Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-11-29 / 48. szám

1992. NOVEMBER 29. , SZEKSZÁRDI HSARNÜP 7 Egy nagyszerű intézmény veszélyben Az elhízás gyógyítható - ha... Mottó: ha kövér vagy, s fogyni akarsz, legyél még gazdag is! Elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség; mind-mind ismerős, a mai Magyarország tipikus népbetegségeit ismerhetjük fel bennük. S innentől kezdve lesz a magánügyből közügy, bár természetesen mindenki maga választja meg a saját életmódját. Márpedig a statisztikák azt mutatják, hogy ma Magyarországon a férfiak harminc, a nők ötven (!) százaléka küzd testsúlyfolöslegével. A szomorú az, hogy nemcsak azt tudjuk, kéne valamit tennünk a hely•

megváltoztatásáért, de a recept is íert, nem kellene „semmi" mást csinálnunk, csak amit az egyesült államokbeliek a hetvenes években: •

etmódot változtatni. Tudom, hogy ! a legnehezebb, de ha ez nem megy, tényleg beteg nemzetté válhatunk. A válasz a hogyan kérdésre is kész, hiszen van egy intézmény, . amely már hat éve intenzíven foglalkozik az elhízottak problémáival, s az ebből következő más gondokkal, a magas vérnyomással és a cukorbetegséggel. Dr. Prónay Gábor professzor úr, a miskolci megyei kórház főorvosa, a dietetika szakértője szervezte meg a sokak számára valóban életmentő, és sokak életét megkönnyítő „tábort" Miskolctapolcán, csodálatos körülmények között. A Pénzügyminisztérium még a Medgyesi-érában építtetett magának egy luxusüdülőt itt, amit a politikai helyzet változása •

pvetkeztében ma már csak nyáron asználhat gyermeküdültetésre, az év további részében a diétás szanatóriumnak van joga és lehetősége erre. •

