Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-10-04 / 40. szám

, SZEKSZÁRDI V4S4RI4P 1992. OKTOBER 4. Tulajdonosok és bérlők asztalánál mindenki egyaránt vehet...' Az ötvenes évek kedvelt vicc-sorozata Micsurinnal, a világ keleti felének legnagyobb növénynemesítőjével élcelődött. Ő és tanítványai, - legalábbis így tanították az iskolában - a természet átalakításában szinte nem ismertek lehetetlent, a legjobb növényfajtákat keresztezték a még jobbakkal. Ezzel óriási segítséget adtak a tudománynak, a jövő mezőgazdaságának és a holnapra nemzetközivé váló egész világnak. Ezt nem illet kétségbe vonni. Az egyik legüdébb vicc így hangzott. - Tudod-e milyen lesz a jövő dinnyéje? - Milyen? - Micsurin keresztezte a dinnyét a bolhával. Csak felvágják a dinnyét és kiugrálnak a magok... Ez a vicc jutott eszembe, amikor (augusztus végén) a keltezéstől számított három hét után megérkezett hozzám önkormányzatunk közszolgálati kft.-jének körlevele, amit a volt bérházak megmaradt bérlőihez intézett. Első olvasatra még gyanútlanul félretettem, aztán egy-két óra múlva valami fura érzéstől indíttatva ismét kezembe vettem. Akkor döbbentem rá, hogy bérházunk hosszú paneldinnyéjét felvágták, mégcsak nem is egyenlő két félre, de a magok már pattognak kifelé és serényen rendelkeznek bérlőéletünk teljes dinnyelétével. Azazhogy megkezdődött a tulajdonosok kötélhúzása a bérlőkkel, akik az albérlői állapot felé sülylyednek. (Istenem, a demokrácia diktatúrája 51%-nál kezdődik.) Úgy hiszem, érdemben nem szólhatok hozzá a leírtakhoz. Ami szerint „a tulajdonostársak a folyó ügyek intézésére intéző bizottságot választottak." Átvették a vezénylést „az épület üzemeltetésének biztosítása dolgában, (hibaelhárítás, karbantartás, közös villany, közös fűtés, takarítás, csótány- és rágcsálóirtás, zöldterület gondozása, hó és sikosságmentesítés, kéményseprési munkák megrendelése, a felmerülő költség tulajdoni arányban történő felosztása) valamint az egyéb szolgáltatások, víz-csatornadíj, kábel-tv, szemétszállítás, lifthasználati díj költségeinek megosztása ill. beszedése dol(Lift nincs.) Megtudtuk még, hogy ezentúl a „vízés csatornadíjat, kábel-tv, szemétszállítás költségét a lakbérszámlákból törlik. A továbbiakban ezen lakbérbe nem tartozó külön szolgáltatások ellenértékét a lakóközösség (!) által meghatározott módon és időben kötelesek vagyunk a lakóközösség felé teljesíteni." Kutyahelyzet Lapunkban időnként fel-felbukkannak könyvjegyzetek. Ezek többsége a II. világháborúval foglalkozó könyvekkel kapcsolatos. A megjelenések évtizedek óta szűnni nem akaró folyama-lánca bizonyítja, hogy alighanem ez volt az emberiség belátható történelmének legnagyobb sokkja. Len Deighton könyve az angliai légicsata története, ami a témát ismerőknek már-már a könyökén jön ki. Pompás szakszerűséggel, hatalmas aviatikai tudással megírt mű, tele dokumentumokkal és éppen ezért meglehetősen unalmas is. A jól válogatott képanyag ellenére. Természetesen szabad történelmi ismereteink gyarapítása érdekében is olvasni, de jobban utánagondolva, talán nem ez a leglényegesebb. Az emberi helytállás a lenyűgöző benne és az, hogy ezen a téren egyáltalán nem tesz különbséget britek és németek között. Amiként a vadászrepülők se gyűlölték, hanem inkább elismerték egymást és harcoltak mára teljesen feledésbe merült elvek szerint, melyek a „lovagiasság" címszó alatt összegezhetők. Nem számítógépek irányította szenvtelen rakétákkal, hanem személyesen, amiben a szaktudás és bátorság egyaránt nagy szerepet kapott. AII. világháborút átéltek még jól emlékeznek Mölders vagy Udet nevére. Itt emberközelbe kerülnek, brit ellenfeleikkel együtt. Hasonló felfogású könyv, eddigi ismereteink szerint, szovjet szerző tollából még nem született meg. A kis m. kir. légierő méreteiben természetesen nem hasonlítható az ilyen óriásokhoz. De azért Puma vadászaink, Heppes Aladárunk, Debrődy Györgyünk, Molnár Lászlónk, Bátky Jánosunk, a DRT-s (Délolasz Repülő Tanfolyam) Pávai-Vajna Györgyünk, vagy éppen Szabó őrmesterünk nekünk is volt. Örömmel kellene fogadni, ha egy hozzáértő szakember nekik is emléket állítana... , „ (Ordas) Hajói értem, ez azt jelenti, hogy az újdonsült lakástulajdonosok döntik el a víz- és csatornadíj összegét a vízórákkal nem rendelkező bérlők „felé", nagylelkűen elosztva a lépcsőházanként egy főmérőn maradt