Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-01-16 / 2. szám

1994. JANUÁR 16. 19 , SZEKSZÁRDI VASARNAP A JL JL. térképen Cinka II. né­venjelzett városrész Cinka utcai szakaszán járunk. Kétoldalt ta­karos házak, az úttest feltúrva, a friss földréteg pedig a lassan sze­merkélő esőtől, az elmúlt év végi záporoktól a szó szoros értelmé­ben járhatatlanná vált. „Miért pont ősszel?" Amikor egy kétségbeesett fia­tal házaspár megkeresett a szer­kesztőségben, hogy jöjjünk, néz­zük meg mi van az utcájukban, még nem tudtuk, hogy népgyű­lésre érkezünk. Közel tucatnyi ember várt bennünket és a neve­ket talán felesleges is felsorolni, mert problémájuk ugyanaz. - Már arra is gondoltam, hogy csizmában végiggyalogolok az utcán, utána pedig bemegyek fcgy ahogy vagyok a polgármes­terhez. Nem tudom mit szólna ­mondja egyikük. - Persze nem ez a megoldás, csak tudnám, hogy miért kellett pont ősszel elkezdeni az útépí­tést. Akkor, amikor tudták, hogy jön az esős idő, befejezni úgy­sem lehet. Most leshetjük a ta­vaszt, mert addig a gumicsizma nem kerül le a lábunkról, persze csak este - teszi még hozzá a töb­biek nevetése közben. - Nézze itt nem csak fiatalok, új házépítők laknak, hanem öre­gek is. Mi lesz ha valakit baj ér? Mert a mentő ide nem tud be­jönni. Már a postát se kapjuk, nincs az a postás, aki ide be tud jönni a küldeménnyel. - Mit csinálnak akkor? - Vagy váijuk kint az 56-os út­nál, ha tudjuk, hogy jön, vagy fcadja az utca elején a leveleket. ™ - Az én autóm október óta bennragadt az udvarban. Azóta nem fogy a benzin, mert legfel­jebb, ha helyben járathatnám. - Azt mondták, a mi érde­künkben készül az út, de ki a franc mondta, hogy pont télen csinálják? - Első évben megcsinálták a vizet, tavaly a gáz miatt volt ilyen az út. Most a szennyvizet kezd­ték el, aztán jön az útépítés. - Ez logikus... - A sorrend igen, de miért kell minden évben feltúrni az utcát? Nem lehetne egyszerre? - Beadtuk a telefonigényt, le­het hogy jövőre a betont fogják felverni. Az átkeresztelő már megvolt... - Úgy tűnik, bent a hivatalban a legfontosabb az útkeresztelő volt. Ezt mindig is Szőlőhegy ut­Tapossuk a sarat felkészületlenül. Félcipőben jöttünk ide, ahol a gumicsizma sem mindig véd meg a sártól, a tócsák vizétől. Az út egyik oldaláról a másikra ugrálunk, ke­resve a szárazabb pontokat. Ettől ugyan nem leszünk kevésbé sárosak, de legalább a jó érzés megvan, hogy megtettünk mindent. cának nevezték. A legelső, hogy át­keresztelték Cinka utcának. Öt he­lyen kellett átitatni az adatainkat. Csak tudnám, hogy miért? Talán a Szőlőhegy is kommunista volt? Új nevünk már van, de út az nincs. A szemetes nem jár föl, a postás nem tud, az orvosunk is lent hagyja a Tra­bantot és gumicsizmában közleke­dik. Amikor a Juli nénit keresték, a mentő nem talált ide, mert új ne­vünk van. Isten ne adja a tüzet, mert ide a tűzoltóautó sem tudna bejön­ni. Csak tudom, én is tűzoltó vagyok - teszi még hozzá. Közben a csapattal továbbsétá­lunk az utcán. Most már nem keres­sük a járható utat. A tapasztalat meg­tanított, olyan itt nincs. Hatalmas gödörhöz érkezünk. Kisebb emele­tes ház elférne benne. Kísérőink magyarázzák: - Itt egy pince volt, most, hogy megbolygatták a talajt, a víz ide folyt, be is szakadt az egész. Talán jó is, mert nem később derül ki egy útsül­lyedésnél. - No de nézze - mutatja az egyik fiatalasszony - semmiféle korlát sincs. Mi ismerjük, tudjuk, hogy itt ez a hatalmas gödör, de ha este ide­gen téved erre, mert világítás sincs, biztos beleesik. Nézem a mély gödröt, az alját víz borítja, ki tudja milyen mélységben. Oldala viszont földszelvényként megmutatja, mit rejt az út mélye. El­szakadt csövek lógnak ki belőle. - Azt a csövet most rakták le, nem temették be és máris eltörött. Az a másik a gázvezeték, ezen pedig a vi­zet hozzák. Először a nyolcvanas cső ment el, később a másik, ideiglenes összekötötték, de nézze, itt a föld fö­lött, szigetelése nincs. A legkisebb hidegben elfagy, vagy eldurran. Mindkét esetben újra víz nélkül ma­radunk. Egyébként ez az összekötő is kevés, nyolcvanról szűkítették col­ra, gondolhatja milyen víznyomás van az utcában. Az utca végén: lábbelicsere - A Szeleczky úr a polgármesteri hivatalban azt mondta, hogy jáijunk gumicsizmában, amíg elkészül az út - méltatlankodik egy fiatalasszony. ­Képzelje, ha beállítanék a munkahe­lyemre gumicsizmában. Azt hinnék, megőrültem. Most az utca végén lábbelit cserélünk. - Tényleg azt mondta, hogy járjanak gumicsizmában? - kérdezem egy nappal később Szeleczky Józsefet, a Szekszárdi Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési és beruházási iro­dájának a vezetőjét. - Azt javasoltam, hogy a viszo­nyokhoz megfelelő lábbeliben közlekedjenek, mert az tény, hogy ott most körömcipőben nem le­het végigmenni az utcán. - Mit mondott az embereknek? Mert a nagy sár, a lehetetlen viszo­nyok, tények. Kint voltunk, láttuk. - Ez a terület a város szélén húzó­dik, az utca úgy alakult ki, hogy megvették a telkeket, vagy a saját örökségen építettek házakat Nem a város által elindított és előkészített utcaépítésről volt szó. Kinőtte ma­gát, ezzel nincs is gond. De ahogy beköltöztek, folyamatosan jöttek az igénnyel, hogy kellene víz, gáz, jó lenne a szennyvízcsatorna is. Ez a város terveiben nem szerepelt, ha­nem azok a régi utcák, amelyek hosszú évek óta váiják ezeket a be­ruházásokat, ilyen például az egész újvárosi rész. - Itt mégis voltak infrastrukturá­lis fejlesztések... - Igen, és ennek örülni kellene. Hogy a tavalyi év végén úgy ala­kultak a dolgok, hogy sikerült ezt a cinkai vízrendezési programot el­fogadtatni a testülettel, másrészt a minisztériumi támogatást meg­kapni, ez meggyorsította az ese­ményeket. (Folytatás a 8. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents