Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-06-12 / 23. szám

8 , SZEKSZÁRDI fASARNAP 1994. JÚNIUS 12. műterembe lépve ember­nagyságú - kerámia nőalak - isten­ség. Évezredekkel korábbi termé­kenységszobrok mai megjelenése, a modern ember kínjaival, törek­véseivel. Számtalan lábával, mint­egy hatalmas gyökérzettel tapad a földhöz, sok melle, minden irány­ba forduló arca - nem engedi el a tekintetet. - A kerámia teljesen véletlen volt. A gimnáziumi évek alatt kö­vekkel próbálkoztam, kisebb mű­vésztelepeken töltöttem a vaká­ciót. A Garay gimnáziumban végez­tem, aztán lekéstem ajelentkezést a főiskolára. Nem akartam fog­technikus, sem autóvillamossági szerelő lenni, asztalostanulónak meg nem vettek fel, mert érettsé­gim volt. Csatáron tanultam két. évig, bár akkor nem különösebben vonzott a kerámia - vallja Fusz György. - Soha nem kisértette meg más anyag? - Próbálkoztam viasszal, bronz­zal, de most már annyira ismerem a kerámiát, hogy a kő, a fém hideg számomra. Ha megtalálnám az al­kalmas formát, megszűnne a tá­Erre mondják: a hely szelleme. Az Ady Endre utca hallgatag fái között, a csendes udvaron „ottfelejtett" kőszobor, kerámiaalak, mind egy-egy adalék a házi­gazda életéhez. Növényzet és élettelen környezet har­móniában olvad egymásba, mintha valóban a földből nőttek volna ki az emberi kéz alkotásai. A természet­hezvisszanyúló, a környező világot, mint egészet átfo­gó látásmód határozza meg Fusz György életét és ke­rámiáit. Feleségével, a szintén keramikusművész Kiss Ildikóval él, dolgozik ebben a miliőben. volság, de nem biztos, hogy lesz er­re időm. Néhány nap múlva, június 17-én Budapesten, a Vigadóban nyílik kiállítása, ottjártunkkor éppen erre készült az alkotó. . - Bennem van, szeretnék még néhány munkát elkészíteni. Kicsit későn láttam hozzá, mint mindig. Két éve kezdtem ezt a sorozatot Kecskeméten. Akkor Európa Ta­nácsi ösztöndíjat kaptam fél évre, amit a Nemzetközi Kerámia Stú­dió ítélt oda, hat európai kerami­kusnak. Az ott született anyagból kiállítás, katalógus készült és meg­járta Budapestről indulva Német­országot, Kentet. De most a Viga­dó nagy lehetőség, borzasztó ne­héz helyet kapni, rengeteg a jelent­kező. Azzal, hogy a neves szakmai zsűri úgy döntött: Geszler Máriá­val és Nagy Mártával kiállíthatunk, az év folyamán több kerámia nem lesz a Vigadóban - halljuk a mű­helytitkokat. - Hogy születnek ezek a leg­rosszabb énünket feltáró kerámia­szobrok? Az anyag viszi a képzeletet vagy aprólékosan tervezett alkotá­sokról van szó? - Hosszú ideig foglalkoztat egy ; egy téma, több vázlatot rajzolok, ezeket alakítom egyik, másik irányba. A végeredmény soha nem lesz ugyanaz, mint az első rajzok. - Mit enged a fantázia, egyáltalán játékos alkotónak tartja magát? - Mire egyvalamit megszülök, addig nagyon sok tudatos dolog alakítja a munkám. Garantálom, még jobb lenne, ha mernék játsza­ni, de alapvetően nem vagyok játé­kos típus. Tudja, nagyon sokan a szakma azon részén maradnak^ amikor bármelyik pillanatban dát tudnának létrehozni. Azt nF szem, egy-egy részletben, megol­dásban én is csináltam csodát. De ennek a szobornak a megépítése, a kaposvári 3 méteres világháborús emlékmű felállítása, vagy az em­bernagyságú Corpus, amit egy bu­dapesti templomba készítettem, olyan feladat; az embernek el kell jutnia arra a szintre, hogy ne befo­lyásolják a technikai problémák. Ha az anyag, a szerkezet kérdései­vel kínlódik, az lenyomja, tükröző­dik az alkotáson. A kő, a bronz túl hideg számomra" Kerámia-látomások * Leleplez bennünket, egyik kriti­kusa úgy fogalmazta meg, kelle­metlen tükörkép, amit anyagba formál. Behúzott nyak, leszegett fej, meghunyászkodó tekintet, de­formált, torzult arc, megrepede­zett anyag. Harmóniát hazudó hét­köznapjainkban levetkőztetett t

Next

/
Thumbnails
Contents