Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-10-06 / 6. szám

3 1991. OKTÓBER 13. , SZEKSZÁRDI VASARNAP ^^^^n, aki teljességgel haszoncélellenes, eljött Tolna megyébe, hogy részt vegyen az Ifjúsági írók XII. tanácskozásán, amit a megyei könyvtár rendezett - nincs jobb és más szó rá - igen nagy sikerrel. És vitaindítójával, bevezetésével igen nagy sikert aratott Szerintem az emberben él a siker iránti vágy, s az sem megvetendő, ha ebből neki, vagy főképpen másoknak haszna származik. - A siker iránti vággyal nekem sincs bajom. Csak az a nem mindegy, hogy ki mit könyvel el sikerként. A haszonról? Mi a haszna az írónak? Becsületszavamra nincs közvetlen haszna az írónak, a papnak, a prófétának, a zenésznek, a festőnek. Nem hiszem, hogy az írót úgy kellene „skatulyázni", hogy milyen aktuális társadalmi, vagy politikai feszültségek átsugárzását oldja fel, s milyen mértékben. -És ez a célja sem lehet? «

Én azt gondolom, hogy az emgnek van egy történelmileg kit, három nagy világmegismerési kísérlete: a tudomány, a művészet és a vallás. Ez nem más, mint az ember örök próbálkozása, hogy megértse a világot és saját magát. - Az írók is a művészet útját járják, s próbálják teljesíteni az irodalom miszszióját. - Ha van egyáltalán missziója, akkor - én azt hiszem - valami olyant mond el a világról, amelyet más utakon nem lehet elmondani. - Ön pszichológusként szintén más módon, vagy úton közelített a témához a tanácskozáson, amelynek a címe „A gyermek a zűrzavar korában" volt. Popper úr hogyan látja a mai gyermekek helyzetét? - Én nem hiszem, hogy a gyerekekkel különösebb bajok, zűrök lennének. Mindig mosolygok azon, amikor azt hallom, hogy rendkívüli világkorszakot élünk. Azt gondolom, h<M^a gyerekekben - éppúgy, mint a f(^PItckben - sok konfúzió, sok zavar van. Részben azért, mert velük szemben sem viselkednek egyértelműen, a követelmények is sokfélék, de főleg azért, mert a felnőttek részéről nagyon sok gyávaságot és árulást tapasztalnak. Úgy látom, hogy a gyerektársadalomban ezek a legsúlyosabb bűnök. - Gyávaság, árulás, sőt hozzáteszem a hazugságot is. Annyiszor kimondtuk már, hogy ezek valósággal áthatották azt a bizonyos átkost, ezek a bűnök belénk ivódtak. Valóban az átkos átka? - Gyakran gondolkodom arról, hogy van-e társadalmilag patológia, vagy nincs. Ha van, akkor az biztos, hogy Magyarországon az első világháború óta egymást váltják a kóros társadalmi helyzetek, atmoszférák, reakciók. Ha valaki azt mondja, hogy az elmúlt átkos negyven év...akkor azt mondom, hogy ez már ott nem igaz, s ott próbál félreértést kelteni, hogy ami ötven, vagy hatvan évvel ezelőtt volt, az nagyszerű és egészséges volt. Ez nem igaz. A magyar társadalom közel egy évszázada beteg az új, meg az újabb ideológiák ellenére is. De lehet, hogy ennek a fordítottja az igaz. gond... De azt is meg lehet csinálni, hogy fölkorbácsolom az ambícióimat valahova, gyönyörű én-ideálokat rajzolok magamról, s egy napon összetévesztem magamat a képpel, s egyszer csak elhiszem, hogy olyan nagyszerű vagyok, mint amilyen szeretnék lenni... S akkor kijön egy másfajta gubanc. Nem lehet egy embernek csak a szexusával, csak az akaraterejével foglalkozni. - Napjainkban egyre többen tartoznak a tartósan boldogtalanok rétegébe, s nem azért, mert adott helyzetüket önmaguk idézték elő. Milyennek látja a mai Magyarország társadalmi rétegződését? - Én, mint botcsinálta szociológus azt gondolom, van egy réteg, amelyik tőkésedik, szélsebesen gazdagszik. Második réteg: akik belőlük élnek. (Már megvannak; ők a vállalkozók, a divatos fogorvosok, a divatos ügyvédek, a maszszőrök, a szabók...) Harmadik réteg: akik már eljutottak egy olyan egzisztenciális és anyagi helyzetbe, hogy életük végéig tartani tudnak egy nívót. A negyedik réteg: a bérből-fizetésből, a lixumból élők, akik tömegesen elszegényednek. Az ötödik réteget szigetembereknek nevezem. Ők zárt szociális közösségeket