Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-04-19 / 16. szám
19 1992. ÁPRILIS 19. , SZEKSZÁRDI VASARNAP - Ismerem az édesapját, aki megdöbbentő biztossággal igazodik el a történelemben, jóllehet soha nem tanulta ezt a tudományt. Mesélő, anekdotázó stílussal beszél történelmi személyekről, háborúkról, összefüggéseket magyaráz és évszámokat közöl... Szülői hatásra választotta ezt a pályát: - Érdekeltek mindig a kalandos dolgok és a történelem kalandos tudomány. Hajlamom is volt rá, erre tanáraim rávezettek. Izgatott a régmúlt, hogy volt, mint volt? - Meghatározó egyéniségek, úgymond nagy tanárok voltak az életében? - Tolnán jártam általános iskolába és gimnáziumba. Hol kezdjem? Reiter Tóni bácsinál, aki a betűvetésre tanított, 84 éves már, Patocs Olga biológia szakosként osztályfőnöki órán a Makkai könyvet, a Sárga vihart olvasta fel nekünk. A gimnáziumban Kappelmayer Mátyás, matematikát tanított és • rmester volt. A megyében, de h az országban is először ők csináltak elektronikus távirányítású kishajókat Lenin jégtörő címen, or^konát építettek, amikor a félveze^^ők még sehol n^m voltak. - Ön készült, vagy sodródott, netán ittragadt a tanári pályán? - Mindig is történelemtanár szerettem volna lenni. Talán egyetlen vagyok az országban, aki művészettörténész diplomával nem egy múzeumba ment, hanem vissza az iskolába. - Miért hagyta ott a tolnai gimnáziumot és jött át a mezőgazdasági profilú iskolába? - A rút anyagiak. Tolnán hét év alatt 1700 Ft-ra tornásztam fel magam, akkor építkeztünk, eladósodtam, mint mindenki ebben az országban. Itt, Palánkon igazgató-helyettes voltam 1976-ig. ^kíg meg nem vakultam. Ez egy hosszú folyamat, netán betegség eredménye? - A sérülésemből, amit 1950- • ben szereztem, következett ez az állapot. Egy gránátgyutacs robbant fel akkor a kezemben. Hat éven át akkor olvasni sem tudtam, a szüleim és a barátaim olvasták fel a leckét. Az első gimnáziumi év után végezték el azt a műtétet, melynek eredményeként képes voltam olvasni. így végezhettem el az egyetemet. Az ELTE-n olyan nagy öregek oktattak, akiket példaképemnek is tekintek: Haán professzor a görögrómai tanszéken, Dobrovics Aladár az ókori kelet kutatója. László Gyula, akinél régészetet hallgattunk és máig tisztelem benne, hogy mindig feltételez, tiszteletben tartja mások véleményét. - Nem gondolt arra, hogy miután megvakult, feladja a hivatását? - Gondoltam, hogy ezt megkérdezi. Az a válaszom, hogy azok az emberek, akik csökkent látóak, netán vakok, nem csökkent értékű emberek, ha lehetőségük van, segítséggel természetesen, de ők is megteszik azt, amit mások. Félreértés ne essék, nem bizonyítani akartam. Mit csináltam volna 35 évesen? A két gyereket is fel kellett nevelni. - Nem volt más választása, folytatnia kellett? - Én akartam csinálni. Ez nem ment nagyon könnyen, mert • nem tudták, mit kezdjenek velem. - A kollégák részéről? - Hivatalos részről. A feleségem, dr. Baráth Márta, hathatós közbenjárása kellett, hogy engedjenek tovább tanítani. Nélküle nem tudtam volna s nem tudnék talpon maradni. Kell egy biztos háttér. - Hogy élte meg az első időszakot, amikor meg kellett szoknia ezt a helyzetet? A pedagóguspályán fontos a vizuális visszajelzés, hogy tudja ezt áthidalni? - Vannak más érzékszervek, egy idő után azok fokozottabban működnek: a hallás, és az érzékelés bőrrel, homlokon keresztül. Sosem hittem volna, hogy létezik ilyesmi. A fegyelmezés egyébként a látó kollégáknál sem megy könnyen, legfeljebb szembetűnőbb, ha nálam csinálnak valamit a gyerekek. - Olyan egészen gyakorlati kérdés jut eszembe: hogy írat dolgozatot? - Segítséggel, egy kollégát kérek, hogy jöjjön be az órára. De volt olyan eset, hogy a gyerekek használhattak könyvet, füzetet az sem sikerült jobban. - Ön közismerten szigorú tanár. - A tudatlanság főbenjáró bűnnek számít. Az igénytelenség még inkább, ha a kettő összekapcsolódik, az a legnagyobb bűn. Az ilyen emberrel bármit csinálhatnak, manipulálhatják, felhasználhatják bármikor, bármire. Mert azt hiszi, ő csinálja a történelmet, közben vele csináltatják. Történelmi példák vannak, Dzsingisz kán, Szulejmán, Napóleon, Marat, Sztálin, Hitler... - Örök probléma: egy mezőgazdasági jellegű szakintézményben meg lehet-e ragadni a diákokat a történelemnek? - Mindig van néhány gyerek, akit fel lehet fedezni. A 700-ból 78-an mindig akadnak, akik részt vesznek a Tudományos Diákköri Konferencián, amit nevezhetnénk egyszerűen önképzőkörnek. Ezt a „Csapó-napokhoz" kapcsolódó programot az egész megyében meghirdetjük. A pályázók szabadon választott helytörténeti témában kutatnak, készülhetnek fel, idén a tengelici Csapó-kúriát térképezte fel egy diákunk, az elsős lányok Szekszárd harangjait gyűjtötték össze... - Ma is gyakran megfordul a levéltárban? - Most ritkábban. Az iskola 1989-ben volt 60 éves. Az évfordulóra készítettem egy dolgozatot két kollégámmal, feldolgoztuk az intézmény történetét. Elég sokat kellett kutatni, mert nem sok dokumentum maradt. Az első időszak, 1944-ig teijedő évek dokumentumai Siófoknál egy elsüllyedt hajóval tűntek el, a második szakasz papírjait az 56-os jeges ár vitte el. - A kutatáshoz, a korábbi ismeretek szinten tartásához, felfrissítéséhez rengeteget kell olvasni. Hogy csinálja? - A Brai-írást későn kellett volna megtanulnom, nem is volt türelmem rá, ehhez kifinomult ujjhegyek kellenek. Én pedig szívesebben ások, kertészkedek, barkácsolok. Szakkönyvekből, folyóiratokból a kollégák olvasnak fel, vagy ismertetik a megállapításaikat, a kutatásnál pedig a gyerekek olvasták fel az írott szöveget és magnóra jegyzeteltem. * - Az ön pályája példa nélküli, azt hiszem. - A legegyszerűbb megoldás, hogy az állam ad egy kis járadékot, hadd boldoguljon, aki gyengén látó, vagy vak. Pedig falun, vidéken alig van lehetőségünk elhelyezkedni. A telefonközpont-kezelő egy karrier, a masszőr egy másik karrier... Legtöbben nem értik, hogy nem ez a megoldás. Az én életem nem egy különleges dolog. Csak mások csodálkoznak rajta, hogy mindent ugyanúgy elvégzek, legfeljebb lassabban. Olykor kell hozzá segítség és hogy sok mindent fejben tartsak, jó memória. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS A tudatlanság főbenjáró bűn Szó sincs semmiféle heroizmusról, a patetikus szavak bután csengenek. Miért is lenne különleges az, hogy egy falusi fiú művészettörténetet tanul, „furcsa hóbortja" a helytörténet és amikor 35 évesen elveszti a látását, esze ágában sincs otthagyni választott hivatását. Freund György, a Csapó Dániel Szakmunkásképző és Szakközépiskola történelemtanára. Csendes tolnai otthonában beszélgetünk egy meleg, tavaszi napon.
