Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-05 / 1. szám

9 1992. JANUÁR 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Az idén is adómentes lesz EZ a tevékenység Fotó: Kapfinger András Szorítanék az adóprésen Új esztendő - új adónem. Ha én lennék a pénzügyminiszter és keresztül vihetném akaratomat a parlamenten, akkor én mától megadóztatnám a szót. A fecsegést, locsogást, lafatyolást és ömlengést, az unalmas fölszólalásokat, a magamutogató fejtegetéseket. Az én rendszeremben adót fizetne a miniszterelnök, amikor végtelennek tűnő történelmi visszapillantásba kezd, pedig hallgatói valamennyien a jelenről, uram bocsá' a jövőről szeretnék hallani elképzeléseit. Leperkázhatnák képviselői tiszteletdíjuk nagy részét azok a honatyák, akik mondanivaló híján csak azért jelentkeznek szólásra, hogy ne említse őket név szerint a statisztika az „elülök" között. Gyarapítaná kincstáramat azoknak a fcefizetése, akik a legegyszerűbb kér"désre sem hajlandóak igennel vagy nemmel válaszolni, csak hosszú körmondatokban képesek rövid mondanivalójukat elmondani. Betegre keresném magam azoknak a pozícióban lévő vagy a lehető legnévtelenebb honfitársaimnak az adójából, akik értekezleten, falugyűlésen, minden alkalmas és alkalmatlan fórumon a „ha már nálam van a szó, akkor azt is elmondom..." szellemében nyilatkoznak meg. Adózna, aki képes megrészegülni a saját hangjától, aki untat másokat, aki lopja embertársai idejét. Az én pénzügyminiszterségem idején tele lenne a kincstár! A befolyt töméntelen adóból intervenciós alapot hoznék létre. És támogatnám belőle a szót. A családok vafcsoraközbeni nagy beszélgetéseit. Az Tipák türelmét, mikor elmagyaráznak valamit a gyermeküknek. A baráti összejöveteleket. A fehér asztal melletti társalgást, a szellemes élcelődést. A szerelmesek meghitt suttogását. Jutna időnk - mert lenne pénzünk - egymásra. Az új esztendőben, ha én lennék a pénzügyminiszter, a töméntelen szóadó minden fillérje elfogyna a szó támogatására. Az új esztendőben kicsit boldogabbak lennénk. Rostás Ilona Aki kö\ér, fizessen Személyre szóló közterület-foglalási adót vetnék ki a városlakókra - mégpedig súlyuk és térfogatuk arányában. Ezúttal a szekszárdi polgároknak azt kellene igazolniuk, hogy egyéni biológiai paramétereik megfelelőek-e. Magasságuk és súlyuk milyen arányban áll egymással, mindez pedig hogy viszonyul a Czeizel doktor által közölt skálához. Akinek tömege egyetlen dekával akár, meghaladja a rendeletben rögzített mértéket, szigorúan adóköteles. Ám kedves sorstársaim, semmi ok az aggodalomra! Liberális, ugyanakkor szociálisan rendkívül érzékeny adónemre gondolok. Mértéke progreszíven változna, az alsó sávban minden plusz kiló százforintos szorzókulccsal jelenne meg, a kirívóan nagy súlyúakat sem sújtanám méltánytalanul magas adóval, ám tudomásul kell venniük, az ő kilóik, sőt már a dekáik is többet nyomnak a latban. Ez feltétlenül igazságos tehermegosztást eredményez, az alapkérdés, ki mekkora közterületet foglal el: zsúfolt üzletben, zsebkendőnyi butikban, kétemberes ügyfélszolgálati irodában, reggeli helyi járaton... Aki kövér, fizessen. Ugyanakkor a rendelet szociális oldalát bizonyítja, hogy bizonyos esetekben az adóalapból levonható néhány kilogramm, kizárólag várandósság esetén. Az adóellenőröknek tehát komoly feladatuk, hogy a kiskaput keresőket leleplezzék, fizetésre késztessék, vagy azonnali fogyókúrára fogják. A közterület-foglalási adó értéke éppen abban van, hogy egyidejűleg nemcsak a városkasszát gyarapítja, de egy nemzeti egészségmegőrző program része is lehet. Méltó folytatása a korábbi kísérleteknek. - takács Adó-csaló(dás) Igazán nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy irinyó-pirinyó kedvem is van játszani a szavakkal egy ilyen húsbavágó téma kapcsán. A címmel egyszerűen azt akartam érzékeltetni, hogy két dologról szólok. Kezdjük az adó kapcsán adódott csalódással, amit igazán február, március körül érzékelünk. Akkor, amikor befizetve a '91-es „maradékot" szembesülünk az új esztendő terheivel, az új adókkal. Mert