Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-10 / 19. szám

4 , SZEKSZÁRDI fASARNAP 1992. MÁJUS 31. Alánézett Mint a Mikes utca lakója, a Mikes utcai háztartási boltba jártam, amíg el nem költöztették onnan. Nagyon szerettük azt a boltot, jó helyen volt, a távolról odajárók is kedvelték, mert mindig lehetett előtte parkolni kocsival. Most a főutcán van, a tájára se nézek, pedig gyalogos lévén, ott sem lenne parkolási gondom. Nekem nem. Átpártoltam egy közeli másik boltba: ha fogkrémet, mosóport és más hasonló jókat akartam beszerezni, csak át kellett sétálnom az Arany János utcába, a volt étteremben nyitott háztartási és élelmiszerboltba, ami ugyan raktárszerű volt, de olcsóbbnak ígérték és külön előnyének éreztem, hogy ott bizonyos élelmiszereket is megvehetek. Most ez is megszűnt. Nem vagyok benne biztos, hogy sajnálnom kell a megszüntetését. Elmondok két esetet. A tv-ben meggyőzően reklámozott fogkrémet akartam megvenni és mivel más üzletekben megfizethetetlenül drágának találtam, itt kerestem, bizakodón. Az álomfogkrém itt is méregdrágán pöffeszkedett az amúgy nagyon egyszerű polcon. Mondtam is a közelben rakosgató fiatalembernek, a bolt egyik alkalmazottjának, hogy náluk azért olcsóbb is lehetne ez a krém. Sértődötten, szinte flegmán rávágta: ennek ez az ára! Nem vitatkoztam, bár lett volna még egy érvem, amikor a dobozából kiemelt tubus kissé összenyomódott a kezemben, ugyanis levegő leiedzett benne fogkrém helyett, ki tudja, mekkora helyen. A másik eset a pénztárnál történt. Két doboz üdítőitalt vettem, temmi mást. A dobozok remekül álltak, illetve ültek a sima műanyag kosár fenekén, talán még a levegőt is kiszorították maguk alól. Az ifjú pénztáros hölgy megemelte mindkét dobozt és alájuk nézett. Elámultam. Kérdem tőle, vajon mi lehetne ezek alatt, mi az az áru ebben a boltban, ami oda befér, észrevétlenül megbújva? A hölgy sértődött hangon magyarázta, hogy vannak, akik eldugják a rúzst a doboz mellé, és még valamilyen példát említett. Most sem vitatkoztam. Minek? Ha a doboz mellett van a rúzs, akkor nincs eldugva. Eldugni csak a saját bevásárlószatyorba lehetne, de az, ugye, más kategória. Szóval megsértődött a pénztárosnő, pedig nekem lett volna rá okom, kétszeresen is. Egyrészt a fölöslegesen gyanúsító, dobozemelgető ellenőrzés miatt, másrészt, mert úgy adta át a visszajáró pénzt, hogy nem lehetett hozzávetőlegesen sem megállapítani, mennyit ad. Nem számolta-le, hanem ömlesztve, a papírbankókat és az aprót együtt, gyorsan a feléje nyújtott tenyérbe lökte, le is potyogott belőle néhány. Ilyen szituációban a legtöbb vásárló gyorsan odébb áll, ahelyett, hogy megszámolná a pénzt. Nagyon szégyelltem magam utólag, hogy én sem számoltam meg, mégpedig egy halk megjegyzés kíséretében: hölgyem, most én ellenőrzöm magát, ami természetes, sokkal inkább, mint a kapkodás. Varázstrombita és varázsfuvola leans-i dixieland muzsika kedvelőinek ünnepe. A Benkó Dixieland Band a tőle megszokott profizmussal lépett a teltházas publikum elé. A profizmus tökéletessége azonban sejtésem szerint fáradt muzsikusokat takart. Nehezen oldódtak, s az erőltetett poénok sem lazították a kedélyeket. Ragyogó hangszerelés, virtuóz hangszerkezelés, feldolgozási bravúr, százféle stílusban otthonos mozgás, s mindezek mögött mégis valami apró homokszem a fogaskerekekben: a rutin, a fásultság érzete. S ez igazán csak a ráadásszámokban tűnt el, ahol a közönség buzdítására pillanatok alatt éveket fiatalodtak a muzsikusok, s az addig is tökéletes zene életre kelt... A ráadás három szám azonban maradandó élményt adott. Több évtizede csodálója vagyok az együttesnek, s egyenként kiváló tagjainak. A 92es szekszárdi koncert igazi fénypontja egyértelműen Vajda Sándor, az együttes bőgőse volt. Ilyen érzékeny muzsikálás ritkán hallható, akár szólisztikus improvizációról, akár egyszerű kíséretről van szó. A rövid koncert összességében ismét jó élménnyel indította haza a népes közönséget. Szintén jelentős sereg hallgatta a Művészetek Háza és az Országos Filharmónia rendezte Varázsfuvola előadást az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola aulájában. A csalogató plakát nem kisebb neveket sorolt fel, mint Gregor József és Pászty Júlia nevét. Szép és mindenképpen dicséretes vállalkozás Mozart e remekművének teljes bemutatása hangverseny-előadás formájában. Hálásak vagyunk érte, hogy városunkat is meglátogatták e produkcióval, ahogy a közönség is hálás volt; s még a kevésbé sikerült részekí vastapssal viszonozta. A kaposvári énekkart és szí nikus zenekart a hangszeres művészként ismert, és fuvolistaként egyébként egyértelműen nagyszerű muzsikus vezényelte. Megítélésem szerint a hallgatóság öröme, tetszésnyilvánítása elsősorban a Mozart-műnek, s a megtisztelő vállalkozásnak szólt, mintsem az előadás színvonalának. Két hangverseny - egyidőben, s a maga nemében mind a kettő klasszikus műsorral. E fenti sorok nem kritikaként, csupán tudósításként születtek, egy olyan ember tollából, aki várakozással, s örömmel készül minden koncertre Szekszárdon... harjH Fotó: 1 Telt ház - neves előadók a Művészetek Házában Egyszerre két hangversenyen is voltam. Nem kis teljesítmény ez részemről, hiszen fél óra eltolódással egy időben rendezték mindkettőt. Márpedig egyszerre két helyen lenni még a magamfajta „piknikus" alkatú, nagytérfogatú embernek sem lehet. Sokan, magukat megosztani még kevésbé tudók is szerették volna hallgatni mind a kettőt. Sajnálom hát, hogy valaki nem gondolt arra, hogy két különböző műfajnak is lehet ugyanabból a táborból közönsége, s aki egyik mellett döntött, a másikból lett kizárva, s fordítva. Mert remélem, hogy túl vagyunk azon a kategorikus gondolkodáson, hogy könnyű műfajról, s komolyzenéről beszéljünk. Kétféle muzsika van: jó és rossz. S aki a jót szereti, szívesen hallgat „könynyedebbet", s „komolyabbat" egyaránt! így hát kénytelen voltam „pendlizni", s egy kicsit ebből, egy kicsit abból hallgatni, amit a magnófelvételek egészítettek később ki. Félórás előnnyel indult a Babits Művelődési Házban a ma már klasszikusnak számító New Or-