A legkevesebbet talán a családi há­zas övezet kapott, pedig vízelvezetésre, útépítésre e részen is költeni kellene, a Bükk utcát emelem ki, melynek egyik szakasza még ma is földút. Terv: a Rákóczi utcai kispiac kialakí­tása. A felsorolás helyett még egy gon­dolat: ha az elmúlt négy év alatt helyi adókból befolyt 400 millió forint egy részét, töredékét alapítványba fektette volna a város, abból az ellátatlan terü­leten működni kívánó vállalkozókat le­hetett volna segíteni. Talán majd a jö­vőben. Köszönetet mondok a 3. sz. vá­lasztókerület lakóinak pozitív hozzáál­lásukért, hogy nem támasztottak irreá­lis követeléseket, megértették, hogy máshova is kellett a pénz. Biztatást kaptam, így a választási szövetség tá­mogatásával újra indulok lakókörze­temben a választáson. J

Next

/
Thumbnails
Contents