Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-12 / 28. szám

1992. JÚLIUS 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 T alán kissé szemtelen a kérdés, de nem hagyhatom ki. Hatvankét évesen az emberek döntő többsége már nyugdíjba készül. Ön a sikeres pécsi évtizedek után most áj beosztást pályázott meg, új munkára készül. Mivel magyarázza a bizonyítványát? - Örülök a kérdésnek, bár nem ön az első, aki ezt feltette az elmúlt napokban. Barátaim egyszerűbben fogalmaznak. „Elment az eszed?" - kérdezték, de nekem nincs elképzelésem arról, mit fogok csinálni, ha egyszer tényleg nyugdíjas leszek. Az egyetemen engem senki sem bántott. A rektori tanács, az egyetemi szenátus tagja voltam, boldogan élhettem volna, de takarékon égett a láng, így nem tudok élni. Vállalkozókedwel, boldogan jöttem Szekszárdra. Itt az elmúlt tizenöt évben kitűnő alapozás történt. Endrődi főigagató úr létrehozott egy intézményt, Deli főigazgató úr kiteljesítette ennek a szakmai legyezőjét, most azt kell a munkatársaimmal együtt vállalnunk, hogy a minőséget emeljük, hogy a !

fcnlegi társadalmi mozgások igényeim megfelelő új színeket helyezzünk el palettánkra. - A munka minőségének emelésén mit rt? - Amiből kiindulhatunk, az az intézmény képzési célkitűzéséhez igazítandó feladatrendszer. Az intenzív fejlesztés mindig nehezebb, mint az extenzív, mert arra könnyebb paramétereket találni. A minőségi fejlesztés is sok pénzbe kerül. A • pályázatok során azt a szakembert kell idehozni, aki lehet hogy többe kerül, de nem kell arra várni, hogy majd elvégez valamit, hanem készen kapjuk, nem vesztünk időt, szellemi értékét az első percektől sugározhatja. - A még mindig csak tervezett oktatási törvény hiánya mennyire neheziti a tervezömunkát? - Az oktatási törvény egy rendkívül fontos dokumentum lesz, a jelenlegi fejlődési szakaszban szükséges tényező, de addig is dolgozni kell. A saját belső szervezési és működési szabályzatunk is hagy egy csomó javítanivalót, amit nem «

