Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-05 / 14. szám

9 1992. ÁPRILIS 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Megvártuk, míg Kossuth-díjat kap? A „Kavicsok" hányattatásai • Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes Kellemes tavaszi este, szórakozást ígérő vígjáték, a főszereplő Mikó Ist­ván, tehát telt ház. A darab szerzője, a Broadway ko­ronázatlan királya, a kitűnő konfek­cióiparos pontosan ismeri a színpa­dot, a közönség igényeit s az átlagos nyakbőséget: darabjain - bárhol adják őket •- alig van szükség fazonigazítás­ra. Ne firtassuk Neil Simon titkát. Nincs neki. Arra ügyel nagyon, hogy a szellemes alapötletből induló cse­lekményt ne cicomázza fel túlságo­san, de azért fordulatos legyen, s a vígjátéki hanghordozásból ki ne es­sen. Az utolsó hősszerelmest 1969­ben mutatta be, saját darabjait játszó saját színházában - más a művészet és más az üzlet -, s 72-re, nem kímél­ve a szocialista színjátszást, már itt volt nálunk is, méghozzá a Nemzeti­ben (Bessenyei Ferenc, Váradi Hédi, Dániel Vali, Kohut Magda). Na bumm, a sikerszéria idejére - jellem­ző ez a többi darabjára is: Furcsa pár. Mezítláb a parkban, Hotel Plaza, A napsugár fiúk - szünetelt a kulturális forradalom. A most látott műalkotás főszerep­lője az első „kapuzárásra" riadó, közép­korú halvendéglős férfiú, aki megszo­kott házasságából kikacsintgatna egy kicsit, s ezért néhány délutánon 3—5-ig édesanyja lakásán alkalmi randevúkon szeretné megkaparintani ama bizonyos kék madarat. Terve szerint kicsit még sajnáltatja is magát, ezért majd pátyol­gatják, azaz nyert ügye lesz. Szegény­nek csalódnia kell, pedig nem kevés ál­dozatot hozott: az üveg whiskyken kí­vül kellő körültekintéssel két poharat is vett, nehogy édesanyja a nyomokból következtetni tudjon bármire, s nekilát kitörni. Az első nőtől, aki az érzékiség örömeit faló gátlástalan liba, megijed, utána a nem éppen válogatós, kábító­szeres, idegbeteg sztárjelölt megy az agyára, végül pedig a pszichoanalitikus­hoz járó elegáns úriasszony - történe­lesen a legjobb barátja felesége - hatal­mas lelke készíti ki. Ennyi. Három felvonás, négy helyett most két szereplő. Mikó István - mestere hi­vatásának - fix pont. Sztárek Andrea egymaga a három nő. Spórolás, kon­cepció, vagy minősítés? Mindenesetre a végén - miközben 600 ember édes­deden vagy kényszeredetten mosolyog - ez a kis kék öltönyös, halvendéglős, illatosított, de mégis halszagú yjjaiba temetkezve így sóhajt fel: „Ha valaki hallaná a beszélgetéseinket...". NÉMETH JUDIT Foló: - kapfinger ­Bencsik István, Pécsett élő szobrászművész március 15-én Kossuth-díjat kapott. Számunkra a hír aktualitását az adja, hogy az önkormányzat legutóbbi, márciusi döntése alapján a művész „Kavicsok" szobrát (amely már közel húsz éve a város tulajdona!) hazaszállítják és felállítják Szek­szárdon. - Bencsik úr, a Szekszárdi Vasárnap olvasói ne­vében gratulálok kitüntetéséhez. Kérem, ne vegye ünneprontásnak, de úgy tudom, az Ön alkotásait korábban nem fogadta ilyen egyértelmű állami elis­merés... •- A gratulációt köszönöm: ami a hivatalos elis­merést, munkáim fogadtatását illeti, annak érzé­keltetésére jó példa az Önök városa számára ké­szült szobrom is. Fiatal művészként még a hatvanas évek köze­pén kaptam a megbízást, hogy készítsek szobrot egy szekszárdi lakótelepre. A helyszín közben többször változott, de a munka elkészült. - Korábban minden köztéri szobor elhelyezését kötelező szakmai zsűri előzte meg. Ma is, bár a képviselő-testületek döntenek egy-egy szobor közte­rületen való felállításáról, ehhez változatlanul szük­séges a szakmai vélemény. - Nos, ez a bizonyos szakmai zsűri négy válto­zatát látta a szekszárdi munkának. Az első válto­zatot - egy fekvő aktot - erkölcstelenségre hivat­kozva utasította el. Amikor a második változat is elkészült, egyenesen a Lektorátus igazgatója kö­zölte velem, hogy ilyen köztéri szobrot Magyaror­szágon nem lehet felállítani. Azt is hozzátette, hogy ha egy teljesen egyszerű aktot készítek, azt minden gond nélkül lezsürizik. Ki akartam próbálni. Készítettem egy teljesen egyszerű figurát, amelyet elfogadtak, de a zsűri után azonnal összetörtem a szobrot. - S hogyan lett a női aktból „Kavicsok"? - Múltak az évek, s Szekszárd várta a szobrot. Közben én is változtam, más kezdett érdekelni. Létrehoztuk a villányi alkotótelepet, s a „Kavi­csok" már itt készült 1974-ben. Az idő a Lektorátust sem hagyta érintetlenül. A zsűrivel nem volt semmi gond, már a szállítást latolgattuk. Aztán elaludt a dolog. Néha felmele­gítették, helyszíneket jelöltek ki, de nem történt semmi... - Ma hol van ez a szobor? - A pécsi természetvédelmi területre, a Pintér­kertbe kértek néhány szobrot a villányiaktól, s ez is közte volt. Mivel Szekszárdról senki nem je­lentkezett érte, tetszett, elvitték, s most ott látha­tó. - Ön szerint vajon mikor kerül végleges helyére, Szekszárdra? - Most ismét megkerestek az önkormányzat­tól, hogy közel húsz év után végre elvinnék, s fel­állítanák a városban a szobrot. - Bencsik úr, akkor viszontlátásra Szekszárdon! -njt­t

Next

/
Thumbnails
Contents