Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-05-10 / 19. szám
1992. MÁJUS 10. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 A il dezem. • SZ! m nnyi méltatás, miivészi kritika, elemzés született már munkáiról, hogy e kissé megkésett születésnapi beszélgetésben én inkább a városhoz füzödő emlékeiről, a vidék vonzásáról kérdezem. Mikor járt utoljára mmmmmmmm szárdon? J Talán egy éve. 'most is jönnek a barátaim, s a városi emberek. - S mi az, ami Eszter nénit ma is, 70 év múltán a városhoz fűzi? Talán az emlékek, a családi legendák? -Az emlékek...? Nagyon korán elkerültem Szekszárdról. A polgári után egy évig bejártam Lakos Pálhoz a gimnáziumba rajzot tanulni. Úgy átszik, tehetségesnek ^ntt, mert egyébkent nem vállalt tanítványokat. - Lakos Pálról, aki a szekszárdi főgimnázium rajzt ra volt, elég keveset tuj. Ön hogyan emlékszik - Kedves, szerény ember volt, egyáltalán nem afféle bohém. Nagyon sokat törődött velem. így a felvételi vizsga már játék volt számomra: zsebre dugott kézzel néztem, hogy a többiek mit csinálnak, mert rég készen voltam... - A polgári iskola tanárai közül kikre emlékszik? »- Nagyon régen már. Talán Ko•acsné Nagy Lujza, meg Babits Angyalka jut eszembe... - S a családi legendák? - Édesapám olasz volt. Mint selyemhernyó-tenyésztési szakembert Bezerédj Pál hívta a városba. Tizenhat éves lehettem, amikor meghalt. De arra emlékszem, hogy nagyon jól festett, meg régi pénzeket gyűjtött... Édesanyám óvónő volt. Ma is áll még az az épület, ahol laktunk, s amelyet csak egy kis kert választott el az óvodától. - Önnel beszélgetve mindig szó esik arról, hogy Sass Erzsike unokája... - Igen. Az irodalomtörténet is számontartja, hogy őhozzá írta Petőfi „A négy ökrös szekér" című versét. Nagyon sokszor elmesélte nagyanyám a történetet: az uzdi mulatságot, az éjszakai utazást. Egyébként még öregkorában is sokan felkeresték, hiszen kevesen éltek már, ben még részt vett a Petőfi-ház avatásán Budapesten. A díszvendégek között Apponyi Albert gróf őt is nagy tisztelettel fogadta. Nagyanyám azonban önérzeSzekszárdtól a hímeskövekig Éppen kilencven esztendeje született Szekszárdon. Grafikát tanult az iparművészeti főiskolán, majd a képzőművészeti főiskolán hat éven át Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931 és 1942 között a szolnoki művésztelepen dolgozott, 1946-ban a Szinyei Merse Pál Társaság tagja lett. 1926 óta rendszeresen szerepel tárlatokon. Több hazai és külföldi múzeum őrzi festményeit. Ő készítette a győri, a felsőőri templom, a Rókus-kápolna mozaikjait. Kritikusai a „hímeskő mesterének" nevezik. akik személyesen ismerték a költőt. - így például Kéry Gyula, akihez ott járta után Sass Erzsike egy nagyon szép emlékező levelet írt. A boijádi napok apró örömeinek felidézése mellett azt a féltve őrzött préselt virágot is elküldte, amelyet 1845ben kapott a költőtől. - Igen, jól emlékszem, milyen gonddal fogalmazta azt a levelet. S bár elmúlt 80 éves, de 1909tesen elhárította a gróf figyelmességét: „Olyan öreg még nem vagyok, 16 tagú családomnak még ma is én sütöm a kenyeret!" - Amikor Eszter néni a főiskolára került, teljesen megszakadt a kapcsolata Szekszárddal? - Nem, mert édesanyám még jó darabig ott élt. Én is haza-haza látogattam, de aztán úgy alakultak a dolgok, hogy mind ritkábban került sor erre. De később is többször festettem a környéken. Nagyon szerettem Sióagárdon dolgozni. Ma is ______ vannak ott kedves ismerőseim. Nem a táj érdekelt, hanem az emberek. Asszonyokat, lánykákat festettem, például a Barsi meg a Sági család tagjait. Ott készült a „Fehér lányok" című nagy táblaképem, amely a Szinyei Társaság nagydíját nyerte a Nemzeti Szalon 193l-es kiállításán. - A „téma" évtizedeken keresztül elkísérte. Csak néhány festmény, illetve hímeskő címe: „Sárközi cserépíró leány" 1955, „Sióagárdi anya gyermekével" 1966, "Sióagárdi kislány arany háttérrel" 1967, „Sióagárdi ülő kislány" 1970, „Sáritözi asszony kényénél" 1977, „Két sárközi lány" 1978. Honnan ez az érdeklődés? - Ezt nem lehet meghatározni. Tetszett és csináltam. Tetszettek azok a figurák, s én a képszerűség szempontjából áttettem. Különösen a népviselet érdekelt... mint színes, dekoratív dolog. S nemcsak sióagárdi, sárközi népviseletet festettem, baranyait, matyót is. -Úgy tudom, az 1937-es párizsi világkiállításon, ahol komoly szakmai díjat is kapott, a magyar pavilonba szintén népviseletes nagy figurákat készített. - Igen, bár akkor már egészen más dolgok érdekeltek. A hímeskő, az időtálló „freskó" amelyet a szolnoki művésztelepen Pólya Istvánnal kísérleteztünk ki. -S most mivel tölti az idejét? - Számomra mindig a munka volt a legfontosabb. Szerencsére még van mit csinálnom. Most éppen a régi rajzaimat vettem elő... - Önnek több kiállítása volt Szekszárdon is, ahol 1981-ben megnyílt a Mattionigyűjtemény. Pár éve - ahogy a munkáit bemutató albumban szerepel - „a magyar művelődéstörténet egyik legvarázslatosabb műemlék épületében", a megyeházán került végleges elhelyezésre. A kiállítás látogatói és szekszárdi tisztelői nevében köszöntjük 90. születésnapján. Nagy Janka Teodóra Balta Demeter felvétele (repró)
