Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-24 / 21. szám

308 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. MÁJUS 10. Szekszárdi történetek Lövés a tornácról B. mestert nagy vadásznak tudta az egész város, ennek még az a tény sem mondott ellent, hogy a céllövésben bizony gyengécske volt, őt azonban ez nem zavarta, nagy és komoly vadásznak tartotta magát és az egész város is tulajdonképpen ilyennek ismerte. A tényt, miszerint ő jó vadász, tanúsíthatta a kereskedő is, ahol a lőszert számolatlanul vette. Végül is egy eredményes vadászat semmiképpen sem múlhatott pont azon a nyamvadt lőszeren. Azon a bizonyos szombaton, amikor ez a történet játszódik, minden jól indult. A családnak megígérte a vasárnapi ebédre valót. Reggel el is ment időben a szokott helyre, de valahogy nem akart semmi sem sikeredni, egy vacak nyulat sem lőtt, de még fácánt sem látott ezen a délelőttön. El is ballagott haza. Útközben azonban mégiscsak szerencséje volt. Nagy barátjával akadt össze, aki köztudottan rabsickodott, voltak is otthon nyulai. Vadnyulai! Hogy mivel, hogyan fogja, azt tulajdonképpen senki sem tudta pontosan, de megvoltak ehhez a szerszámok akkor is. Szóval összeakadt nagy barátjával és az el is adott neki egyet. Kötöttek a lábára egy jóforma madzagot és el volt intézve a dolog. B. mester hazament. Szerencséje volt, senki sem volt otthon. Fogta a nyulat és kikötötte egy fához, aztán most már teljes lelki nyugalomban felment a tornácra és töltött. Töltött, célzott és lőtt. Ember láss csodát, ezúttal pontosan, annyira pontosan, hogy telibe találta a madzagot, minek következtében a nyúl egy pillanat leforgása alatt szabaddá lett. A történetnek itt vége van. Különös dolog nem történt. Ezen a hétvégén nem evett a család vadat. A vadász is belenyugodott, jóízünek érezte ebédkor a csirkét, csak a vad íze hiányzott neki valahogy. -tükeAz externátustól a vállalkozásig A „Rózsa kollégium" 25 éve - Egy falunyi ember - összesen2368 - lakója volt eddig a Rózsa kollégiumnak. Uzsák Máténé az első pillanattól kezdve itt volt nevelőtanár. Mi változott azóta? - Hát először is, az 1967-es kettős vezetés ma már elképzelhetetlen, kuriózumszámba megy. Ezt a kollégiumot annak idején a Szövosz és a Művelődési Minisztérium közösen építette. Gyakorlatilag egy épületen belül két diákotthon működött. Építészetileg máig is látszik a kettéosztás. Két lépcsőház van, de mindegyikből csak az épület fele közelíthető meg. Az induláskor két igazgató volt. A Szövosznál, ahol én is dolgoztam, Doszkocs János, a tanácsi részen pedig Horvai Árpád. - Hajói emlékszem, ez a kétség kívül nagyon csúnya, de mégiscsak hatalmas épület akkor tizenhatmillióba került. Ki fizette? . - Az is közös volt. A felét a Szövosz, a másik felét a kulturális ágazat állta. A különbség annyi volt, hogy a Szövosz-részen luxuskörülményeket teremtettek a diákoknak. Előtte a keristák egy része az iskolában lakott, húszszemélyes hálótermekben, mások pedig externisták voltak. Ezaztjelentette, hogy házaknál laktak albérlőként, de bejártak az iskolába a délutáni tanórákra és étkezni is. Ehhez képest az itteni hatszemélyes szobák, a könyvtár, a társalgó, a nem vaságygyal berendezett szoba tényleg luxusnak számított. A tanácsi részen ennél lényegesen szerényebb volt a berendezés. Ott az ipari és mezőgazdasági szakközépiskola tanulói - tehát műszerészek, szőlész-borászok -, és úgy emlékszem, Garay-gimnazisták laktak. Az összevonás 1973-ban volt, azóta Rózsa Ferenc Diákotthon a nevünk. - Mennyit változott az eltelt negyedszázad alatt a kollégiumi élet? - Mint minden, ez is sokat. Akkoriban sokkal erőteljesebb volt a diákokban a kollégiumhoz való kötődés. Természetes magyarázata van ennek. A Szövosz-részbe például hét megyéből - Vastól Borsodig - iskoláztuk be a tanulókat. Többen voltak, akik szeptemberben eljöttek Szekszárdra és csak a téli szünetre utaztak haza. De a rendtartás szerint a szomszéd faluban lakó tanuló is csak kéthetente szombat délutántól vasárnap estig lehetett távol. Sokkal több időt töltöttek a gyerekek a diákotthon falai között és ez meghatározta a nevelést, a kötődést is. - Manapság kevesebb idő jut nevelésre? - Szinte semmi. Az egykori szülőpótló szerepből ma már semmi sincs. Gyakorlatilag négy és fél napot töltenek itt a tanulók. Hétfőtől péntek délig nagyon sok programjuk van. Komoly követelmények vannak az iskolában, állandó délutáni programok, itt a kollégiumban pedig a délutáni tanórák, amiből soha nem engedünk elvenni, szinte este van, mire a diáknak lenne egy csepp szabadideje. Alig van arra idő, hogy leüljünk beszélgetni a tanulókkal, kötetlenül csevegni. Nem azért szorult háttérbe a nevelő munka, mert