Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-28 / 8. szám

120 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. FEBRUÁR 14. „Gazdaggá csak a lélek tehet.." (Seneca) Hemingway sorait választotta mottóul. Nem véletlenül. „Emberi törvény kibírni mindent, menni mindig tovább. Még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák." Garay Zoltánné a Speciális Általános Iskolában tanít, és 1987-től az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetségének megyei elnöke. Egy kis ormánsági faluban született: Adorjáson. Tanulmányait a pécsi gimnáziumban, az akkor kísérleti jelleggel induló gyerekfelügyelő szakon végezte, ahonnan a Gyógypedagógiai Intézetbe jártak gyakorlatra. Az ottani élmények hatására döntötte el, hogy gyógypedagógus lesz. Igy került érettségi után Budapestre, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolára. Értelmi fogyatékos, vak és logopédus szakokon szerzett diplomát. Komlóra került tanítani, majd férjével, aki rendőrtiszt, Szekszárdon telepedtek le. - Amikor felhívtam, azt mondta végre érdekel valakit a munkánk. Tényleg úgy gondolja, hogy senkit sem érdeke! az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége munkája, vagyis az értelmileg sérült emberek helyzete, problémája? - Azt hiszem, érdekelné az embereket, ha tudnánk, hogy létezünk és többet hallanának ezekről az emberekről, sorsokról. Csak eddig nem nagyon kaptunk publicitást. - Kikkel foglalkozik a szövetség? - A nevünk is mutatja: az értelmi fogyatékos emberekkel. Őket három kategóriába „soroljuk". Az enyhe fokban sérültek, ők képesek elvégezni a speciális általános iskolát, de nekik is „fogni kell a kezüket". A közepesen sérültek, akik foglalkoztató iskolába járhatnának, sajnos ők önálló életvitelre nem alkalmasak. És a súlyosan sérültek már általában otthonokban, kórházakban élnek! Mi gyakorlatilag az első két kategóriába soroltakkal foglalkozunk. Mindenkivel, aki - kortól függetlenül - tag. - Ki lehet a szervezet tagja? - Maga a sérült, a szülő, gondviselő, a velük foglalkozó személyek és bárki, aki segíteni szeretne rajtuk. Az éves tagdíj száz forint fejenként. A tagdíjból és adományokból tartjuk fenn magunkat. Tavaly például sikerült százezer forintot „összekoldulnom". Célunk (és ebben röviden benne vannak a feladatok is) az értelmi fogyatékos emberek és családjuk társadalmi hátrányának enyhítése, érdekeik érvényesítése, védelme, képviselete. - Mit jelent ez a gyakorlatban? Mondana példákat? - Például bejön a szülő, elmondja anyagi problémáit. Ha indokolt, elintézem a nevelési segélyt. Vagy azt sem tudják, hogy nekik emelt családi pótlék jár - irány a megfelelő helyre. Munkahelyet is szereztem már. Személyes garanciát vállaltam a fiatalért. Persze óriási probléma a munkanélküliség. Amit ki lehetne használni ezeknél az embereknél az a tulajdonságuk, hogy nagy a monotóniatűrésük. Egyszerű, monoton munkafolyamatok elvégzésére alkalmasabbak, mint a többi ember. Jó volna, ha több szociális foglalkoztató lenne vagy bedolgozói rendszer épülne ki. Más munkalehetőségük nemigen lehet számukra. - És szórakozni, kikapcsolódni tudnak valahol? - Sehol. Pedig a „középsúlyosak" nagyon szeretnének egy klubot, ahol elbeszélgethetnének egymással, zenét hallgathatnának. A sporttal pedig, ha levezethetnék hatalmas energiáikat. 1993-ban pont ez a legfontosabb célunk, hogy a munkanélküliség miatt otthon maradt fiatalokat öszszefogjuk, hisz a szülők nem tudnak foglalkozni velük (sokszor ők is sérültek, „halmozottan hátrányos helyzetűek"). S mivel nagyon befolyásolhatók, nem mindig a jó szándékkal közeledőkre hallgatnak. Akik képesek lettek volna továbbtanulni, már ezt sem nagyon tehetik, hisz sorra megszűntek a lehetőségek, igaz eddig is inkább a fiúk voltak előnyben: épületszerkezet-lakatosnak tanulhattak volna. - A tanulással kapcsolatban: vannak itt a speciális általános iskolában négyes-ötös tanulók is. Nem gondolja, hogy ők talán normál iskolákban is megállnák a helyüket? - Nézze? manapság bagy divat az integráció. Csak éppen a feltételek hiányoznak. Ezeknek a gyerekeknek más a tananyaguk, gyógypedagógusok foglalkoznak velük. A fizikát, kémiát, biológiát és az összes többi tantárgyat is csak a tájékozódás szintjén sajátítják el, tehát mélyebb ismereteket nem szereznek. A tudásukat más mércével kell mérni. De nem az egész embert, rettenetesen nagy a szeretetigényük és nagyon sok szeretetet is adnak az értelmi fogyatékos gyermekek! - Beszélt az adományokról? Mire fordítják? - A pénzadományokat is természetben adjuk tovább. Ruhákat, cipő* ket. csizmákat veszünk a rászorultaknak. A nyáron pedig húsz gyereket el tudtunk vinni nyaralni a Balatonhoz. Hatalmas élmény volt mindenkinek. - Ön mióta az EFEOSZ megyei elnöke? - Öt éve. Addig egy iregszemcsei kolléganő irányította a munkát, de onnan nehéz volt a szervezés, így vállaltam el éri. - Van valamilyen segítsége? - Pedagógusok, szülők segítenek. Szerencsére jó a kapcsolatom a szociálpolitikai osztállyal. A megyei és városi önkormányzat meghív az értei mi fogyatékosokat is érintő gyűléseikre, ahol meghallgatják a gondjain kat és a véleményünket is kikérik. Országos gyűléseink öt-hat alkalommal vannak egy évben. Három éve Szülőfórum is létezik. És amit még nagyon fontosnak tartok, nagyon jó a kapcsolatunk más, társ fogyatékosokat képviselő szervezetekkel is. Kicseréljük tapasztalatainkat, s ha mondjuk új támogatási lehetőséget tudunk meg - szólunk egymáMk. - Családja van, főállásban intézi az ÉFEOSZ-tagok (és nem tagok) gondjait-bajait. Hogy bírja? - Hogy, hogy bírom? Először is a családom támogatása nélkül nem menne. Másodszor el tudna küldeni valakit, aki segítségért jön? Ugye, nem? Fáradt vagyok sokszor, de ha jön egy volt tanítványom, a karján az „unokámmal" - örülök. Ha megállíta nak az utcán, szintén. Tavaly jött egy anyuka, hogy a karácsonyi ünnepségre bejöhet-e a fia? Persze, örömmel várjuk. És ez a fiú mesekönyvet és egy doboz szaloncukrot hozott. A fizetéséből vette. - Annyit áruljon még el, hot találhatják meg Önt? - A Bezerédj u. 13. sz. alatt, a spe ciális általános iskolában van az ÉFEOSZ-nak egy kis szobácskája. Bár valószínűleg hamarosan elköltözünk. De csak a felszerelés, én maradok, hisz itt tanítok. Ha keresn^L itt mindig megtalálnak. W. G. fi