Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-27 / 52. szám

1992. DECEMBER 24. , SZEKSZÁRDI IASARNAP 21 Lagzi Lajcsi, az áruló A Hegyaljai úti ház már az építkezéskor is sok embert késztetett megállásra, szemlélődésre. Hatalmas terméskő támfalat kellett elbontani, majd - kis túlzással - hegynyi földet elhordani az alapozáshoz. Mára a városkép szerves része, szépen illeszkedik a környezetbe. A visszaépített támfal mögött a földszinten garázsok, az első emeleten a vállalkozás, a Maestro Kft. irodái vannak. Ide kerül a leendő stúdió is. Legfelül a lakás, hatalmas terasszal. A ház még nem kész, ottjártam•

r is festők dolgoztak, Lagzi jcsi, azaz Galambos Lajos, a sikeres zenész-vállalkozó is mész-, foltos nadrágban ül le beszélgetni. - Muzsikusnak vagy vállalkozónak tartod magad? - Zenészcsaládból származom. Belenőttem a zenébe. Soroksáron, Budapest peremkerületén születtem. Sváb családba, ahol a zene, a sramlizene mindennapos volt. Gyerekkoromban azért szerettem templomba járni, hogy halljam a kántort. En is az akartam lenni. Édesapám a Vám- és Pénzügyőr Zenekar trombitása volt, a Magyar Rádió nívódíjas trombitaművésze. Persze ebből jól élni nem lehetett, így drága jó apám hétvégeken lakodalmakban muzsikált. Talán innen ered náJujn is a mulatós zene szeretete. ^P általános iskola után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam, egyébként akkor alakult az első zenekarom - gitárokkal, beat-et játszottunk -, majd a zeneművészeti főiskolát végeztem trombita, zeneiskolai énektanár szakon. - A főiskolai évfolyamtársak, mára beérett művészek mit szólnak ehhez a zenéhez, amiről most híres vagy? Nem mindennapi pózban, de mindennapi helyzetben - Nem szólnak semmit. Hozzám sem. A köszönésemet se fogadják, mert szerintük elárultam a művészetet, olcsón kiárusítom magam. Egyetlen volt évfolyamtársam van, aki megért, kitart mellettem. Ő a feleségem, fuvolaszakon végzett és jelenleg a főiskolán tanít. - Miért „árultad el" a komolyzenét? - Gyerekkorom óta játszottam lakodalmakban és láttam, hogy ez a fajta zene milyen népszerű. Én pedig népszerű, sikeres, gazdag ember akartam lenni. - Ez bejött... - Nézd, nem panaszkodom. Eddig több, mint egymilló hanghordozót - lemez, kazetta, CD, adtam el. Itt a saját vállalkozásom a Maestro Kft., ami lemez-, kazettakiadásra alakult. Nemcsak a saját kazettáimmal jövünk. Nemrég mi adtuk ki Aradszky László új kazettáját is. - A nagy gyárral, a Hungarotonnal milyen a viszonyod? - Hát ez érdekes. Kezdetben szóba se álltak velem. Pedig akkor már kiadták a 3+2 lemezeit. De a magyar lakodalmas rock nem kellett nekik. Akkoriban főiskolás voltam, nagyon kellett a pénz. Végül is arra tudtam engedélyt kicsikarni, hogy önreklámozás céljából úgynevezett demókazettát csinálhassak. Ezt nem szabadott volna árusítani, de mi a barátaimmal kiálltunk a Sugár elé és vitték - nem túlzás - mint a cukrot a kazettáinkat. - A Hungaroton monopolhelyzete azóta megszűnt... - Meg az anyagi biztonsága is. Nemrég hoztuk létre a Qualiton-Maestro Egyesülést, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megfelelő pénzeket fektettem be a hanglemezgyárba. - Egy olyan cégbe, amely először szóba se állt veled, mostanában pedig a vészharangot kongatják felette? - Olyan emberi, szakmai változások történtek ott, hogy hiszem, kimásznak a kátyúból. Nem szabad hagyni, hogy ez a vállalat tönkremenjen. Megszűnne akkor a komolyzenei, az iskolai zeneoktatáshoz nélkülözhetetlen hanghordozók gyártása. Erre adtam a pénzt. A csődből való kilábalás útja szerintem a lagzi vagy mulatós zene. Ebből milliókat lehet nyerni, amit átforgathatunk a klasszikus zenék kiadására. - Ez szimpatikus dolog. Ám mégis, amit játszol, amitől népszerű vagy, messze áll a művészettől, attól amit a főiskolán tanultál... - Vállalom! Vállalom az igényes szórakoztatást, mert erre igény van. Mint trombitaművész egy egész szűk körben lehettem volna ismert, népszerű. Többre vágytam. Ezt a műfajt a németektől tanultam. Ott is nagy divat, hogy a polkát, keringőt modernizálják, esetleg új szöveggel éneklik, modern ritmusokkal játsszák. Miért ne lehetne ezt a magyar népzenével is megcsinálni? Ezt próbálom megvalósítani, ehhez írok szövegeket, zenét, hogy milyen sikerrel, arról nem nekem illik beszélni. - Áruló vagy? - A zenész, az hivatás. Én most is a hivatásomat gyakorlom. Embereket szórakoztatok és ez a zenészek feladata. Nemcsak Mozartokra van szükség, hanem mindennapi zenészekre is, akik nem kerülnek be a zenetörténetbe, de szórakoztatnak, kisembertársaiknak önfeledt kikapcsolódáshoz hangulatot biztosítanak. E zenének nincs művészi értéke, de ha az emberek mulatni akarnak, a kazettáimat hallgatják. Ez kárpótol mindenért, a művésztársak megvetéséért is. - A szórakoztató zene is lehet nívós? - Nem. Bocs, lehet nívós, de igazán nincs rá igény. A felvételeket a legjobb stúdiókban vesszük fel, mindent elkövet az ember, hogy nívós legyen, de a közönség nem a nívót, hanem a szórakozást keresi. Szóval lehetne sokkal nívósabb az én produkcióm, mégsem az. Nincs rá igény. - Stúdiózenész vagy? - Dehogy. Ma este is Szlovákiában, Dunaszerdahelyen lépünk fel. Van ott egy menekülttábor, a koncert teljes bevételét a tábor költségvetésének támogatására fordítjuk. Nem szabad csak stúdióban zenélni. Nekem kell a közönség, a visszaigazolás, az ad hitet, hogy jó, szükséges amit csinálok. Közönség nélkül elmehetnék olyan irányba, ami már nem kell az embereknek. Lagzi Lajcsi - mert így ismeri az ország - azaz Galambos Lajos 1961-ben született. Harmincegy éves korára sok mindent elért. Pénzt, sikert, megvetést és népszerűséget. Mint mondja trombitálni talán kétéves korában kezdett. A tangóharmonikán „mint minden sváb gyerek" természetesen játszott. Később jött a gitárkorszak és a zongora. Ma zenekarában énekel és a dobgép programjait vezényli. Ecce homo - íme az ember! - Tamási Visszamennék a falumba