hiába jobb az új adótábla a korábbinál, az okos „kupákból" kippattant ötletekkel olyan kedvezményeket vontunk el az állampolgároktól, hogy bárhogyy csűijük-csavarjuk a dolgot, összességében mégis több adót kell fizetnünk, mint tavaly. Azaz a személyi jövedelemadóról szóló új gazdasági törvény egyszerűen „csalfa tünemény", de leginkább csalfa, s csöppet sem tünemény. S mit kezd ezzel a választópolgár? Hiszen e törvény mindenkit érint. Gondolom, megpróbálja kitriblizni. Nyilván bűvül majd a feketegazdaság, a szóban kötött szerződések megsokszorozódnak, ahogyan a fizetési mód is „az éj leple alatt, rendben, halkan" történik. Azon meg igazán nem csodálkoznék, ha a húszas évekéhez hasonló „Adócsalás" törvényt hozna a T. Ház, igyekezvén a tarthatatlan állapotot visszarendezni, az adócsalókat kordában tartani. És az sem lenne meglepő, ha egyesek busás fizetség fejében adócsaló-tanfolyamokat tartanának szintén az éj leple alatt. És persze, a kurzusok szervezői, előadói alaposan megszednék magukat, a hallgatók pedig annyit nyernének a dolgon, hogy maradna nekik némi húsravalójuk. No, persze csak azért, hogy a következő szorítások tudjanak mibe belevágni. S ezek után magam is tanfolyamokat rendeznék. Azt tanítanám, hogyan kell a hallgatóságnak hallgatni. Megőrizni adócsalási trükkjeit. Mert most úgy látom, aprócska fondorlataival szívesen dicsekszik a magyar. S nem tesz úgy, mint Európa más országaiban élők. Pedig éppen itt az ideje Európába indulnunk. Szépen, halkan. De kérem, ennek is ára van. Hogy ennek egy része az én zsebembe vándorol? Akkor mi \an? Nem vagyok egyedül! V. Horváth Mária Kormain /ali Azt mondja a szerkesztőm, íijak valami jót, valami homorosat az adóról... Ez már magában humoros! Ki tud e témáról ma Magyarországon jót írni? Na igen, esetleg a kormány, no meg talán az APEH. De más?! Igaz is, hallották, amikor a felelős kormánytényezők az Érdekegyeztető Tanács ülésén kijelentették, hogy a benzinárba beépített fogyasztási adó emelése az infláció letörését szolgálja? (!!) És még csodálkoztak, hogy a jelenlevők harsányan kikacagták őket... Szerintem az egész országl&kossága i'öhögőgörcsöt kapott ennek hallatán. No meg akkor is, amikor kézhez kapva minimál éhbérét, tapasztalja, hogy a király már megint levonta belőle azt, ami az övé, akarom mondani az államé. - Nem volt véletlen az „írógépbotlás", hiszen a legkegyetlenebb adóprést szorongató uralkodók is hagytak annyi jövedelmet alattvalóiknak, hogy életben maradjanak, s hogy a következő évi sápot is be tudják fizetni. Ma meg? Lassan odajutunk, hogy egyes rétegek már csak az adóhátralék befizetését reklamáló hatósági levelekből tudnak hamis gulyást főzni maguknak vasárnapra... Az adót azonban minden magyar állampolgárnak fizetni kell! Hogy miért? Ezt pontosan senki nem tudja, de néhány indok azért közismert: hogy a befizetett pénzből az állam például fenn tudja tartani az adóapparátust. Minden magyar állampolgár azért fizet évi négyezer forintot az államkasszába nehezen megkeresett jövedelméből, hogy működhessék az APEH! Humoros, nem? Vagy: azért adózunk, hogy a kormány a gomba módra szaporodó hivatalait fizetni tudja, hogy minden bukott káderének legyen egy tárca nélküli tárcája, hogy a belügyminisztert sokkal nagyobb csinnadrattával fogadhassák Szekszárdon, mint bármelyik elődjét, hogy a költségvetés feneketlen gyomrát megpróbálják megtömni, szóval minden olyan dologra fordítják, ami lényeges, ami fontos, ami nélkülözhetetlen. Ez az igazi, méghozzá kormányzati humor! S hogy Csurka úrral szóljak: ez a valódi, a népnemzeti gerincű, a lehető legjobb, a kizárólagos humor, tehát minden magyarnak, aki magyar, kötelessége nevetni! Ha-ha... ha... Méy mindig Szeretett, és egyébként sokat beszélő, tanult kollégáim annyit írtak az adóról, hogy - teijedelmi okokból -, nem maradt lehetőségem kifejteni a véleményemet. Pedig én aztán megmondanám... Különösen annak... Szóval nincs hely. így kénytelen vagyok a lap alján lezárni a témát. Remélem, adómentesen! TAMÁSI JÁNOS adóhumor Wágner Dezső az adóról