Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-26 / 17. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. ÁPRILIS 26. Kamion indul: Szálka, Kijev, Szentpétervár Egy krimifilm sem köti le annyira a figyelmemet, mint ahogyan Simon Péter kamionvezetö élménybeszámolóját hallgattam a Szovjetunióban, majd az utódállamokban tett útjairól. Jó három óra hosszáig beszélgettünk szálkai házában és a végén sajnáltam, hogy már ki kell kapcsolni a magnót. Simon Péter 33 éves, Szekszárdon nőtt fel és a felesége, Mariann ugyancsak szekszárdi. Három fiuk van. A gyerekek születése előtt építették a házukat, javarészt a két kezükkel. Pénz hiányában nulláról indult az építkezés is, mint ahogyan később a teherfuvarozó vállalkozás. Péternek 9 szakmája, illetve képesítése van (mezőgazdasági gépszerelő, autószerelő, gépésztechnikus, toronydaru-kezelő, teherkocsi-vezető stb.), hosszabb ideig egy építőipari vállalatnál dolgozott és amikor eljött az a rendkívüli korszak, ő is géemkázott, mégpedig délután, este és éjjel, hogy összegyűljön az induló „vagyon" a házépítéshez. Akkoriban a testsúlya lement 55 kilóra. Most 72, de nem kövér: nagyon jó megjelenésű férfi. Pontosan fogalmaz és erős a humorérzéke. - Hogyan lettél vállalkozó, vagyis teherfuvarozó? - Nyolcvankilencben kezdtem. Százezer forintot kértem kölcsön a feleségem nagynénjétől, egyedül ő volt az, aki bizalmat szavazott nekem, a Tánti. Vállalkozás selejtkocsival Ezzel a kölcsön százezerrel indultam, úgy, hogy vettem nyolcvanezerért egy leselejtezett teherautót. Ez majdnem hulladékvas ár. Üzemképes volt ugyan, tehát a saját lábán jött Szálkára, de itt fönn a kápolnánál kigyulladt a motortér. Az ablakmosótartály másfél liter vizével oltottam. A dombtetőről elgurult a házig, itt pedig, az utcában lakó gyerekek legnagyobb örömére, betoltuk a kapun. Tíz napig feküdtem alatta, az udvarban. A javításra könnyen elment a húszezer forint, sőt a feleségem pedagógusi fizetése is beépült az autóba. Esténként fölírtam, milyen alkatrészekre, szerkezetekre van szükség, a feleségem itt-ott megvette és hazahordta. Akkor még telefonunk sem volt. Tíz nap múlva a hatósági vizsgán csont nélkül átment a jármű, tehát fuvarozásra alkalmas állapotba került. - Te is vizsgáztál autószerelésből! - Igen, na de ez elég keserves meló volt, szerszámok nélkül,, improvizálni kellett. - A fuvarozásban is magad voltál, úgy tudom... - Persze. Rakodót már nem bírt volna el a fuvardíj, így én rakodtam. Egy évig dolgoztam ezzel a három tonna teherbírású kocsival. Számolgattuk, volt hogy naponta tizennyolc tonnát emeltem meg. A kamionvásárlás ötlete és még küzdelmesebb megvalósítása onnan indult, hogy a határállomásra, Csopra is rendszeresen járt öreg kocsijával, elhozta azt az árut, amit az orosz szállítók kamionnal vittek odáig. Megbízója biztatta Pétert, sokkal kifizetődőbb lenne, ha saját kamionnal járna, hozná-vinné az árut mindig, őneki is, más cégek számára is. Simon Péter többhónapos tanfolyam után nemzetközi jogosítványt szerzett, vizsgázott minden szükséges ismeretanyagból, ami az árukezeléshez, egyáltalán, ehhez a felelősségteljes munkához kell. Ezután megpróbált kamiont venni, természetesen kölcsönökből. Elment Belgiumba, Franciaországba és már majdnem megvásárolt egy 7 éves, gyönyörűen fölújított Mercedest, amikor megtudta, hogy nyolcévesnél idősebb kamiont Magyarországról nem hajthat ki külföldre senki, így szól a rendelet. Vadonatúj orosz kamiont