Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-08-01 / 30. szám

, SZEKSZÁRDI 1993. AUGUSZTUSI. V4SARIAP Reich Károly életművéből. klasszikus arányok mestere „Válogatás Reich Károly grafikusművész életéből" címmel nyílik kiállítás augusztus 5-én, csütörtökön délután fél ötkor a Szekszárdi Művészetek Házában. A kiállítást rendezi és megnyitja Kratochwill Mimi művészettörténész, „...az ihletett alkotó az, aki tud valamit a mulandóság egyetlen földi ellenlábasáról, a halhatatlanságról, s ezt a valamit sejteti legjobb műveiben. De úgy, hogy megmarad a még éppen csak érzékelhető jelenségek határán, mivel ismeri a titkok természetét: mennél többet vallatják őket, annál megfoghatatlanabbak. Ez a sejtés a nyitja, rejtett varázsa Reich Károly világának. Magával ragadó vonalművészetének lebegő szépsége, formáinak gyengéd harmóniája, kompozíciójának ritmikai tökélye, mindez önmagában is egy csodálatra méltó virtuóznak, a klasszikus arányok egyik legutolsó igaz és meggyőző mesterének életművét őrzi számunkra. De az, ami a rajzai felett szinte remegésben tartja a levegőt, az a nyugodtnyugtalanító feszültség, amitől egykönnyen nem lehet rajzait a későbbi jövőben sem továbblapozni, nos ez egy másfajta, az esztétika területén túli áramot is közvetít felénk, az érinthetetlen, a sérthetetlen létöröm delejét. Ezt a csendes hatalmat a művész a természettel való azonosulásának eleven élményéből meríti, hiszen falusi gyermekkora óta őrzi a tájjal, növényekkel, állatokkal kötött bensőséges kapcsolatának emlékét..." Dr. Supka Magdolna A kiállítás október 10-ig tekinthető meg. • Kép: Reich Károly: Bárányka Kémkedni, de kire? Használható-e egy kém terrorcselekmények felderítésére, zavaros fejű politikai bajkeverők ellen? Egyáltalán, mire használható egy kém 1993-ban, amikor nincsenek egymással szembenálló és szemmel tartandó tömbök, hadigépezetek, megkülönböztethető ellenfelek? Ezekre a kérdésekre senki nem tud kompetens választ adni, de a zsák mindig megtalálja a foltját, s a hírszerző szolgálatokat sehol nem eresztették szélnek csak azért, mert a történelem megfosztotta őket a lételemüktől, a hidegháborútól. A Time magazin - amerikai szemszögből az ellenségnek ezt a viszonylagos elér•

éktelenedését így fejezi ki: „A szovjet árkány ugyan megdöglött, de a hírszerzők hétköznapjait mérges kígyók sokasága népesíti be". A hidegháború utáni korszak hírszerzési térképén még mindig az Egyesült Államok és Oroszország a két nagyhatalom. Az amerikaiak, mint legutóbbi iraki és szomáliai hadműveleteikjelezték, megpróbálják felhasználni felderítőkapacitásukat az atomfegyverkezés megakadályozására és a helyi terrorszervezetek ellen. Senki sem tagadja közben, hogy továbbra is kémkednek Oroszország és az utódállamok ellen, ami már csak azért is indokoltnak látszik, mert közülük három atomfegyverek birtokában maradt. Mindamellett, míg korábban a CIA költségvetésének túlnyomó részét a Szovjetunió emésztette fel, ma az Oroszország elleni műveletek az ügynökség eszközeinek csupán 15 százalékát igénylik. Róbert Gates, a CIA igazgatója határozottan állítja, hogy a múltbéli hagyományokkal szakítva, a CIA többé nem vállalkozik kormányok és rendszerek megdöntésére, energiáit és változatlan költségvetését a terrorizmus elleni harcra, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozására koncentrálja. Az orosz hírszerzés, mely a KGB egyik utódszervezeteként Jevgenyij Primakovnak, Gorbacsov egyik volt hívének vezetése alá került, emberben és pénzben egyaránt megszenvedte a rendszerváltozást és a Szovjetunió megszűnését. Most nemzetközi kapcsolatainak bővítését, a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem elleni harcot nevezi fő feladatának. Primakov júniusban egyszer csak minden előzetes bejelentés nélkül feltűnt Washingtonban, ahol Woolsey CIA-főnökkel és a kongresszus hírszerzési bizottságának