Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-26 / 4. szám

1992. JANUÁR 26. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 5 Gyennekfeliigyelet • nem csak megőrzés Kétkeresős családokra berendezkedett társadalmunkban egyre gyakrabban fordul elő, hogy az anyák mégis otthon maradnak. Sajnos, a választásjogával nem sokan élhetnek: nagyon kevés azoknak a száma, akik megengedhetik maguknak, hogy a gyed, gyes lejárta után is minden energiájukat gyermekeik nevelésére fordítsák. Sokkal inkább jellemző, hogy kényszerből maradnak otthon (nem találnak munkát), vagy vállalkozók, szabad foglalkozásúak. Akár így, akár úgy, előfordulhat, hogy a „főállású" anyáknak rendszeres, vagy alkalmi elfoglaltságuk akad. Ráérő, segítőkész nagymama, szomszéd híján kire bízhatják gyermekük felügyeletét, míg •

yes-bajos dolgaikat intézik? szekszárdi 1. sz. bölcsőde gondozóűjjk, Winkler Györgyné válaszol: A kérdés régóta foglalkoztat, egyreszt a bölcsődék kihasználatlansága, másrészt a valós igény miatt. Az elmúlt évi budapesti bölcsődei ankéton is ezzel a problémával foglalkoztunk. Tapasztalatot gyűjtöttünk, s a paksi példán felbuzdulva, november 11-én mi is belevágtunk. Azóta igazolódott a gyermekfelügyelet szükségessége, bár a kihasználtság még nem teljes. Naponta átlagosan 4-5 gyermekünk van, de fogadhatnánk akár 24-et is. - Mit kell tennie a szülőnek, ha szeretné Önökre bízni gyermekét? - Semmi különös előírás nincs. Nem kell előre bejelentkezni (de szívesen vesszük), nem kell orvosi igazolás. Rugalmasan alkalmazkodunk a szülők igényeihez. A felügyelet óránként 20 Ft-ba kerül, igény szerint étke«

t is biztosítunk napi 40 Ft-ért. Van an gyermekünk, aki egész napra, de olyan is, aki csak egy-két órára jön hozzánk. - Nem okoz gondot, hogy teljesen •

