Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-03-01 / 9. szám

1992. MÁRCIUSI. USARIAP 5 Borravalót maszeknak? Nyelvoktatás másképp... Az orosz nyelv uralkodásának megszűntével szinte minden iskolában gondot okozott a második idegen nyelv bevezetése. Megnőtt a kereslet a nyelvtanárok iránt, különösen az angol és a német népszerű. Ma a város minden iskolájában tanítják mindkét nyelvet, a III. Sz. Babits Mihály Általános Iskolában pedig már nyolcéves múltja van az angol tagozatos nyelvoktatásnak. Első és második osztályban előkészítő jelleggel, később heti 3-4 órában tanítják az angolt. E hét keddjén az iskola 3. és 7. osztályában bemutató órán vehettek részt a város angoltanárai, óvónői, ezt követően szakmai munkaközösséget alakítottak Dusa Nándorné és Csillagné Szántó Polixéna vezetésével. Céljuk, hogy szakmai tapasztalataikkal segítsék egymás munkáját, folyamatosan képezzék magukat. Tervezik, hogy kapcsolatot alakítanak ki a városban angolul tanuló gyerekek között. Ez még önmagában nem új, mondhatnánk, hiszen többé-kevésbé ezek a formák éltek eddig, a 8-12 év nyelvtanulás után mégis kevesen beszélünk akárcsak egy nyelvet is. Most pedig azt halljuk, hogy a Dienes iskola németes nyolcadikosai alapfokú nyelvvizsgát tesznek, s erre készülnek a Babits iskola angol tagozatos osztályai is. Aki látta a két munkaközösség-vezető bemutató óráját, érzékelhette a tanítási stílusban bekövetkezett óriási változást. Az unalmas olvasmányfeldolgozás helyett a témaköröket szituációs játékokkal dolgozzák fel. Rengeteg gyakorlati feladatot oldanak meg, sokat beszélnek a gyerekek. A két pedagógus vallja, hogy a legfontosabb a beszédkészség fejlesztése, állandó hibajavítással nem szabad a gyerekek kedvét szegni. Mindannyian tapasztaljuk, hogy az örömmel végzett tevékenység mennyivel hatékonyabb, a gyakori kudarc pedig megöli a tudásvágyat. A jó hangulatú, mozgalmas, Beatles-zenével kezdődő és végződő angolórán játszva tanulnak a gyerekek. Ez az eredményesség alapvető feltétele, különösen ebben az életkorban. FK Lusta asszony esik teherbe..." Külföldi kollégával vacsoráztam a napokban, elvittem egy nemrég nyílt kis étterembe, ahol a főnök maga hozta a vendégnek az étket, valóban gondosan elkészített, pompás falatokat. Bizony, fejlődünk, valami itt is elindult - nyugtáztam ismerősöm elismerő szavait, majd hosszas beszélgetésbe bonyolódtunk arról, hogyan is kellene tovább csinálni. Nem volt közöttünk ellentmondás, csupán akkor lepődött meg kollégám, s rosszallását nyomban ki is fejezte, mikor fizetéskor borravalót adtam. - De miért? Mikor gyors volt, az étel is kifogástalan, s - mert fejben én gyorsabban összeadtam - arról is meggyőződtem, nem csapott be replikáztam. ^Ízért, mert maszek, felelte. JB^/ elmagyarázta, azért főz jól, terít gyorsan és gondosan, hogy máskor is ide gyere, és ne a konkurenciához. S akkor neki - ezt a: árakba rég bekalkulálta - megvan a haszna. Elgondolkoztam. A borravaló, baksis, csúszópénz, meg elegáns vállfaja, a paraszolvencia régi múltra tekint vissza, igazi felvirágzását azonban fejlődő szocializmusunk idején élte. Mikor az össznépi kalapot úgy forgatták, hogy volt akinek több jutott, volt akinek kevesebb, s a társadalmi igazságszolgáltatás igyekezett az igazságtalanságot orvosolni. A pincér fizetését a vállalat eleve - pár száz forintban - úgy álla•

tta meg, hogy abból nem lehemegélni, csak, ha kunyerált h^á borravalót> S nem volt sokk^Jöbb a benzinkutasok hivatalos javadalmazása sem. A sort egyébként lehetne soká folytatni. Hogy ebből végül az lett, hogy össznépi jótékonyságunk őket tette gazdagokká? Ez a mi naivságunk. Egyébként, s ezt benzinkutas ismerőseimtől tudom, mindig a topisabbaktól kapták a nagyobb jattot. Egy trabantos mindig gálánsán adózott, míg egy márkás kocsi gazdája egy fillérnél sem kompenzálta a vállalat, vagy az állam sóherságát. Mi most a helyzet? A privatizáció, erről beszéltünk ebéd közben kollégámmal, egészen új feltételeket teremt. Egyre többen mondhatják magukról, hogy a maguk urai, s nem kell sem főnöküknek gazsulálni emberibb fizetésért, sem a társadalmat megfejni, borravalóért, baksisért. Csak hát a váltás, a változás nehéz. Mikor kiszálltunk a hajdani Zsigulinál sokkal elegánsabb, természetesen maszek taxiból, bizony alig tudtam megállni, hogy ne kerekítsem néhány tízessel feljebb az összeget. Pedig tudtam, az én államtól kapott fizetésem, aminek minden fillérjét kompjuterekben számon tartják, így célszerű pontosan adóznom, töredéke csupán annak, amit fuvarosom keres, és aminek jó részét - őt nem tudják ellenőrizni - elfelejti