Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-01-16 / 2. szám
2 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. JANUÁR 16. 2 Pályát választani = jövőt választani Nyílt napot és tehetséggondozó versenyt szerveztek és rendeztek az 505. Sz. Ady Endre Szakképző Iskola és Gimnázium tanárai és diákjai. Az immár hagyományossá vált iskolai nyílt napok célja: bemutatkozással segíteni az általános iskolások pályaválasztását, a még bizonytalankodókat orientálni az iskolatípus vagy egy-egy adott szakma felé. Az érdeklődő gyerekek és szüleik tájékoztatást kaptak az iskolán belül választható 10-15 szakmáról, s az új perspektívát nyújtó világbanki osztályokról. Ezekben két alapozó tanév után gépészetszámítástechnika, elektrotechnika-elektronika, építészet illetve közlekedési szakcsoportok közül választhatnak a tanulók. A világbanki osztályokban megnyújtott képzési idővel hatékonyabb szakképzést kapnak, s képessé válnak a későbbiekben esetleg szükséges többszöri szakmaváltásra, illetve a 4. tanév végén, érettségi után egyetemi, főiskolai tanulmányokba kezdhetnek. A nyílt nap látogatói megtekintették az iskola kiválóan felszerelt tanműhelyeit, laboratóriumait, ahol lehetséges volt, kipróbálhattak számítógépeket és egyéb műszaki berendezéseket. Ezen a napon kétféle tanulmányi verseny is zajlott az iskolában. A már szeptember óta feladatlapos levelező formában folyó versenybe 222 nyolcadikos tanuló kapcsolódott be, a megye minden általános iskolájából. A döntőre 135 diákot hívtak meg, akik matematikai, fizikai, kémiai és magyar nyelvi feladatokat oldottak meg. A-tét nagy volt: a legjobb teljesítményt nyújtók ezúttal 32-en - felvételi vizsga nélkül bekerülhetnek az általuk választott világbanki osztályba. Egy másik teremben 70 kisdiák, azok a hatodikosok versenyeztek, akik a hatosztályos gimnáziumban szeretnének továbbtanulni. A gondolkodtató feladatok itt matematikai, természetismereti és anyanyelvi kérdésekből álltak. Ebbe a két osztályba - az iskola adottságaira, átlagosnál sokkal jobb műszaki felszereltségére alapozva - elsősorban reál érdeklődésű gyerekek jelentkezését váiják. A hatosztályos gimnáziumba március végéig lehet jelentkezni, további információhoz a 312-318-as telefonon juthatnak az érdeklődők. Udud Lesz még hideg, lesz még tél! KABÁTVÁSÁR A KORREKT ÜZLETHÁZBAN! (Szekszárdon a volt laktanyában) 2100 Ft-tól 3500 Ft-ig A TAPÉTA IS OLCSÓBB LETT 50 Ft-tal tekercsenként! Szekszárdon a Mérey utcában közvetlen befejezés előtt álló 146 m 2-es, egyedi gázfűtéses lakás a hozzá tartozó garázzsal és telekkel eladó. INKÖZ BT. TOLNA Szekszárdi át 12. Telefon: 74/340-71 jj^ Szociális költségvetés Az önkormányzat szociális bizottsága 1994. január 11-én megtartotta évi első ülését. Áz értekezlet fo napirendi pontjaként megtárgyalta a város szociális intézményeinek (egészségügyi és szociális gondnokság, idősek otthona, családsegítő központ, szociális foglalkoztató, családvédelmi és szociálpolitikai csoport) 1994. évi előzetes költségvetési terveit, s áttekintette a pénzügyi lehetőségeket. Ezt követően javaslatokat készített elő a rendszeres szociális segély, valamint a rendszeres nevelési segély öszszegének módosítására a képviselő-testület következő ülésére. SZERSZÁMSZAKÜZLET Szekszárd, Kossuth L. u. 14. • Telefon: 74/313-431 - FLES vágó- és csiszolókorongok, menetszerszámok, készletek - fúrószárak betonhoz, fémhez - mérőszalagok, tolómérők - köszörűkorongok, drótkefék - reszelők, ráspolyok, vésők - csillag- és villáskulcsok - kalapácsok, fogók, csavarhúzók - MUNGÓ tiplik, beütőékek - fűrészlapok, körfűrészlapok - csapágylehúzók, gyaluk - kőművesszerszámok - zárak, zárbetétek, lakatok, vasalatok, címek - Dexion salgó polcelemek 15-féle színben megrendelésre - gyermekkerékpárok, sonkaprések Nyitva: hétfőtől péntekig 9.00-13.00,14.00-17.00 óráig Csütörtökön Kocsis Imre Antal polgármester vezetésével a képviselő-testület bizottságainak elnökei és a frakcióvezetők közös megbeszélést tartottak, ahol bizottsági tárgyalások után egyeztették az álláspontjaikat a város 1994. évi költségvetési tervezetével kapcsolatban. Az anyagi igények összegzése azt mutatja, hogy a szükséges kiadások meghaladják a rendelkezésre álló pénzügyi alapokat. * Kedden az MSZOSZ megyei képviselete fórumot rendezett Szekszárdon, amelyen a szakszervezeti szövetséghez tartozó tagszervezetek megyei koordinátorai és képviselői vettek részt. Megvitatták - többek között - a társadalom-biztosítási önkormányzatok működésének eddigi tapasztalatait, a minimálbérrel kapcsolatban a szakszervezetek és munkáltatók közötti nézetkülönbség okait, továbbá a Szekszárdi krónika január 7-január 13-ig hónap végén megrendezésre kerülő országos nagy aktivára való felkészülés tennivalóit. Hétfőn a városházán Kocsis Imre Antal polgármester fogadta Becse 53 fős tanulócsoportját, amelynek tagjai vendégként tartózkodnak városunkban. Az ismert körülmények miatt nélkülöző jugoszláviai város diákjai a képviselő-testület korábbi meghívása alapján töltik itt a téli iskolai szünetet és szekszárdi családok vállalták, hogy gondoskodnak róluk tíz napon keresztül. Január 10-én tartotta első összejövetelét a Szekszárd Expo Klub, amelyen a város művelődési, gazdasági és idegenforgalmi emberei vettek részt. Szekszárd elsősorban művészeti és idegenforgalmi szakemberei vettek részt, mert a város elsősorban rangos művészeti rendezvényekkel Dunamenti Folklórfesztivál, Pünkösdi Fesztivál és a Szekszárdi Szüreti Fesztivál - kapcsolódik a világkiállítás és a honfoglalás 1100 éves évfordulójának országos programjához. A koordináló tevékenységgel a Babits Mihály Művelődési Házat, a Művészetek Házát és a Tolna Touristot bízták meg. * Január 8-án pályaválasztási nyílt napot tartottak az 505. Sz. Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolában. Az intézmény tevékenységét a jövő tanévben is a sokirányú képzés jellemzi, a hagyományos szakmunkásképzés mellett jövőre is indítanak szakközépiskolai, technikusi és 6 osztályos gimnáziumi osztályokat. Ezen a héten már az új rendszer szerint is - az Ausztria-lottóhoz hasonlóan - lottózhattak és totózhattak a szekszárdi sportfogadók. A totózóban beállított számítógép hitelesíti a beadott szelvényeket és a rajta lévő számokat rögtön továbbítja a budapesti központba. * Az utóbbi hét napban a Szekszárdi Rendőrkapitányság körzetében 35 esetben rendeltek el nyomozást bejelentett bűnesetek felderítésére, ez a szám nagyjából megegyezik az elmúlt év hasonló időszakáéval. Több lakásba hatoltak be betörők - valószínűleg álkulccsal és loptak el igen nagy értékben pénzt és ékszereket Az egyik helyen pl. 120000 Ft a kár. A héten egy jugoszláv állampolgár utánfutóját lopták el és a kórházi parkolóban több személyautót törtek fel. Emelkedik a légpuskával gondatlanságból okozott sérülések száma, az egyik esetben csaknem halálos baleset történt - nagybödői -