Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-10-04 / 40. szám

597 1992. OKTÓBER 11. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Hátizsákkal a Bajkál partján Nagy kalandom Keleten Korábban hírt adtunk arról, hogy három fiatalember hosszú útra készül: Szibériába, a Bajkál-tó környékére indul. A „nagy kalandról" beszélgettünk az egyik szekszárdi résztvevővel, Schüller Ákossal. - Vonattal utaztatok. Ez elég hosszadalmas és kényelmetlen lehetett. - Moszkvától három és fél napig tartott az út. A vonat a vártnál kényelmesebb volt: négyszemélyes, légkondicionált kabinok, tiszta ágynemű, étterem... - Irkutszkba érkezve kinek a segítségére számíthattatok? - Szekszárdon, a főiskolán tanít Litovszkina Anna. Az ő édesanyja se•

tt nekünk. Irkutszkba éppen egy etésnapi vacsorára érkeztünk. A roskadásig megpakolt asztalon kaviár, a legkülönbözőbb saláták. - Azért gondolom, amit ekkor láttatok, csak alkalmi gazdagság volt. Kíváncsi lennék, egy-egy hétköznap este mit vacsoráznak... - Igaz, ez egy jólszituált értelmiségi család volt. Egyébként az átlagos fizetés 3-4 ezer rubel körül van, s ebből nem sokra telik. A piacon például van minden: banán, szőlő, szilva, rengeteg keleti fűszer, de nem tudják megvenni. - Irkutszkban töltöttétek a három hetet? - Nem, ott csak a főhadiszállásunk volt. Onnan indultunk alpinista vezetőnkkel, Szásával egyhetes túrákra. Livsztjankába mentünk, majd a Bajkál-tó partján Szugyankába. Aztán a Hamar-Daban-, majd a Szajánhegységbe, a mongol határ közelébe. - Volt előzetes elképzelésetek, hogy hová szeretnétek eljutni? - A Bajkál-tavat mindenképpen akartuk nézni, a Szaján-hegység ^mogyan ők mondják -, a „szibériai Svájc" megtekintése pedig vezetőnk ötlete volt. Barguzinba is el akartunk menni, de megtudtuk, hogy aki engedély nélkül lép be a nemzeti parkba, akár le is lőhetik. - Mi volt az, ami a megtett 14000 kilométer során a legnagyobb élményt jelentette számodra? - A szinte érintetlen természet, s az emberek. Láttunk havat, hógolyóztunk. Úgy úsztam a Bajkálban, hogy közben ittam belőle! A hegyek között az emberek nyíltak voltak, barátságosak. Nagyon közeli kapcsolatban élnek a természettel. Ha megálltunk ebédelni, a vezetőnk mindig háromszor annyi fát hozott, amennyire szükségünk volt, hogy az utánunk jövőnek is legyen. Amikor Hamar-Dabanba mentünk, 1500 m magasan csináltunk egy alaptábort, s ott hagytuk a sátorban a holminkat. Senkinek nem jutott eszébe, hogy elvigye, sőt, mire visszatértünk, két újabb sátor állt ott. Egyébként a csúcsra felérve kitűztünk egy nemzeti színű szalagot, hogy ott jártunk. - Úgy tudom, egy megbízatásotok is volt a szegedi egyetemtől: köveket, ásványokat kellett gyűjtenetek. Sikerrel jártatok? 4 - Külszíni fejtésekről szedtünk zöldben és kékben villódzó ásványokat. Irkutszkban megnéztük az egyetem gyűjteményét. Elámultunk gazdagságán. Még magyarországi ásványokat is láttunk Kovács Győző gyűjteményéből. Itt vásárlással gazdagítottuk a Szegedre szánt anyagot. - Mielőtt elmentetek, édesanyád nagyon aggódott, hogy éhezni fogtok. Amikor érdeklődtem, azzal fogadott, hogy még híztatok is! - Nagyon praktikusan sikerült összeállítani a csomagokat. Lencsét vittünk, rizst, száraz tésztát, ételízesítőt, fűszert. Amikor terepen voltunk, naponta háromszor gyújtottunk tüzet. Reggel teát ittunk, délben nagy ebédeket rendeztünk. A gyógyszertári központ jóvoltából végigcipeltünk egy rakás gyógyszert, de szerencsére nem volt rá szükségünk. Az úthoz hozzájárult még a Kreátor Kft., Szász órás és a Stefán és Gerd vadászbolt. A Madártani Egyesület Tolna Megyei Tagozatának segítségét élménybeszámolóval, előadással szeretnénk viszonozni. - A hazatérés után biztosan végiggondoltad már, mit jelentett számodra ez az út. - A Szibériában töltött három hét sokféle tapasztalással szolgált. Többek között most voltam leghosszabb ideig távol az országból. Számomra ez is kihívás volt. - Úgy látom, magabiztosabb lettél... - Magabiztosabb? Igen, azt hiszem, nem fogok elveszni a világban. NAGY JANKA TEODÓRA A Bajkál-tónál Varga Mihály (középen), Schüller Ákos és Kocsi Zoltán Evangélium „Jézus hozzájuk lépett és így szólt: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön." Máté. 28:18. „Istennél a segítség" Zsolt. 