Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-01 / 1. szám

1991. SZEPTEMBER 1. fASARNAP 5 Derült égből diktatúra Moszkvai tudósítónktól: 1991. augusztus 19-ét még jó da­rabig nem felejti el a világ. Ezen a napon közölte a rádió, hogy letartóz­tatták Gorbacsov elnököt és megala­kult a Rendkívüli Állapot Állami Bi­zottsága, mely minden hatalmat a kezéhez ragadott. A dolog két okból is meglepte a Szovjetunióhoz kicsit is értő embere­ket. Az első, hogy a nyilvánvaló szándék és a mindenhonnan jövő fi­gyelmeztetések ellenére Gorbacsov egyáltalán nem szervezte meg sze­mélyes védelmét. A másik ok, hogy a puccsot elkövető szovjet vezetők közül a három legfontosabb az elnök embere volt. Jazov honvédelmi mi­nisztert Mathias Rust emlékezetes ^örös téri landolása után választotta P^g az elnök. Krjucskov KGB-főnök es Janajev alelnök szintén Gorbacsov közbenjárására nyerte el posztját. De hogyan is festett ez a dolog belülről. Moszkvai diákként volt „szerencsém" eltölteni egy évet a Szovjetunióban és megismerkedni ennek a bonyolult országnak az éle­tével és polgáraival. A „palotaforra­dalmat" megelőző napon délelőtt ba­rátommal még felkerestük Lenin elv­társat a mauzóleumban, délután bé­késen szórakoztunk Moszkva egyik vidámparkjában, este pedig a szovjet és amerikai olimpiai labdarúgó-válo­gatottak mérkőzését néztük meg a szintén Leninről elnevezett stadion­ban. Röviden: éltük a békés, nyugodt, moszkvai hétköznapokat, és ugyan­így volt ezzel rajtunk kívül még vagy ismertessünk az olvasókkal, hogy a hírek továbbteijedésének mi gátat vessünk. Mert a kerin­gő rémhírek nem átallják eltorzíta­ni a tényeket. Igaz, hogy a szülészeten ügyele­tes team vezetője a csordogáló magzatvizet jelentő" anyukának nem hitt, illetve csupán a „min­dent bizonyító" vizsgálatok alapján döntött (?), és rendre várakozásra kényszerítette. Az is igaz, hogy az érthetően lelkileg meggyötört vá­randós asszony vasárnap engedély nélkül elhagyta a kórházat, édes­anyjánál ebédelt, majd férjével a templomba ment imádkozni. Ez hiba volt, de talán nem a végzetes. Este visszatért a kórházba. Nyugta­tót kért. Kapott is. Éjjel, amikor fölébredt, 39,2 volt a láza. Ekkor tüneti kezelést alkalmaztak, azaz lázcsillapítót kapott. A szívhangok pedig rendben voltak... Reggel 6­kor, az ügyeletváltáskor már nem észlelték a baba szívhangját. Meg­állapították, a magzat halott. De a 15 millió ember. Hogy a visszarende­ződés lehetőségéről kinek mi volt a véleménye, az ízléstől függően válto­zott. Én megdöbbentem és féltem; a Veteránok Szövetsége üdvözölte azt, hogy a Jugoszláv Néphadsereg még jobban támadásba lendült. Az egyszeri szovjet proletár véle­ményét, azt hiszem £gy taxisofőrrel folytatott beszélgetésem tükrözi leginkáb; „Eddig is dolgoztunk, ez­után is fogunk, eddig sem volt mit enni, ezután sem lesz. Vodka meg ugyanúgy nincsen a boltban. Akkor meg mit törődjek vele?" Ennyi volt a vérmes megállapítás, amely egy élet­re megértette velem, hogy a Szovjet­unióban miért nem volt 1956 és 1968. De az eseményektől függetlenül, írásunk szerzője a kép bal olda­lán. (A másik urat nem áruljuk el.) szülést nem indították meg. Meg­várták vele - a nem restellem ki­mondani - fogadott orvost. A baba, az élettelen kis test 11 óra 20 perckor jött a világra. A szo­morú tényről a team vezetője, a tőle megszokott tónusban úgy tá­jékoztatta az apukát: „Annyi bizo­nyos, ez a magzat már halott." ­A kismama egy óra körül sok­kos állapotba került. Vérnyomása leesett. Az orvosok és nővérek minden lehetségest megtettek. Ja­vult az állapota, de beállt az újabb sokk. Transzfúzió, infúzió... Már bizonyos, hogy endotoxinsokkal állnak szemben. Átviszik a belgyó­gyászat intenzív szobájába. Megáll az asszonyka szíve. Sikerül újra in­dítani. Visszahozzák az életbe és gépre teszik. Ez még kétszer sike­rül az éjszaka során. Közben meg­műtik. Véradókat hívnak be. Min­dent megtesznek. De hajnali fél négykor már nincs mit tenni. Az anya követte gyermekét. Alig több, mint 14 órát voltak egymás azt hiszem kimondhatjuk, hogy a Szovjetunió már régen nem az, ami volt. Aki sétált már a Gorkij utcán, a Mozsajszkij átjárón, vagy a Puskin tér környékén és bevásárolt a nyugati cégek boltjaiban, majd megebédelt a moszkvai McDondald's-ban, illetőleg a Pizza Hut étteremben az valószí­nűleg megértette, hogy ezek a refor­mok lelassíthatok, de nem állíthatók meg, illetve vissza nem fordíthatók. A piaci árakkal dolgozó állami és magánboltok roskadoznak az árutól, melynek igen