Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-27 / 52. szám

, SZEKSZÁRDI 20 , WASÁRMAI^ 1992. DECEMBER 24. Ordas Iván Sokféle Jézus káim... Amennyire visszaemlékeznem sikerül, családom ragjai istenhívők voltak, vallásosak is, de a bigottság valamennyi felmenőmtől távol állt. Ez egyként jellemző volt görögkeleti apámra, ágostai hitvallású evangélikus anyámra és római katolikus anyai nagyapámra, sőt azt hiszem, mai felekezeten kívüli önmagamról is elmondható. Az európai ember legnagyobb lelki és kultúrkincsével kapcsolatos emlékekben azonban nem szűkölködöm: szerencsére. A karácsony, amikor ugyebár a Jézuska személyesen hozza a jóságunkkal kiérdemelt ajándékokat, az ilyen emlékek egyik fő gyűjtőhelye. Kockáztatva a stílusomra talán nem túlságosan jellemző érzelgősséget, ezek között tallózok egy keveset. Nem tudom, hogy hány éves lehettem, de hatnál biztosan kevesebb, mert még nem iskolás. Anyám, nagyanyám a lelkemre kötötték, hogy a legszélső szobába be ne tegyem a lábamat, mert ott most az angyalkák díszítik a karácsonyfát. A Jézuska nem teheti le akármilyen környezetbe ajándékait. Majd ha megszólal a csengő, akkor indulhatok. Nem tudom, mennyi ideig tarthatott a feszült várakozás. De azt igen, hogy a zárt ajtó alatt ujjnyi vonalban kiszűrődött a fény. Régi ház, öreg lakásának vén ajtaja lehetett, bizonyára vetemedett. A fény néha élesebben, másszor halványabban világított, bizonyítva azt, hogy bármilyen nesztelenül, de odabenn valamiféle közlekedés folyik. Akkor még nem sejthettem, hogy harminc évvel később szakmám egyik alapfeltétele lesz a szüntelen kíváncsiság, de ez a kétes értékű hajlandóság már akkor munkálkodott bennem. Hasra feküdtem és belestem az ajtó alatt. A felnőttek elmondásaival kapcsolatban akkortájt már élt bennem némi kételkedés, de ezt most elfújta a tények szele. Láttam az egyik odabenn közlekedő angyalka fehér ruhájának alsó szegélyét. Márpedig ahol valóban járnak-kelnek angyalkák, ott minden bizonnyal várható a kis Jézus mielőbbi érkezése is. Mire ezek a sorok megjelennek, az akkori angyalka remélhetőleg túl lesz a nyolcvanhatodik születésnapján. Ugyanis az anyám volt, fehér pongyolában... Nem sokkal később ezüstös hangon megszólalt a csengő. Gyanítom, hogy ennek az évtizedek távolából is hallani vélt hangnak köszönhető, hogy tavaly, talán hat évtizeddel később, a Képcsarnoknál hirtelen kedvem támadt megvásárolni egy keresztforma markolatú csengőt. Az idén majd ez szól minálunk, csak éppen rézhangon, ugyanis ebből van. A bemenetelre váró azonban ismét én leszek (második gyerekkor?), mert a karácsonyfa díszítése már évek óta a tanár fiam feladata. Nem sok angyali van benne, de azért nagyon rendes gyerek... A későbbi évek karácsonyain Jézuska valószínűleg jelen volt, de nem igyekezett mutogatni magát. A legjobb akarattal se tudnám megmondani, hogy a szereplésébe, vagy éppenséggel létébe vetett hitem mikor enyészett el végérvényesen. Valószínűleg nem is fontos, ugyanis semmilyen emlékezetes csalódással nem járt, sokkhatás nélkül történt. Karácsonyfáim később is voltak, centiméterekben mért növekedésemmel fordított arányban, egyre kisebb méretűek. Az egyébként rendkívül ügyes kezű apám az egyikre annyi angyalhajat talált rakni, hogy egy megdőlt