alkotnak, s úgy vélnek biztonságot maguknak, hogy egymást támogatják. S van egy utolsó réteg, akiket eltapos a kerék. Az alkoholisták, a tönkrementek, az idegroncsok, az öngyilkosok. Azok, akiknek elszakadt a cérnájuk. - Valóban nem szeretném a leegyszerűsítés látszatát kelteni, de visszakanyarodok az akaraterő hiányának és a kényszerhelyzetnek az összekapcsolására. Ön említette a kilátástalan, talajtvesztett réteget Ha valaki betör egy üzletbe, hogy ennivalót szerezzen a gyerekének, mert valahol rákényszerült Ez nem magyarázat? - Hát persze, hogy magyarázat. Mit lehet erre mondani, ha a dolog így néz ki? Csak azt is látom, hogy nagyon szegény, nyomorgó rétegek nem kriminalizálódnak el, szemben a jobb helyzetben lévőkkel. Tehát általában nem igaz, hogy a nyomor szüli a bűnözést, a prostitúciót. Szóval nem hiszek abban, hogy ez is ilyen egyszerű volna. - Ezzel egyetértek, de valahol igazukat érzem az ártalomlistákban gondolkodóknak is. - Vannak olyan szociális és érzelmi ártalmak, amiknek a nyomában mindenféle viselkedési anomáliák keletkeznek, alkoholizmus, bűnözés, satöbbi. Már a múlt században kezdtek öszszeállni azok a bizonyos ártalomlisták: zaklatott- és csonkacsalád, a szülői alkoholizmus, az értelmi sivárság... Ám azt mondom, ezzel nem szabad megelégedni, mert bármilyen funkcionális pszichés zavar legfeljebb csak annyit mond el, hogy melyek azok a szociális és érzelmi tényezők, amelyek károsítják a személyiség fejlődését. Ezek nem kizárólagos magyarázatai az alkoholizmusnak, bűnözésnek... De ezek nem ilyen mechanikusan működnek, hogy itt bedobom a károsító tényezőket, s ott kijön valamiféle defektember. Ugyanis rengeteg olyan embert ismerek, aki állami gondozásban nőtt fel, minden ürügye, oka, családi és életkörülménye meglenne ahhoz, hogy gengszter legyen, s mégis igen rendes, egészséges ember lett. Van az emberi pszichikumnak egy védőmechanizmusa is... V. Horváth Mária - Most miért nevet? - Mert eszembe jutott egy vicc, ami Pesten most terjed. Szóval: a kannibálokhoz elmegy egy misszionárius és azt kérdezi, vannak még önök között kannibálok? Mire a válasz: Dehogy, tegnap ettük meg az utolsót... Hát ez a baj! Mert a karakter nem változik, az nagyon makacs dolog. A nézetek, főként a meghirdetett nézetek változhatnak. - Éppen ez okozza a zűrzavart. - Rendben. De ehhez képest a tarókákon" csúfolódott, azt mondta, hogy az emberek hajlamosak visszavezetni és megnagyarázni dolgokat az akaraterő hiányával. Ezzel egyet kell értenem, de az ellenkezőjét forszírozom. Vagyis az ember képes fejleszteni az akaraterejét és ezáltal megváltoztatni önmagát és valamelyest még a környezetét is. - Ez nem ilyen egyszerűen működik. Sok módon lehet előidézni emberi boldogtalanságot és boldogságot is. Ha mindig magasabbra teszem a Kik ették meg az utolsó kannibált? Nem vicceset beszélgettünk Popper Péterrel, ám a dolgok - például a siker - értékelésének viszonylagosságát jól kifejező viccel rendesen alátámasztott sok mindent: Este hazatér a molylepke a szekrénybe. Boldogan meséli övéinek, hogy milyen szuper napja volt, s hogy ezt az életben nem felejti el. Sikere egyszerűen példátlan! Repült a városban erre, meg arra, meg bármerre... és mindenütt tapsoltak. tárjárás nem volt maga zűrzavar? Nyolcvanezer éve zűrzavar van. Nem érzem, hogy most különösebb baj volna. Tudja, az ember gőgös lélek, meg talán csak egyszer él, s úgy érzi, hogy éppen ezért valami különösnek kell vele történni. S ha az egyéni élet nem különleges, legyen az a korszak, amiben élünk! - Egy alkalommal, amikor az „akamagasugró lécet, akaraterő ide, akaraterő oda, én akkor is csak valamekkorát tudok átugrani. Vannak saját határaim... Ha valaki a szellemi és erkölcsi mércét mindig magasabbra teszi, akkor ezáltal tartós boldogságot tud magának biztosítani, de folyton korbácsolja is magát, mert úgy érzi, nem elég az akaratereje. De lehet, hogy éppen a képességével van