Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-11-17 / 12. szám

1991. NOVEMBER 17. SZEKSZÁRDI 7 Húszszázalékos árengedmény a Korzó játékosztályán, amely egyenlő a „telt házzal" Fotó: - ka Baráti társaság Koreával A koreai hét megnyitójára invitáló meghívó szerint az eseménysorozatot dr. Lee, Won-Hyong, a Koreai Köztársaság magyarországi követségének politikai tanácsosa és dr. Ternák Gábor országgyűlési képviselő, a Magyar-Koreai Baráti Társaság elnöke nyitja meg. A városszerte ismert szekszárdi orvos-képviselővel az egyik szünetben beszélgettünk. - Pontosítani kell a meghatározást - mondta, - ez nem bejegyzett társaság, hanem ez a parlamenten belüli interparlamentális unió egyik tagozata. A társaság megalakítását én javasoltam, talán ezért is választottak a tagozat elnökévé. Hasonlóképp javasoltam a magyar-thaiföldi társaság megalakítását is. - A tagozat milyen munkát végez, mi a tevékenysége? - Nem kell itt munkaterv szerinti tevékenységre gondolni. Alapvető cél, hogy az országok közötti kapcsolatok minden szinten kialakuljanak, erősödjenek. Ilyen egyszerű kapcsolatok is, mint hogy egy kisvárosban, Szekszárdon kiállítást rendez a koreai idegenforgalmi hivatal. Egyébként hasonló kiállítás volt már Békéscsabán és most készülnek Debrecenbe is. Ez fontos mindkét országnak. Nekik és nekünk is üzleti hasznot, itt új munkahelyeket, nemzetközi színvonalú beruházásokat hozhat. - Erre nyitottak a koreaiak? - Meggyőződésem, hogy az igazi üzletember attól sikeres, hogy figyel azokra az apróságokra, amire az, aki csak kaszálni akar, gyors hasznot elérni, nem figyel. Aki hosszú távon gondolkodik az ilyen kapcsolatokra is, pénzt áldoz, mint ez a szekszárdi rendezvény. Azt hiszem nem kell hozzátennem, hogy koreai partnereinket nagyon jó üzletembereknek tartom. Olyanoknak, akik előrelátóan, sok szempontot mérlegelve terveznek és nem az azonnali, rövid távú haszonszerzés a céljuk. - Beszámolhatunk esetleg máris olyan megállapodásról, ami működő tőkét hoz ebbe a régióba? - Ez még korai lenne, hisz koreai barátaink még az ismerkedésnél, a helyzetfelmérésnél tartanak, de szándékaik egyértelműek. Nem csak piacot keresnek ebben a régióban, hanem egy sokkal szélesebb kapcsolatrendszert szeretnének kialakítani, amibe sok közös program befér. Legyen az turizmus, vagy egy-egy termék előállításában való együttműködés. Ez alapján pedig azt jósolhatom, hogy a régió hasznára válik az, ami a koreai héttel elkezdődött. Tj. Ipartelepi kórkép A BHG válsága „példaértékű" A legszebb szocialista közelmúltunkat felidéző egyik gyáróriás azért a Beloiannisz Híradástechnikai Gépgyár - közismerten, röviden: a BHG, - mivel a budapesti „agyközpontja" évtizedek alatt képtelen volt elismertetni, hogy a híradástechnika éllovasai közé tartozók vagyunk. Amíg a világban szerteszét az elektronizáció húzóerő, aközben nálunk azt szétverni óhajtják, mi több a hírmagját is kiirtani. Legalábbis itt, Szekszárdon, a K

