Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-01 / 1. szám

, SZEKSZÁRDI USARNAP 1991. SZEPTEMBER 1. Kísérletező garabonciások A keszthelyi Balaton Múzeumban a német kísérleti régészet eredményeit bemutató kiállítás nyílik ma délelőtt. Mintegy negyven szekszárdi és város környéki gyereknek azonban elég volt Sötétvölgybe mennie, hogy e Magyarországon még újdonságnak számító kutatások eredményeivel közelebbről is megismerkedhessen. A megyei könyvtár - az olvasótáborok hagyományait folytatva - a sötétvölgyi erdőben az idén „garabonciástábort" szervezett. Az általános és középiskolás gyerekek között gyergyószárhegyi vendégek is voltak. Az előadások során a zene, képzőművészet, irodalom, történelem, régészet, természettudomány jeles képviselői - köztük Kiszely István antropológus, Reisinger János irodalomtörténész, Szakály Ferenc történész, Zombori Ottó csillagász - osztották meg gondolataikat a fiatalokkal. A diákok számos olyan új kutatási eredménnyel, véleménnyel első kézből ismerkedhettek meg, amelyek csak most kezdenek elfogadottá válni, vagy amelyek jelenleg is vitákat váltanak ki a szakemberek között. Sokak számára ez volt az első rácsodálkozás, hogy a különböző utakon járó kutatók vitája során hogyan is alakul ki az az általános nézet, amellyel aztán a tankönyvekben találkoznak. Szinte minden történelemkönyvben szerepel valamilyen formában a kőbaltás ember ábrázolása, de életmódjáról, ismereteiről alig írnak. Ezért a sötétvölgyi garabonciások az ismeretszerzést szó szerint is a legősibb elemeknél kezdték: először őz- és szarvaslábszárcsontokból egy kézre álló kő segítségével szilánkokat hasítottak, majd azokat he-_ gyes árrá csiszolták egy nedves homokkövön. A lányok ezekkel a csontárakkal díszítették az agyagtárgyakat, amiket, a maguk által készített kemencében ki is égettek. Néhányan egy kőbaltát próbáltak átfúrni íjasfúróval nedves homok és bodzafa segítségével. Másoknak sikerült elkészíteni és használni - ásatásokon talált szövőszéknehezékek alapján - az őskori, két ágasfán lógó függőleges szövőszéket. A kisebbeket különösen az íjak készítése és a csont nyílhegyek csiszolása vonzotta. Mi tagadás, hamar kiderült, hogy számítógépes világunk fiataljai nem rendelkeznek az őskorban élt ember tudásanyagával... Az agyagtárgyak rosszul égtek ki, s az is előfordult, hogy a helytelen szárítástól szétrepedeztek. Az őskorban sütéshez használt lapos kövön őröltek, az őrlőkövet a tűzbe tették (mely szilánkokra robbant). A terítőnek induló, és egyre inkább összeszűkülő szőttesből kendő, sál, öv, s végül két végén széles, közepén egész keskeny, csokornyakkendő alakú vállpánt lett - talán gitárhoz... Azonban éppen ezek a kudarcok, hibák világították meg igazán mindenki előtt, hogy az egykor élt emberek a saját korukban a környezetük által megkövetelt tudásanyagnak ugyanúgy birtokában voltak, mint a maiak. S ez, a néha keserves gyakorlati úton szerzett tapasztalat egyben a másság, az eltérő tudásanyag, kultúra tiszteletére is felhívta a figyelmet. Hiszen az a meghatáro„Paradicsomi A hidaspetrei gazdák története ezelőtt 20 évvel kezdődött. Történt ugyanis, hogy az akkori politikai vezetés rendelkezése alapján a települések környékén fekvő parlagföldeket kiadták megművelésre. A 18 családból álló gazdálkodó kolónia ekkor teremtette meg magának a kertészkedés, állattartás lehetőségeit. Van itt barack, tyúk, zöldség, malac, nyúl, paradicsom. Igazi paradicsom... lenne, ha a szomszédságban az Aranyfúrt Tsz szőlőtelepítése nem úgy történt volna ahogy... Ne gondolják, hogy a tisztes gazdáknak a szőlővel van bajuk. Á, dehogy! Hiszen ők is foglalkoznak bortermeléssel. Sokkal inkább a víz okozza a problémákat. Főleg az a fajtája, amely eső után a szomszédos domboldalról hömpölyög lefelé. A víznek ugyanis mint tudjuk, ez a szokása, folyik, többnyire lefelé, a domboldalon gazdálkodó embereknek meg, hogy megzabolázzák a természet erőit, felhasználva évszázadok tapasztalatait. Nem így történetünk téeszének szakemberei, akik ahelyett, hogy rendben tartották volna a kialakított, jól működő vízlevezető árkokat, tereprendezés címén eldugították azokat. Hiába mentek panaszra a gazdák képviselői, a válasz mindig ugyanaz maradt: „Most máshova van a gép vezényelve". A néhány héttel ezelőtti égi áldás aztán betette, illetve