3:9. Igazi segítséget csak az irgalmas Istentől kaphatunk, akié a hatalom mennyen és földön. Nehéz úton kell járnod, és nem tudod, hogy hogyan jutsz át azon. Ne csüggedj, mert a lehetőség adott. Mondd minden keserves lépésnél: „Isten csak jóság; az akarata: SZERETET, és az a helyes út, amin Ő vezet". Mindazt, amit az Ő szeretetében bízva mondasz, megtapasztalod. Megvigasztal. A sötétség világossággá változik, és állandó lesz az öröm a szívedben. Jézus közeljön hozzád és segít, mert övé a hatalom! „Ha szenved valaki, imádkozzon." Jakab. 5:13. Sokan az ellenkezőjét teszik. Felhagynak az imával, midőn a szívük tele van fájdalommal. Erre a Sátán igyekszik minket rábeszélni, mert tudja, hogy az imádság csodálatos segítség a szükség és veszedelem idején. Az imádság által meg lehet változtatni a bennünk, vagy körülöttünk lévő nehéz körülményeket. Isten nagy szeretetében és gondoskodásában mindenkor megemlékezik övéiről, ha sötétség, erőszak, felfordulás, háború, üldözés vagy bármilyen katasztrófa éri őket. Ezekben a nehéz időkben különösen megígérte megmentésüket, egy feltétellel: ha Őt segítségül hívjuk. Ezért cselekedjünk rendelkezései szerint: „Kiálts hozzám a szükségben" (Zsolt. 50:15.), és megtapasztaljuk megmentő erejét. Mert minden hatalom az övé mennyen, földön. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha bűnbánatban eltávolítatnak az imameghallgatás gátjai: fel nem ismert bűneid, Isten parancsait nem veszed komolyan. Az Úr azt mondja nekünk, hogy amit kérünk Tőle, megkapjuk, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves az Ő szemében. (I. Ján. 3:22.) Távolítsd el az imádság akadályait életedből, hogy megtapasztalhasd, Jézusnak adatott minden hatalom mennyen és fóldön. Imádkozzunk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, Szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a fóldön is. Ámen. GYURKÖ JÓZSEF metodista lelkész Szekszárdi történetek Gemenc Legutóbb az árvizekkel és a filmekkel kapcsolatban írtam Gemencről. Ezt most folytatom, illetve egy régebbi árvízzel kezdeném magát a történetet. A régebbi árvíz 1876 elején, február végén volt, hatalmas jeges ár vonult le a Dunán, mely víztömeget már nem bírt el az akkori gát és február 29-én hajnáli négy órakor Szilágy foknál ötszáz méteres hosszban elszakadt. Hatalmas területet öntött el a víz és Szekszárdtól Bátáig hatvanhét ház dőlt össze. Tizenöt év múlva kezdődhetett a Duna szabályozása és a mai Gemenc körvonalai csak a századforduló tájékán kezdtek kialakulni. Vadregényes táj jött létre, a sokféle fa, tölgyesek, jüzesek és nyárfaerdök, váltakozva a rengeteg vadvízzel, levágott kanyarulattal, csodálatos rezervátumot alkottak. A magyarországi háromszáz féle madárból itt mintegy kétszáz megtalálható. Emellett itt volt a rendkívül gazdag vadállomány, özek, szarvasok, vaddisznók. Mindezekkel együtt létezett az erdei ember fogalma is, az erdei ember, aki ott élt és ott is dolgozott, mert talált magának munkát az erdőben. Ilyen volt például a vízimolnár, a szénégető, vagy a halász és vadász. Van egy régi történet 1891-ből. Egy hatalmas, sosem látott csodálatos szarvast ejtettek el Szálkán. Csodájára járt mindenki, aki tehette. Sokan tudni vélték azonban, hogy az bizony a Gemencböl elkóborolt állat volt, amihez a szálkaiaknak nemigen volt köze. A mai Gemenc harminchatezer holdon terül el és bizony a szekszárdiak sokáig nem láthatták, vagy csak egy kis részét. Az ötvenes-hatvanas években még nagyon sok kerékpáros kiránduló, főleg diák kereste fel az erdőt. Ki egészen a Dunáig, egészen a vadászházig a fehér keresztig. Fürödtünk a nagy Dunán, a Forgó tóban, amelyben csodálatos volt a víz, igaz, csónakból ugráltunk be, mert a part vadregényes, fás, bokros volt. Aztán lezárták a teriiletet, beszökni sem mertünk. Őrizték rendesen. Felépítették a Szarvas csárdát, nekünk adták egy rövid időre, azután elvették. Megkapta az állampárt... Hogy ma kié az erdő, ki mehet oda szabadon, bármikor, természetesen a szabályokat betartva, kultúrember módjára, hát ezt nem tudom. De jó lenne megnézni annak, aki még nem látta, meg annak is, akinek már csak halványuló emlékei vannak. Mindenesetre ajánlom mindenkinek Kácsor László fotóriporter 1976-ban, a Gondolat Kiadónál megjelent Gemenc című könyvét, mely műből most is citáltam néhány tényanyagot. -tüke>