HG itteni gyáregységében, s alighaem hibás döntés eredményeként. Az összefüggések ok és okozat között persze akkor láthatók világosan, ha nem feledjük, hogy a jó és gyors döntéshez legalább két dolog kell: szakértelem és önbizalom. - Vagy még valami más? - kérdeztem Steidl Károly gyáregységvezetőt, akiről városszerte beszélik, az a „kapitány", aki biztos, hogy utoljára száll le a süllyedő hajóról, merthogy városszerte azt is beszélik, a BHG Szekszárdi Gyáregysége igencsak ama hajóra hasonlító. - Első kézből igazolom előbbi állítását - kezdte válaszát Steidl úr -, de az önbizalomhoz csak a szakértelem kevés, szükség van olyan környezetre - akár gazdaságira, akár politikaira ahol az indulatok nem ráncigálják ide-oda a döntésre készülőt. - Az ipartelep talán legválságosabb gyárát irányítja, azt, ahonnan pár éve csak jó hírek jöttek. Ma viszont már a gödör szélén vannak, százával mennek el emberek a gyárból. Miért? - A BHG 120 éves mújtában 60 évig nagy berendezéseket gyártott, minden más kiszorult, telefonközpontokat, alközpontokat kb. 6 milliárd forint értékben, tízezer ember, itt Szekszárdon két évvel ezelőtt 1560 ember munkájával. Ami tény: piacnak alap a már megszűnt KGST volt, s abban is elsőként a szovjet. Utóbbira ma is nagy szükség van, hiszen a mi elektromechanikánkra van a szovjet telefonpiac „beállítva", s mi arra vagyunk „felkészítve". A telefon, a telefonközpont nagyon kell a Szovjetunióban, de nem tudják megfizetni. A magyar telefónia ügyét pediglen nem a németek által is - berendezéseinkre a - jó minősítés, és pláne nem a csak gazdasági érv döntötte el. Az Országgyűlés döntött úgy, hogy a magyar - kétségtelenül kritikán aluli - telefonügyet csakis külföldi, nyugati vállalat rendezheti megnyugtatón le. Hogy mi homály borította honatyáink fejét döntésükkor azt nem tudhatom, a sejtéseim nem szalonképesek, azt viszont tudom, e nagyvállalat, ha csődbe jut, tízezer embert tehet utcára. És e helyzetet teszi komikussá, hogy a budapesti központ, mint minden központ, még ma is hajlamos a nehézkes, vontatott, bürokratikus ügyintézésre. Velük több a harc, mint a piacra kerülésért! Csak egy, - a múltat is idéző - példát: amíg nyugaton az újítást lopják, nálunk azzal házalni kell, hogy eladható legyen, s ahhoz kell e kommentár, hogy csak nálunk 350 embert érintett a 7000 forintra, mint minimálbérre való rendezés ügye... - Ha van kiút, az mi lehet? És lesz-e? - A megnövekedett telefonigény erősen próbára teszi a posta hálózattelepítési keresztmetszetét. A hálózatbővítési munkálatok egyik módja a központok kapacitásnövelése. Ahová telepítettek egy ilyen rendszert, ott legegyszerűbb, egyben legolcsóbb és leggyorsabb lehetőség, ha egy másik központtal bővítenek, mivel ezek egymással kapcsolhatók. A svéd Ericsson licenc alapján a mi központunk megfelelne, de a jelen helyzetben erre nincs szükség. Mindeközben az történik, az embereket el kell küldeni, és nagy arányú a „természetes" lemorzsolódás is. Alig vagyunk ötszáznál többen. Annak a 30 embernek biztos a munkája, akik órát szerelnek össze egy német gyárosnak. 150 üzletemberrel tárgyaltunk, e tárgyalásoknak 3-4%-os hatékonyságuk, mivél egy új profil kialakítása 3-4 évet is igénybe venne, és mivel a vállalat anyagi helyzete nagyon rossz, marad lehetőségként a legkülönbözőbb bérmunkák vállalása. Van jelentős szerszámot gyártó kapacitásunk, alkatrészeket vagyunk képesek gyártani, vagy éppen megmunkáló gépeket felújítani. A privatizációs program mellett nincs egyértelmű elkötelezettség, egyébként is szélsőséges egyéni érdekekkel - mégha demokratikus is a körülmény - nem lehet privatizálni. Mi itt azt mondtuk, az itteni termelőeszközöket kapják meg, vehessék meg a mi elbereink. Ezt egyszerűen nem lehet megvalósítani, mert Budapesten, az elképzelésünket - a többel együtt helytelenítik... Petőfi László