Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-06-13 / 23. szám

2 , SZEKSZÁRDI lASARNAP 1993. JÚIUS 13. Igazgatóválasztás Rendkívüli ülés, nagy izgalmakkal Akiknek volt idejük - és türelmük a hő­ségben - nézni a városi televízió közvetíté­sét csütörtökön délután a képviselő-testü­let üléséről, láthatták, milyen nagy volt az érdeklődés, megtelt a terem minden ülő­helye. A ritka eset oka: óvodavezetők, álta­lános és középiskolai igazgatók megválasz­tása, vagyis a benyújtott pályázatok elbírá­lása a testület által, most már egy-egy gombnyomással. Előzőleg a pályázatokat bírálta, megvitatta az önkormányzati mű­velődési bizottság, valamint az iskolákban a tantestület, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat. A véleményeket min­den pályázó esetében ismertette Kocsis Imre Antal polgármester, és természetesen azt is, hogy a művelődési bizottság melyik pályázót javasolja megválasztani. Kérdés ugyan nem sok hangzott el, többnyire csak Csáki Béla, a szocialista párti frakció vezetője próbált a dolgok, a dönté­sekjavaslatok mögé nézni, szinte minden AGYKONTROLL Várunk minden agykontroll tanfolyamot végzettet a Babits Mihály Művelődési Házba, házcsoport-foglalkozásra. 1993. június 17-én, 16.00 és 18.00 órára. 1993. június 21-én 17.30 órára, közös meditációra. AGYKONTROLL pályázónál kérdezett, majd véleményt mondott. Rendkívüli ülés volt ez, több ok­ból. Eleve annak hirdette meg az önkor­mányzat vezetése, hiszen a szokásosnál ko­rábban tartották. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy most kell megválasztani az önkormányzati intézmények igazgatóit ah­hoz, hogy a következő tanév indítására fel­készülhessenek. így valószínűleg még egy testületi ülés lesz majd júniusban. Nemcsak szakmailag kell jól irányítani egy-egy iskolát, óvodát, hanem úgy, hogy minél nagyobb legyen az összetartás a.tan­testületben. Ehhez pedig jó emberi tulaj­donságok, igazi vezetői képességek kelle­nek. Más kérdés, hogy ahol az új igazgatót eleve fenntartásokkal, sőt ellenszenvvel fo­gadja a tantestület csaknem fele, de leg­alább egyharmada, ott mennyire lehet majd összhangról beszélni. Vannak intéz­mények, amelyekben a viszálykodás szelle­me mintha megrekedt volna, sajnos. Pedig minden energiát és embereéget a közös cél, a jó színvonalú oktatás - és nevelés! - érde­kében ülő és kívánatos felhasználni, nehéz, sőt keserves napjainkban különösképpen. A végeredmény: az 1. sz. óvodavezető­je Pemyész Józsefné, a 2. számú óvodáé Rittmann Lászlóné. Itt a másik pályázó, Frei Lászlóné megkapta a képviselő-testülettől a címzetes óvodavezető „rangot", ezt egyébként más is elnyerte, eddigi jó mun­kájára való tekintettel. A 3. számú óvoda vezetője dr. Nagy Ferencné, a 4. számú óvo­dáé pedig Radváné Jegyemik Zsuzsanna. Következett a Babits Mihály Általános Iskola igazgatójának megválasztása, két pá­lyázó közül. Első szavazáskor nem kapott elegendő számú „igent" sem Pap Istvánné, sem Lindauer Zoltán. A polgármester ja­vaslatára a következő szünetben zártkörű tanácskozást tartott a testület, s ennek ered­ményeképpen az újabb szavazás már dön­tést hozott: igazgatóváltás történt, Lindauer Zoltán az iskola új vezetője. Kocsis Imre Antal megköszönte Pap Istvánné eddigi munkáját, mert sok és sokféle sikert értek el a Babits iskolában nevelők és tanulók egy­aránt a vezetése alatt. Az 5. Számú Általá­nos Iskolát, a „mamut intézményt", mint Csáki Béla jellemezte, utalva a nagyon ne­héz vezetői teendőkre, ismét Kékesi János igazgatja öt éven át. A Gyermekek Háza igazgatói tisztét Matókné Misóczki Mária tölti be. Talán a legnagyobb várakozás a Garay János Gimnázium vezetésében történő döntést előzte meg. Dr. Rosner Gyuláné egy évig igazgatta a nagy hírű intézményt, meghatározott ideig. Munkájával kapcso­latban vitatkozott egymással Csáki Béla és Gacsályi József képviselő, utóbbi kifejezte azt a véleményét, hogy az iskola működé­sének biztosítása volt a feladat, nem az, hogy a tantístület egészét maga mellé pró­bálja állítani az igazgató egy év alatt. Mind­két pályázatot jónak tartották az előzetes véleményezők. A képviselő-testület több­sége Lemle Bélánéra voksolt, így ő a Garay gimnázium igazgatója 