Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-27 / 52. szám

1992. DECEMBER 24. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 11 Világsztár lehetne... Beszélgetés Sztankay Istvánnal Az ÁB Aegon Általános Biztosító Rt. nagy sikerű gálaműsorán neves művészek társaságában föllépett Sztankay István. A népszerű színészszel a négyökrös szekérről és a csapot-papot feledő Csokonairól szóló Petőfi-versek előadása utáni pillanatokban volt alkalmunk szót váltani. - Az Ön népszerűsége töretlen, tisztelőinek száma - biztos vagyok benne - hatalmas. Egyik kolléganőm egyenesen úgy vélekedik Önről, hogy tehetsége, sármja, párját ritkító orgánuma okán világsztár lehetne... Alain Delonhoz hasonlóan bálványoznák a nézők Sztankayt, ha... nem lenne enynyire alacsony. Nem annyira a magasságáról, illetve alacsonyságáról szeretném kérdezni, hanem arról, hogy elégedett-e mindazzal, amit elért? •- Soha. Mindig jobbat szeretnék, z biztos csak szimpatikus dumának hangzik, de egy művész valóban mindig többet akar. Egyébként nem a magasságommal van baj. Világsztár akkor lehetnék, ha nem magyarnak születek, hanem például valamilyen angol nyelvterületen látom meg a J

ólelkű Naominak hívták azt az asszonyt, akiről sem a Szentírás, sem a legendák nem beszélnek. De én tudom, hogy ő ott volt Betlehemben azon az éjszakán. Naomi szolgálóleány volt a vendéglős Zeba házában. Kiskorában került oda. Kezdetben udvart söprögetett, és a mázas bögréket mosogatta a vendégek után. Később ő lett a vendéglő mindenese. Ha elfogyott a libanoni mézesbor, ő rakta fel a tömlőket a kiskocsira, mert a •

félkegyelmű kocsislegényre nem lehetett ilyent rábízni. Mikor a gazdáék lefeküdtek, és egy kései vándor megzörgette a vendégfogadó kapuját, rendszerint ő nyitott ajtót neki, és bevezette az egyik oldalkamrába. Kigöngyölítette a gyékényt, rátette a nyoszolyára a kecskeszőr takarókat, és elvitte a szobából a szövétneket. Még köszönt is. - Legyen békés a pihenésed! Zeba vendégfogadóját már el sem lehetett képzelni Naomi nélkül. Ha kellett, a megittasodott falusiakat szelíden kituszkolta az ajtón, és a napnak legkülönbözőbb óráiban is tudott valamit előhozni a kamrából, hogy az éhesek jóllakjanak. Nem pörölt és nem lármázott, a faluban mindenki megbecsülte. Még a vendéglősné is szerette. Pedig ugyancsak zsémbes természetű asszony volt. Telt, múlt az idő. Naomi ifjúsága teljes virágba borult. A vendéglő mellett nemegyszer megpendültek a pásztorlegények citerái. De Naomi nem ment férjhez, mert a gazda mindenkit elmart a vendéglő körül, aki számba jöhetett volna. Azért vidám maradt. Ajkáról napvilágot. Felnőtt korban már nem lehet tökéletesen, akcentus nélkül megtanulni egy nyelvet, ezért nem tudtak olyan óriási tehetségek sem, mint Kabos Gyula vagy Páger Antal külföldön karriert csinálni. De ez nem olyan nagy baj. Ha Magyarországon szeretik az embert, az pont elegendő. - Milyen szerepe van sorsában a szerencsének? - Lekopogom... Nagyon, nagyon kell a szerencse a művészi pályához, de föl kell tudni ismerni és meg kell tudni lovagolni. Én úgy gondolom, néhányat biztos fölismertem, de nemcsak ez számított. Amikor a főiskola elvégzése után egészen kis szerepet kaptam, azt meg tudtam úgy oldani, hogy