tetemes része török és lengyel bóvli. A szabad sajtó és szó­lásszabadság megkóstoltatták a szov­jet emberekkel, hogy mi az, amit évezredek óta nélkülöztek. A szabadság szele lengte be Moszkvát az elmúlt napokban és örökre a történelem tudatába véste, hogy a nép a leghatalmasabb úr, még a Szovjetunióban is. Érdekes fejleménye volt a katonai hatalomátvételnek hogy a tizenöt tagköztársaság közül egyedül Ka­zahsztánban nem vezették be a rend­kívüli állapotot. Aki a térképre te­kint, hamar rájön a megoldásra. Ez a Szovjetunió második legnagyobb tag­köztársasága és igen hosszú szaka­szon határos Kínával, mely a KNDK és Kuba mellett hajlandó lett volna menedéket adni a junta tagjainak. A sors azonban közbeszólt és Jelcin ke­ze messzebb nyúlt, mint a kazah lé­gierő főparancsnokáé. Ennek köszön­hetően a junta tagjai már börtönben váiják ítéletüket, a Szovjetunió pedig óriási lélegzetet véve, Jelcin előretö­résével együtt elindult a politikai és gazdasági reformok széles körű meg­valósítása felé vezető úton. Gaján Sándor nélkül... Két nap múlva egy ko­porsóban helyezték őket örök nyu­galomra. Az eddigi vizsgálatok szerint a baba halálát a köldökzsinór beszo­rulása okozta, tehát a két tragédia egymástól függetlenül következett be. Azonban vannak homályos pontok, amelyek megválaszolásra várnának - például a közvélemény előtt. Ám az ügyeletes csoport ve­zetője ezt meglehetősen furcsán megtagadta. Az egyedül maradt apa az ügy­ben följelentést tett, aminek lezá­rását követően tájékoztatjuk olva­sóinkat. Addig elmondjuk, hogy a rendőrség a feljelentés kiegészíté­sénél tart, a megyei önkormányzat, a kórház vezetése a rendőrségi vizsgálat befejezését váija. A kór­ház etikai bizottsága, mihelyt az érdekeltek visszatérnek szabadsá­gukról, összeül, s az eset etikai ol- , dalát illetően meghozza döntését. V. Horváth Mária Alulígérők „Amikor azt hiszed, a legjobb üzletet csináltad, akkor vásároltad meg a leghasznavehetetlenebb tárgyat." A szovjet viszonyokat jól ismerő kolléganőm szavain már egyáltalán nincs kedvem moso­lyogni. Nem azért, mintha elfelej­tettem volna a bumfordi, soha fényt nem adó, ámde nagyon ol­csó zseblámpát, vagy a több ezer kilométert vonatoztatott egyrube­les ajándékkést, aminek pengéje kíméletes használattal is ide-oda hajlott, de a parizerrel képtelen volt megbirkózni... Szóval nem az öniróniám hagyott el, csak valami kísérteties hasonlóság fogalmazó­dott meg bennem. A kevés pénzét legteljesebben kihasználni vágyó turista analógiá­ján a hasonlóképpen csaknem üres pénztárcájú önkormányzatok jutottak eszembe. A rájuk szakadt, pontosabban őket megteremtő demokrácia szűkkeblűen mérte a forintokat, így a helyi képviselők­nek háromszor meg kell gondol­niuk, mire költenek és mennyit. Hasznos és objektív döntést ígérő gyakorlat ezért a szinte minden területen alkalmazott pályázati rendszer: számok, egzakt mutatók alapján határozhat a megbízó. A döntő érvet pedig szinte kivétel nélkül a pénz jelenti. Ki, meny­nyiért vállalja a munkát? Jellemző módon a legolcsóbb ajánlattevőt választják a város­atyák, csak később fogalmazódnak meg a gondok. Menet közben ki­derül: hogy az eredetileg vállalt, szerződésben rögzített összeg nem elegendő a munka befejezé­sére, további milliókkal kell meg­toldani az építkezés - bővítés, fel­újítás... - költségeit. A város vagy fizet, vagy nem lesz időre iskolája, lakása, üzlete, útja... Az egyébként jóhiszemű testület kényszerhely­zetben találja magát, ha enged az utólagos, egyesek szerint zsarolás­ízű követelésnek, éppúgy nem várhat szimpátiát a választók ré­széről, mintha megköti magát, nem fizet és ezért nem készül el határidőre egy-egy beígért beruhá­zás. A felelősség persze, legalábbis szóban, áthárítható a kivitelezőre, adott esetben egy-egy építőipari cégre. Ezek többsége szintén ver­gődik, hiszen kevés a munka és követhetetlenek az építőanyag­árak. Nem lehet fél évre sem elő­re számolni és a tisztességes vál­lalkozók védtelenek a „kalandor alulígérőkkel" szemben. Nem vé­letlenül alakult ki a gazdasági élet­ben nem egy helyen az a verse­nyeztetési szemlélet, hogy az ajánlatok elbírálásánál a legmaga­sabbat és a legalacsonyabbat te­szik félre elsőként és a közbenső mezőnyből választják a legkedve­zőbbet... Én mindenesetre elsüllyesztet­tem a néhány nap alatt sajátos fe­kete színbe fordult „félezüst" me­rőkanalat, amit természetesen „al­kalmi vételként, vagy öt éve ­Tambovban vásároltam. Takács Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents