Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-03-06 / 9. szám

10 1994. MÁRCIUS 3. , SZEKSZÁRDI VASARNAP u X JLarminchét év szolgálati idő két iskolában. Milyen erők tartották ennyi éven át a pályán? - Györkönyi parasztcsaládban nőttem fel, az általános iskolábanjói tanultam - s bár közhelyként hangzik, mindig pedagógus szerettem volna lenni. Szüleimtől ehhez minden tőlük telhető segítséget megkaptam, a család anyagi ereje a dombóvári középfokú tanítóképző elvégzéséhez volt elég. 1956-ban kezdtem tanítani Nagydorogon, s 21 évig dolgoztam az ottani iskolában. Nagyon megszerettem azt a falut, de 77ben már nemcsak közgazdász féljem, hanem gimnazista fiam t

's naponta bejárt Szekszárdra, s Iket követte volna a lányom is az ingázásban. Úgy éreztem, a magam kényelme miatt ezt már nem várhatom el a családomtól. Szekszárdon akkor indult a tanítóképzés, a gyakorlóiskolába új tantestületet verbuváltak. így kerültem én is ide, s 16 éven át, januári nyugdíjazásomig itt tanítottam. Hogy mi tartott a pályán? Sose gondoltam arra, hogy feladom, pedig sokszor nagyon fáradt voltam. Úgy éreztem: szeretem a kicsiket és a nagyokat, a képzős hallgatókat, ehhez értek, hát itt a helyem. - Mit tartott szakmai sikernek? - Az én munkám akkor volt siReres, ha a gyerekek megállták a helyüket a felső tagozatban, s később az életben. Próbáltam is nyomon követni az útjukat. A faluban ez könnyebben ment, ott, főként régebben, tényleg „fáklyának" tartották a tanítót, tanárt. Lehetőségeim szerint itt a városban is figyelemmel kísértem egykori tanítványaim továbbfejlődését. Szerettem a hallgatókat is, sokaknak segítettem elindulni a pályán. Szakvezető tanítóként volt olyan növendékem, aki évekkel később már engem is tanított egy továbbképzésen. Mi a siker, ha nem ez? - Számon tartható, mennyi kisgyereket tanított meg a betűvetésre, olvasásra, számolásra? - Már nem is tudom. Egy időben összeszámoltam, hány oszlepett, először nem is akartam hinni a szememnek. Betelefonáltam az iskolába: ez tényleg nekem szól? Én úgy érzem, eddig is elismertek a pályán, s nem volt semmiféle hiányérzetem. De azért persze nagyon örülök ennek az elismerésnek, s annak, hogy volt kollégáimon is látom az őszinte örömet. - Hogyan élte meg az első nyugdíjashónapokat? - Az ősz roppant nehéz volt, s még ma is nagyon sokszor hiányzik az iskola. De a tanítással azért nem szakadt meg minden kapcsolatom, egyrészt mert korrepetálok, másrészt mert a gyermekeim is pedagógusok lettek, így rajtuk keresztül is kötődöm az iskolákhoz, a tanításhoz. Nem is tudom enélkül elképzelni az életemet. (Felvételünkön Ulbert Józsefné legkisebb unokájával.) Udud Teréz fotó - ka tályom volt addig, s azokban mennyi gyerek. Nem tudom pontosan, de hála Istennek, sokan voltak. - Hogyan fogalmazná meg hitvallását a pályáról? - Én mindig a gyerekek tekintetét figyeltem. A bizalom, az őszinteség meglátszik nyílt tekintetükben. Képzős növendékeimnek is hangsúlyoztam: ha már nem ezt látjuk a gyerekek szemében, akkor nézzünk magunkba, magunkban keressük először az okokat, a hibát. Jó pedagógus csak kitartó, folyamatosan becsületes munkával lehet valaki. Ezen a pályán az eredmények nem azonnal jönnek, de előbb-utóbb beérik a sok szeretet, a befektetett munka. Rendkívül fontosnak tartom emellett a módszertani gazdagságot, sokszínűséget. Nincs egyedül üdvözítő módszer, mindig függ a gyerekcsoporttól is, hogyan lehet belőlük a legjobbat kihozni. Ehhez viszont szükséges, hogy a tanító tarsolyában legyenek a módszertani ismeretek, s merjen is élni ezekkel a lehetőségekkel. - Milyen érzéssel fogadta a kitüntetés hírét, a minisztériumi meghívót? - Nagyon meg„A gyerekek tekintetét figyeltem" A magyar kultúra napja alkalmából január 21-én kitüntették a művelődési, művészeti és tudományos élet kiválóságait. Ezen a napon a Néprajzi Múzeumban tartott ünnepségen Mádl Ferenc művelődési minisztertől Karácsony Sándor-díjat vehetett át a gyakorlóiskola tanítónője, Ulbert Józsefné.