tagjaival tárgyalt napokig arról, mit tehetne a két titkosszolgálat együtt a „mérges kígyók" ellen. A francia szolgálatot nemrégiben olyan vádak érték, hogy az Egyesült Államokban ipari kémkedést folytat. Ilyesmit természetesen soha senki nem fog elismerni a fejlett ipari országokban, még Japán sem, melynek hírszerzési tevékenysége a szakértők szerint 80 százalékig ipari és technológiai titkok megszerzésére irányul. Ebbe az irányba fordul a kínai titkosszolgálat figyelme is, miután korábban szinte teljes mértékben a szoyjet szándékok kifürkészésével volt elfoglalva. Az ipari kémkedés jelentősége rohamosan nő azáltal, hogy a gazdasági és kereskedelmi sikerért vagy túlélésért folyó harcban mind több ország folyamodik illegális eszközökhöz. Sem a fejlődő országok, sem a volt kommunista országok nem rendelkeznek ugyanis a szükséges anyagi eszközökkel ahhoz, hogy a technológiai újdonságokat megvásárolják. Inkább megpróbálják ellopni őket... A. P. Heti jegyzet Az a helyzet... ...hogy a segíthetöségnek is varrnak/okozatai. Alighanem a legoptimálisabb az, amikor a megsegített is akarja a dolgot, vagyis változtatni akar a helyzetén. Ez időnként eszébe jut az embernek, mikor leül a világláda elé és belebámul a híradóba. Afrikát látja, közelebbről Szomáliát, éhezéstől felpuffadt hasú gyerekeket, amúgy kezük-lábuk pálcika, annyi erejük sincs, hogy a szemük köré gyülekező legyeket elhessegessék. (No igen, a legyek, láthatóan övék a terep, teljes életet élnek, senkitől és semmitől nem háborgatottan...) Itt segíteni kell, nem kétséges, és a Nyugat segít is, csak úgy tűnik a mikénttel van baj, a hogyannal. Amit látunk, az nem a nyugati géniusz csúcsa, a jól ismert gyakorlatiasság, flott lerendezésnek nyoma sincs. Amióta odamentek, egyre nagyobb fejetlenség, fegyverek használata, eltűnő segélyszállítmányok, vér, könnyek. A görög mitológia elejéhez látszik visszahajolni a dolog; kezdetben vala az őskáosz. Nem megfelelő a terep a nyugati civilizáció felvirágoztatásához, de még csak ahhoz sem, hogy a jól ismert módszereket alkalmazzák. Ez egy más világ. Minimum hat klán uralma, plusz alklánok, esetleg egymással is harcolva. Aztán törzsek, egymásnak ősi ellenségei... és így tovább. Ott vannak a maszájok. Évszázadok óta legeltetik marháikat, nyájaikat, vándorolva a természet változásainak, főként az esőnek függvényében, hiszen a legelő létfontosságú, a vagyonuk az állataik. Hogy a gyarmatosítás közben, vagy után a hatalmas agyú tábornokok rátették a vonalzót Afrika térképére és szép egyenes - katonás - határvonalakat húztak, jó részük még ma is megvan, nem törődve azzal, hogy természetes határvonalak, vízválasztók, folyók, törzsek területeit szelik ketté, nos ezt a maszáj nem veszi, nem veheti figyelembe. Vándorol, legeltet, harcol. Magas, karcsún imbolygó árnyak a csordák mögött, akik saját törvényeik szerint élnek. A fiatal maszáj - moran - akkor válik férfivá, ha lándzsájával és hatalmas bőrpajzsávalfelszerelve elejt egy oroszlánt. (Legalábbis így volt a századelőn.) A gyarmatosítók tudták, hogy a maszájokat nem érdemes börtönbe csukni - az angolt utánzó - törvények szerint, mert mindegyik elpusztul három hónapon belül. Kivétel nincs, ugyanis szabad emberek, sosem voltak rabszolgák. Maximum pénzbírsággal sújtották őket, amire a maszáj szoborszerű arca meg sem rezdült... Aztán ott van a szomáli, hihetetlen szívós, ravasz, abszolút közömbös étel, ital kényelem iránt. Vagy a kikujuk..., de kár folytatni. Olvastam egy beszámolót egy segélykonvojról. Indulás előtt a szomáli sofőrök leengedték a teherkocsi hűtővizét, hogy azok útközben lerobbanjanak és el lehessen lopni a rakományt. Nem egy poros síkság az egész, mert minta tudósító írja, a Shebehfolyó termékeny völgyén mentek keresztül: „ Több ezer font élelmiszersegélyt cipeltünk keresztül több ezer hold élelmiszeren". Valahogy így. -st-