Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-06-12 / 23. szám

1994. JÚNIUS 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 9 ösztönök, a befeléfordulás, mint az egyetlen lehetőség önmagunk megőrzésére. Szárazra vetett halgyermek, repülni készülő, szárnyalni vágyó, de a földhöz tapadó ifjú, tépelődő, önmagát kereső sárkányfiú. Fusz György nem hagyja, hogy a néző a felszínen maradjon, nem kényezteti el a szemlélőt. Felrázni és nem megnyugtatni akar. - Ilyen meghatározóak az ösztönök, a szexualitás életünkben? - Persze, nagyon fontos. Rengeteg embert irányít. Lehet szégyelni, lehet eldugni, de ez nem változtat a lényegen. De azt hiszem, ez az ösztön nem csupán a szexualitás, több annál. - Talán azt jelenti: egészben látni a világot? - Igen, ez a lényege az oktatásnak is. A tantárgyakat is komplexen kellene szemlélni, nem úgy, hogy most van a rajz, aztán az ének és így tovább. Persze nehéz ezt megcsinálni, «

k mindent tudni kell hozzá, amit sem tudok. - Ha már iskola; tanít még az Illyés Gyula főiskolán? - Nagyon szeretek tanítani, és most kezd beérni, amit elkezdtem öt éve. Óvónőkkel foglalkozom, amit még fontosabbnak tartok, mint az iskolai képzést. Azt mondhatom, hogy a vizuális kultúránk a „béka feneke alatt" van. Nagy probléma, hogy olyan direkt módon, felnőttül akaiják nevelni az óvodában a gyerekeket, ami káros. Az instrukciók: színezd ki, vágd körbe, rajzold meg. Az elvárás: azonos formák, egyforma rajzok.. - Az Ön munkái meghökkentőek, nem hasonlítanak másra, biztosan egy hagyományos óvodai, iskolai struktúrában megrovást kapna értük. - Ez a baj. A mesé•

en léteznek csodák, mit szóban vissza is adnak a gyerekek, de nem engedjük kibontakozni őket. Mindegyik másként lát, gondolkodik, külön csodát tud tenni. • Nagy probléma, hogy kevés anyagot adnak a gyerek kezébe, pedig a téri dolgok jelennek meg először. Rajzolással a síkra akarjuk leképezni a környező világot, ami a legnehezebb. Mit mondjak, a legtöbb felnőtt sem tudja. amit produkálnak a gyerekek. * Fusz György nem csupán a leendő óvónőket tanítja, de Kecskeméten, az Iparművészeti Főiskola mesterképzőjének növendékeit is. Idén először fordult elő, hogy nem volt kerámia szakos hallgató. A Kerámia Stúdió vezetőségének tagja, részt vesz a keramikusokból álló TERRA csoportban, ami Magyarországon ezt a művészeti ágat reprezentálja, a legjobbakat fogja össze. Bemutatkoztak a Budapest Galériában, Szombathelyen, egy hónapja éppen Hannoverben és május 28-án Hildesheim mellett Németország legnagyobb kerámia-galériájában nyílt közös kiállítás. A megnyitóra már nem volt energiája kiutazni, mert a helyi választási bizottság tagjaként tennivalója volt. A kérdésre, hogy beérett, amit elkezdett, netán felkapott lett, hosszú felsorolás következik. Szekszárd perspektívája más, de korábban sem panaszkodhatott. Öt évvel ezelőtt azon hat kelet-európai keramikus közé került, akik Amerikában, New Yorkban, Philadelphiában állítottak ki, három éve Nyonban Porcelán Triennálén vett részt, most pedig július l-jétől a berni kanton féléves ösztöndíját nyerte el. Bern mellett, az óragyártás központjában, Bild nevű kisvárosban dolgozhat, tart majd előadásokat és kapcsolódik be az otMit váljunk a gyerektől? A gyakorlóóvodából viszont rengeteg viszszajelzés érkezik. Az óvónők mondják, hogy óriási élmény számukra, tani kulturális életbe. Óriási sanszot jelent ez, hiszen kiállításokon szerepel, bemutatkozik és a házigazda város Fusz György munkáiból is gyarapítja kortárs gyűjteményét. Kikerülhetetlen a kérdés, vajon Szekszárd hogy áll ezzel a gondolattal? - Nagyon hiányzik Szekszárdon, hogy nincs egy kortárs gyűjtemény, ami hozzátartozna a város kultúrtörténetéhez. Nem mondja senki, hogy itt született, vagy itt él egy nemtudomkicsoda, aki sokfelé járt a világban, sok helyütt mutatta be munkáit, vásároljunk tőle valamit. Nem nagy dolgot, mondjuk a legkisebb kerámiát, ami a városé marad. Ez egyben gesztus lenne a művészek felé, úgy érzem. - Pedig városunk nem panaszkodhat, a képzőművészet legalább olyan „húzóágazat" kulturális életünkben, mint a szekszárdi zenei élet. Néhány kudarcot azért biztosan megélt, ha a legutóbb vitát kiváltó, zenélő kútra gondolok, a Liszt Ferenc téren. - Ma már én is másként csinálnám meg, de az alapgondolat időtálló, egy eklektikus épület, modern sajtóház, zeneiskola közé olyan köztéri alkotást szántunk, ami eredeti, modern. Persze egy pisilő fiút könnyebben elfogadott volna a közvélemény... Ma már frissebben, konstruktívabban alakítanám és erősebben betonoznám be. Nem számítottam arra, hogy valakik szántszándékkal tönkreteszik. Elkészítettem a két darab pótlását és itt van a többi is, de csak akkor állítom fel, ha a város finanszírozza. Szekszárdon rendszerektől függetlenül él a szokás, hogy a művészektől adományszerűen várják a köztéri alkotásokat. Mintegy számítva arra, hogy úgysem bíija ki az ember, megcsinálja azt a munkát, ami benne él. Ezért nincs presztízse egy-egy alkotásnak. * - Mégis van-e olyan hely, ahova szive szerint el tudna képzelni, felállítani szobrot? A megállapítás sajnos lehangoló: Szekszárdon a központon kívül nincsenek jó terek. Bármilyen korszakban a tér a közösség színhelye volt, a lakótelepek pedig erre alkalmatlanok. Szétesnek. A belső, zárt helyeket keresik az emberek, ahol a hátuk mögött éreznek egy falat, biztonságot. - Csodahelyet lehetne a Skála és a posta közé kialakítani, egy hangulatos kis belső parkot, ide el tudok képzelni, akár egy szobrot - vallja az alkotó. - Annyian panaszkodnak a vidéki létre, miért maradt Szekszárdon? - Talán pont a millió probléma miatt. Egy budapestinek óriási távolság Szekszárd, nekem természetes, hogy egy előadásra, zsűrizésre, kiállításra felutazom Pestre vagy éppen német, holland városokba. Ez szükséges ahhoz, hogy ne váljon belterjessé a helyi művésztársadalom; az ember napról napra megméresse magát. TAKÁCS ZSUZSA KAPFINGER ANDRÁS 1 t