Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-10-18 / 42. szám

5 1992. OKTÓBER 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Szomorú szigetek Tavaly májusban a megyei könyvtár vendége volt Ferdinandy György Puerto Ricóban élő magyar író. Akkor „A vadak útján" című könyvét ismertethettem, most a Pesti Szalon kiadásában megjelent „Szomorú szigetek"-et. Nem mindennapi magánörömmel, mert először fordult elő életemben, hogy egy alattam járt volt gödöllői iskolatársamat Puerto Ricó-i egyetemi tanárként lássa viszont. A szigetország nagyjából akkora, mint három Tolna megye és valamivel több lakója van, mint a magyar fővárosnak. Elvileg szabad állam a Karibtengeren, gyakorlatilag az USA gyargrat jellegű társországa. "Ferdinandy ottani életképei pomazaz személytelen a válogatás, amikor a Medián (közvéleménykutató) Kft. országos mintavétellel él, tehát reprezentatív politikai és gazdasági felméréseket készít, mondja a TIT vendégeként Marián Béla pszichológus, kutatásvezető. Amerikai minta szerint 180 véletlenszerűen kiválasztott pontot jelölnek meg, amelyeknek feltétlenül tükrözniük kell Ma•

arország településstruktúráját a lakosság összetételét. Az egyes adatsorok közlése, amelyek a napilapokban és negyedévenkét a HVG-ben jelennek meg, már benne vannak a politikai közvéleményben, közhangulatban. Arra jó egy ilyen kutatás, például népszerűségi lista, hogy általa egy-egy politikus tükörbe nézzen, s ha nem találja jónak az összkép'et, igazítson rajta. Pártok kérésére nem publikálnak minden felmérést, olykor csak belső politikai vagy üzleti preferenciáknak, attitűd-elemzéseknek tesznek eleget. Hogy valóban közvélemény-e az a közvélemény, arra a válasz, hogy a matematikai statisztika és ellenőrzés kiszűri a mintavétel esetleges hibáit. Az a tapasztalat, hogy a választópolgárok továbbra is a parlamenti demokrácia kerepásak, elevenek és kétségtelenül távol tartják az olvasót attól, hogy a helyszínt megismerni kívánja. Óhatatlanul lábra keltik azonban azt a kérdést, hogy ebben a mentalitásban, nyelvben, életritmusban, műveltségben (és műveletlenségben) a miénktől teljesen elütő környezetben miként őrizheti meg egy magyar író kifogástalanul anyanyelvét. A soha meg nem magyarázható tehetség mellett hangyaszorgalom is szükségeltetik ehhez és az, hogy akár napi penzumok formájában, de valaki ne hagyja abba anyanyelve gyakorlását. Az 1958 és 1988 között keletkezett írások sorában egy jó szerkesztő itt-ott bizonyára felfedezhetett volna tei között gondolkodnak a politikáról. A Medián kutatásai szerint ma például jóval többen mennének szavazni, mint a közelmúltban. némi önismétlést, de ez elhanyagolható, főleg pedig nem szerzői hiba. A kivétel nélkül jó írások tán legfontosabb mondanivalóját jó lenne a magyar tollforgató fejébe besulykolni. Felejtsük el azt a tévedésünket, hogy egy-egy, többnyire odakinn élő, fordító áldozatos munkája révén és néhány hazai szerző kiadása árán sikerült „betörnünk" a nyugati, pontosabban a világirodalomba. A szélesebb olvasóközönségből a kutya se figyel ránk. Nem megvetésből, hanem mert nálunk még a legjobbak is szinte kivétel nélkül csak itthon megérthető módon írtak. A „Rokonok"-at éppúgy lábjegyzetekkel kellene megmagyarázni, mint az „Új Zrínyiász"-t, a „Fekete város"-t, nem beszélve Szabó Dezső „Elsodort falu"-járól. Reymont „Parasztok"-jával, a „Bűn és bűnhődés"-sel, vagy a felettébb francia környezetű Martin du Gard-remekművel, „A vén Európával" kapcsolatban nincs ilyen gond. Világirodalmat csak akkor és úgy lehet csinálni, ha nem kizárólag a magyar embereknek, hanem minden embernek szánja mondandóit az író: ha tudja. Mucsaiságunk megmagyarázása szerintem a Ferdinandy-kötet egyik legnagyobb érdeme. (ORDAS) Evangélium Egy farizeus megkérdezte Jézust: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint magadat." Máté ev. 22. Veszekedős környezetben áll egy bizonytalankodó ember Jézus elé, s ha rosszindulatú hátsó szándék is meghúzódik a szava mögött, mégis izgalmas, jó kérdést