Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-12-26 / 51. szám
1993. DECEMBER 24. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 13 Árverés a Gemenc Expón elé8sé8e sCsak a" nyit mondo n' Elment az utolsó járat hogy még mindig reménykedik, és ez ügyben futja a köröket, hogy akad egy külföldi vállalkozó, aki beszáll és kicsöngeti a tartozást. Lehet, hogy már ő sem reménykedik csak mondja, bár mondhatna mást is... Elmaradt a karácsonyi vásár, helyette egy kevésbé látványos és vidám esemény zajlott minapában a vásár területén - nevezetesen: árvereztek. A Dottó került kalapács alá, mondhatnánk a szokásos fordulattal, de nem volt itt szokásos fordulat, nem volt kalapács, nincs it már semmi - az épületek üresen konganak - vevő is csak egy akadt. - Az árverésnek is csak egy tárgya volt, az a kisvonatszerű szerelvény, amivel a várost körbejárva a vásárra szokták vinni az utasokat, « ;yis a Dottó. A kikiáltási ár az deti vételár volt - tízmillió forint fölött -, de licit hiányában a végrehajtó lement az összeg egyharmadáig. Az önök messzi répaföldeken ismert tudósítója gondolván, hogy úgysem történik semmi érdekes, legalább a kisvonatot megveszi a kölyöknek, hadd játsszon az a gyerek, de a hárommillió-háromszázhetvenötezer forintot nem találta szomorúan konstatálván, hogy a bukszájában lévő pénzmagból pár fillér hiányzik hozzá, így természetesen a konkurens hölgyé lett a Dottó, aki az olasz gyártmányú kisvonatok hazai forgalmazóját képviselte. A motor kétezernyolcszázas dízel Ford, a békéscsabai forgalmazó cég vette meg, - biztosan van rá vevőjük, különben miért vették volna vissza, de nyilatkozni nem nyilatkoznak - üzleti titok. Pár darab ilyen gép van csak az országban, a Balaton mellett kettő, egy Tihanyban. Ez utóbbi üzemeltető vállalkozó egy év alatt megkereste vele a vételárat, igaz, hogy lestrapálta a gépet, és az is igaz, hogy a komptól kétszázért viszi az utasokat a hegyre. Ezenkívül még számtalan létfontosságú információra tettünk szert, melyet most nem részleteznénk, mert a lényeg (miért, hogyan ment csődbe az expo?) félig rejtve maradt, Kanalovics úr ugyanis nem nyilatkozik, pletykákat meg nem kívánunk közölni - erőltetjük a fair játékot, amíg lehet. Az egyből látszik, hogy nem ment és kész! Ahogy a filmesek mondják; enynyi! Kanalovics úr is itt volt, szakállát lenyírta, szomorú pillantásokkal kísérte a papírok töltögetését. No most olyat kérdezni meg tök fölösleges, hogy mit érez ön most Kanalovics úr, mert ennek elképzeléséhez egy amőba fantáziája is Az OTP Bank sem nyilatkozik, pontosabban a jogász úr, aki bonyolítja a dolgokat. Banktitok! Futnak a pénzük után és megpróbálják árverezés útján értékesíteni ami megmaradt. Annyit azért leírunk - nem hivatalosan -, hogy nekik, mármint ennek a banknak, száznegyvenmillióval tartozik a vállalkozó. Papírok zizegése hallatszott, meg ahogy a víz csöpög, mert a legnagyobb pavilon beázik. Aztán kis zavar támad, mert a Dottót ki akarják tolni, ez részben sikerült is két kocsi erejéig, de a motoros kulcsát nem találták, el kell menni a portásért, bocsánat a vagyonőrért, hátha hazavitte, biztos a kispárnája alatt őrzi - végre valaki komolyan veszi a feladatát. A tudósító végigsétál a kihalt területen; az egyik sátorforma fészer beomlott a hó súlya alatt, a kutyát a postásfulkébe zárták; ott méltatlankodik magában. A tudósító is méltatlankodik kicsit, nem értvén a nagy titkolódzást - banktitok, plusz üzleti titok, plusz vállalkozói titok, plusz a titok nyitja, hogy bukta van. Meg van az önök