Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-03-06 / 9. szám

16 SZEKSZÁRDI 1994. MÁRCIUS 4. Egy szép este - Becséért Balról dr. Ótos Miklós képviselő, vele szemben Huszágh Endre, Be­cse polgármestere Segítséget már máskor is adott Szekszárd a vajdasági testvérváros­nak, Becsének, mert nagy szükség volt rá, de ez a mostani összefogás, a kedd esti műsoros rendezvény sikere és az adományok nagysága még a rendezőket is meglepte újdonságával és megható önzetlenségé­vel. Nem elkoptatott jelző, hogy forró hangulatú volt a Babits Mihály Mű­velődési Házban tartott jótékonysá­gi est, hiszen a több mint kétórás műsor közben sokszor zúgott a vas­taps, akár a Bartina Néptáncegyüt­tesjárta a kólót (!) és magyar táncait, akár a Holló együttes remekelt szép dalaival, akár a versmondók követ­keztek a sorban, vagy legvégül a hí­res szekszárdi jazzmuzsikusok, a jazz kvartett és a big band. Nemcsak látható és hallható, de érezhető is volt a színházterem fényében, leve­gőjében, hogy a közönség élvezi ezt a különös, gazdag összeállítású mű­sort. Remek szórakozás volt és ünnep. Kocsis Imre Antal polgármester be­vezetője, majd később a becsei pol­gármester, Huszágh Endre szavai a testvérvárosi összetartozás élő vol­tára utaltak, ami már régóta nem­csak szerződésbe írt szó a mi ese­tünkben, hanem szeretet, gyógy­szer, könyv és táplálék. Huszágh Endre egy szép fest­ményt hozott Szekszárdra, megmu­tatta a színpad reflektorfényében, miután elmondta Becse köszöne­tét. Az est előkészítő főszervezője, dr. Leidecker Jenő alpolgármester A színpadon Körtés József (fuvola) és Lányi Péter a zongoránál ígérte, hogy méltó helyre kerül a kép a városhá­zán. Az alpolgármestertől tudjuk, hogy 793 900 forint gyűlt össze, azokkal az adományokkal együtt, ame­lyeket szekszárdi cégek ajánlottak fel, és „sokat adott" a Paksi Állami Gazdaság, valamint az NSZK­beli Aalen város ifjúsági szervezete is hozzátett há­romezer márkát. Gyógyszer és könyv lesz belőle. (gem) Fotó: - ka ­Nyílt tér Válasz Lányi Péternek Kedves Péter! Jó volna, ha le tudnám rombolni a Szekszárdi Vasárnap támogatásáról va­ló szavazás „tartózkodásai" által köréd­települt kérdőjelsövényt. Mivel a ku­koricára térdepeltetettek névsorában én voltam az első, elmondanám, miért választottam én a köztes megoldást. Nem mondhattam nemet, mert nem értettem egyet azzal, hogy megszűnjön a Szekszárdi Vasárnap, melynek még a szerény milliócskával is az önkor­mányzat volt a fő szponzora az alapít­ványon keresztül. A buksza azonnali kifordítását sem helyeselhettem, hisz a kulturális alapok feltöltése is váratott magára. Tehát az „igen" gomb meg­nyomását is elhamarkodottnak tartot­tam. A városnak viszont költségvetésre volt szüksége, hogy végre elindulhas­son ez a gazdasági esztendő is a maga útján, s a lehetőségekhez képest a mi­nimális hitellel. Az egyes rovatokon mutatkozó hiányok pótlását újabb konszenzusra bíztam, s ez - mint isme­retes - létre is jött. Az életben - s ezt Te is jól tudod - nem csupán „igen" és „nem" létezik, hanem a „talán", a „re­mélem" is. Persze nem tudhatom, hogy mások miért szavaztak úgy, ahogy. Szerencsére már nem olyan időket élünk, hogy az ember kizárólag To­moceuszkakatiti vagy Gyugyu lehet. Manapság létezik a gondolkodás joga is, anélkül, hogy e műveletért körmöst kapna az ember. Péter! Hidd el, én itt nem kioktatni akartalak. Kérdőjeleidet megértettem, s remélem, Te sem veszed rossz néven töprengésemet, hiszen szándékom senki és semmi ellen nem irányult. Üdvözlettel: GACSÁLYI JÓZSEF AKCIÓ! TÉLI VÁSÁR! Március 8-tól március 19-ig 10-30%-os árengedmény a GYÓNGY­SZER DIVATÁRU üzletben. Szekszárd, Csokonai u. 13. Közlemeny A becsei jótékonysági rendezvény szervezőbizottsága az alábbi nyilatkozat közzétételét kéri. Az 1994. március l-jén 19 órai kezdettel megtartott rendezvényről kizárólag a Szekszárdi Városi Televíziónak volt joga felvételeket készíteni. A szervezők tudomására jutott, hogy egy általuk ismeretlen társaság vagy sze­mély is készített videofelvételt, abból a célból, hogy azt videokazetta formájában forgalomba hozza. t A szervezők ezúton kinyilvánítják, hogy a rendezvényen fellépők nem járul­tak hozzá ahhoz, hogy műsorukat ilyen módon felvegyék és azt közzétegyék. A szervezőbizottság megítélése szerint az ilyen - haszonszerzést célzó - eljá­rás méltatlan ehhez a jótékonysági rendezvényhez. Szekszárd, 1994. március 2. DR. LEIDECKER JENŐ a szervezőbizottság elnöke Petőfi Sándor Kerékpáros Emléktúra A hagyományoknak megfelelően a kiíró szervek szeretettel várnak min­den természetjárót és érdeklődőt már­cius 15-én 12 órára Sárszentlőrincre a Petőfi-emlékházhoz. A rendezvényre elsősorban a kerékpárral érkezőket váiják. A Szekszárdról indulók részére két csoportot szerveznek: az egyik csa­pat a megye túrakerékpáros szakágve­zetőjével, Balogh Flóriánnal a teljes Szekszárd-Sárszentlőrinc-Szekszárd útvonalat (75 km) végig kerékpárral te­szi meg. Indulása 8 órakor az V. sz. álta­lános iskola elől történik. A többiek a MÁV Rt. új szolgáltatását vehetik igénybe. Ez a csoport 9 órakor gyüleke­zik a vasútállomáson. Helyreigazítás Az FKGP helyi szervezete Zsigmond Zoltán or­szággyűlési képviselőjelöltjük bemutatkozásával kapcsolatban kiigazítást tett a lapunkban megjelen­tekkel kapcsolatban. Eszerint nem kétkezi emberek gyermekeként, hanem középparaszti család gyerme­keként született a jelölt. Iskoláit, felsőfokú tanulmá­nyait Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Bras­sóban végezte, jelenleg Szekszárdon a Dédásznál üzemirányítóként dolgozik.

Next

/
Thumbnails
Contents