Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-02 / 5. szám

*1992. FEBRUÁR 2. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 5 Vaskeréken Tornióba III. Golfjátszma többszöri határátlépéssel Megérkezvén Tornióba, már a buszpályaudvaron fogadtak bennün­ket. A finn-magyar baráti társaság helyi szervezetének elnöke kísért minket a polgármesteri hivatalba, il­letve a tanácsházára. Rövid ebédünk után alkalmunk nyílt egy beszélgetés­re Hannes Manninen úrral, Tornio városának polgármesterével. Ebből kiderült, hogy ők fontosnak tartják a magyar kapcsolatot, de nem igazán értik, hogy a gyakorlatban miért nem történik semmi. A közös programok majdnem a nullával vete­kednek, és már az is feltűnő, megle­pő dolog, hogy két fiatal polgár Szek­szárdról egyáltalán eljutott odáig. A tornióiak leginkább a kulturális kap­csolatok fejlesztésében látnak lehető­» hangsúlyozta a polgármester, égesnek tartanák, hogy elsősor­város fiataljai ismerjék meg egymást, így lehetne megalapozni egy hosszú távon is működő igazi partnervárosi kapcsolatot. A találkozó után alkalmunk volt néhány videofelvételt készíteni a hi­vatal tetejéről, ami a város legmaga­sabb pontja tízemeletes épületével. Délutáni programunkban szerepelt még a város felfedezése. Azt hittük, nagy séta lesz- a 23 ezer lélekszámú Torniót bejárni, ám kiderült, hogy a finn közigazgatási rendszer vezetett félre bennünket. Finnországban nincs minden településnek saját ön­kormányzata, egy-egy nagyobb régió ügyeit egy hivatal intézi. így fordul­hatott elő, hogy a mi Torniónk nem nagyobb területen helyezkedik el, mint a kórház és az 505-ös által hatá­rolt rész. Ennek köszönhetően egy óra alatt felderítettünk mindent, majd jobb ötlet híján átmentünk Svédországba. Arrafelé ez sokkal egyszerűbben megy, mint a jó öreg Közép-Európá­ban. A vámosok és határőrök ügyet sem vetnek a békésen sétálgató, vagy éppen csak a munkából, iskolából ha­zatérő polgárokra. Ha pedig valame­lyik finn polgárnak kedve szottyan meginni egy sört, hát átmegy Hapa­randába, a finn oldalon ezt ugyanis nem teheti meg. Finnországban az alkoholárusítás­nak és -fogyasztásnak amúgy is szűk­re szabott keretei vannak. Az ország­nak ezen a részén az emberek ugyan­is igen vallásosak, és nem hajlandóak olyan boltban vásárolni, ahol sört is árulnak. Igaz, megtudtuk, ez a szokás inkább csak tradíció, hiszen a bolt hátsó bejáratánál néhány boldog szesztestvér ad randevút egymásnak nap mint nap. A vallás elvileg a televíziózást is tiltja. De a finnek találékonyak, egy monitorral oldják meg, melyet termé­szetesen „szigorúan csak a számító­géphez használnak". Torniónak van még egy olyan ne­vezetessége, mely egyedülálló a vilá­gon. A golfpályáról van szó, amit 1989-ben építettek a település határá­ban. Akik értenek a golfhoz, azok tudják, hogy egy meghatározott me­netrend szerint, adott területen kell minden lyukba beütni a golyót. Nos, ahhoz, hogy ezt Tornióban véghezvigyék, négyszer kell átlépni az államhatárt. Viccnek szánt kérdé­semre elmondták, hogy játék közben sincs szükség útlevélre. Ezt persze magamtól is kitalálhattam volna. A golfklubban egyébként az egyéves tagsági díj 500 SFM, ami körülbelül 18000 Ft. GAJAN SÁNDOR (Folytatjuk) Pista bácsi fázósan toporog a buszmegállóban. Vasárnap van,.ke­mény téli hideg, északi széllel. Ő me­séli. - Már a második éve ácsorgok itt féltizenkettőig, minden vasárnap. Té­len fázok, tavasszal ázok, nyáron iz­zadok. Azelőtt bezzeg volt egy olyan fáintos buszunk, ami 50-60 embernek • rzett örömet. Ippeg 1/4 12-kor in­t az állomásról, vitte az alsóváro­siakat, csatáriakat a Csötönyi-völgyig. (Kérvény helyeit) Felvette a templomosokat a fasorból, az I. Béla király térnél a hittanos gye­rekeket, a Kálvin térről addigra besé­Tehetne mást a célszemély? Sír, kapkodja a fejét, törölgeti mind jobban vérző orrát, mígnem kétségbeesetten sikítja inkább, mint kiabálja: - Segítség! Bácsi kérem, segítsenek! Úgy látszik, ma csupa süket és vak, a más gyerekét levegőnek se tekintő felnőtt jár csak erre. Vagy mégsem? Középkorú nő terem a gyerekek mellett. Ismerős. Egyik közeli iskolában tanít és talán éppen lyukasórája van. Tanáros eréllyel próbálja leválasztani áldozatukról az alkalomszülte kölyöknindzsákat. Nekik azonban nem erő, nem tekintély egy nő. Le is nyanyázzák nyomban és elküldik a ... nahát, odaküldik, arcába röhögve. Teljes csőd? Totális vereség? Kisvártatva az asszony is segítségért kiabál. Bokája bánja, de nem