messzi répaföldeken ismert tudósítójának is egy titka, de erről majd máskor. Addig is: Pszt! - steiner Most már biztosra vehető, hogy megépül a Duna-híd 'Szekszárd térségében, egészen pontosan Bogyiszló „határában", közel a Sió-torkolathoz. A miénk lesz, szekszárdiaké, de úgy, mint ahogyan majd Bogyiszló, Tolna és a folyó túlsó partján a hasonló távolságra lévő Dusnok, illetve Nemesnádudvar is a maga hídjának fogja tartani. Duna-hidat kapunk 1997 tavaszára Nem lehet, nem is kell sorrendet állítani, kié lesz a leginkább, hiszen ahol megépül, ott városnak vagy falunak nincs Duna-partja. Másrészt tulajdonképpen az egész DélDunántúl és az egész Dél-Alföld hídja lesz, mert ezeket az országrészeket köti össze, ezek közúti, turisztikai és kereskedelmi forgalmát szolgálja főként. Ami egyben azt is jelenti, hogy Magyarországnak a déli és részben a középső régiói a mostaninál jobban kapcsolódnak majd Nyugat-Európához, másik irányba pedig a Közel-Kelethez vagy például Görögországhoz. Várhatóan mágis az kerül majd a köznapi szóhasználatba, hogy „a szekszárdi híd". Nem azért, mert amikor még csak távoli terv volt, majdnem csak óhaj, már akkor úgy emlegették és úgy írtak róla kisebb hírekben, hogy a szekszárdi híd, s most is, a megvalósítás küszöbéhez érve, városunk neve szerepel a megalakult társaság nevében: „Szekszárdi Duna-híd Konzorcium", hanem mert kézenfekvő, természetes dolog, hogy ennek a felbecsülhetetlenül nagy jelentőségű alkotásnak a legközelebbi megyeszékhely, egy közúti csomópont ad nevet. Annál is inkább, hiszen ez a híd kizárólag a közúti forgalmat szolgálja majd, a terv szerint 1997-től két sáv szélességgel, a hozzá csatlakozó, ugyancsak kétsávos, 20 kilométeres új úttal, majd valószínűleg a következő évezred első évtizedében kerül sor a második hídrész és úttest megépítésére. Nem véletlen, hogy Szekszárd adott helyet az ünnepélyes perceknek, amikor ismertették az építésről történt döntést és aláírták az erről szóló okmányt, szakszóval: a koncessziós szerződést. A megyeháza dísztermében sok történelmi jelentőségű esemény zajlott már, talán Liszt Ferenc hangversenyétől kezdve, de az bizonyos, hogy a város gazdasági, s egyben kulturális fejlődésének lehetőségeit még soha semmi nem határozta meg annyira, mint ez az esemény. A híd által az ország egyik kereskedelmi és turisztikai központjává válhat Szekszárd, bizonyára fölfedezik majd az itt lévő, részben szunnyadó lehetőségeket, különleges mezőgazdasági és kulturális értékeket. Persze erre föl kell készülni tervekkel, jó kapcsolatok teremtésével, összefogással, minden módon. Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter az aláírás előtt mondott beszédében - látható örömmel utalt arra a rendkívüli fejlődési lehetőségre, amit ez a beruházás jelent majd a térségnek, azzal együtt, hogy az egész ország hasznára lesz az új híd. Évekig tartó műszaki előkészítés, majd több lépcsős versenytárgyalások után az építés és a fenntartás (benne a hídpénz szedésének) jogát a GTM International nevű francia cég által vezetett konzorcium nyerte el, melynek tagja a Betonútépítő Rt., a Hídépítő Rt, valamint vezető pénzügyi tanácsadóként a Bank of Amerika. Tehát ezt a hidat nem állami beruházási keretből építik meg, hanem a francia-magyar konzorcium, az erre vállalkozó társaság finanszírozza. Természetes hát, hogy a híd használatáért fizetendő pénz az ő bevételük. Szükség lesz hídpénzre ahhoz is, hogy majd megépülhessen a jövő évezred elején a második út, és hídpálya, nyilván az akkori igények szerint. G. J.