gyertya hajszál híja lángra lobbantotta az egészet. A nagyon jó modorú nyugdíjas huszártiszt ebből az alkalomból cseppet se karácsonyias, inkább csapatmodorúaknak mondható szavakra ragadtatta magát. A csillagszóró nem hiányzott, sőt a gyertyák később sem. Például 1944 karácsonyán, amikor Sztálin-gyertyák formájában jelentek meg az égbolton és őrjöngő Boforsok és négycsöves gépágyúk szolgáltatták hozzá a kísérőzenét. Egy esztendővel később, 1945-ben is volt fenyőfánk. A Budafoki űt 10/A számú Ijáz felügyelőjének kisebbik fiával, Fülöp Lacival (most már nyugdíjba készülő dr. Fülöp László körzeti orvos) loptuk. A mai Szabadság- és Petőfi-hidak akkor még felrobbantott állapotban lévén, a kettő között pontonhíd segítette a közlekedést. Ennek segédanyagaként a budai Duna-parton kazalban álltak a súlyos, kátránnyal átitatott fenyőgerendák. Nekünk pedig tüzelőnk nem volt, akkoriban már kinyíltak a bal kezemen az első fagysérülések sebei. Mi sem volt természetesebb, mint az, hogy saját rezsiben igyekszünk megoldani fűtésgondjainkat. A korombeliek tudják, hogy ezt az eljárást akkor korhűen „zabrálásnak" nevezték. Valóban az volt, ugyanis a fatelepet géppisztolyos szovjet katona őrizte. Áldás emlékére, mert gyanítom, hogy nemcsak a fél, hanem mindkét szemét behunyta tevékenységünk láttán és udvariasan épp az ellenkező irányba indult el cigarettázni. Máig se értem, hogy sikerült a valószerűtlenül nehéz, legalább másfél méteres gerendát végighurcolnunk a Műegyetem mellett, a Bertalan Lajos utca alsó szakaszán... Mindenesetre megoldottuk és a karácsony szent estéje előbb a pincében fűrészeléssel telt, majd mert másnap is kellett enni valamit, órák hosszat lencsét válogattunk Fülöpék konyhájában. Azóta is utálom a lencseválogatást. Megírtam már máshol, hogy 1949-ben Szombathelyen, a Szily János utcában máig álló megyei börtön fő üvegfalán élüzemcsillag díszlett. Nem egészen érthető, hogy milyen területen lett ez az üzem „él", ugyanis valamivel beljebb bárki olvashatott egy feliratot: „FEL RABTÁRSAK! A VERSENYBEN JELSZÁ VÜNK BÜSZKÉN ZENGJEN: Ml IS EMBEREK VAGYUNK, SZABADSÁGUNKÉRT DOLGOZUNK!" Szinte csak politikaiak ültünk odabenn, közel ezren és az ilyeneknek tilos volt a munka. Az ünneplés azonban nem, amit karácsonykor mi, a „Grafikus-zárka" majdnem kiváltságosaknak mondható lakói, bonyolult üzleti tranzakciók révén valósítottunk meg. Ákkor még én se dohányoztam és két rabtársam, dr. Tóth Tas (jelenleg Münchenben idegenforgalmi újságíró) és herceg Sulkowsky Alfréd honvéd főhadnagy épp oly kevéssé. Cigarettáért a falak közt mindent lehetett venni, lelki üdvösséget is. Mi cseppnyi fenyőágat sikerítettünk, két gyertyát, fejenként egy almát és a börtönszabályokat galádul áthágva, három deci rumot is. - Boldog karácsonyi ünnepeket! kívánni nem lett volna ízléses. Igy feküdtünk a szalmazsákokon, néztük a lobogó fényeket és létekben azt hiszem mindenki egészen máshol volt. Jézuska valószínűleg rossznéven vette a rumivást, mert ez a fenyő is lángra kapott. Ha nem vesszük észre, biztos a tűzhalál, mert amíg a kulcsos őr a földszintről felér, valamennyien ott égünk. Észrevettük. * Evekkel később Jézuska ismét megjelent. Most már asszony lányom, a középső unokám anyja, első karácsonyát albérletben