Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-10-20 / 8. szám

r 1991. OKTOBER 20. szekszárdi VASÁRNAP kJanyi bácsi, több mint húsz éve ismerjük egymást, de soha sem kérdeztem, hogy sérült meg. Mintha a világháborús sérülés tabutéma lett volna... - Azt hiszem az is volt az elmúlt negyven évben. Sokan jöttünk meg a frontról súlyos testi és lelki sérülésekkel, de ezekről beszélni nem volt ildomos. Az akkori szemlélet szerint egy fasiszta hadsereg segítőiként harcoltunk és sérültünk meg. Majdhogynem az volt a felfogás, hogy örüljünk, ha nem büntetnek meg, hisz bűnösök vagyunk. Pedig mi a hazánkat védtük. Arról pedig, hogy a határon kívülre vezényeltek a zászlóaljparancsnok éppúgy nem tehetett, mint az egyszerű baka. - Hogy lett a fiatal, daliás zászlósból hadirokkant? - Amikor kivittek a frontra, már mindenütt visszavonultunk. Nem is harci alakulathoz, hanem egy vasútbiztosító zászlóalj lecserélésére vittek ki. Lengyelországon, Csehszlovákián, •

igyarországon keresztül hoztak viszl Erdélybe, ott sérültem meg. Egy parasztház udvarán akna robbant, az egyik szilánk áttörve a deszkakerítést, a bőrcsizmán keresztül a lábamba fúródott. Az elsősegély után csak két nap múlva kerültem orvoshoz. Addigra a szilánk gázödémás fertőzést okozott. Az orvos, szegényt valami kis faluból sorozták be, nem sokat értett a sebészethez. Ellátta a sebemet, kiszedte a szilánkot, de a fertőzést nem tudta megszüntetni. Ez Szolnokon volt, később elkezdett a lábam kékülni, de az oroszok már Szajolnál voltak, áttelepítették a kórházat Budapestre. A súlyosabb sérülteket mentővel, a többieket vonaton vitték. Én a mentőablakból láttam meg Budapestet. Október 9-én este értünk Pestre, másnap reggel már vittek a műtőbe, egy orvos zászlós, dr. Kazár György - sose felejtem a nevét - műtött, illetve már nem lévén más választása, amputálta a bal lábamat. •