. máshol már szinte kuriózumnak atóan tiszta levegő, az erdővel borított hegyek által övezett üdülő, melynek területén kis uszoda, szauna, sportpálya, kondicionálóterem is' megtalálható, valóban eszményi lehetőséget nyújtózok számára, akik azt szeretnék megtanulni, hogyan kell egés'zségesen élni. A tanulás persze itt sem könnyű, mert aki jelentős súlyfelesleget cipel magán, s elszokott a mozgástól, bizony időnként kevésnek találja az ételt az első napokon. S néha izomláz is fellép, hiszen a beutaltak napi ezer kalóriát jelentő, egészséges ételeket fogyasztanak - semmi szalonna, disznósajt és egyebek, viszont annál több gyümölcs, zöldség, párolt húsok és rostos ételek szerepelnek az étlapon, s többórás aktív mozgás, sportolás mindennap. A szanatórium filozófiája ugyanis az, hogy az elhízottak nem a hagyományos értelemben vett betegek, tehát nincsenek ágyhoz kötve, sőt, annál jobb, minél kevesebb időt töltenek benne... Azaz: egészséges táplálkozás, alacsony energiabevitel, mozgás, s az eredmény nem is lehet más, mint fogyás. Aki végigcsinál egy háromhetes kúrát, az általában a testtömegének a tíz százalékát veszti el úgy, hogy szinte nem érez éhséget ez idő alatt, mert naponta ötszöri alkalommal fogyasztja el az ezer kalóriát, tehát nincs ideje megéhezni. A mozgás kedzetben persze csak kevésbé intenzív, a terhelést csak fokozatosan lehet növelni, a beutaltak rengeteget sétálnak, túráznak a környező hegyekben, szakavatott vezetők, testnevelők irányításával, s a vízben végzett mozgás is komoly szerepet kap, mert az uszodában a felhajtóerő következtében a testtömeg nem terheli meg teljes mértékben az izomzatot és a gerincet. A közeli egyetemi sportlétesítmények pedig lehetőséget adnak a komolyabb testmozgást igénylőknek és bíróknak, hogy mozgásigényüket kielégítsék. S pontosan ez a lényege a szanatóriumnak: hogy rászoktassa a pácienseket az egészséges táplálkozásra, s a rendszeres mozgásra, hogy felkeltse bennük az igényt, hogy ne sorscsapásként éljék meg túlsúlyukat, hanem maguk is aktívan tegyenek ellene. Prónay professzor úr idén tavasszal egy autóbalesetben sajnos életét vesztette, de tanítványa, dr. Juhász László főorvos úr vállalta, hogy elődje szellemében továbbviszi a szanatórium vezetését. S egyben azt is vállalta, hogy elődjéhez hasonló elszántsággal küzd e nagyszerű intézmény továbbéléséért, ugyanis bármily hihetetlen, de eddig minden évben közelharcot kellett vívni a társadalombiztosítással, hogy az ne vonja meg támogatását. Juhász főorvos úr most végre azzal a jó hírrel szolgálhatott, hogy hároméves keretszerződést sikerült végre kötni a TB-vel, tehát most már legalább a remény megvan a további működésre. További veszélyek ugyan még leselkednek, hiszen a megyei kórház, ha maga is a fizetésképtelenség közelébe jut, válságterve értelmében négy működő osztályát lesz kénytelen leállítani, s a tapolcai szanatórium ezek közé tartozik, s ahogy a teljes magyar egészségügy helyzetét ismeijük, nem elképzelhetetlen, hogy a kórház kénytelen lesz e lépést megtenni. Juhász doktor bízik abban, hogy erre nem kerül sor, s abban is, hogy a háziorvosok, s egyáltalán az orvostársadalom minél szélesebb körben tudomást szerez intézménye létéről, mert a téli hónapokban sajnos nem tudják a kapacitásukat teljesen kihasználni, jelenleg is mindössze huszonötén vannak a szanatóriumban a lehetséges ötven helyett. Ennek okát abban látja a főorvos úr, hogy egyrészt a háziorvosok nem élnek még kellő mértékben a beutalás lehetőségével vagy mert nem ismerik vagy mert nem bíznak abban, hogy a fogyással és az egészséges életmóddal elejét vehetik sok betegük cukorbetegségének vagy szívpanaszainak. Pedig ezt már sokszorosan bebizonyította az intézmény, másrészt komoly gondot jelent a páciensek nagy részének, hogy a társadalombiztosítás nem képes a teljes gyógykezelési költséget kifizetni, a beutaltaknak tízezer forintot kell fizetniük a háromhetes kúráért, ami a napi fizetéseket tekintve persze sok, de az egészséget nézve nem lehelne) pénz. Jobb családoknál egy hónapban ennél többet költenek csak italra, de akinek az egészsége függ attól, hogy eljusson Tapolcára, s új életet kezdjen, annak sem lenne szabad soknak találnia ezt az összeget. Juhász doktor szerint is rendkívül szomorú, hogy sokan azért nem tudnak eljutni a szanatóriumba, mert nem képesek kifizetni a tízezer forintot - talán valaki fizethetné helyettük? - vagy mert - s ez az egyik új veszély - a munkahelyük nem hajlandó tolerálni a háromhetes hiányzást, s amikor a munkaerő túl bőven áll rendelkezésre, s a törvények ezt a munkaadók számára lehetővé teszik, bizony már egy háromhetes gyógykezelés is oka lehet egy dolgozó eltávolításának. A főorvos úr ennek ellenére bizakodó, mert tudja, hogy tudományos eredményeik, s az országban lévő sok-sok potenciális páciens feltétlenül szükségessé teszi, hogy intézménye működjön, amihez minden feltétel adott is, „csak" pénzt kell szerezni hozzá. Mindannyiunknak - minden magyarnak, akinek életmódot kellene váltania - elemi érdeke, hogy a miskolctapolcai diétás szanatórium továbbra is működjön. Reméljük, fog is. WÁGNER DEZSŐ Heti jegyzet Az a helyzet... ...hogy változik a világ, bár nem mindig akkorát, mint első pillanatban gondolnánk. Most például az a hír játja, hogy újra építik a műszaki zárat az osztrák határon, pontosabban most a másik oldalon, úgy tűnik a sógorok megunták a népvándorlás-méretű bolygást. A hetvenes években volt szerencsém közelebbről megismerkedni a jelzett zónával, határőr voltam, gyorsan hozzáteszem: nem önszántamból. Hajszoltuk a határsértőket, innét visszanézve folyamatos hajtóvadászat volt az a két év, voltam később arrafelé, úgy két éve, mikor bontani kezdték a jelzőrendszert. Meg volt az építve; az ország felől tekintve egy vadkerítéssel kezdődött. Pár méterrel beljebb volt a kétméteres, fölül T alakban elágazó rendszer oszlopsora, a neve - Kiparisz - is mutatta, hogy szovjet szisztéma. Rajta huszonnégy szál drót futott, sima és szögesdrót váltakozva. A simában futott az impulzus. Ha a két drótot összeérintették, elvágták, macerálták, akkor benn az őrsön, az ügyeletes szobájában kigyulladt egy zöld kis pislancs, jelezvén, hogy melyik szektorban van „kánya", ekkor az üldözők bevágódtak a dzsipbe és kutyástul kitéptek a jelzett szakaszra. Egy rendszerúton, ami a kerítés mellett futott és az út túloldalán volt a nyomsáv, mindig tárcsáztak, hogy a friss földön meglátsszanak a nyomok. Ezt vizslatták az üldözök és ha találtak „arra utaló nyomot", akkor betelefonáltak az őrsre, hogy zsákmány van a birtokon. (Aki elfogta, két hét jutalomszabadságra számíthatott.) Ekkor megkezdődött az üldözés. A jelzőrendszer kerítése és a határkövek előtti műszaki zár - szögesdrótkerítés - között volt pár kilométer senki földje, maga a birtok, ahol a határőr ténykedett. Ténykedtünk is tisztességgel, kicsit tudathasadásos állapot volt, mert az ember egyrészt mint civil úgy gondolta, hogy aki ki akar menni, az hadd menjen, másrészt, mint katona rá volt szorítva - meglehetősen hatékony eszközökkel hogy megakadályozza ezt, ha kell úgy is, hogy lelövi az illetőt. Nyáron főleg ékes német nyelven közölte a határsértővel, hogy nem erre van a nagykapu, mert az a keletnémetek szezonja volt. Sajnálatra méltó emberek voltak, egy százalékuk jutott át, a többit megfogtuk; terepismeret hiányában szerencsétlenül bolyongtak az erdőben. Mikor bontották innét a kerítést, a határörök gondolták, hogy a sógorok tépni fognak valamit; az elmúlt negyven év alatt megszokták a nyugit, azt, hogy innét komolyan őrzik a határt. Most ezrek bolyongnak ott, ahol azelőtt egy lélek sem járt vagy csak néhány kísértetszerű alak. _ * _ t