Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-10 / 19. szám

8 SZEKSZÁRDI 1992. MÁJUS 10. Boldogulj egyedül... Szociális körkép, avagy hogyan tovább szociális munkások? Rám néz tágra nyílt, ártatlan szemekkel. - Nem én voltam - mondja gyakorlottan, szemrebbenés nélkül. Ötéves, még is állja tekintetemet. Társa sír, ő tagad - tudatosan. Egy bensőséges pillanatban elárulja: - Ha szidom az anyut, apu megdicsér. Kiderült, ez egyszer igazat mondott. A félmondatokból kikerekedett családi történet az agresszív, alkoholista apával és a megdöbbentően elhanyagolt gyerekekkel, nem egyedi történet. Sok asszony mesélhetné keserves, kilátástalan életét, öngyilkossági kísérleteit, s ez csak egy tipikus csepp a gondok tengerében. Túlélés vagy önfeladás? Az utóbbi időben egyre több társadalmi problémával kell szembenéznünk, legyen alkoholizmus, vagy munkanélküliség. Szociológiai mérések bizonyítják, hogy vészesen csúszik a középosztály, az emberek egy része nem rendelkezik túlélési stratégiával: sodródik az éppen-lét, vagy az önfeladás határán. Ezzel egyidejűleg felerősödtek a leszakadást mutató jelenségek, mint az öngyilkosság, alkoholizmus, depresszió, vagy bűnözés. - Társadalmunkban egyre élesebben különül el két alapvető osztály: a gazdagok és a szegények - mondta dr. Ferge Zsuzsa szociológus legutóbb Szekszárdon -, s ebben nem a gazdagodás a baj, hanem az elszegényedés. A jövő évben is csökken az országos átlagkereset, a keresők egyharmada az 1952-es szintre esik viszsza. Sajnos Magyarországon ma nincs, illetve kevés az olyan politikai erő, amely a szociális problémákat felvállalná, s szószólója lenne annak, hogy itt nem egy lyukas és gyenge szociális háló kell, hanem valami egészen más. A karitatív és önszerveződő csoportok csak részmegoldásokat hoznak, mint ahogy segélyekkel sem lehet embert, társadalmat építeni. A Kádár-rendszer egyik fő ideológiája a „gyarapodjatok, de a politikába ne szóljatok bele" megfordult: most politizálhatunk (más kérdés, hogy menynyire élünk vele), de magunkra hagytak. Boldoguljunk egyedül, de mihelyt kitalálunk valamit (mert élelmes ám a magyar!), korlátokat emelnek - állítja Ferge Zsuzsa. Szociális törvény - helyi érzékenység Tévedés lenne azt hinni, hogy a szociális problémák speciális keleteurópai jelenségek. Több-kevesebb hasonlósággal a világon mindenhol léteznek, legfeljebb a kezelésükben mutatkozik némi(!) különbség. - Amerikában a szociális munka száz éves múltra tekint vissza - tájékoztat dr. Szöllősi Gábor, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola szociálpolitikai tanszékének adjunktusa. - Míg hazánkban mindössze nyolc, addig az államokban ötszáz felsőoktatási intézményben képeznek szociális munkásokat -, halljuk az elgondolkodtató összehasonlítást. - A magyar képzés 1989-ben Szekszárdon indult. Nálunk nyilvánvalóbbak az anyagi gondok, ugyanakkor az USA-ban arra helyezik a hangsúlyt, hogy az egyént alkalmassá tegyék problémái megoldására. A finanszírozási és elosztási gondok enyhülése nem csak a majdani szociális törvényen, hanem azon is múlik, hogy ezeket a feladatokat meny- ' nyire tartják súlyosnak és hogy kezelik helyi szinten. Nem a vizsga számít! - Úttörőnek lenni nem könnyű feladat - mondja harmadéves hallgatóinak Meri C. Hokenstadt, a clevelandi egyetem professzora azok után, hogy kérdésére: milyen területen szeretnének dolgozni a jövő szociális munkásai? - nem kapott konkrét választ. A nyelvi nehézségeket ugyan áthidalta Szőllősi tanár úr korrekt tolmácsolása, a százéves elmaradást azonban nem. A hallgatók bizonytalannak érzik jövőjüket, nincsenek munkahelyek - mondják. - Pályaválasztásukban meghatározónak tartják a családi hátteret - ennek jelentőségét egyébként Mr. Hokenstadt is elismeri. Tapasztalta, hogy Amerikában is többen választják ezt a hivatást azok, akiknek szülei humán-segítő pályán dolgoznak: pedagógusok, orvosok. - Ehhez a munkához külön személyi tulajdonságok és elkötelezettség kell - így az amerikai szakember. - A felvételkor mi elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi vezette az illetőt erre a pályára. Néhány esetben ajánlást kérünk a családot jól ismerő személytől: paptól, orvostól, tanártól. Nem tartjuk annyira fontosnak a vizsgákat, mint Magyarországon. A hallgató teljesítményét, aktivitását folyamatosan figyelemmel kíséijük, s bár fontosnak tartjuk a tudást, elsősorban azt értékeljük, hogy a hallgató mennyire képes hasznosítani, alkalmazni a tanultakat. Kérdésemre, hogy hazájában melyek a szociális munka jellemző területei, a professzor úr elmondta, hogy az utóbbi időben náluk is nő a szegénység. Kiéleződnek a jövedelmi különbségek, szétszakad a társadalom. A szociális munkásoknak a leginkább deprivált, a többiektől valamilyen területen lemaradó emberekkel kell foglalkozniuk. Különösen a nagyvárosok középső területein jellemző, hogy gettószerű elhelyezkedésben élnek az alacsony jövedelmű, szegény emberek. Az átlagéletkor növekedésével nő a 85 éven felüli, magatehetetlen idősek száma. A szociális munkások kidolgozzák azokat a programokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az idős emberek minél tovább maradhassanak otthonaikban, lehetőleg ne szcj^fe ruljanak intézeti elhelyezésre. Jellemző terület még az ipari szociális munka. Főként a munkáltató pénzéből és az adott munkahelyen nyújtanak szociális szolgáltatást, mert nem akarják, hogy a dolgozók „bevigyék" a gondjaikat. Az ipari szociális munkásokat a vállalkozók alkalmazzák bizonyára humanitárius okokból is, de sokkal inkább azért, hogy hatékonyabbá tegyék a termelést. Mi lesz a végzősökkel? A hazai képzésről elismerően nyilatkozott a vendégprofesszor. Úgy találta, hogy messze a leghaladóbb a kelet-európai országokban. Megtalálták a megfelelő embereket, akik öszszehangolják erőfeszítéseiket. Szekszárdon jövőre végeznek az első szakképzett szociális munkások. Az angolból szó szerint fordított kifejezés nem biztos, hogy mindenkiben bizalmat ébreszt, ezért nem árt, ha tudjuk: ők húszan lesznek azok, akik segítenek megtalálni a bajból kivezető utat, akik meghallgatnak, ha kell, kérvényt írnak, vagy segélyt adnak...