retlen gyermekeket fogadnak? Ez változó, a gyerekek alkatától függ. Volt olyan, hogy többszöri próbálkozás ellenére sem maradt itt a kisgyerek. Ez persze nagyon ritka, általában zökkenőmentes a beilleszkedés. Kevés a gyerek, jobban jut idő egy-egy sírósra is. - Ezt tapasztalhattam ottjártamkor is, amikor Adám érkezett egy-két órára, míg édesanyja fogorvoshoz ment. Pár perc alatt megnyugodott a gondozónő, Vígh Gabriella kaijában, s önfeledten válogatott a játékok között. Megtudtam még, hogy amennyiben nem igényelnek különleges ellátást, sérült gyermekeket is fogadnak, s nemcsak vigyáznak rájuk, hanem az egész nap során változatos, fejlesztő programokat kínálnak. Sok a játék, a gyerekek rajzolhatnak, festhetnek, gyurmázhatnak, sőt nyáron az udvari meleg vizes medencében pancsolhatnak majd. Szívesen látnak anyukákat - mint ahogy erre is volt már példa -, akik szeretnék közösségbe vinni gyermekeiket, egyedül, érzik magukat, társaságra vágynak. Ők gyermekeikkel együtt tölthetik tartalmasan az időt a Perczel Mór utcai bölcsődében. _„ FK Szívügyek Meglehetősen szívtelen korunkban újabban ismét sokat beszélünk a szívről. Az ember ugyebár szívből örül, szívesen lát, vagy szívélyesen üdvözöl valakit, netán a szive hasad meg. Továbbá ez a szervünk valaki másért is szokott dobogni, amikor szívből szerelmesek vagyunk, és úgy véljük, hogy a szívünk nemcsak a miénk, hanem a másiké legalább ennyire. Aki persze többnyire nem sokat tud kezdem ezzel a különös, öklömnyi ajándékkal, mely egyébként teherbírását és használati idejét illetően alighanem az elképzelhető legtökéletesebb gép. Amíg baj nem támad vele. Ami korábban egyet jelentett a többé-kevésbé biztos halállal, de most már tudjuk, hogy nálunk se feltétlenül ez a helyzet. Eleinte haboztam, hogy egyáltalán meg merjem írni az ezzel kapcsolatos futó gondolataimat, hiszen az orvosok is példamutatóan óvatosak voltak az újszíves esélyeivel kapcsolatban. Soha nem tudtam osztani kollégáim egy részének ezzel kapcsolatos felháborodását, hiszen egy ember életesélyei igazán nem lehetnek bulvárlapok mérlegelésének tárgyai. Ha- i sonlóképpen az sem, hogy mennyibe került az első (sőt azóta már második) magyar szívátültetés. Hiszen még soha, senki nem tudta semmilyen pénzegységben megjelölni, hogy mennyit ér egy ember élete. Az újszíves esélyei azóta örvendetesen javultak, így január 21-re - akkor vetem papírra ezeket a sorokat - az én írhatnékom is növekedett. Volt mitől. Az nem kétséges, hogy az újszívesért az egész ország aggódott és aggódik. Kivéve a vele egy bérházban lakókat, akik a házfelügyelöt nem számítva még csak egy „Hogy vanT'-ra se méltatták a beteg nem akármilyen napokat átélt édesanyját. Össznépi aggodalmunktól egyébként nem tudok túlságosan meghatódni. Az esetek többségében meglehetősen időszakos, hogy az elévült „kampányszerű" kifejezést ne használjam. Egy-egy bőr-, vagy csontvelő-átültetésért a fél ország megmozdul, ami szép és megható. Ugyanakkor a másik fele még a vállát se rándítja, ha valaki összeesik mellette az utcán és nem avatkozik be, ha huligánok fényes nappal leütnek valakit Előbbi lehet részeg is, az utóbbi pedig nem reá tartozik. Az ilyen alkalmi törődés aztán olykor egész furcsa szélsőségekbe csap át. A Kossuth rádió elmúlt vasárnap reggeli, önmagát érezhetően okosnak vélt kommentátora azon meditált, hogy mit érezhet a donor édesanyja és vajon utóbb felkeresi-e a gyógyult beteget, akinek mellkasában az ő fiának szive dobog. Ha esze van, természetesen nem keresi meg, hiszen a fta nem donor volt - mint bárki a véradásnál -, hanem halott, aki igazán nem jószántából szabadult meg feleslegessé vált szivétől. Az egészben van valami szemforgatás. Ami dr. Szabó Zoltán professzor hétfői televíziós nyilatkozatából teljesen és tökéletesen hiányzott. A kitűnő orvos maga volt a szerénység és a nyugalom szobra. Épp olyan szabatosan fogalmazott, mint amilyen szabatosan immár két esetben cselekedett. Lehet, hogy a több ezerszer végrehajtott szívátültetés világszerte már rutinműtétnek számít, Magyarországon aligha. Annak pedig, aki az új szivet kapta és az életet is, bizonyára nem minősül rutinnak. Szabó professzor személye minden bizonnyal hatalmasat emelt az orvosok iránti nem mindig általános rokonszenven. Talán azért is, mert a hallgató és néző meggyőződhetett, hogy elbizonytalanodott, értékvesztő korunkban - ahol azoknak van legkevesebb okuk az önbecsülésre, akik foggal-körömmel szeretnének közmegbecsüléshez jutni - történnek nagy dolgok is. Ez pedig megnyugtató. (Ordas) Szülők hozták létre az alapítványt Hogy a sérült gyermek is kapjon esélyt... A Tolna megyében született gyermekek közül évente 3,1-3,4 százalék idegrendszerileg sérült. (Az élveszületések száma 1990-ben 3222 volt, tehát közel száz kisgyermek indult az életben ezzel a stigmával.) További sorsukról, a felzárkóztatás, a társadalmi beilleszkedés lehetőségeiről kérdeztem Simon Juditot, a Tolna Megyei Önkormányzat tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottság vezetőjét. - Kihez fordulhat a szülő, ha kiderül, hogy gyermeke sérült, megkésett fejlődésű? - Vannak a születés pillanatában felismerhető fejlődési problémák, a mozgásszervi fogyatékosság, egyéb, méhen belüli fejlődési rendellenesség, koponyadeformitás és a kromoszóma rendellenességből fakadó sérülések, mint például a Dawn-szindróma. A csecsemő- és kisgyermekkorban a mozgásfejlődés, a manipuláció, a beszédfejlődés tempójának alapján észlelhetik a megkésett fejlődést. A fejlesztéshez szükséges tanácsokat és tréningeket kaphatnak a budapesti szabadság-hegyi gyermekgyógyintézet fejlődésneurológiai osztályán, vagy a Tolna megyei kórház gyermekosztályán, illetve a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottságnál. - Ez utóbbi bizottság milyen úton érhető el, ki keresheti fel Önöket? - Bármelyik szülő közvetlenül, a gyermekorvos beutalója nélkül is fordulhat hozzánk, ha valamilyen nyugtalanító tünetet észlel. Az itt dolgozó munkatársak orvosi, pszichológiai, pedagógiai vizsgálatok elvégzése után tanácsokat, fejlesztő programokat adnak. Rendszeres, folyamatos kapcsolattartás során fejlesztik a gyermekeket. Ez azt jelenti, hogy előre egyeztetett időpontban 50-60 perces foglalkozásokat tartanak és az otthoni „tréningre", fejlesztésre vonatkozóan hasznos útmutatással látják el a szülőket. - A sérült gyermekeket nevelő szülők hosszabb ideig vehetik igénybe a gyermekgondozási segélyt. Ha valaki mégis munkába állna, milyen intézménybe viheti gyermekét? - Az esetek nagy részében az a véleményünk, hogy az ép fejlődésmenetű gyermekek csoportjába helyezzék el őket, ott kapják meg azt a támogatást, ami később a beilleszkedésüket segítheti. Másrészt az ép fejlődésmenetűek megtanulhatják idejekorán tolerálni a „másságot", s remélhetőleg ezt a felnőtt korukban sem felejtik el. Többek között éppen a beilleszkedés elősegítésére jött létre egy alapítvány, a kuratóriumának pedig Ön az elnöke... - Az „Együtt-Egymásért a Tolna Megyei Akadályozott Fejlődésű Gyermekekért" alapítványt azok a szülők hozták létre, akik „bőrükön" érezték a társadalmi támogatás hiányát, rádöbbentek, hogy gyermekük érdekében érvényesíteni kell érdekeiket. - yannak-e állandó szponzoraik? - Állandó szponzorunk nincs. Eddig támogatott bennünket a szekszárdi, a felsőnánai, a kétyi önkormányzat és több vállalat vezetése. Számlánkat a Budapest Bank Rt. szekszárdi fiókja kezeli 461-10895 számon. FEKETE KATALIN V