visszakozik. Akkor már nincs is miért, amikor végre mellettük terem egy deresfejű, ala­csony férfi és a nagyapák nemzedéke nevében kioszt két fölöttébb hatásos nyaklevest, közölve, hogy van ebből a fajta csillapítóból több is a markában. Előbb, arcát tapogatva, a kisebb támadó fogja pucolásra a dolgot, utána a nyakoncsípett és kicsit meg is rázott idősebb. Hátra-hátra sunyítanak szaftos méltatlankodás közepette. Talán ezért nem veszik észre a nyomukban lépke­dő asszonyt, aki elrontotta „azzal a töketlen vén hapsival" a játékukat. - Ha nálam van a késem, kiontom a beüt! - fortyogja a serdültebb. U r | • j nem volt ott. Még nem. S ha ott van? Újsághír szólhatna xlUllSien, itt arról, hogy Szekszárd legforgalmasabb pontján, világos nappal, jövő-menő felnőttek közönyös tömegében gyermek banditák szurkál­tak meg egy kisfiút. Csak úgy... Szórakozásból... Önöké a kommentár! LASZLO IBOLYA táló híveket, a gyerekeket látogató va­sárnapi nagyszülőket. A belvárosi templomnál hallottam egyszer: ­Megjött a misebusz. Azóta így emle­getjük. - Ahol a helyi menetrendet csi­nálják, két éve összevonta valaki a szemöldökét. Nem tetszett neki a va­sárnapi 1/4 12-es. Csinált belőle az ötösöknek féltizenkettest. A templo­mosok türelmesek, hát várjanak egy negyedórával többet. A háziasszo­nyok legfeljebb később teszik fel az ebédet, mire hazaérnek, minek men­tek el hazulról? A rosszlábú öregek­nek úgyis az a fontos, hogy elérjenek az unokákhoz, legfeljebb megvárják őket a levessel. És ha az anyós egy negyedórával később ér a fiatalokhoz, hát Istenem, még lehet, hogy ezt se bánja valaki. - Tavaly februárban - meséli Pista bácsi - megkérdeztem, hogy nem adnák-e vissza a régi negyedti­zenkettest? Három templom népéből örülnének neki az alsóvárosiak, csatá­riak. Megkérdezték telefonon a köz­pontot, onnan az a válasz jött, hogy a júniusi menetrend már a nyomdát várja, sajnos ezen már nem lehet vál­toztatni. Egy-kétszáz aláírásos kérést meg lehet majd jövőre szervezni, ak­kor esetleg ezt figyelembe veszik. -hni Inteijű helyett... Félinformációk, részigazsá­gok keringenek a városban az al­polgármester személye körül. A közvélemény tanácstalan az ügy­ben és a jól értesültek hírforrásá­ra támaszkodik, vagy éppen az újságokban keres magyarázatot. Ez utóbbi megoldás sem egysze­rű, hiszen a „nem zörög a ha­raszt, ha a szél nem fújja" meg­közelítéstől egészen a becsület­sértést is kimerítő jelzőkig, sok­féle megközelítés látott napvilá­got. Korrekt tények és adatok ­legalábbis a személyi kérdéssel kapcsolatban - ez idáig nem je­lentek meg. Meglehetősen kusza a kép. A tisztánlátást nehezíti, hogy a Mocfa csárda ügye is az alpol­gármester személyével kapcsoló­dott össze. Olvasóinknak interjút ígér­tünk dr. Pataki Gáborral a testü­leti ülésen megtartott bizalmi szavazás apropóján. Nos, ennek végeredménye már közismert, 15 képviselő az alpolgármester­től megvonta a bizalmat, nyol­can mellette voksoltak, egy fő tartózkodott. Ez a zárt ülésen megtartott szavazás azonban jel­zésértékű. Ezzel együtt a nyilvá­nosság előtt bejelentette az érin­tett városatya, hogy levonja a konzekvenciát és székéből ami­lyen gyorsan lehet, távozik. A kínos ügy tehát abban a pillanatban lezárul, amikor dr. Pataki Gábor elhagyja hivatalát? Nem valószínű. A következ­ményt éppen az a Posta Péter képviselő fogalmazta meg, aki a bizalmi szavazás indítványával élt. Együtt szálltak a hajóra és négy évre szövetkeztek. Ebből a közös vállalkozásból akart az al­polgármester idő előtt kiszállni, vélte a képviselő. Az okok sze­mélyes, magánéleti indítékokra vezethetők vissza, mindez már nem a közvéleményre tartozik. Ez a hallgatási kényszer erő­sítette fel a másik, valójában ez­zel csak részben érintkező és ok­okozati viszonyban nem álló Mocfa-ügyet. És ha tisztelt olva­só, a tudósításokat olvasva csak a fejét kapkodta, hogy miért nem fizet Sárközi József, mikor­ra telik meg a dögkút és mennyi­be kerül majd a gyepmesteri te­lep... ne csodálkozzon. Valóban van összefüggés, csak éppen más hangsúlyokkal, mint azt a város­lakóknak sugallják. Népszerű do­log persze korrupcióról, összefo­nódásról beszélni napjainkban, csakhogy a leegyszerűsítés igen sikamlós dolog. Különösen, ha az érvek és a következtetés nem fedik egymást. Mennyivel tisztább dolog lett volna csupán arra hivatkozni, közhivatalt viselő városi vezető felelősséggel tartozik életvite­léért, döntéseiért - akár munka­időn túl is. TAKÁCS ZSUZSA I

Next

/
Thumbnails
Contents