vett, „Kamaz" vontatót, amihez cseh gyártmányú pótkocsi tartozik. Feltűnően szép, 21 tonnát bír. Mielőtt elindítanánk az elöl ökörszarvval ékesített, hatalmas kocsit Záhony-Csop és persze Kijev, Leningrád, azaz Szentpétervár, vagy ~a balti államok, azután a Kaukázus felé, és vele együtt a kalandok sorozatát, érdemes kicsit elidőzni Péter orosz nyelvtudásánál. Oroszból is vizsgázott, amikor megszerezte a szükséges papírokat, semmi gond nem volt. így vall erről: - Oroszból még a betűket se ismertem mostanáig. Én azért kerültem műszaki pályára, az általános iskola után, mert leblokkoltam, amikor az orosz szóba került. Négyes-ötös tanuló voltam, és csak azért adta meg a hármast a Márta néni, aki orosz származású tanárnő, mert nem akarta jobban elcsúfítani a bizonyítványomat. Elvégeztem az általánost és se írni, se olvasni nem tudtam oroszul. Viszont megesketett engem is, anyámat is, hogy olyan iskolába megyek, ahol ez nem derülhet ki. A nehéz dió úgy sikerült, hogy először mezőgazdasági gépszerelő szakmunkástanuló volt Zircen, majd Szekszárdon különbözetivel érettségi vizsgát tett a műszaki szakközépiskolában, ezután pedig Pécsett technikusi oklevelet szerzett. „Kikerülte" az oroszt. - Márta nénivel két hónapja találkoztam Szekszárdon, az utcán. Ráköszöntem oroszul és megkérdeztem, ugyancsak oroszul, hogy van és hogy milyen régen láttam. Majdnem szívszélhűdést kapott. Az eligazodás szintjén még angolul és németül beszél. Az angolt magánszorgalomból tanulta diákkorában, németre pedig Mariann, a felesége tanította. - Amikor elindultál a kamionnal, a legelső szállítmányt hova kellett vinned? - Belorussziába, Mogiljov városba. Irodabútorokat vittem, mindössze másfél tonnát, ez kedvező volt a bejáratós kocsinak, visszafelé pedig szövőipari terméket szállítottam, ez ugyancsak jó terhelés ilyenkor. De vittem én már huszonegy tonna kisméretű téglát is, a Fekete tenger partjára, Tuapszéba. Mezőtúrról. - Ez különleges tégla volt? - Teljesen szokványos tégla. Mezőtúron össze volt készítve raklapokra, targoncával szépen föltették. Odakint viszont... Ez érdekes dolog. Egy ilyen autónak Európa más részein, mondjuk Ausztria, Németország, Olaszország, húsz perc a rakodási normaideje. Hát az oroszoknál nem mindig sikerül egy nap alatt, van, amikor másfél-két napig is eltart. Kapkodó, siető emberrel én ott még nem találkoztam. Mondok egy esetet. Problémák voltak a papírokkal, szólt az illető, hogy egy kicsit várni kell. A kis várás négy napra sikeredett. Lenin mélán szemlélte - Végül is mi volt az oka? - Ez soha nem fog kiderülni. i - Mit tudtál csinálni négy fölösleges napig? - Fáztam. A kocsiban alszik az ember, már csak azért is, hogy őrizze. Szállodában ritkán aludtam. Moszkvában és Mogiljovban néhányszor. Sikerült elintézni, persze szuvenír ellenében, hogy a rendőr rá-ránézzen a kocsira, a szálloda előtt. Egyébként a moszkvai szálló étterme olyan előkelő, hogy nem tudtam megfelelően öltözni, pedig az utcán még elegánsnak érezhettem magam. Éjszakáztam én már, azt hiszem, a Dante poklában is. Csernyikovban, ami 25 kilométerre van Csernobiltől. Egy húskombinátban rakodtam, sózott, nyers marhabőrt kellett hozni a Simontornyai Bőrgyárnak... Tudod, a rakodáshoz bőrcsizmát húzok. Ennek a húskombinátnak az udvarán, körülbelül két futballpálya nagyságú udvarán, a csizmám bokáig merült a véres, ragadós lébe. De mindenhol. 1 Nem úgy, hogy kikerülöm. Az egész " 4 A garázs mellett póni „parkol"