élvezhette, amiről persze nem sejtette, hogy a szüleinek nyomortanya. A szülők, a nagyanyja és a dédanyja könnyes szemmel nézték azt a sugárzó boldogságot, ahogyan a fenyőfa felé tipegett. Szépre emlékezni sose rossz, nem szégyenlem beismerni, hogy amikor filmszerűen működő fantáziám ezt a régi képet ismét elém vetíti, még ma is könnyes lesz a szemem. Judit leányom egyébként két héttel az idei karácsony előtt lett 37 éves... Az utóbbi évekről, a mostaniakról már szóltam. Jézuska jelenlétét nem érzékeltem, valószínűleg nem vagyok érdemes rá. De a szeretetét igen, és lévén ez a szeretet ünnepe, talán ez se csekélység... ORDAS IVÁN Eurogyerekek Eurokids - Euro-gyerekek - így hívják őket Londonban és más nyugat-európai fővárosokban, de európaiságuk nem sokkal többet jelent, mint azt, hogy unalmasnak és régimódinak tekintenek mindent, ami Amerikából jön. Vége a hamburgernek, a kólának, a rágóguminak és a rapzenének. Az európai tizenévesek és korai huszonévesek az MTV-re esküsznek, mert annak műsorvezetői akcentus nélküli(?) angolt beszélnek és európai sztárokat favorizálnak. A nyári utazások célpontja többé nem Los Angeles és New York, hanem Prága, Brüsszel és Barcelona, 40 ezer kilométerig használható InterRail vonatbérlettel. Az Alto nevű inter-európai reklámügynökség 24000 huszonöt éven aluli európai fiatal körében végzetj^fc közvéleménykutatást ízlésről, kultl^ rális szokásokról, életfelfogásról, melynek első és legfontosabb eredménye annak megállapítása volt, hogy a kontinens ifjúsága körében fellángolóban vannak a nemzeti érzelmek, az európai értékek, a kultúra, a környezet védelme. A kontinens ifjú nemzedéke a közvéleménykutatás tanúsága szerint egyértelműen környezetvédő nemzedék. A szellemi környezet védelme abban nyilvánul meg, hogy a megkérdezettek többsége még a párizsi Euro-Disneylandtől is sajnálja a helyet, hogy egyes párizsi ifjúsági klubokban ma amerikai popzene helyett görög népzenét hallgatnak, s a cigánymuzsika minden nyugat-európai országban ott van a toplistákon. A Music TV, melyet jelenleg 41,5 millió lakásban fognak Európa-szerte, minden lehetséges módon igyekszik megkülönböztetni magát amerikai partnerétől. Divatban John Galli^^ Ann Demeulemeester, Martin MÍ^P giela modelljeit terjeszti, amelyek Uj hippi stílusként váltak ismertté. Az amerikai tévékkel ellentétben, amelyek nem voltak hajlandók Madonna Justify My Love című erotikus klipjét bemutatni, az európaiak igen liberálisan bánnak a szexszel, viszont radikálisan igyekeznek szabadulni az erőszak-jelenetekkel tűzdelt amerikai horroroktól. A közvéleménykutatás egyébként arra is fényt derített, hogy az európai fiatalok ma szexuálisan felvilágosultabbak, később nősülnek és később szülnek gyermekeket, mint tíz évvel ezelőtt, s mint ahogy az az óceán túlpartján dívik. A londoni Sunday Times, az Euro-gyerekekről írva, fontosnak látja leszögezni: az ifjúság elfordulása az amerikai kultúrától nem függ össze az európai politikai integrációs törekvésekkel és nem is olyan mindenre kiterjedő mozgalom, mint maguk a fiatalok szeretnék hinni. A rockzene európai variációiban is csak rockzene marad, Hollywoodnak még nincs vetélytársa és a most elutasítandónak vélt amerikai álmot európai álom még nem váltotta fel.