Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-11-08 / 45. szám

1992. NOVEMBER 1. 677 , SZEKSZÁRDI fASARNAP Az Augusz Imre - Árvaház A Prométheusz parktól a Séd patakig húzódó utca visszakapta régi nevét; ismét Augusz Imréről lett elnevezve. Először 1894-ben döntött így a képviselő-testület, amikor az Orvos utcát nevezte el róla, és a névadó arcképét is megfestette a gyűlésterem számára. Mivel érdemelte ki ezt a figyelmet Augusz Imre? A fiatal földbirtokos (született 1859-ben) tisztában lehetett súlyos betegségével, mert 26 éves korában, 1885. december 19-én végrendeletben intézkedett teljes vagyona sorsáról. Alig egy év múlva, 1886. november 6-án „tüdőgümőkórban" meghalt. A város javára szóló végrendeletében fontos közérdekű célokat kívánt támogatni; „Halálom után, ha gyermek •

kül halnék ki, összes vagyonomat pítványul Szegzárd községnek óhajtom hagyni..." Egyik célként szegény árvák és vagyontalan gyermekek felnevelését segítő árvaház létesítését jelölte meg. Rendelkezése szerint a családi kastélyba telepítendő árvaház 6-14 éves gyermekeket fogadna, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Az e célra tett alapítványt egy bizottság gondozná, a kuratórium elnöki tisztét a belvárosi r. k. plébánosra bízta. Másik célként a kastély két nagyobb termében megnyitandó könyvtár és múzeum kialakítását kívánta támogatni, a család tulajdonában lévő műtárgyak és könyvek megfelelő elhelyezésére és megőrzésére. A gyűjteménynek „egyetemet végzett, családos, éltesebb, de erélyes ember" legyen az őre, aki egyben az árvaház igazgatója. Augusz azt is kikötötte, hogy az igazgató-múzeumőr a gyűjteményt hetente kétszer nyissa meg a látogatók előtt, vasárnaponként pedig tartson előadást erkölcstanból és gazdaságtanból. Mivel a végrendelet még özv. Augusz Antalné életé-, ben készült, fia az ő gond nélküli életéről is intézkedett, sőt ,jó dadánk és kulcsárnénknak élethossziglan tisztességes ellátás adassék..." Szekszárd képviselő-testülete örömmel fogadta az Augusz-hagyatékról szóló döntést, végül azonban meg kellett elégednie a vagyon kb. egyötöd részével. Az történt, hogy a család oldalági rokonai megtámadták a végrendeletet. Alaki okok miatti érvénytelenítésére és a várossal szembeni perre készültek. Az elöljáróság nem kívánta az árvaház ügyét egy hosszadalmas és kétes kimenetelű pernek kiszolgáltatni. Ezért a végrendeletet félretéve, 1899-ben megállapodást kötött az örökösökkel. Az oldalági rokonság kifizet Szekszárdnak 80 ezer forintot (160 ezer koronát) és átenged egy házingatlant. A pénzből báró Augusz Árvaház néven menhely létesül. Ezenkívül a végrendelkező anyja 10 ezer forintot adományoz a tervezett gimnázium építéséhez. Augusz Antalné 1894-ben • Evangélium „Nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva" Máté ev. 7,25 A hegyi beszéd csattanója hangzik Jézus szavaiban, amikor a kősziklára épített házról beszél, mely nem szenved kárt, ha ömlik a zápor, jön az árvíz, és feltámadnak a szelek. A homokra épített, megalapozatlan ház összeomlása bizonyítja, hogy építőjének mulasztása: végzetes! „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát" - hangzik Jézus ajkán a figyelmeztetés. Az emberi élettel szemben elkövetett végzetes kimenetelű mulasztás, ha nem hallhatja meg, vagy ha figyelme mellett elsiklik, vagy ha az élet „hangzuhatagjaiban" hallhatatlanná válik számára az örök IGE, Jézus szava. Nem elég azonban még az intézményes figyelemfelkeltés sem, ha azt nem követi az egyéni döntés és cselekvés. Tettek hiányában a Jézussal való legnagyobb „egyetértés" is összeomlással egyenértékű kudarcba sodor, míg az iránta tanúsított legkisebb engedelmesség is csodaerejű menedék örökéletűnek hitt építmények összeomlása idején. Az egyéni és a családi életet, a nemzet és a nemzetek életét próbára tevő „záporok", „árvizek" és „feltámadó szelek" megszűnését várni, vagy netán ezek kikapcsolásán munkálkodni: hiú ábránd, előlük valamilyen biztos oltalom alá menekülni: semmi kilátás. Sőt ellenkezőleg: a Krisztusban adott kinyilatkoztatás szerint homokra építés, melyet az összeomlás és a teljes pusztulás követ. A maradandóság biztos megtapasztalását nyújtja az élet minden szintjén: hallgatni Jézus szavát, és aszerint cselekedni. Ez zárjon le, és ez nyisson igazán új korszakot életünkben! SZILVASSY GÉZA református lelkész meghalt, a végrendelet érvényesítésére egy év múlva nyílott lehetőség. Szekszárd nagyközség 1895-ben jutott az örökséghez, majd amikor az alaptőke megcsonkítása nélkül, a kamatokból elegendő pénz gyűlt össze, 15 ezer koronáért megvásárolta a Kramolin család tulajdonában lévő akkor Kereszt utcai, ma Zrínyi utcai - házat a kerttel, és további 24 ezer koronáért berendezte. Az árvaház 1900. szeptember l-jén nyílt meg az irgalmas nővérek vezetésével. 