azt nem tartjuk fontosnak, hanem mert idő nincs rá. A gyerekek legfőbb feladata a tanulás, nekünk is a tanulmányi munka segítése az elsőrendű. A szülők is azért adják ide a kollégiumba a gyermekeiket, hogy ez a legideálisabb legyen. - Ebben a nyereségorientált világban mi válható a jövőben? Mi lesz a kollégium sorsa? - Nekünk is vannak vállalkozásaink. Költségvetésből élünk, de eddig is csak nagyon szűkösen volt az elég a működtetéshez. Szeretnénk többet nyújtani a gyerekeknek nyelvtanulásban, új sporteszközöket vásárolni, szeretnénk szakköröket b^ tani, de mindenhez pénz kell. A™ lévő adottságot, az épületet próMjuk hasznosítani. Szállást adunk, re^P?vényekhez - lakodalmakhoz - kiadjuk a konyhát és az éttermet, áthoztunk egy „Szülők a kollégiumi" adományszámlát, amire szintén csordogál a pénz. Diszkókat, bálokat tartunk, aminek bevétele is a költségvetésbe folyik. Minden pénzt szeretnénk visszaforgatni, hogy minél többet tudjunk a diákok jobb élet-, tanulási körülményeinek javítására, lehetőségeik bővítésére fordítani. Azt szeretnénk, hogy a kollégiumi évek diákjaink számára egy életpályát elindító, meghatározó élménnyé váljanak. TAMÁSI JÁNOS Emléktábla a Babits utcában Babits Mihály nevét utca őrzi Szekszárdon. Talán kevesebben tudják, hogy a rövid kis utca, ahol a költő szülőháza áll, más nagyságnak is otthont adott. A Babits-ház mellett ma is áll Dienes Valéria - az egykori IV. számú általános iskola - névadójának a szülőháza. Hétfon, május 25-én délután öt órakor avatják fel ünnepélyesen az első magyar professzornő, Dienes Valéria emléktábláját, amit a szülőház falán helyeztek el. Az ünnepi eseményen dr. Töttős Gábor helytörténész méltatja a professzornő életművét. Az ünnepségre meghívták Dienes Valéria még élő családtagjait, a Budapesten, illetve Kanadában élő két fiát és unokáit. Ki is volt Dienes Valéria?Bizonyára vannak szekszárdiak, akik erre a kérdésre nem tudnának válaszolni. A Magyar Életrajzi Lexikonban három Dienes-nevet is találhatunk, de Valéria ott sem szerepel. A továbbiakat dr. Töttős Gábor, a professzornő életéről irt könyvéből merítjük. Dienes Valéria az orkesztika (a mozdulatmüvészet) tudományát alkotta meg. Szekszárdon, Geiger Valéria néven született 1879. május 25-én. Az akkor még Szent László utcában nevelkedett kislány Babits: Halálfiai című regényében Hintás Gitta néven szerepel. Édesapja, Geiger Gyula ügyvéd alapította a lapelődünknek tekinthető Szekszárd Vidéke című hetilapot. A kislányt Mayer-Arlow Mária magániskolájába járatták, ahol a gyerekek a németet és a magyar nyelvet párhuzamosan tanulták. Geiger Valéria később megtanult latinul, franciául, angolul, olaszul és ógörög nyelven. Szótár segítségéve! boldogult spanyolul is. A Pápán végzett polgári iskola után győri állami tanítóképzőben lesz kollégista. Amikor 1901-ben megnyitják az egyetemek kapuit a női hallgatók előtt, az első öt bölcsészhallgató között ott van Geiger Valéria is. Az egyetemi évek alatt ismerkedik meg késöbbiférjével, Dienes Pállal. Eljegyzésük doktorrá avatásukkal egy időpontban, 1905-ben volt. A fiatal házaspár 1906-ban Afrikában és Itáliában tesz hosszabb utat Szabó Ervin társaságában. Dr. Dienes Valéria - házasságkötésétől haláláig ezt a nevet használta - a Társadalomtudományi Társaság Szabad Iskolájának egyetemi tanfolyamán tart előadásokat filozófiai témakörökben. A párizsi Sorbonne-on 1909-ben avatták doktorrá, ami professzori rangot jelentett. Ez volt az első eset, hogy magyar tudós ilyen magas elismerést kapott. Párizsba Bergson filozófiai előadásait hallgatja, az ő ösztönzésére kezdi épí^ai egy új tudomány, az orkesztika alcffKt. A test helyes kifejlesztésének titkaÉ^utatja és módjait magyarázza. TaMma szerint szoros összefüggésben van a tánc és a torna, ezek együttesen szolgákká test és a lélek összhangját, fejlőmet. Mindezek - Dienes tanítása szerint - művészi élménnyel telítődnek, hiszen minden mozdulatnak külön jelentése van az ember életében. A párizsi évek után már itthon születnek gyermekei, Gedeon és Zoltán. Dienes Gedeon ma Budapesten él, a tánctudomány messze földön elismert tudósa, Zoltán Kanadában élő jónevű matematikus. A Baumgarten-díjat 1927-ben a honi filozófiai nyelv fejlesztéséért kapja. A hatvanas években tánctudományi írásai jelennek meg, de még 1974-ben, kilencvenöt éves korában is előadást tart Tihanyban a Nemzetközi Szemiotikai Kongresszuson „Jel és mozdulat" címmel. A Század nagy tanúi című könyvben vele készült interjú századik életévében, halála idején, 1978-ban jelent meg. Szelleme előtt tisztelegve egyetlen gondolatát idézzük: „Nekem végtelen nagy gyönyörűség volna, ha egy csomó emberben fölébreszthetném a gondolkodás vágyát."