elődeim rovására akarok írni, hanem (zognunk kell, a társadalmi változá:hoz alkalmazkodni. - Tapasztalatokról korai beszélni, mégis megkérdezem, az első napok alapján milyen benyomásokat szerzett? - Úgy tűnik, az itt dolgozó szakemberek atomizáltan élnek. Keveset tudnak egymásról. Szegmentáitan megvan mindenkinek az intézkedési jogköre, nincs semmi zűr, nincs zavar a működésben, de mégis demokratikusabb életet várok. Legyen működő főiskolai főigazgatói tanács. Tehát azok a vezetők, akik felelősek kemény kérdésekben, azok egymásról, egymás gondjairól, az intézmény célkitűzései tükrében elemzőkészséggel fölruházva tudjanak összedolgozni. A bizalomra alapozott munkát tudom csak elképzelni, de a gyöngéd erőszaknak is híve vagyok, oly módon, hogy a mozgatást vállalom. Ezt az együttműködést a hallgatók érdekében kell leginkább megvalósítanunk. - A demokrácia a hallgatókra is vonatkozik? - Természetesen. A hallgatókért működik az intézmény. A pedagógiai főiskola legfontosabb eleme az ifjúság. Azok a fiatalok, akik a környékről idekerülnek megérdemlik, hogy tőlünk maximálisan szellemi, szociális, emberi, humánus szolgáltatásban részesüljenek és ha lehet, egy olyan mágneses térbe vonjuk őket, amely nem ad más lehetőséget számukra, minthogy abba az irányba menjenek amit vállaltak. Ha rosszul választottak, akkor lehetővé kell tennünk, hogy váljanak meg az intézménytől. - Ön egész életében pedagógusként dolgozott. Ma is olyan lelkesedéssel beszél az oktató-nevelő munkáról, mint egy ambícióktól fűtött pályakezdő pedagógus. Családi indíttatásból ered ez? - Édesanyám tizenöt testvérével élt egy vasutas családban. Ez szociális érzéévig tanultam, nagyon jó iskola volt, meghatározó későbbi pályámra. Az egyetemen pedig olyan kiváló igazgatóprofesszora volt a francia tanszéknek, mint Eckhardt Sándor. Három évig dolgoztam mellette demonstrátorként. Zseniális ember volt, operaénekesként is jegyezték, nyelvészprofesszor, szótárkészítő, Balassi-szakértő. Kodály tanár úrral ők találták ki a tanáijelöltek anyanyelvi versenyét, ami azóta már KazinczyVilág magyarázója, tanár vagyok Gergely János 1930-ban született Cegléden. Ott, a Kossuth gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyarfrancia szakán folytatta tanulmányait. Amikor középiskolai tanári oklevelét átvette 1953-ban, az egyetemet már Eötvös Loránd Tudományegyetemnek hívták. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban, a pécsi Tanárképző Főiskolán tanított, majd a Jannus Pannonius Tudományegyetem főtitkáraként, 1986-től pedig az egyetem öt kollégiumának főigazgatójaként dolgozott. A TIT baranyai szervezetének alelnöke, a Pécs-Baranyai Kulturális Kamara elnöke. 1992. július l-jétől a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola főigazgatója. kenységem kialakulására mindenképp hatással volt, apám pedig az első világháború utáni zűrzavarban Erdélyből, Kolozsvárról menekült. Előbb vagonlakó volt Budapesten, majd rézműves szakmájával a mozdonygyárban dolgozott. A ceglédi Kossuth gimnázium, ahol nyolc rendszerré nemesedett, szóval zseniális ember, meghatározó személyiség volt mindannyiunk életében. Ott dolgozott Gyergyai Albert, akinek tanári eszményképemet köszönhetem. - Milyen ember volt Gyergyai Albert? - Minden olyan vonást megtestesített, amit egész életutamban szerettem volna elérni. A stílusa olyan volt, mint az áradó Nílus vize. Gondolatok, érzelmek, szeretet, bizalom és mérhetetlenül nagy tudás sugárzott belőle összekapcsolva valami elképzelhetetlen szerénységgel. Mindvégig bent lakott az Eötvös kollégiumban, mert lakása sem volt. A harmadik meghatározó tanáregyéniség Győri János az életemben. Balettművész irodalomprofesszor volt. Tőle a szenvedélyes tanári magatartáson túl a politikai stabilitást tanultam. Mindezekhez hozzájött a kollégiumi élet. Előbbi népi kollégium, majd az Eötvös, amelynek olyan európai szellemi modellje van, amit a párizsi Ecole Normálé Superimetől vett át 1895-ben. A posztgraduális képzés technikájával olyan minőségi képzést csinál, amit nevezhetünk akár tudósképzésnek is. Tudomásul kell venni, hogy még ilyen pici országnak is mint Magyarország szellemi elitre minden szakágban szüksége volt, van és lesz. - Ön kollégiumpárti? - Feltétlenül. A kollégiumnak szociális nevelési és oktatási funkciója van, s ez kiteljesíti, kiegészíti a főiskolai munkát. Nem tudom elképzelni, hogy egy háromszáz fos kollégium, ami annyi hősi erőfeszítés révén épült fel, olyan lakóhellyé váljék ahol megfeledkeznek arról, hogy ott péntek reggeltől hétfőig is lehet dolgozni. Nem kellene már csütörtökön hazautazniuk a hallgatóknak és esetleg csak hétfőn este jönni vissza, hanem kihasználni az itteni lehetőségeket, amelyek viszont már csak rajtunk múlanak. így a kollégium a képzés meghosszabbításának, az esti órák tartalmas kitöltésének a színtere lehet. - Az oktatás minőségi fejlesztéséről, magasabb szintre emeléséről beszél, ugyanakkor körülnézve a világban a kultúra, a műveltség devalválódását látjuk... - Ez csak átmeneti állapot. A minőségi kultúrára mindig szükség lesz. Elismerem, hogy talán a tanítóképzésben is jelentkeznek válságjelek, a demográfiai hullám miatt nem lesz szükség annyi tanítóra, de akkor nosza, képezzünk még jobb, felkészültebb, nagyobb tudású pedagógusokat. Érvényesüljön jobban a kiválasztódás. Ha nem kell a mennyiség még nagyobb a lehetőség a minőségi munkára. A nevelést már az óvoda, az általános iskola szintjén kell kezdenünk. Óriási a közélet, a nyilvánosság elé lépő emberek felelőssége. A családi beszélgetésekre nagy szükség van, ahol előjönne a gondolat és az értelem az ehhez kapcsolódó stílus, ahol a biztonság és a védelem tisztaságában az emberi lélek, a gyerek úgy fejlődnék ki, hogy a kultúra iránti igényt már magával hozná. Akkor nem kellene a műveltség devalvációjáról beszélnünk. - A miniszteri kinevezéssel egy önálló tanárképző főiskola első számú embere lett. Hogy értékeli ezt? - Soha sem tartozom az olyan tanárok közé akik vezetésre vágytak. Anomáliának tűnik, hogy most viszont három évre vállalkoztam egy intézmény vezetésére. Ennek ellenére azt vallom, amit egyszer Gyergyai Alberttől hallottam; engem a sors világ magyarázójának, tanárnak rendelt, nem alkotónak, művésznek. Ha egy tanár tevékenységében az esztétikum jelen van, a gondolatok mélysége, szépsége, a stílus eleganciája emberi tisztasággal párosul és mindezt a fiatalok javára kamatoztatja, akkor az ő élete éppoly teljes lehet, mint egy művészé vagy bármilyen más területen dolgozó sikeres emberé. - Köszönöm a beszélgetést TAMÁSI JÁNOS Fotó: KAPFINGER ANDRÁS