Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-08-15 / 32. szám

, szekszárdi VASARNAP 1993. AUGUSZTUS 15. Földéhség-csillapítás Licit hajnali fél háromig Másodszor rendeztek földár­verést Szekszárdon, de a földéhség úgy tűnik továbbra is csillapíthatat­lan. A licitálás lapzártakor is tartott és nincs olyan, aki megmondható­ja, mikorra jut minden igénylőnek föld. Mert a számadatok szerint er­re a közeljövőben remény sincs. Több, mint háromszoros az igény, viszont az eddig kárpótlásra kije­lölt földek nagysága meghatáro­zott. Talán ezzel magyarázható, hogy az árak vészesen kúsznak fel­felé. A csütörtöki (vagy pénteki? ­mivel hajnali fél háromig tartott) földárverésen volt olyan földrész, ami aranykoronánként hatezer­egyszáz forintért talált új gazdára. Másutt egyezkedéssel próbálták az árakat elfogadható szinten tartani. - Többször időt kérve próbál­tuk egyeztetni az érdekeket ­mondja Kővári László, a földren­dező bizottság elnöke -, így vi­szont az első húsz-harminc hektá­ros parcella árverése három-négy óráig tartott. így is ezerötszáz fo­rint körüli árig kellett elmenni, hogy megegyezés szülessen. - Mik az eddigi tapasztalatok? - Hogy a föld kevés, azt az első pillanattól tudtuk. Ami érdekes, hogy nagyon sok a kisigénylő, te­hát kevés aranykoronával sokan akarnak licitálni és a másik oldal is jellemző, hogy hatalmas pénzek­kel, nagyon sok aranykorona érté­kű kárpótlási jegy birtokában jön­nek licitálni. Csütörtökön is volt két vagy há­rom utólag jelentkező, akik mind­egyike egymillió fölötti kárpótlási jeggyel jött a licitre. Kevés a tábla, így rendkívül ne­héz az igénylők között egyezséget létrehozni. A legfrekventáltabb ré­szen, Bátaszék felé az út mentén, a temető alatti részen elszabadultak az árak. Persze, akik megadták a nagy összegeket, azzal számolnak, hogy egykor az építési terület lesz, ha ez igaz, akkor megérte a befektetést. Ott még a sorrendet, hogy ki me­lyik részt kapja a földből, azt is sor­solni kellett, mert nem tudtak megegyezni. - Pénteken folytatódott az árve­rés. Meddig tart? - Ma reggel (pénteken beszél­gettünk) még a csütörtökről meg­maradt táblákkal folytatjuk az ár­verést, de még a tegnapelőtti prog­ramból is vannak külterületi szór­ványföldek. - Most már látszik, hogy nem jut minden igénylőnek fóld. Mi lesz ve­lük? - Lesz még árverés, de oly kevés a kijelölt föld, hogy lépnünk kell. Több kört lefutottunk ez ügyben. Végigjártuk az illetékes miniszte­reket, hivatalokat, most azt tervez­zük, hogy a képviselőket összehív­va kérjük majd a segítségüket. Ne­hezíti a dolgot, hogy az állami gaz­dasági földek nem a minisztérium, hanem az ÁVÜ kezelésében van­nak. Aláírásgyűjtési akciót is terve­zünk, kérve, hogy a város környé­kén jelöljenek ki újabb földeket kárpótlásra. Mindenki támogatja ezt az ötletet, így meg kell lépnünk ezt is. - Köszönjük a tájékoztatást. Tamási A Pala Disco nem a béke szigete A közelmúltban több rendőrsé­gi vizsgálat folyt a Domboriban üzemelő Pala Discóban. Július 25­én egy szekszárdi és egy tolnai tár­saság verekedett össze. A vizsgálat során kiderült, hogy a kidobóle­gényként alkalmazott személyzet nem a rendbontás megszüntetését szorgalmazta, hanem aktívan bele­kapcsolódott a verekedésbe. Az elmúlt héten ismét kitört a balhé. Egy kalocsai társaság szóra­kozni indult Domboriba. A sztár­vendég Csepregi Éva műsora alatt valaki gázsprayt fújt a tömeg kö^L A kidobólegények egyike a Ks^p csáról érkezett fiúkat gyanúsította, ezért elkezdte ütlegelni a fiút. A társak mindkét fél részéről igye­keztek megvédeni társaikat. A ve­rekedésből verés lett. Az erőfölény­nyel bíró kidobólegények alaposan elagyabugyálták a kalocsai társaság minden tagját, nem kímélték a lá­nyokat sem. Az egyik lányt (vallo­mása szerint) hajánál fogva rángat­ták, és fejét egy betonoszlopba ver­ték. (Jelenleg a Szekszárdi Megyei Kórházban van.) Az ügyben még tart a rendőrsé­gi vizsgálat. Nem csodálnánk, ha ezek után fontolóra vennék az üze­meltetés szüneteltetését. -B­l Augusztus 12-én a Tolna Megyei Ön­kormányzat közgyűlése ünnepi ülést tar­tott a megyeháza dísztermében. Ezen - au­gusztus 20. alkalmából - átadták a megyei önkormányzat által alapított díjakat azok­nak a személyeknek, akik kimagasló tevé­kenységükkel szolgálják a szűkebb és tá­gabb pátriájukat és öregbítik megyénk hír­nevét. A Babits Mihály díjat Csányi László újságíró-író-költőnek, a Bezerédj István dí­jat Lackner Aladár evangélikus lelkésznek, a Beszédes József díjat dr. Koppány József méhész-kutatónak és a Sipos Márton díjat dr. Nádori László a Testnevelési Egyetem tanárának, országgyűlési képviselőnek adományozta a testület. * Augusztus 11-én háromnapos földár­verés kezdődött Szekszárdon. A kárpótlás­ra kijelölt földterületekhez viszonyítva jó­val nagyobb az igény, hiszen a rendelke­zésre álló kilencezer aranykoronaértékű földre több mint négyszáz - összesen 30 ezer aranykoronát meghaladó - igényt nyújtottak be. Előfordul, hogy egy-egy jobb területre 8-10 szeres az igény, ami a li­citálásoknál meglehetősen torz árviszo­Szekszárdi krónika augusztus 5-augusztus 12-ig nyokat eredményez. A magas igényeknek és az ezzel járó tullicitálásoknak az egyik oka, hogy a tősgyökeres szekszárdiak mel­lett - a törvényes előírásokkal összhang­ban a városba betelepültek is itt szeretné­nek földhöz jutni a falujukban elvett ingat­lanokért kapott kárpótlási jegyekért. * Szerdán kísérték utolsú útjára az újváro­si temetőben városunk szülöttét dr. Tóth La­jost, aki az 1956-os forradalom idején a Nemzeti Bizottság elnökeként döntő szere­pet játszott abban, hogy az események véres incidensek nélkül zajlottak le Szekszárdon. A református egyházi szertartást Szilvássy Gé­za lelkipásztor szolgáltatta, majd több szer­vezet képviseletében méltatták az elhunyt példamutató helytállását. A város polgárai nevében Kocsis Imre Antal búcsúzott dr. Tóth Lajostól, akit a város saját halottjának tekintett. Szerdán a vármegyeháza dísztermében az Országos Idegenforgalmi Hivatal szervezésé­ben regionális tanácskozásra került sor, ame­lyen a különböző turisztikai és utaztatási szervezetek a települési önkormányzatok és az érintett vállalkozók vettek részt. A megbe­szélésen Téglássy Tamás az Országos Idegen­forgalmi Hivatal elnöke értékelte a Dél-Du­nántúl idegenforgalom helyzetét és szóltafel­adatokról. Tolna megye viszonylatában hangsúlyozottan beszélt a falusi turizmusfej­lesztéséről. Ezt követően a résztvevők mond­ták el véleményüket. * Szerdáról csütörtökre virradó éjjelre a csillagászok az évszázad legnagyobb csil­laghullását jelezték. A szekszárdiak még éjfél után is tömegesen tartózkodtak a Kál­vária-dombon és mentek ki a városkörnyék dülőútjaira, hogy tanúi legyenek a rendkí­vüli égi jelenségnek, azonban a jósolt több ezer hullócsillag helyett alig néhány tucat­ban gyönyörködhettek. Augusztus 5-én nyílt meg a Művészetek Házában Reich Károly grafikusművész em­lékkiállítása. A kiállítást - amely októbert 31-ig tekinthető meg - Kratochwill Mimi művészettörténész adta át a közönségnek. Eredményesen szerepeltek a szek­szárdi versenyzők a Kerékpáros Pálya Or­szágos Bajnokságon. A haladók verse­nyében Arató Dávid ezüstérmet, Wiede­mann Péter az ifik kategóriájában bronz­érmet szerzett, az ifjúságiak 4000 m-es távján a Szekszárdi KSC csapata: Arató ­Islstecker - Wiedemann - Szabó a har­madik lett. Az utóbbi hét napban - a korábbiakhoz viszonyítva csökkent, így átlagosnak minő­síthető a bűnesetek száma a szekszárdi rendőr-főkapitányság területén. Mindösz­sze 33 esetben rendeltek el nyomozást bűnesetek felderítésére és nagyobb kárt­okozó vagy személy elleni erőszakos bűn­tény nem történt. Két gyanúsított és azo­nosított személyt - egyiket tanya, a mási­kat pedig üzletek sorozatos betörése miatt - köröz a rendőrség. - nagybödöi -

Next

/
Thumbnails
Contents