1904ben a város átvette az árvaházat és lényegében az örökhagyó kívánságait tiszteletben tartó alapszabályt alkotott. Feladatának tekintette a kiskortól való munkára szoktatást, a gyermekeket „érzelmileg képezni, s erkölcsileg úgy nevelni, hogy felserdült korukban becsületes keresetmód mellett önerejükből tisztességesen megélhessenek, s így a társadalomnak hasznos tagjaivá váljanak." A II. Számú Általános Iskolához tartozó, de a régi szekszárdiak által ma is árvaháznak emlegetett épületben ingyenes, félfizetéses és teljes költségtérítéses helyeket alakítottak ki. Lakóit tanítói képesítésű apácák nevelték, az árvaház a távozásuk után, felnőtté válásukig gyakorolta a felügyeletüket. Az adományozó másik kívánsága nem teljesült. A múzeumnak és könyvtárnak is szánt családi kastélyt - jelenleg a Liszt Ferenc Zeneiskola épületét - a Szekszárdi Kaszinó vásárolta meg, árán az oldalági örökösök osztoztak. Augusz Imre jótéteménye így is fél évszázadig jelentett segítséget sok szekszárdi gyermeknek. Nevét méltán viseli az ismét róla elnevezett utca. KACZIÁN JÁNOS Szekszárdi történetek Újkori gondjaink Panaszkodik a magánkereskedő: milyen város az olyan, amelyik nem méri fel, hogy mire van szüksé- i ge. Történetesen miért nincs egy olyan hatóság, vagy mifene, amely megállapítja mondjuk azt, hogy hány bolt, vegyesbolt, meg zöldséges, meg palackozott italbolt kell. Mennyire van egy városnak szüksége? Természetesen érthető a gondja. A kevés vevő még kevesebb pénze nem hoz rögtön hasznot. A háború után megvoltak még azok a boltok, amelyek az akkori idők ellátásához kellettek. Jó nevű kereskedők üzletei voltak ezek, amelyekben a mainál biztosabb, hogy jobb volt a forgalom. így volt ez a vegyeskereskedések és iparcikkkereskedések esetében is. Olyan nevek voltak, amelyek természetesen a mai napig ismertek az idősebbek körében. Híres, nevezetes boltok álltak a városközpontban, meg hát a külső részeken is, dehát főleg a korzón, a Garay téren, a Széchenyi utcában sorakoztak ezek az üzletek, melyek közül némelyik már akkor is igen nagy és az adott kor szerint korszerű volt. Ilyen volt a mai Otthon Áruházban levő Pirnitzer-üzletház. Már akkor így hívták, hiszen nagy volt és korszerű. De említhetnénk az Angyal bácsi csemegeboltját, vagy a Bálind Sándor röfösüzletét, a Gauzer-boltot, a Wágner Feri bácsi cipőit, a Marth-, az Untermüller-, a Sabján Bálint-boltokat és így tovább. Ahogy ezek a boltok eltűntek, megjelent az állami kereskedelem, a szövetkezeti szektor és hát, ha jót meggondoljuk, az ötvenes években eltűnt a boltokból az áru is. Ami kevés maradt, az nem nevezhető komoly választéknak. A kirakatok is átváltoztak a napi politikának megfelelően. A mai Otthon kirakatában például feliratok, meg öt-tíz literes üvegek, befőttes üvegek álltak. És tudják, mi volt benne? Gabona meg liszt, miegymás. XY kulák, a nép ellensége ilyen terményt tárolt a megengedettnél nagyobb mennyiségben padlásán, kamrájában, ki tudja hol. Lássa ezt mindenki, miért vitte el az ávó. Bent a boltban meg az új kor új árui. A lódén, meg hasonlók. És még egy. A bejáratnál hatalmas felirat: nálunk a megszólítás elvtárs, vagy kartárs. Kész. Ez volt a kereskedelem vagy tíz évig. Ami persze már a hatvanashetvenes, de főleg a nyolcvanas években eltűnt. Hogy ebben az időben annyi bolt volt-e, mint kellett, kevesebb, vagy netán több, ki tudja? Manapság tényleg úgy tűnik, hogy van amiből sok van. Egy biztos. A jók bizonyára megmaradnak. A jó kereskedők mindig megéltek, és megtalálták a módját annak, hogy a vásárlók kedvébe járva nevet, rangot szerezzenek. Adjunk rá nekik időt. -tüke»