Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-05 / 27. szám

1992. JÚLIUS 5. SZEKSZÁRDI 11 Csaljunk vagy ne csaljunk? Ezt a költői kérdést Szabó Zoltán, a Micron Bt. egyik beltagja, s egyben ügyvezetője tette fel mintegy önma- ( gának, amikor a Tolna Megyei Vál-' lalkozásfejlesztési Központ egyik pályázati eredményhirdetésekor beszélgettünk. A sikeresen induló kisvállalkozás ugyanis támogatásban részesült a technológiai fejlesztésre kiírt pályázatával, s ha már támogatás, hát arról beszélgettünk, milyen lehetőségeik vannak más források elérésében? - Nagyon örülünk az itt elnyert pénznek, hiszen nagyon sokat lendített a vállalkozásunkon. Példamutatóan sok segítséget kaptunk a központ szakembereitől, talán épp rt, mert a pályázók többségével ntétben mi termelni akarunk. - A szakemberek szerint a termelés beruházás- és pénzigényes vállalkozást feltételez, miért pont ebbe vágtak bele? - Elég, ha arra gondol, hogy a bt. minden tagja melós. A két beltagot és kilenc kültagot számláló szervezet tagjai egytől egyig a BHG szerszámkészítő üzemének dolgozói voltak, míg végkielégítéssel le nem építették őket. Mi csak a termeléshez értünk. Azzal pedig még negyvenéves „uralkodás" mellett sem szerzett tőkét itt senki. így induláshoz maradt a végkielégítésként kapott összeg. Kinek tizenöt, kinek harmincezer forint. - Ha jól számolom ez két-háromszázezer forintot jelent. Mire volt ez elég? - Némi szerencsével kedvező bérletű műhelyhez jutottunk a TÁÉV-telepen. Saját kivitelezésben kellett átalakítanunk, hogy csak az anyagköltség jelentkezzen. Sikerült beszerezni és felújítani néhány leselejtezett illetve nullára írt gépet, a többit pedig szintén bérbe venni. Két hónapig szinte egy fillért nem vittünk haza, mert minden kis pénzt és minden percet befektettünk. A bérletek miatt magas rezsivel, de kitartásunk eredményeként egy fillér adósság nélkül kezdhettünk. - A kkorjóljött a most elnyert támogatás. Próbálkoztak más forrással is? - Igen, és ez kever örömünkbe ürömöt. Szerettünk volna munkahelyteremtés címén is támogatást kapni, ám e léhetőségből a becsület kizár bennünket. - A becsület? - Pontosan. Azt kellett volna ugyanis tennünk, hogy felvéve a fapofát elmegyünk egy félévre segélyre, s miközben kasszírozzuk a segélyt előkészíthettük volna csendben a bt. megalakítását is. Ezzel a kis trükkel a két beltag hozzájuthatott volna a kilenc kiiltag - akkor persze csak alkalmazott - „fejpénzéhez". A kiírás szerint egy főre három-hatszázezer forintot is kaphattunk volna, ami beszorozva több milliót jelent. - Ezért bizony érdemes lett volna ügyeskedni egy kicsit. Tudtak egyáltalán erről a lehetőségről? - Természetesen tudtunk. Már jóval az utcára kerülésünk előtt számbavettünk minden lehetőséget. Ezt elvetettük. Melósnyelven szólva „ez nem fért a pofánkra". Mi munkával akarunk érvényesülni és nem ügyeskedéssel. Azok a rendelkezések, amelyek csalásra ösztönöznek, rossz és hibás rendelkezések, hosszú távon a becsület önérvényesítése ellen hatnak. Ha az ilyen rendeletekhez igazítanánk életünket, azzal szentesítenénk azokat. - Ezzel tehát le is mondanak a támogatás lehetőségéről? - Nem, dehogy! Folytatni kívánjuk a kísérletezést. Szeretnénk, ha a helyben illetékesek segítenének abban, hogy példánk eljutva a rendeletalkotókhoz, felhívja a figyelmet a rendeletmódosítás szükségességére. Ha ilyen esetben legalább annyit megkaphatnánk, amennyi a potyára kifizetett segély lenne, már az is segítene. - Ezt mennyivel tartaná etikusabb megoldásnak? - Nézze, mi nem a támogatás ellen vagyunk, hanem a mód ellen, ahogy hozzá lehet jutni. Tudjuk, hogy azok a segélyesek akik magánvállalkozásba kezdenek, még fél évig jogosultak a segélyfelvételre. Mi nem egyenként, hanem közösen vállalkoztunk. Miért büntetnek azzal, hogy mindkét lehetőségből kizárnak bennünket? Mi hiszünk abban, hogy lesz erkölcsösebb megoldás. Kis Pál István Vállalkozunk, de mire? Végzős orvostanhallgatók figyelmébe Statisztikai elemzésbe bocsátkozom. Előrejelzem szubjektív teszek -sa magam szemszögéből értelmezem a tényeket. Nézzük a számokat: Gondoltákvolna, hogy összesen267, az élelmezésünkkel kapcsolatos üzlet nyitotta meg ajtaját megyénkben fél év alatt? A 267„egység"a következőképpen oszlik meg: italbolt 30 palackozott italok boltja 23 vendéglő 12 borozó 1 bijfé 34 söröző 5 eszpresszó, cukrászda 15 összesen: vegyesbolt, ABC zöldség, gyümölcs húsbolt 121 72 23 10 összesen: 105 Egyéb (diszkont, nyerstejátvevő, száraztészta-készítő stb.)