mennyiséget a bérlő-páriák lakásaival. így jut például egy szobácskámra (egy személyemre) havi 12 000 liter víz- és csatornadíj, ami 2-3 népes család összfogyasztása. Ezek után már szemétben sem várhatok sok jót, hiszen háziúri jogokat épít ki magának a tehetősebb lakásvásárló réteg. Engedjenek meg egy szerény kérdést: - A lakáshoz megvásárolták a lépcsőházat is, nem is beszélve a pincéről, padlásról? A lépcsőház takarítóját elküldték, majd közlik velünk, hogy kit és mennyiért alkalmaztak. Lehetőleg minél több közös költséggel, számítva a zord telekre is. Egy középfokú szakemberjátszva verné vissza dilettáns bérlői aggályainkat. Valahol csak el kell kezdeni a privatizálást, ennek ez a módja, a lakók vegyék kezükbe ügyeik intézését. (Úgy tűnik, hogy ezt csináljuk már évek óta, számlákat fizetünk ki, szerelvényeket vásárolunk a bérleményeinkbe, a bérházunk meg úgy van évtizedek óta, ahogy felépítették.) No de minket különösképpen nem győznek meg a megnyugtató mosolygások, panelfeleletek, mert a tervnek mennie kell, a szakágazat embere pedig arra való, hogy leszerelje az okvetetlenkedőket. Legalábbis addig, míg az elgondolás nem kap jogerőt, és a tervet be nem fejezik. Utána meg ki törődik a kárvallott dohogókkal? Persze a lakástulajdonosok sem egyformán tulajdonosok. Van közöttük első osztályú, aki mindent kifizetett, és egy felújított lakásban hajtja nyugovóra fejét. Van aki mindent kifizetett, de egy külső felújítás nemsokára időszerűvé válik, tehát gondok között forgolódik esténként az ágyában. Van aki csak a beugrót fizette meg, tehát évtizedekre törlesztéssel és kamatokkal álmodik. Más talán vízórákkal és gázkonvektorokkal bajlódik ébren éjjel kettő és három között. Ragozzuk még? A bérlakások új tulajdonosai gondokban alig különböznek a megmaradt bérlőktől. Á tulajdon is nagy teher tud lenni. Fizet mind a kettő, mitit a katonatiszt, se itt, se ott nincs nagy tartalék, csak az egyik helyen lakbér van, a másikon meg közköltség. Persze a tulajdonosi papír némi nyugalmatjelent, mert a „lakást megvettem, engem innen nem lehet kitenni, nem valószínű, hogy adósság fejében valaha is elperelik tőlem". Míg a bérlő feje fölül megvehetik, és kiszekálhatják őt onnan máshova. Ezért a nyugalom frontján jelentkeznek az első különbségek, amik egy lépcsőházon belül lakókban magatartásbeli különbözőségeket eredményeznek. A tulajdonos a főbérlő lakótársban albérlő lát, aki nem hozott áldozatot, hai^A csak csekély ellenértékért használjál házbeli komfort és közterület áldásait. A bérlő pedig csak nézi hegyesen „kapitalista" szomszédját, akinek volt annyi tartalékja, hogy kapásból kifizetett mindent, lakást, gázt, vízórákat. Ráadásul kedvezményes áron! Csendes kötélhúzásra van küátás, aniolyan hadüzenet nélküli háborúra, ahol a kulcspozíciók megszerzéséért csendes asztal alatti bokarúgásoktól „leüberelésig" minden lehetséges. Semmi baj nincs, amíg a Jognak asztalánál mindenki egyaránt vehet", hogy emlékezetből Petőfit idézzem. Semmi baj nincs, amíg a jószándékú, békés, új lakástulajdonosok a demokrácia szabályai szerint egyenrangú feleknek fogadják el a lakásbérlőket. Hiszen köztársaságunk gazdálkodószervei közel fele arányban fenn akaiják tartani a lakásbérlői rendszert, mert arra is nagy szükség van, tehát a bérlők sem másodrangú állampolgárok^^ döntő a gyakorlatban persze mégisd^p az, hogy a „túl öntudatos" új tulajdonosok a régi értelemben vett „háziúrrá" fajulnak, egyeduralmat követelnek mindenen, míg a letorkolható főbérlők állandó szorongásban élő albérlőkké süllyednek. Elég kopasz mentsége a Héliosznak, hogy a kisebbségbe került lakásbérlőket majd ő képviseli az új tulajdonosok,/elsőházi" gyűlésén. Hivatalból! Amúgy is örül, hogy egy csomó adminisztrációs (pl. behajtási) tehertől megszabadul, a gyeplőt a tulajdonosok kezébe nyomja, a bérlő meg csipogjon, ha fáj valami! Ami nem az ő asztala, azzal nem kell bajlódnia ezentúl. A lakbért fizetők csak ámulnak és csodálkoznak. Nemigen kérdezi őket senki sem. A folyószámlán fizetők megemelt szolgáltatási számlákra számíthatnak, amit majd talán egyénüeg fizethetnek a pénzbeszedőknek. A lakbérért ezentúl már ezt sem kapják. így hát csendesen forrásnak indul a mérgük, és aláírásokat gyűjtenek beleszólási jogaikért. Ha ezen nem változtatnak, kezdődnek a bérházi helyi háborúk. Kis szülővárosom Európában, vigyázz! HNI