aztán kaptam még egyet, és később is mindig újakat. - Vannak-e olyan vágyai, amelyek elérésére törekszik? - Néha álmodozik az ember, olyan dolgokról ábrándozik, amelyekről úgy is tudja, hogy elérhetetlenek. Az én vágyaim általában reálisak, elérhetőek. Érős dohányos vagyok, Marlborót színem fogyott el a dal, és egyformán kedves volt mindenkihez. Egyszer aztán megsápadt az arca, hetekig nem látták a vendégek. Csak a vendéglősék tudták a titkot, mert ők vitték ki titkon éjszaka a hófehér gyolcsba göngyölt kis újszülöttet a temetődombra, hogy a saját sírkamrájukba temessék. Hallgattak róla, nehogy a szerelemben megesett leány megköveztessék a törvény szerint. Aztán ismét megjelent a leány a fogadó nagyszobájában. Mély árkot húzott a szenvedés a szeme alá, egykedvűen hordta az. üdítő italt és a gyümölcsöket a vendégek szőnyegére. A citerák elhallgattak a vendéglő körül, de melegen zendült helyettük a leány zengő althangja, amint esténként a holdfényben énekelgette mélabús dalait az udvar sarkában. A kapzsi Zeba örült annak, hogy a leány ilyen befelé néző lett. Biztos volt abban, hogy tőlük már sohasem megy el, hanem megmarad hűséges házibútornak a vendégfogadóban. Egyszer egy délután vendégek fordultak be a vendégfogadó udvarába. Naomi egy pillantással felmérte őket. Ezek nem vendégek voltak, hanem szívességkérők. Ősz férfi vezette a szamarat, vedlett saruja és lapos tarisznyája mindent elmondott róluk. A szamáron elcsigázott asszony ült, arca püffedt volt, és nehezen vette a lélegzetet. Látta, amint Zeba odalépett hozzájuk. A vándor férfi halkan beszélt, vok. Előfordul néha, hogy ahol éppen vagyok, ott nem lehet ilyen cigarettát kapni, de a vágyam olyan erős, hogy pár kilométert is hajlandó vagyok megtenni érte. Ugyanígy a kenyérért is, s itt a kenyeret nemcsak a szó szoros értelmében értem. - Bizonyara összefüggés van a kenyér és az Ön reklámfilmbeli szereplése között. Néhány évvel ezelőtt még nagyon snassz volt ilyen feladatot vállalni, a jó hírére valamit is adó színész nem engedhette meg magának, hogy nyíltan a pénz kedvéért vállaljon egy munkát. - Ez a legmesszebbmenőkig változóban van nálunk is. Már itt is piacgazdaság van. Gondolja csak el: Marion Brando például pelenkát reklámoz. Miért ne, ha egyszer megfizetik? - Az ÁB-nek jobban megy vajon attól, hogy Ön a senkiével össze nem téveszthető hangját kölcsönözte nekik? - Ezt nem tudom, én. kaptam egy feladatot, és azt megcsináltam. De ma úgy tűnik, senkinek semmi nem megy. igazán jól. - Önnek megy-e valami olyan jól, könyörögve teijengette a kezeit. Az asszonyra mutogatott, akinek lázas pír égett az arcán. Zeba azonban tagadólag rázta a fejét és elfordult tőlük. A férfi sóhajtva húzta kifelé a szamár zabláját. Ekkor ment oda Naomi. Először életében megragadta Zeba köpenyét, és haragosan megrázta. - Miért küldted el őket? - Mert nem tudnak fizetni. Elfogyott a pénzük vándorlás közben. - Hát nincs benned irgalom?! Nem látod, hogy az asszony... - Dehogynem láttam. Éppen azért küldtem el őket. Mi vagyok én, ingyenfogadós? Naomi arca kigyúlt a haragtól. Vágott a hangja. - Ha be nem fogadod őket, engem se látsz többé! Maga ment a vándorok után. Visszafordította a szamarat az istálló felé. A férfi