1998. július 31-ig. A Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolában ugyan­csak vezetőváltás történt. Frank Károlyné, aki hosszabb idő óta igazgatta az iskolát, elismerten jó eredménnyel, mostantól címzetes igazgató. Az új igazgató pedig dr. Ferincz Jánosné. Az egészségügyi szakkö­zépiskolát, amelynek új neve: Szent-Györ­gyi Albert Szakközépiskola és Kollégium, pályázó híján csak három hónapig igazgatja megbízással Kamarás Judit, augusztus 1-jé­től. Itt új pályázatot írnak ki. G. J. Emléktábla­avatás Június 13-án a 18-asok keleti frontra indulása és búcsúztatásának 51. évfordu­lóján délelőtt 11 órakor a Budai Nagy Antal laktanyában emléktábla-avatáson emlékezünk Baranya, Somogy és Tolna megye hősi halottaira, áldozataira és a két ezredbeliekre. ZENÉT OLCSÓN? DE HOL? ILYEN MÉG NEM VOLT! Szenzációs akció az EFFECT MUS1U SHOPBAN: minden CD-lemez most 20%-kal, minden műsoros kazetta most 100 Ft-tal olcsóbb. Ezt a lehetőséget ne hagyja ki! NÉZZEN BE HOZZÁNK! EFFECT MUSIC SHOP Szekszárd, Flórián u. 3. (volt Zalka Máté u.) 3 Június 10-én tartott ülésén Szek­szárd Város Képviselő-testülete augusz­tus 1. hatállyal tíz művelődési intézmény igazgatójának személyével kapcsolatban döntött, mivel a vezetők korábbi megbí­zása lejárt, illetve szervezed választások történtek. * Hétfőn a Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat megyei szervezetének vendége volt Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki egyben a TIT ügyvezető elnöke is. A Vállalkozók Há­zában „A társadalom és a gazdaság álla­pota három évvel a rendszerváltás után" címmel tartott előadást. Június 4-én került sor Budapesten az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda és Kölcsey Kör által a Kultúra Napjának méltó megünneplésére kiírt pályázat díjainak átadására. A második díjat Takács Krisztián, a szekszárdi 505. Számú Szakmunkásképző Intézet és Szekszárdi krónika június 5-június 10-ig Szakközépiskola másodéves szak­munkástanulója vehette át Kálmán Attilától, a Művelődési Minisztérium államtitkárától. Június 8-án felszólalt a Parlament­ben dr. Jánosi György, Szekszárd város körzetének szocialista párti képviselő­je, az MSZP alelnöke. A szocialista képviselőcsoport vezérszónokaként a felsőoktatási törvényjavaslatról mond­ta el véleményét, amelyet frakciója csak jelentős változtatások után fog támogatni. * Az elmúlt hét végén nyílt meg az Ün­nepi Könyvhét, amelyen - bár az előző évekhez hasonlítva jóval szerényebb ke­retek között több rangos esemény kap­csolódott Szekszárdon is. A megyei könyvtár szervezésében író-olvasó talál­kozóra, szerzők könyvdedikációira ke­rült sor. Nemsokkal korábban, a könyv­hét előtt jelent meg Ordas Iván tizenne­gyedik könyve, a Mária Teréziáról szóló történelmi regénye és az ünnepi alkalom­ra elkészült a Szekszárdi Nyomdában Darvas Ferenc „A lélek csendje"c. verses­kötete. * Szerdán az 5. Számú Általános Isko­la színjátszócsoportja a Babits Mihály Művelődési Házban nagysikerrel mutat­ta be Milne: Micimackó mesejátékát a város kisiskolásainak. Az együttes, ame­lyet Csizmazia Sándorné vezet működé­se óta, sikeres résztvevője a megyei és országos bemutatóknak. * Június 9-én a városi mentálhigiénés egyesület szervezésében tanfolyam in­dult a Babits Mihály Művelődési Ház­ban. A kurzuson a megye szociális ottho­nainak dolgozói vesznek részt, hogy a munkájuk során felmerülő lelki-egész­ségtani problémákat sikeresen oldhas­sák meg. * Szerdán Szekszárdra látogatott Schamschula György közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter. A közúti igazgatóság épületében a helyi szak­emberekkel találkozott, megtekintette a posta épületének új szárnyát, majd programja a Karaszi-foknál, a tervezett Duna-híd helyszínén folytatódott. * Az utóbi hét napban továbbra is igen magas volt a bűnesetek száma, a Szek­szárdi Rendőrkapitányság körzetében 42 esetben kellett nyomozást elrendelni. A nyári időszakban megemelkedett a be­surranásos lopások száma. Több beje­lentés érkezett, hogy babakocsikat lop­tak el társasházak tárolóiból. Két előze­tes őrizetbe vétel történt, mindkét személy ellen már korábban körözést adtak ki. - nagybödői -

Next

/
Thumbnails
Contents