... 40. Van ezen számok mögött öröm is. Pl. a plusz 23 zöldségárusító hely. A 72 ABC ellen sem lehet kifogásunk. Miként értékeljük az úi 121 itaikiméröt? Hiszen legyen akármilyen változatos az elnevezésük, a lényeg mégiscsak a szeszesital-árusításon van. Ekkora igény van rájuk? Vagy ez a legjövedelmezőbb, legbiztonságosabb üzleti vállalkozás? Kinek??? Hogy lesz ebből egészségünk 2000-re? Kedves végzős orvostanhallgatók! Válasszátok a psychiátriát munkahelyül, szakosodjatok alkohológiából - ez egy perspektivikus szakma... Dr. Bényi Mária osztályvezető főorvos ÁNTSZ Tolna Megyei Intézete Szekszárd Város Polgármesteri Hivatala családi házat vagy sorházi társasházat keres külföldi üzletpartnere részére 3 év időtartamra. Bérleti díj fizetése előnyös feltételekkel. Környékbeli községek is szóba jöhetnek. Részletes információ: Kutrovácz Jenő, polgármesteri iroda. Telefon: 11-133/320. Legiíjabb szekszárdiak Búzás Adrienn 06. 24., Barna Dávid 06.25., Rettich Péter 06.25., Dénes Nikolett 06. 27., Baranya Alexandra 06. 26. Az újszülötteknek és szüleiknek jó egészséget kívánunk! „Nem sírok már, ha sírni vágyom S ha sírok, észre sem veszem..." (Dario) Érzéseinket, bármennyire is igyekszünk, nem mindig tudjuk palástolni. Kitör belőlünk a sírás, a nevetés, mikor mit hoz az élet. Mindkettő lehet sokféle. A véletlen úgy hozta, hogy egy hét leforgása alatt három embert láttam könnyezni. Egy híres színészt, egy nagy írót, és egy fiatal nőt. A könnycseppekben meghatottságot, emlékezést és félelmet véltem felfedezni. Meghatottság Mint azt a rádió, a tv és az újságok hírül adták, június 6-án húsz új magyar állampolgárral gyarapodott Szekszárd városa. Az állampolgársági eskütétel színhelyén, a Művészetek Házában rangos művész tisztelte meg szavalatával ajelenlévőket: Bessenyei Ferenc. Az ünnepséget ő maga kívánta végignézni (máskor, elmondása szerint az öltözőben vár jelenésére), úgymond, a számára ismeretlen ünnepségre mint ember, mint művész, mint politikus egyaránt kíváncsi. Amikor ott állt, hogy elszavalja a Szózatot, könnyek csillogtak a Könnycseppek szemében. Nehéz volt kapaszkodót keresnie, hisz bárhová nézett a teremben, ugyanolyan tekintetek néztek vissza rá. A több évtizedes színészi gyakorlat segítette abban, hogy ki tudja mondani az első sorokat. „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar." Emlékezés Csányi László író 70. születésnapjátjöttek össze ünnepelni barátai, tisztelői a megyei múzeumban. Ott volt Takáts Gyula költő, a város és a megye vezetői, tisztelőinek hosszú sora, hogy köszpntsék, emlékezzenek az eltelt évtizedek igaz emberhez és íróhoz méltó életútjára. Csányi László ott ült az ünnepi asztalnál, barátok és virágok között és szeme sarkában egy könnycsepp csillogott. Azt sugallta visszatekint az eltelt évtizedekre. A napok, hetek, évek gyorsan peregnek mindenki számára. Talán neki, aki minden pillanatának tartalmat adott még gyorsabban. írásainak hű olvasójaként, erről a születésnapi ünnepségről egy újabb gyöngyszemet vihettem haza. Róla szóló, általa dedikált könyve mellé egy könnycsepp emlékét a lelkemben. Félelem Sötétedik, már enyhül az autós, a gyalogos forgalom. A kórház szülészetének földszinti ablakából világosság szűrődik ki. Az ember önkéntelenül is odakapja a fejét. Nem kíváncsiság, csak a fény és talán valami megérzés. Az ablakban szőke, hosszú hajú, kék szemű, gyermekarcú nő áll. Nagyon fiatal. Céltalanul néz kifelé. A látványtól földbe gyökerezett lábbal állok. Mint egy Madonna. Arcán hatalmas félelem, szemében könnyek csillognak. Tehetetlenül megyek tovább. Agyamban kérdések özöne kavarog. Terhes? Vagy volt? Nem jött a féije? Vagy itt volt? Vagy nincs? Mardos a lelkiismeret-furdalás. Miért nem kopogtam be az ablakon? Miért nem szóltam hozzá egypár kedves, vigasztaló szót? Miért? Talán furcsán nézett volna rám, ha megteszem, esetleg dühös lett volna vagy kinevet? Lehet! Mégis, meg kellett volna tennem. Sas Erzsébet