tesz fel: melyik a fontos, a nagy, a leglényegesebb parancsolat a törvényben? A jézusi felelet nem a koronként változó,"mindig relatív választ adja, hanem a mindig érvényes, időtálló szeretet parancsról beszél. Veszekedős környezetünkben, civódásokban és félreértésekben gazdag országunkban sokszor megfogalmazatlanul ott a kérdés: mi az érvényes életelv, mi lehetne egy társadalmi konszenzus alappillére, mihez kellene tartani magunkat, hogy boldoguljunk. Ahogyan egykor a kellemetlenkedni akaró farizeus tudta, úgy ma is, mi is ismerjük a választ: több emberség kellene, becsület, tisztességes munka, türelem és megértés, azaz: szeretet. Kár, hogy nem megy, s csupán az álomvilágban létezik - vágják rá cinikus emberek, a realitások keserű voltát ismerők, a jóval való próbálkozásokba belefáradtak. Nem is kellene a mai fásult világban szeretetről beszélni. Nem nagyon illik bele a mai ember szótárába. Jézus azonban nem abban a szituációban válaszolt csupán aktuálisan, hanem 1992-re is érvényesen beszél a szeretet kettős parancsolatáról. Sőt, szava időszerű lesz jövőre is, s mindig, amíg világ a világ. Mert ez a szeretettörvény nem élet-, és mozgásteret szűkítő hideg-rideg előírás, hanem a nagy lehetőség, s az optimális működőképesség leírása. így működik jól, hiba nélkül a szerkezet: ez a világ rendje. A nem „rendeltetés szerű használat" tönkreteszi. Rendeltetésszerű használat pedig ez: szeresd az embertársad, és szeresd az Istent. Aki megpróbálta már, az ebben az életformában boldogságot is talált! Ajánlom mindenkinek! HAFENSCHER KÁROLY evangélikus lelkész A köz véleménye-e a közvélemény? Véletlen séta Szekszárdi történetek A taxikról A háború után, meg hát előtte és alatta is természetesen volt taxi a városban. Mindenki szépen önállóan vett egy autót, aztán a taxizás mesterségét űzte. Minden autó más típusú volt, mint ahogy a gazdájuk is természetesen és hordták az úri közönséget, aki ezt meg tudta fizetni. Ebben a dologban nem is hasonlítható a dolog a mai helyzethez. Mert a mai úgynevezett úri közönség már nem taxival jár, saját kocsija van. A maszek világ megszűntével, nem a máról beszélünk természetesen, tehát az ötvenes évek elején, szóval akkor egy időre eltűntek a város utcáiról ezek a bérjárművek, mígnem a Volán vállalatok taxis csapatokat hoztak létre. Szép egyforma Warsava kocsikat vettek, na nem sokat, csak párat, mondjuk négyet-ötöt ennek a városnak az esetében és ők hordták az utast. Ezeknek legalább fele nem volt található napközben a Garay téren, mert úgymond túrában voltak. Ez azt jelentette pontosan, hogy egy-egy vállalat aznapra, egész napra, vagy fél napra bérbe vette őket, és másokat nem fuvarozott. Ez alatt az idő alatt bizony nemigen lehetett Szekszárdon taxit fogni. Ehhez a nem éppen nagyvárosi helyzethez képest mára alaposan megváltozott az élet. Mondjuk van ma Szekszárdon száz taxi. De ki tudja. Lehet, hogyk több, lehet, hogy kevesebb. A Garay tér általában tele van. De állnak a vasútállomás mellett is utasra Várva. Némelyik szép új, korszerű, ha lehet dízel, mert a mai benzinárakkal bizony a taxizás nem lehet nagy üzlet. Vannak persze olyan kocsik is, amelyek csak szépek. Úgy meszsziről, míg az ember bele nem ül, mert bizony némelyik igencsak öregecske, és már annyit ment, hogy alig áll a négy kerekén. Szekszárd mindig is vezetett abban, hogy rengeteg az autó. Igaz, ez csak harminc éve van így, amikor is, ha jól emlékezik az olvasó, megjelentek az első P70-es, majd a Trabant 600-as kocsik, meg Wartburgok, Skodák. Aztán beindult rendesen a gépkocsivásárlás. Ennek ellenére ez a dolog nem tette szükségtelené a taxikat, hiszen az autós ember is rászorulhat a taxira... A jövőt még nem látni, de talán a kereslet és kínálat szabályai szerint kialakulhat egy olyan helyzet, amikor annyi lesz a taxis, amennyien ebből tisztességesen meg tudnak élni. És talán újra lesz fizetőképes kereslet, megengedhet a városlakó egykét száz forintost erre a célra, mert manapság ennyibe kerül egy-egy fuvar. - tüke r