kitörte a kertajtót a gazdáknál. A paradicsomból pokol lett. Kis híján kárba veszett több év megfeszített munkája. Major Péter a tősgyökeres gazda mutogatja a károkat. zó, hogy az ember saját kora, környezete kihívásának hogyan, milyen szinten tud megfelelni. Sötétvölgy garabonciásai a szakemberek mellett talán a szponzorokat is meggyőzik arról, hogy érdemes a regölyi régészeti tábor szakmai eredményeit közművelődési célokra is hasznosítani. A szekszárdiaknak pedig jövőre talán már nem kell Keszthelyre utazni... Talán városunkban is lesz lehetőség egy újszerű kiállítás megrendezésére, ahol a régészeti tárgyakat nemcsak nézni, de elkészíteni is lehet - s ehhez nekünk nem is kell majd külföldi anyagot kölcsönözni, mert bemutathatjuk szűkebb környezetünkben végzett kutatásaink eredményeit. Szabó Géza régész vigasságok" - A burgonya hegye látszik csak ki, az uborkát kimosta a víz, a paprikatövek letörtek, a teraszok öszszecsúsztak, mindent ellep az iszap. Húsz évig a téesz Volt itt az Isten - panaszolja Péter gazda. - Talán mára megváltozik a helyzet... Elegünk van már abból, hogy mindig mi isszuk meg a gondatlanság levét... Pénteken a szomszéd Egyed Jánosné fölhívta az elnököt, hogy elmesélje neki, mi van itt kint. Tudják mi volt a válasz? „A vízzel nem tudunk mit csinálni." Hát válasz ez? Kíváncsi lennék, ha a mi hibánkból adódnának károk a földjükön, akkor is ezt mondanáke? - Nézzék meg - mutat a szomszédos faházra -, a Páter Jánosék- , nak a házuk alapját egy helyen kimosta az ár. Ha kapunk még egy ilyen esőt, összedől. A szomszéd pincéjéből még halastavat kéne csinálni, úgy tele van vízzel. Ahogy sétálunk az úton - amit közösen építettek -, tovább dohog: - Itt van ez az út. A víz feltörte a betontömböket és összehordta egy kupacba. Most megint nem tudunk följárni. És mennyibe kerül majd a rendbehozatala... Kaptunk egy ígéretet - nyújtja a kezét búcsúzóul azt mondta Domonyai úr az irodán, ha vége van az aratásnak, rendbehozzák a domboldalt. Hát majd meglátjuk... Mi pedig csak annyit tehetünk hozzá: reméljük ezúttal az ígéret nem marad égbekiáltóit szó. Valóban eljön a gép és újra lesz paradicsom. Hidaspetrén. Ifj. Kutny Gábor Amire szükség van, azt úgyis megszüntetik Magam is „lakója" voltam a városközpontban levő SZMT-székháznak, természetesen napközben, újságíróként. Láttam, amint keddenként és csütörtökönként elözönlötték az ingyen kölcsönző könyvtárat idősek, fiatalok egyaránt. Olyan idős emberek, akiknek kultúrálódásra nem futja. Ezért érthetően boldogok e lehetőségért. A könyvtárba ezerötszáz szekszárdi jár, s évente több mint 15 ezer könyvet kölcsönöznek. Ezenfelül van még a munkahelyi letéti könyvtárak forgalma. Igen sikeres a videofilmek és a munkavédelmi oktatófilmek forgalmazása is. A könyvtár keretében működő klubnak tavaly 300 rendezvénye^^ volt, s keresettek a nyelvtanfolyamaik is. A terveik? Mit mondjak? Fantasztikusak. De minek azokra éppen most a szót fecsérelni? E kérdőmondaton gondolom nem lepődnek meg, hiszen tudják, hogy pénz hiányában meg akaiják szüntetni e könyvtárat az országban működő többivel együtt, s várhatóan (?) ugyanerre a sorsra jutnak a szakszervezeti művelődési házak is. Pacsai László, a könyvtár igazgatója elmondta, az egy dolog, hogy a szakszervezetek nem kívánják a továbbiakban finanszírozni a közművelődést, s a könyvtárakat (esetleg) ingyen fölajánlják az önkormányzatoknak. Viszont a szekszárdi könyvtár 3,4 milliós költségvetése 1,7 millió állami támogatásból és ugyanennyi bevételből ál^^ össze. Az MSZOSZ pedig csupa^ azzal járul hozzá, hogy nem kell fizetniük bérleti díjat, fűtést, világítást. Azt is hangsúlyozza Pacsai László, hogy inkább a szakszervezeti mozgalomnak van szüksége a könyvtáraira, mint fordítva. Még nem tudni, hogy az egyeztető tárgyalások, a várható huzavona pozitív avagy negatív végkimenetelű lesz-e, de azon feltétlenül el kellene gondolkodni, hogyha valami bevált, s ahhoz a sokaság ragaszkodik, s ha nem tudnak helyette mást, jobbat kínálni, a rendszerváltás jegyében valóban meg kell-e szüntetni? Most csupán - a zavaros, kusza helyzet ismeretében - abban reménykedhetünk, hogy hamarosan a sokaknak jó hírnek számító tényekkel jelentkezhetünk, s nem szomorúan kell kimondanunk Murphy után szabadon hogy amire szükség van, azt úgyis megszüntetik. -hmi