Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-01 / 1. szám

1991. SZEPTEMBER 1. fASARNAP 5 Derült égből diktatúra Moszkvai tudósítónktól: 1991. augusztus 19-ét még jó darabig nem felejti el a világ. Ezen a napon közölte a rádió, hogy letartóztatták Gorbacsov elnököt és megalakult a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága, mely minden hatalmat a kezéhez ragadott. A dolog két okból is meglepte a Szovjetunióhoz kicsit is értő embereket. Az első, hogy a nyilvánvaló szándék és a mindenhonnan jövő figyelmeztetések ellenére Gorbacsov egyáltalán nem szervezte meg személyes védelmét. A másik ok, hogy a puccsot elkövető szovjet vezetők közül a három legfontosabb az elnök embere volt. Jazov honvédelmi minisztert Mathias Rust emlékezetes ^örös téri landolása után választotta P^g az elnök. Krjucskov KGB-főnök es Janajev alelnök szintén Gorbacsov közbenjárására nyerte el posztját. De hogyan is festett ez a dolog belülről. Moszkvai diákként volt „szerencsém" eltölteni egy évet a Szovjetunióban és megismerkedni ennek a bonyolult országnak az életével és polgáraival. A „palotaforradalmat" megelőző napon délelőtt barátommal még felkerestük Lenin elvtársat a mauzóleumban, délután békésen szórakoztunk Moszkva egyik vidámparkjában, este pedig a szovjet és amerikai olimpiai labdarúgó-válogatottak mérkőzését néztük meg a szintén Leninről elnevezett stadionban. Röviden: éltük a békés, nyugodt, moszkvai hétköznapokat, és ugyanígy volt ezzel rajtunk kívül még vagy ismertessünk az olvasókkal, hogy a hírek továbbteijedésének mi gátat vessünk. Mert a keringő rémhírek nem átallják eltorzítani a tényeket. Igaz, hogy a szülészeten ügyeletes team vezetője a csordogáló magzatvizet jelentő" anyukának nem hitt, illetve csupán a „mindent bizonyító" vizsgálatok alapján döntött (?), és rendre várakozásra kényszerítette. Az is igaz, hogy az érthetően lelkileg meggyötört várandós asszony vasárnap engedély nélkül elhagyta a kórházat, édesanyjánál ebédelt, majd férjével a templomba ment imádkozni. Ez hiba volt, de talán nem a végzetes. Este visszatért a kórházba. Nyugtatót kért. Kapott is. Éjjel, amikor fölébredt, 39,2 volt a láza. Ekkor tüneti kezelést alkalmaztak, azaz lázcsillapítót kapott. A szívhangok pedig rendben voltak... Reggel 6kor, az ügyeletváltáskor már nem észlelték a baba szívhangját. Megállapították, a magzat halott. De a 15 millió ember. Hogy a visszarendeződés lehetőségéről kinek mi volt a véleménye, az ízléstől függően változott. Én megdöbbentem és féltem; a Veteránok Szövetsége üdvözölte azt, hogy a Jugoszláv Néphadsereg még jobban támadásba lendült. Az egyszeri szovjet proletár véleményét, azt hiszem £gy taxisofőrrel folytatott beszélgetésem tükrözi leginkáb; „Eddig is dolgoztunk, ezután is fogunk, eddig sem volt mit enni, ezután sem lesz. Vodka meg ugyanúgy nincsen a boltban. Akkor meg mit törődjek vele?" Ennyi volt a vérmes megállapítás, amely egy életre megértette velem, hogy a Szovjetunióban miért nem volt 1956 és 1968. De az eseményektől függetlenül, írásunk szerzője a kép bal oldalán. (A másik urat nem áruljuk el.) szülést nem indították meg. Megvárták vele - a nem restellem kimondani - fogadott orvost. A baba, az élettelen kis test 11 óra 20 perckor jött a világra. A szomorú tényről a team vezetője, a tőle megszokott tónusban úgy tájékoztatta az apukát: „Annyi bizonyos, ez a magzat már halott." A kismama egy óra körül sokkos állapotba került. Vérnyomása leesett. Az orvosok és nővérek minden lehetségest megtettek. Javult az állapota, de beállt az újabb sokk. Transzfúzió, infúzió... Már bizonyos, hogy endotoxinsokkal állnak szemben. Átviszik a belgyógyászat intenzív szobájába. Megáll az asszonyka szíve. Sikerül újra indítani. Visszahozzák az életbe és gépre teszik. Ez még kétszer sikerül az éjszaka során. Közben megműtik. Véradókat hívnak be. Mindent megtesznek. De hajnali fél négykor már nincs mit tenni. Az anya követte gyermekét. Alig több, mint 14 órát voltak egymás azt hiszem kimondhatjuk, hogy a Szovjetunió már régen nem az, ami volt. Aki sétált már a Gorkij utcán, a Mozsajszkij átjárón, vagy a Puskin tér környékén és bevásárolt a nyugati cégek boltjaiban, majd megebédelt a moszkvai McDondald's-ban, illetőleg a Pizza Hut étteremben az valószínűleg megértette, hogy ezek a reformok lelassíthatok, de nem állíthatók meg, illetve vissza nem fordíthatók. A piaci árakkal dolgozó állami és magánboltok