Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-05-30 / 21. szám

1993. MÁJUS 30. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 11 Kél hél egy ember életében említésre sem méltó idő. Két hét az ember életében elegendő idő lehet ismerkedni egy várossal, teriilettel. Esélyt jelenthet észrevenni, meglátni, megélni valami mást. Alkalmat jelenthet az összevetésre, kizökkentve bennünket az „egy helyben meggyökeresedettség vakságából". A Szekszárd környéki néprajzi kerámia és a bronzkori régészeti kultúrák kapcsolatainak nyomait kutatva, a német múzeumi szervezettel ismerkedve április végén bejártuk Németország három tartományát: Baden-Württemberget, Pfalzot és Hessent. Meghívásunk Karlsruheba szólt, iníen indultunk szakmai találkozásaink•s a kirándulásokra, túrákra egyaránt. Baden-Württemberg, ahol időnk jó részét töltöttük, a szekszárdiak számára külön érdekességgel is bír. Németország egyik leggazdagabb tartományában, a német-francia határ közelében, a Neckar folyó középső vidékén fekszik német testvérvárosunk: Bietigheim-Bissingen. A két szomszédos települést egy közigazgatási reform során 1975-ben vonták össze. A csúnyácska, elhanyagolt Bissingen mellett Bietigheim ragyogó ékszerdoboznak tűnik. Pedig Bissingennek, mint ipari központnak, komoly része van abban, hogy megcsodálhatjuk Bietigheim gyönyörű házait, középületeit, élvezhetjük a középkort elénk varázsoló utcácskák, terek hangulatát. ^ Római kori romok és w viadukt Az Enz és a Metter folyók összefolyásánál a magasparton már a római korban is álltak épületek. Ezek romjaira építették a 7-8. században a környék első templomát. A település először a Vaihingen, a 14. századtól a Württemberg grófok székhelye volt. Bietigheim 1364-ben IV. Károlytól kapott városi rangot, s a kis település a 17. század elejére virágzó várossá vált. Templomot építettek, elkészült a városháza, kőhidat emeltek az Enz felett, iskolát alapítottak. A harmincéves háború idején a harcok okozta szenvedéseket pestisjárványok súlyosbították. 1634 telén az újabb járvány és az éhség miatt a lakosság közel kétharmada elpusztult. Bár a város a 18. századra kezdte kiheverni a megpróbáltatásokat, a közeli Ludwigsburg felépülése után már nem nyerte vissza többé régi fényét. Bietigheim 1847-ben vasúti csomópont lett, 1851-53-ban pedig elkészült a korabeli építészet csúcsteljesítményének számító Enz-viadukt. Ma is ez a völgyhíd a város egyik jelképe. A kutak és szobrok városa Az óvárosba a hajdani négy városkapu egyikén lépünk be. A 14. század végén épült gótikus torony órája éppen tizet üt. Nagy a nyüzsgés a kicsi téren. Mellettünk víz csobog. A barokk kút eredetileg a kapu előtt állt. A halászok az élő halat árulták belőle, a fuvarosok pedig lovaikat itatták vizéből. A kúttal szemben egy 17. századi, reneszánsz festésű polgárház, mellette a szögkovácsok „céhháza". A „Halászok és fuvarosok kútja" még meglep újdonságával, az óvárosban és a város újabb részein sétálva már természetesnek tűnik a sok kút és szobor. A reneszánsz, bájú „Kisasszonyok kútja", az „Ulrich-kút" a városháza előtt, „Szarvas-kút", a „Tej-kút", a vizén lebegő színes szökőkút megannyi pihenő- és találkozóhely. A sétálóutca szobrai, a piactér sarkán a pletykálkodó asszonyokat kihallgató 'férfi figurája és a többi valóságos vagy groteszk alak élettel tölti meg és sajátos módon ellenpontozza a középkori épületegyüttesek hangulatát. Az előbújó nap kicsalogat bennünket a Metter partjára. A 18. századig komoly védelmi feladatot ellátó városfal keskeny utcácskáján, a Kernstadt aprócska házai között megyünk végig. A kertek parányiak, de a zebkendőnyi területen rengeteg virág, bokor. A házak ablakaiból a boszorkányok, állatfigurák, törpék csúfondárosan mérnek végig: „Mikor jutsz el te »középkeleteurópai« magyar a békés jólét ilyen idilli állapotába? Az 1587-ből származó festett torony, a pékház, a régi gyógyszertár után megcsodáljuk a 16-17. században épült, s a nyolcvanas években rendbe hozott fagerendázatú, paticsfalú polgárházakat. majd ismét a piactér felé folytatjuk utunkat. A piacon ezen a délelőttön is nyüzsögnek az emberek. Kosarak jönnek, telnek és mennek. A standokon bőséges választék a hét végi ebédhez. Zöldség, gyümölcs, saláta, fűszerek, gyógynövények, s virágok garmadája. Az árak a mi pénztárcánkhoz viszonyítva magasak, de a helyi keresetekhez képest meglepően olcsók. (Persze, Bietigheimben sem telik mindenkinek friss zöldségre, gyümölcsre. A nagy üzlethálózatok azonban számukra is gondoskodnak olcsóbb áruról.) A piactér egyik legszebb épülete a szekszárdinál több mint háromszáz évvel korábban épült városháza. A város számára emelt kétszintes épület alagsorában régen kemencék voltak. Az első emeleti díszteremben tartott esküvőkhöz itt sütötték a húsokat és a kenyeret. A második emeleten, a reneszánsz díszítésű tanácsteremben intézték a hivatalos ügyeket, itt hozták a döntéseiket a „városatyák". A keleti homlokzaton az 1583-ból származó württembergi címer látható, az északi bejáratnál az elnyert kiváltságokra utaló jelképek: a mérleg és a kard, a pálca és a város címerében is szereplő torony. - Nagy Janka Teodóra - Szabó Géza Németországi anziksz Testvérváros a Metter partján % i