bejelenteni az APEH-nál. írjuk ki újra a falakra, faliújságokra a hajdan nem is ritka, de teljesen hatástalan lózungot, hogy „öntudatos dolgozó nem fogad el borravalót"? Közkacajt váltanánk ki. De az talán nem lenne felesleges, ha gondolkoznánk. A baksis igazi hazája a Balkán. Ahol mindent azzal lehetett, talán lehet is megszerezni. Fordul a világ, s ha igaz, mi másfelé próbálunk elindulni. Talán. Talán sikerűi - sz 1 Volt egy régi... Volt egy régi mondás, amely ezen a vidéken is járta: „Csak a lusta aszszony esik teherbe." Az abortusz körüli csatározások kapcsán egy hajdani bába leányától hallottam újra, akinek az öreg orvos e szavak kíséretében ajánlott figyelmébe egy régi népi fogamzásgátló módszert, az azonnali ecetes vízzel öblítést. Majdnem száz év sűrűsödött e pillanatban. A bába, mint „tudós aszszony" talán még maga is segített megesett lányokon, asszonyokon. Leányának orvos idézett fel egy régi népi tapasztalatot, a kisunoka pedig már valószínűleg gyógyszerrel, kolonnái vagy más „modern" módszerrel védekezik. Éppen ötven évvel ezelőtt, 1942ben jelent meg dr. Mády Zoltán öszszeállításában egy tanulmánykötet, amely a Sárpilisen végzett néprajzi kutatások eredményeit összegzi, és a Sárközben élő „egykézés" problémáját is érinti. A falu temetőjét járva a szerzők egyikének feltűnt, hogy milyen sok a 28-30 év között meghalt fiatalaszszony. Ezek a sírkövek a nők kiszolgáltatottságát bizonyították - ma pedig figyelmeztetnek... Hiszen az abortusz tilalma esetén várhatóan ismét megnő a tiltott magzatelhajtások száma. Mert ha a nő nem választhatja meg, hogy megszülje-e gyerekét vagy sem, akkor marad a következményelhárítás - akármilyen áron. Ismét előkerül a ceruza, a fakanál, a kötőtű vagy ami éppen kézbe akad a házi „gyerekelcsinálás"-hoz. De megteszi a felhelyezett lúgkő, a rézgálic, a befecskendezett ecet-, konyhasó-, ciánkáli-oldat és a petróleum is. Vagy akár a biciklipumpa. Ahhoz a bábához, aki ezt használta, úgy jártak az asszonyok, mintha klinikája lett volna. A sárpilisi „szülikét" még Félegyházáról is fölkeresték híres jó keze miatt. Pedig állítólag csak egy katéterrel dolgozott. Dr. Gémes Balázs, a Wosinsky Múzeum néprajzosa, e kérdés avatott ismerője, még a példák tömkelegével egészíthetné ki a leírtakat. Éppen az ő kutatásai alapján vált ismertté, hogy bár a jogszabályok gyilkosságnak tekintették a magzatelhajtást, a nép körében mindaddig, amíg úgy vélték, hogy a magzatnak nincs lelke, nem tartották bűnnek. A sárpilisiek például csak a második hónap után tekintették véteknek a magzatelhajtást, mert akkor már megvan minden kis porcikája, pedig még csak akkorka, mint egy kis réce. A népi szokásjog e szabályait a társadalmi-gazdasági kényszer szülte. A realitásokat talán ma sem szabadna figyelmen kívül hagyni. -njtEvangélium Egy a szükséges... Lukács ev. 10,42. Ez az ige Bethániában Lázár házában hangzik el. A lánytestvérek Márta és Mária megvendégelik Jézust és tanítványait Márta panaszkodik testvérére Jézusnak. Jézus válasza: „Márta, Márta, sok mindenért aggodalmaskodol és töröd magad" - de az aktuális időben az aktuálisan fontosat nem látod - „mert EGY A SZÜKSÉGES..." Látszólag sok minden lényeges ebben az életben, de alapjában véve valóságban és feltétlenül csak egy dolog: hogy Jézus Krisztust megnyerjük és megtartsuk. Nyilvánvalóan igen fontos, hogy az embernek egészsége legyen, tudjon dolgozni és megkeresse mindennapi kenyerét, de időközönként még arra is szüksége lehet, hogy az Isten egy betegséggel csendet parancsoljon rá. Ebben a kényszerszünetben azután van ideje önmaga felett elgondolkozni és az üdvösség dolgában elmélyedni. A halál előtt pedig csak egyetlen fontos dolog van: az igazi töredelmes bűnbánat Márta sok mindenben foglalatoskodott. Tele volt a két keze munkával, de valamit elmulasztott - amikor Jézus beszélt, neki figyelnie kellett volna a Mesterre. Milyen sokan vannak, akik nagy port vernek fel, de munkájuknak semmi maradandó gyümölcse nincs. Forgolódásukkal nyugtalan és ideges légkört teremtenek maguk körül. Talán te is így teszel kedves olvasóm. Törekedéseiddel tönkre, .teszed magadat, szeretteidet, munkatársaidat, - .... mert nem ismered az EGY SZÜKSÉGESET! Ha ez birtokodban van, akkor semmi nem hiányzik életedből, még ha földi dologban talán nélkülözöd is a sokszínűséget Az EGY nélkül a sok minden semmit sem ér, de ezzel az EGY-gyel a kevés is ELÉG! Imádkozzunk: Istenünk, nyisd meg szemünket hogy lássuk az EGYET aki hiányzik az életünkből, aki miatt szűkölködik ami lelkünk és testünk; Jézust a Te fiadat Ámen Gyurkó József metodista lelkész