roskadoznak az árutól, melynek igen tetemes része török és lengyel bóvli. A szabad sajtó és szólásszabadság megkóstoltatták a szovjet emberekkel, hogy mi az, amit évezredek óta nélkülöztek. A szabadság szele lengte be Moszkvát az elmúlt napokban és örökre a történelem tudatába véste, hogy a nép a leghatalmasabb úr, még a Szovjetunióban is. Érdekes fejleménye volt a katonai hatalomátvételnek hogy a tizenöt tagköztársaság közül egyedül Kazahsztánban nem vezették be a rendkívüli állapotot. Aki a térképre tekint, hamar rájön a megoldásra. Ez a Szovjetunió második legnagyobb tagköztársasága és igen hosszú szakaszon határos Kínával, mely a KNDK és Kuba mellett hajlandó lett volna menedéket adni a junta tagjainak. A sors azonban közbeszólt és Jelcin keze messzebb nyúlt, mint a kazah légierő főparancsnokáé. Ennek köszönhetően a junta tagjai már börtönben váiják ítéletüket, a Szovjetunió pedig óriási lélegzetet véve, Jelcin előretörésével együtt elindult a politikai és gazdasági reformok széles körű megvalósítása felé vezető úton. Gaján Sándor nélkül... Két nap múlva egy koporsóban helyezték őket örök nyugalomra. Az eddigi vizsgálatok szerint a baba halálát a köldökzsinór beszorulása okozta, tehát a két tragédia egymástól függetlenül következett be. Azonban vannak homályos pontok, amelyek megválaszolásra várnának - például a közvélemény előtt. Ám az ügyeletes csoport vezetője ezt meglehetősen furcsán megtagadta. Az egyedül maradt apa az ügyben följelentést tett, aminek lezárását követően tájékoztatjuk olvasóinkat. Addig elmondjuk, hogy a rendőrség a feljelentés kiegészítésénél tart, a megyei önkormányzat, a kórház vezetése a rendőrségi vizsgálat befejezését váija. A kórház etikai bizottsága, mihelyt az érdekeltek visszatérnek szabadságukról, összeül, s az eset etikai ol- , dalát illetően meghozza döntését. V. Horváth Mária Alulígérők „Amikor azt hiszed, a legjobb üzletet csináltad, akkor vásároltad meg a leghasznavehetetlenebb tárgyat." A szovjet viszonyokat jól ismerő kolléganőm szavain már egyáltalán nincs kedvem mosolyogni. Nem azért, mintha elfelejtettem volna a bumfordi, soha fényt nem adó, ámde nagyon olcsó zseblámpát, vagy a több ezer kilométert vonatoztatott egyrubeles ajándékkést, aminek pengéje kíméletes használattal is ide-oda hajlott, de a parizerrel képtelen volt megbirkózni... Szóval nem az öniróniám hagyott el, csak valami kísérteties hasonlóság fogalmazódott meg bennem. A kevés pénzét legteljesebben kihasználni vágyó turista analógiáján a hasonlóképpen csaknem üres pénztárcájú önkormányzatok jutottak eszembe. A rájuk szakadt, pontosabban őket megteremtő demokrácia szűkkeblűen mérte a forintokat, így a helyi képviselőknek háromszor meg kell gondolniuk, mire költenek és mennyit. Hasznos és objektív döntést ígérő gyakorlat ezért a szinte minden területen alkalmazott pályázati rendszer: számok, egzakt mutatók alapján határozhat a megbízó. A döntő érvet pedig szinte kivétel nélkül a pénz jelenti. Ki, menynyiért vállalja a munkát? Jellemző módon a legolcsóbb ajánlattevőt választják a városatyák, csak később fogalmazódnak meg a gondok. Menet közben kiderül: hogy az eredetileg vállalt, szerződésben rögzített összeg nem elegendő a munka befejezésére, további milliókkal kell megtoldani az építkezés - bővítés, felújítás... - költségeit. A város vagy fizet, vagy nem lesz időre iskolája, lakása, üzlete, útja... Az egyébként jóhiszemű testület kényszerhelyzetben találja magát, ha enged az utólagos, egyesek szerint zsarolásízű követelésnek, éppúgy nem várhat szimpátiát a választók részéről, mintha megköti magát, nem fizet és ezért nem készül el határidőre egy-egy beígért beruházás. A felelősség persze, legalábbis szóban, áthárítható a kivitelezőre, adott esetben egy-egy építőipari cégre. Ezek többsége szintén vergődik, hiszen kevés a munka és követhetetlenek az építőanyagárak. Nem lehet fél évre sem előre számolni és a tisztességes vállalkozók védtelenek a „kalandor alulígérőkkel" szemben. Nem véletlenül alakult ki a gazdasági életben nem egy helyen az a versenyeztetési szemlélet, hogy az ajánlatok elbírálásánál a legmagasabbat és a legalacsonyabbat teszik félre elsőként és a közbenső mezőnyből választják a legkedvezőbbet... Én mindenesetre elsüllyesztettem a néhány nap alatt sajátos fekete színbe fordult „félezüst" merőkanalat, amit természetesen „alkalmi vételként, vagy öt éve Tambovban vásároltam. Takács Zsuzsa