meglepve követte. Naomi fogta a kötőféket, és csendesen lépdelt előttük, könnybeborult szemekkel nézett le maga elé a földre. A fogadós behúzta a nyakát. Zavartan bámult rájuk. De most az egyszer nem mert ellenkezni Naomival. Kapzsi természete birkózott a meghökkenésével. A szolgálóleány ránézett, és Zeba kurtán biccentve az istálló felé mutatott. - Nem bánom, oda bemehettek. De te, ember, holnap megcsinálod az istálló beszakadt tetejét. Az istállóajtó becsukódott mögöttük. Aznap este nem látták a vendégek Naomit odabenn. Csak az hogy a „Jövőre, veled, ugyanitt" című darabhoz mérhető sikerre legyen kilátása? - Játszom a József Attila Színházban a Svejkben, próbálok egy román darabban ugyanitt, a Madách Színházban egy másikban... Ki tudja előre, hogy nem lesz-e köztük hasonlóan sikeres? - Töröcsik Marival, Ruttkaival, Hernádi Judittal, a már említett darabban Schütz Ilával - gyakorlatilag minden korosztályú színésznővel - játszott kétszemélyes darabot. Milyen a nőideálja? - Minden nőben van valami, ami érdekes és izgalmas. Nagyon fontosnak tartom, hogy akaijanak tetszeni. Nekem kifejezett ideálom nincs, egy színésznőt említek, akit minden vonatkozásban nagyra tartok, s aki már elmúlt 50 éves, de még mindig nagyon szép. Jane Fonda. - Mit kívánna karácsonyi ajándékul, vagy az új esztendőre? - Magamnak? Persze, akkor azonnal az egész országnak, a magyar népnek is kívánok, mégpedig a legnagyobb perspektívát a jóléthez. Ebben nagyon optimista vagyok, hiszen semmi a mi problémánk ahhoz, ami előtt IV. Béla állt, vagy amit a mohácsi vész, '45 vagy '56 után kellett meoldani. Most is sikerülni fog, de ehhez mindenkinek kreatívnak kell lennie, mert a bólogatások kora lejárt. -rostásablakon keresztül, amint az udvaron futott. Hol meleg vizet vitt ki a nagy fazékban, hol kendőket lobogtatott a kezében. Aztán az ünneplőruháját látták nála, amit az istállóajtó előtt kettérepített. De látták a vándor férfit is, amint az udvaron sétált föl s alá, és egyre a fényes csillagokat nézte. Már sötétbe borult a fogadó, csak az istálló ablakán szűrődött ki valami halvány fény. Végre kinyílt az ajtó. Naomi lépett ki rajta. A férfi hozzásietett. Igen nagy megindultság rezgett a szavában. - Megszületett a Fiú? Naomi fáradtan, boldogan mosolygott és bólintott. A dereshajú férfi úgy lépett be az ajtón, mintha templomba menne. Áz ajtó félig nyitva maradt utána. Naomi fülét ismét megütötte a bentről kihallatszó gyermeksírás. Benézett. Az asszony bent szendergett a tiszta takarók alatt. A gyermek ott feküdt a jászolban, bepólyálva Naomi ünneplőruhájába. Kalimpáló kis kezei az ajkához értek, erre az érintésre hirtelen elhallgatott. Előtte térdelt az ember, valami különös áhítattal nézte a fiút. Naomi csak nézte, nézte őket. A szája mosolygott, míg szeméből hullottak a könnyek. - Ugye, mégis van helyed, kicsi Gyermek? Ezt mondta, mondogatta halkan; a bentiek azonban nem látták őt, sem nem hallották. N

aomi becsukta az ajtót és bement a házba. Még most sem tudta, hogy kik ezek. De a gyermeket az övének érezte és szerette. Ilyen volt a jólelkű Naomi, akiről ma már senki sem tud semmit! H. NÉMETH ISTVÁN „...nem volt helvük a vendégfogadó háznál." (Lk. 2., 7.) Jászolba fektették s 9