Délután háromra végeztek a műtéttel. Huszonhárom éves koromra hadirokkant lettem. Hogy mit éreztem, ne kérdezd. Azt a szomorúságot most se tudnám megfogalmazni. Azóta vagyok hetvenöt százalékos hadirokkant. - Mikor került vissza Szekszárdra? - Pestről előbb Sopronba telepítették a kórházat, ott még egy műtétet végeztek rajtam, karácsony táján pedig áttelepítettek bennünket Németországba. Ott újabb műtét következett, amivel a lábamat művégtag viselésére alkalmassá tették. Coburgban kaptam az első műlábát, ott tanítottak meg újra járni. Egyébként ezt a művégtagot közel tíz évig használtam. Coburgból egy kis fürdővárosba vittek utókezelésre, végül 1946 februáijában értem haza. - Haza, a bizonytalan jövőbe... - Az első időkben semmihez se volt kedvem, kilátástalannak tűnt minden. Jelentkeztem a polgármesternél, kértem a hadigondozásba vételemet, ami akkor meg is történt, a határozat szerint megfelelő pénzellátásban részesítettek. Ez negyvennégy forint volt havonta. Szüleim elmondták, hogy az egyik bajtársam - ő volt az első hősi halottunk, - felesége már többször érdeklődött, szeretne beszélni velem, hallani a férje utolsó óráiról. Április volt, amikorra annyi erőt gyűjtöttem, hogy megkeressem. Vilma nénéd fiatalon, két kislánnyal lett hadiözvegy. Sokat beszélgettünk, megismertük, megszerettük egymást. 1953-ban született egy közös fiunk. Csak érdekességként mondom, fiatalon rendőr, vagy tűzoltó szerettem volna lenni. Ébben a sérülés megakadályozott. Sanyi fiam viszont megvalósította az álmomat, jelenleg tűzoltószázados. - Két árva, egy hadiözvegy és a hadirokkant családfő. Nehéz napo. kat élhettek meg. - Más kedvezmény, juttatás a magyar hadirokkantaknak nem jár? - A világháborús hadirokkantnak nem. Más a helyzet az 1956-ban megsérült, vagy árvaságra, özvegységre jutottakkal. Itt van, nézd, az 1966os Magyar Közlöny. Szó szerint idézem: „Nemzeti gondozottként kell ellátásban részesíteni azokat, akik: c) az 1956. évi ellenforradalom elleni harcban megrokkantak, továbbá azoknak a személyeknek a hozzátartozóit, akik az említett tevékenységük során mártírhalált haltak... A nemzeti gondozás összege. 1. rokkant részére havi 1400 Ft, 2. házastárs, (özvegy, élettárs) részére havi 1000 Ft, 3. félárA morzsából soha nem lesz kenyér Pontos számadat nincs, de megbízható becslések szerint a második világháború közel félmillió magyar hadirokkantja közül mintegy százötvenezren ma is élnek. Horváth Sándor 1921-ben született Szekszárdon. Itt járt elemi iskolába, majd a Garay gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Nem sokkal később bevonult katonának. 1944-ben kikerült az orosz frontra. A viszszavonulás során Erdélyben megsérült. A bal lábát combközéptöl amputálták. Akkor 23 éves volt. Jelenleg nyugdíjas, a Magyar Hadirokkantak Szövetsége Tolna Megyei Tagozatának az elnöke. - Nem volt könnyű. Vilma néni még az 1933-as törvény alapján 140 pengő hadiözvegyi járadékot, a két hadiárva után pedig 45-45 pengőt kapott, ami 1944-ben tisztességes pénz volt, de azt csak eddig kapta, míg összeházasodtunk. Ez forintban már sokkal kevesebbet ért, és csak 1954-ig kaptuk. - Ezt nem értem. Ha valakit munkahelyi baleset ér, ha elgázolja egy autó, ha egészségileg lerokkan, állampolgári jogon kapja a rokkantsági nyugdíjat. Sanyi bácsi ilyet nem kapott? - Mondom, 1954 óta a mai napig egy fillért sem még a negyvennégy forintot sem. Az egyetlen kedvezmény az volt, hogy négyévente új műlábát kaptam térítésmentesen. va részére havi 500 Ft, 4. teljes árva részére havi 1000 Ft, 5. szülők, nagyszülők részére havi 1000 Ft.... - a rokkantsági ellátást a rokkant keresetére, jövedelmére, nyugdíjára tekintet nélkül kell folyósítani." Nem akarom folytatni az idézetet és nem is irigylem senkitől a máig is járó kiegészítéseket. Aki rokkant, árva, özvegy, az mind szenvedő ember. Csak a diszkrimináció érthetetlen, pontosabban elfogadhatatlan számomra. - Tudom, hogy sokat levelezett ez ügyben... - Gondjainkat megírtam előbb magánemberként, január óta a tagozat elnökeként sok mindenkinek. Most megint idézni kényszerülök a válaszokból: „Miniszterelnök Úr megbízásából tájékoztatom, hogy levelét figyelmesen tanulmányoztuk. Ennek alapján konkrét intézkedés, illetve válaszadás céljából, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökéhez tettem át. Szentgyörgyi András, a miniszterelnöki titkárság vezetője... A törvényhozás kötelezte önmagát, hogy még ez esztendőben megalkotandó újabb kárpótlási törvény keretében igyekszik gondoskodni azokról a károsultakról, akik személyesen veszteségeikért nem, vagy nem megfelelő módon és mértékben részesültek kárpótlásban. (Szabad György)... Türelmüket és megértésüket kérem. (Dr. Für Lajos)... Az 1989. évi XXXII. törvény értelmében az Alkotmánybíróság feladata a hatályos jogszabályok alkotmányellenességének vizsgálata. Az ön beadványában említett 1933. évi VII. törvény már nincs hatályban, így beadványában foglaltakkal érdemben nem foglalkozhatunk. Kérem válaszom elfogadását. Dr. Holló András sk." - ez utóbbi egyébként alkotmánybíró. - Többször emlegettük az 1933as törvényt... - Itt van, sikerült megszereznem fénymásolatban. De előbb hadd mutassak egy országgyűlési jegyzőkönyvmásolatot. A tavaszi ülésszak második napján, 1991. február 5-én hangzott el. Kelemen András népjóléti minisztériumi államtitkár mondta: „semmi nyomát nem találtam annak, hogy a hadirokkantak és más hadigondozattak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvényeket valaha is hatályon kívül helyezték volna... csak alacsonyabb szintű jogszabályok hoztak olyan intézkedéseket, méghozzá az említett törvény szellemével ellentélesen, amely lényegileg a hátrányos megkülönböztetést jelentette, ennek a nagyon sokat szenvedett rétegnek a számára." - Ez végszónak is megtenné, mégis megkérdezem, mit várnak a hétfőn, október 21-én rendezendő megyei küldöttgyűléstől? - Olyan küldötteket szeretnénk választani, akik elérik, hogy az 1933-i törvényhöz hasonló szellemű, emberséges törvény szülessen a hadigondozottak rehabilitálására. Ha ezt megvalósul, már talán a szövetségünkre sem lesz szükség, esetleg csak egy érdekvédelmi szervezetre. - Megköszönve a beszélgetést, még egy kérdést feltennék. Nem Önnek. Inkább csak hangosan gondolkodva mindannyiunknak. Áz 1848-as honvédeket, hadirokkantakat a nép becsülte, tisztelte, a Kiegyezés után minden ünnepség díszemelvényén foglaltak helyet, az első világháború áldozatairól, rokkantjairól és családtagjaikról emberséges, példamutató törvény született. A második világháborúban hazájukat védő hősöket, hadirokkantakat elfeledjük? Már csak másfél százezren vannak. Napról napra kevesebben lesznek... TAMÁSI JÁNOS Felvételünkön Horváth Sándor első hadigondozotti igazolványa